Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-26 / 278. szám

16 PEST MEGYEI HÍRLAP HÍREK 1994. NOVEMBER 26., SZOMBAT Neumann Ernő temesvári főrabbi csütörtökön hiva­talában fogadta Vödrös Attilát, a Pest Megyei Hír­lap főszerkesztőjét és Hering Józsefet, lapunk mun­katársát. Románia jelenleg egyetlen rabbija szólt a Tőkés Lászlóval ápolt „testvéri és baráti kapcsolatá­ról”. Kérdésünkre válaszolva Neumann főrabbi töb­bek között kijelentette, hogy a magyarságot semmi­képpen sem lehet kollektív bűnösséggel vádolni a má­sodik világháborús zsidó holocaust miatt. A Neu­mann főrabbival készített beszélgetésünk szövegét a közeljövőben közöljük Tahim Attila felvétele Magyarországon először Régiségkiállítás a múzeumban Különleges régiségkiállítást és vásárt rendez a Partner’s Stúdió Antik Enteriőr '94 címmel december 1 -je és 4-e között a Néprajzi Múze­umban. A kiállításszervező, marketing- és reklámtanács­adó cég csaknem negyven, szakmai körökben jól is­mert, nagy tekintélyű galéri­ást, antikváriust, régiségke­reskedőt hívott meg azzal a céllal, hogy a múzeum pati­nás épületében közös kiállí­táson mutassák be és árul­ják üzletük ritkaságszámba menő, illetve legértékesebb műtárgyait karácsony előtt a kis- és nagypénzű vásár­lóknak. Hasonló bemutatóval egybekötött vásároknak kül­földön, többek között Auszt­riában, Németországban, Olaszországban, sőt az Egyesült Államokban is nagy hagyománya van, ha­zánkban most rendeznek ilyent első alkalommal. A vásáron a többi között részt vesz a Bizományi Kereske­dőház és Záloghitel Rt., a Nagyházi Galéria, a Globe Galéria, az Art Deco, a nagy hírű Sotheby’s cég, a Pless és Fox, a Sallay Antik­vitás és az Ómama Bizsuja. Renkívül széles lesz a kí­nált műtárgyak köre, a régi képek, szobrok, kisbútorok mellett bélyegkülönlegessé­gek, míves ékszerek, könyv- ritkaságok várnak a gyűjtők­re, vevőkre. Bizonyára a ki­állítás egyik különlegessé­ge lesz az a századfordulós fabicikli, amely még ma is használható. A rendezők és a résztve­vők — mint a tegnapi sajtó- tájékoztatón elmondták — még egy nem mindennapi meglepetéssel szolgálnak: a belépőjegy egyben sorsjegy is lesz, s a sorsolást decem­ber 4-én, vasárnap délután 3 órakor a látogatók, a nyil­vánosság előtt tartják meg. A kereskedők négy díjat ajánlottak fel, egy antik Doxa arany zsebórát, egy ezüst gyertyatartó készletet, egy múlt századi prágai te­ásszettet, s egy múlt száza­di különleges padocskát. (deregán) Fél métert hajtott Ittas vezetésért vádat emel­tek a svéd Gjovik város pol­gármestere ellen, aki pedig mindössze ötven centimétert tett meg gépkocsijával né­hány pohár alkohol elfo­gyasztása után. Tore Hagebakken, a skan­dináv ország déli részén fek­vő város tisztségviselője egy közrendezvényen vett részt egy szállodában, ahonnan ki­szaladt bérelt autójához, hogy mobil telefonján felhív­jon valakit. Amikor a tele­fonhíváshoz beindította a ko­csit, a jármű félmétemyit hátra gurult — s ez már ele­gendő távolság a rendőri ha­tóságok szerint az eljáráshoz. VARHATO IDŐJÁRÁS Nyugaton erősen megnövekszik a felhőzet, keleten még több órára kisüt a nap. Elsősorban nyugaton lehet elszórtan gyenge havazás, havaseső. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 3 és 8 fok között valószínű. Felnyársalta a korlát az autót Soha többé nem vezethet Diszkóbaleseteknek emle­getik azokat a szörnyű eseményeket, melyek tu­lajdonképpen közlekedési balesetek. Közös sajátos­ságuk, hogy szórakozó­helyről hazafelé, italos ál­lapotban következik be a tragédia. Az áldozatok mindig fiatalok. A Pest Megyei Bírósá­gon Sahin-Tóth Gyuláné dr. büntetőtanácsa másod­fokon tárgyalta az ügyet. A vádlott: B. Norbert hu­szonhárom éves főiskolai hallgató. A bírósági folyo­són hozzátartozók és bará­tok várták az ítélet kihir­detését, ők azonban nem mentek be a tárgyalóte­rembe. A vádban összefoglalt történet iszonyú, de nem lehet visszafelé forgatni az idő kerekét. Ami meg­történt, az jóvátehetetlen. Visegrádon, a Sirály disz­kóban szórakoztak a fiata­lok. Azután volt egy né­zeteltérés, ami — mint a vallomásokból kiderült — nem ritka a diszkók­ban. Eredetileg B. Norbert - nek támadt nézeteltérése valakivel, azután a barát­ja, B. József is közbeavat­kozott, akit lefejeltek. A fiatalembernek felrepedt a szemöldöke, erősen vér­zett, amitől mindannyian megrémültek. Elhatároz­ták, hogy kórházba vi­szik. Bizonyára lehetett volna azt a megoldást is választani, hogy telefonál­nak orvosért, de erre ak­kor nem gondoltak, s a diszkóban sem ajánlotta fel senki a segítségét. Igaz, mint utólag kide­rült, B. József sebe nem volt súlyos. Ám a társa­ságban egyedül neki volt jogosítványa, s a sérülése miatt szóba sem került, hogy vezessen. így B. Norbert ült a volán mögé, bár őt már kétszer meg­büntették ittas vezetés mi­att, és elvették a jogosít­ványát. A fiatalember, aki elő­zőleg alkoholt fogyasz­tott, nagy sebességgel ha­ladt, és elvesztette ural­mát a kocsi felett. Egy jobbra ívelő kanyarban ki­sodródott, áttért az úttest bal oldalára, ahol a sza­lagkorlát valósággal fel­nyársalta az autót. A bal­esetnél K. Csaba és H. Imre életét vesztette. Egy fiatal lány súlyosan meg­sérült. A Pest Megyei Bíróság jóváhagyta a Buda Kör­nyéki Bíróság ítéletét, me­lyet a vádlott megfellebbe­zett. B. Norbertét három év szabadságvesztésre ítél­ték, és a gépjárművezetés­től örökre eltiltották. Az ítélet jogerős. (ga. j.) ■ Háromnapos magyar- országi látogatásának nyitónapján, tegnap első­ként Göncz Árpád köz- társasági elnökkel talál­kozott Takamado japán herceg. Ocsászári fensé­ge ezt megelőzően koszo­rút helyezett el a Magyar Hősök Emlékművénél a Hősök terén. ■ A kormány vasárnapi ülésének napirendjén szere­pel a koalíciós pállok által sokat vitatott Gyermek- és Ifjúsági Koordinációs Ta- múcs feladatairól, összeté­teléről szóló előteijesztés. ■ A rasszizmus elleni til­takozásul, számos cigány- szervezet részvételével, békés demonstrációt ren­deztek tegnap Gyöngyö­sön. A megmozdulást a Roma Parlament szervez­te. A szervezet azt követő­en döntött a tüntetés mel­lett, hogy november 11-én bőrfejű fiatalok Molotov-koktélokkal tá­madást intéztek a gyön­gyösi Farkas család háza ellen. Elhunyt Molnár Elek Életének 78. évében hosz- szú szenvedés után el­hunyt' Molnár Elek kerami­kusművész, aki életének- java részét Nagykőrösön élte le. Pályáját cserép- kályha-készítő mesterként kezdte, majd az Országos Magyar Iparművészeti Is­kola kerámia tanszakán szerzett diplomát. Később Firenzében folytatta tanul­mányait, s a háború évei­ben az iparművészeti isko­la szaktanára volt. Alapító tagja Volt a Képzőművé­szeti Alap Kivitelező Vál­lalat Díszítő Szobrász Stú­diójának. Molnár Eleket ma 11 órakor kísérik utol­só útjára a nagykőrösi re­formátus temetőben. A Századvég Kiadó és a Magyar Egérút Alapítvány könyvajándékozási akciót rendez a óvárosban. Min­den középiskolai és egyetemi tanuló, aki diákigazolvány­nyal rendelkezik, a kiállított könyvekből 3 darabot ajándékba kap. Tegnap 3 millió forint értékű könyvvel nyitottak. Ma délutánig várják a kispénztárcájú diáko­kat a Köztársaság tér 27.-ben lévő színházteremben Erdőst Ágnes felvételei Földfesztivál Csillaghegyen A Csillaghegyi Kulturális Egyesület Banán klubja (Budapest III., Mátyás ki­rály u. 13—15.). Föld! Föld! címmel háromna­pos fesztivált rendez a hét végén. A rendezvény má­sodik napján, ma délután 4 órától művészeti játszó­házba várják a gyereke­ket, melynek foglalkozása­it Terebessy László veze­ti. Este 6 órától a Föld mint őselem címmel Sző- nyi Magda előadását hall­gathatják az érdeklődők. Az előadás után fél 8-kor az Utolsó Vonal Színházi Érdektömörülés bemutatja a Piroska című darabot, majd este 10 órá­tól a László Attila Band ad dzsessz-rock koncertet. Holnap délután 4 órától ismét lesz játszóház, majd a környezetvédelmi prog­ram keretében A Föld arca ma címmel videovetí- téssel egybekötött előadá­son vehetnek részt a meg­jelentek. (A napi belépő­jegy ára 150 forint. A ren­dezvénnyel kapcsolatban részletes felvilágosítás a 168-9049-es telefonszá­mon kapható.) ]megyeiHÍRLAP Főszerkesztő: Vödrös Attila Főszerkesztő-helyettes: Bánó Attila, Deregán Gábor Vezető szerkesztő: Hardi Péter Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311. Irányítoszám: 1446. Kiadja a Magyar Penna Kiadói Kft., 1126 Budapest, Nagy Jenő u. 5. Felelős kiadó: Dr. Giczy György A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 138-2399 és 138-4300. - Szerkesztőségi titkárság: 138-2539. Telefax és üzenetrögzítő: 138-4416. Flirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Rt., hirdetési osztály. _________Telefon: 138-4420. Telefax: 138-3150._________ A lapot előállítja a Hírlapkiadói Részvenytarsasag Fényszedő Üzeme, Budapest. Üzemvezető: Sashegyi Ágnes Nyomja a Marquard Színes Nyomda Kft., Budapest Felelős vezető: Bartha Tamás Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt., árusításban megvásárolható az alábbi terjesztők hírlapárusainál: Magyar Posta Rt., Extra Fiír Kft, Budapest-Press Kft. Zuna László magánvállalkozó. Előfizetési díj egy évre 5352, fél évre 2676, negyedévre 1338, egy hónapra 446 Ft ISSN 1215-847X

Next

/
Oldalképek
Tartalom