Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-26 / 278. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP . LEVELÜNK JÖTT 1994. NOVEMBER 26.. SZOMBAT 13 Mindennek van határa! A feleségem most, hétfőn este a 2-es csatornára kapcsolt, éppen akkor, amikor kezdődött az Objektív, amelyről még szerkesztői is tudják, hogy stílusában, szándékában minden, csak nem objektív. A műsor elején dr. Hegedűs Lóránt püspök úr, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöke szólal meg a hajdúnánási iskolaügy kapcsán. Röviden ismerteti az iskola igazgatójával és tanári karával a helybeli polgármester jelenlétében folytatott tárgyalást, amely mindvégig őszinte, egyenes, ugyanakkor baráti volt. Kifejtette egyházunk törvényesen megalapozott álláspontját, de csupán részben. Ugyanis Frei Tamás úr, a soros riporter egyszer csak közbevág szokott türelmetlen és megfellebbezhetetlen modorában: „Köszönöm, öt percben állapodtunk meg, és ez letelt.” Frei űr pimaszságának nincs határa. A püspök úr nem nyújtotta el, nem ismételte a részleteket, csakis a lényeget mondotta. Ami a 300 másodpercben már nem fért el, nem lehetett sok, de sok embert érdekelt volna. Kérdezem: ha az SZDSZ valamelyik frontemberéről van szó, akkor is így viselkedik Frei úr? Csaba Dezső Szeged Bízzák az expó ügyét a népre Megdöbbenten )hallottam az expó sÉ) megrendezésével 'í'í" • kapcsolatos hírt, miszerint az összegyűjtött 112 ezer aláírásból mindössze 84 ezer 933 bizonyult érvényesnek az Országos Személyiadat- és Lakcímnyilvántartó Hivatal kiértékelése szerint. Azonnal felvetődik a kérdésem, hogy amennyiben az expó megrendezése mellett nyilatkozók aláírásukkal egy időben bizonyos összegek befizetésével is megerősítették volna szándékukat, esetleg expókölcsönt jegyeztek volna, mi történne most az érvénytelenné nyilvánított 27 ezer 67 aláírás tulajdonosának pénzével? Úgy gondolom, a levelezőlapon beküldött aláíró világosan kinyilvánította ama szándékát, hogy az expó-népszava- zást támogatja még akkor is, ha nem tünteti fel saját válasza előtt (nevetségesen) a kérdést, aminek ott kellett volna lennie. A kiskorúak, a választójoggal nem rendelkezők, valamint a külföldi aláírók többezres száma szinte elHISTÓRIA Mester Miklós emlékezete Mester Miklós, a későbbi kultuszállamtitkár 1906- ban született Rugonfal- ván. Egyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudomány- egyetemen folytatta, itt is doktorált. Mint erdélyi embert, elsősorban szűkebb hazájának múltja, népeinek sorsa érdekelte. Két kiadást is megért „Az autonóm Erdély 1860—63” című tanulmánya. Ebben írta le tudományos, de általános emberinek is tekinthető hitvallását: „Szükségesnek tartom megemlíteni, hogy megállapításaimat minden esetben szigorúan lelkiismeretem mérlegére tettem... Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy toliamat kizárólag a valóság elfogulatlan feltárása, az igazságszeretet, a magyar nép iránti hűség s ugyanakkor a román és szász nép tárgyilagos megbecsülése vezette.” A más népek tárgyilagos megbecsülése, a magyar nép iránti hűség és az igazságszeretet tette alkalmassá Mester Miklóst arra a történelmi szerepre, amit az 1944-es Sztójay- és Lakatos-kormány kultuszállamtitkáraként játszott e vérzivataros hónapokban, mint a budapesti zsidóság mentőangyala. Meg kell mondani, hogy jobboldali politikus volt. Teleki Pál miniszterelnöksége alatt, 1939-ben került be a parlamentbe, de látva, hogy késnek az általa oly fontosnak tartott reformok, különösen a földreform, elhagyta a kormánypártot és átlépett az Imrédy vezette Magyar Megújulás Pártjába. Tudnunk kell, hogy Imrédy eredetileg angol orientációjú politikus volt, Jaross Andor pedig liberális eszméket vallott csehszlovákiai működése idején. Azt is meg' ’kell állapítani'. hogy Mester Miklós naiv ember volt, de ember! Na- ivságát könnyen megértik azok a százezrek, akik a szociális igazság óhajától vezéreltetve a szélsőbaloldali Kommunista Párthoz csatlakoztak 1945 után. De itt, Közép-Európa tatár és török dúlta, nácik és bolsevisták sanyargatta tájain egy ember csakis tettei alapján ítélhető meg. Ezért lehetett a török szultán által trónra segített Bethlen Gábor Erdély legnagyobb fejedelme, vagy a háromhatalmi egyezményhez csatlakozó Teleki Pál valójában németellenes államférfi, ki mindhalálig védelmezte hazája szuverenitását. S említhetnénk egy egész sor politikust még. Ennek a sornak nem is a végén áll Mester Miklós. Ezekben a hónapokban emlékezünk az ötven évvel ezelőtti rettenetre, a hitlerista téboly magyarországi tombolásának szörnyű időszakára. Nem egy keserű visszaemlékezés rója fel az akkori magyar köztisztviselői karnak, hogy a német megszállás után szolgai végrehajtója lett a nácik akaratának. Ez persze nem teljesen igaz, csak hát sokkal hatásosabb a borzalmak leírása, mint a sokszor kilátástalan néma küzdelem szürke (életük védelmét szolgálta ez a szürkeség) résztvevőinek bemutatása. De most nem ezekről van szó, hanem a szürkének éppen nem nevezhető Mester Miklósról, aki bátran szembeszállt még a két közismerten németbérenc belügyi államtitkárral, Endrével és Bakyval is. Egy alkalommal például azt javasolta a minisztertanácson, hogy vegyék ki a belügyminisztérium hatásköréből a zsidókérdéssel kapcsolatos ügyeiket. Indokolásul elmondta, hogy a szegedi tábor csendőrparancsnoka eltépte a belügyminiszter által aláírt mentesítőiratot, mondván, neki csak Baky és Endre aláírása számít. A javaslat ellen tiltakozó belügyesekkel kialakult heves vita után minisztere aggódva súgta oda: „Készülj fel rá, hogy letartóztatnak.” De hogyan került egyáltalán Mester Miklós a Sztójay-kormányba? Mint láttuk, az Imrédy-párt, tehát egy jobboldali politikai szervezet tagja volt, és református. Ez azért volt fontos, mert az akkori szokásjog előírta: a kultuszminiszter mindig katolikus, a politikai államtitkár viszont református legyen. Mestert azonban nem saját pártja ajánlotta, hanem a Magyar Függetlenségi Mozgalom (Szent-Iványi Domokos) és az Erdélyi Párt, aztán olyan személyek, mint Zsindely Ferenc volt miniszter (a népi kollégiumi mozgalom támogatója), Ravasz László református püspök, Amb- rózy Gyula, a kormányzói kabinetiroda főnöke. Persze így sem ment köny- nyen az elfogadtatása, hiszen ismerték „pártellenes” nézeteit Imrédyék. A Sztójay-kabinet március 22-én alakult meg, Mester államtitkári kinevezése pedig csupán április 30-ra született meg. Horthy bizalmát Her- czeg Ferenc ajánlására nyerte el a fiatal politikus, így lett a lassan-lassan magához térő kormányzói hatalom „beépített” bizalmi embere a németbarát quis- lingkormányban. Pozícióját minden további nélkül megőrizte Sztójay felmentése után is. A náci-nyilas puccs győztesei — természetesen — már nem reflektáltak szolgálataira, sőt rövidesen bujdosnia kellett. Április 30. és október 15. között azonban keményen dolgozott: számtalan üldözött számára biztosította a megmaradást. A főváros elfoglalása után egy nappal, 1945. február 14-én Stern Samu, a Pesti Izraelita Hitközség elnöke nyilatkozatot adott ki, melyben hosszan méltatta Mester Miklós tevékenységét, megemlítve például, hogy a kultuszminiszter — a Gestapótól való félelmében — zsidómentesítési ügyben egyetlen felterjesztést sem mert aláírni, ezeket mind államtitkára terjesztette fel, és mindet eredményesen! A nyilatkozat befejező mondata így hangzik: „Ezt a nyilatkozatot köszönetünk nyilvánítása mellett azért adom ki dr. Mester Miklós volt vallás- és közoktatásügyi államtitkár úrnak, mert ő legbensőbb meggyőződésem szerint a nagyon nehéz időkben kizárólag igazságszeretettől, tiszta humanizmustól vezetve, bátran és eredményesen szolgálta az üldözött magyarországi zsidóság igaz ügyét.” Mester Miklós Stern Samun kívül szorosan együttműködött Komoly Ottóval, a Magyar Cionista Szövetség elnökével, Török Sándor íróval, a Magyarországi Keresztény Zsidók Szövetségének egyik vezetőjével, Be- renczky Albert református lelkésszel (és még sokakkal), de soha, egyikükben sem merült fel az a gondolat, hogy a magas hivatalt betöltő tisztviselő kívülállóként tárgyal velük. Szerénységére és kimagaslóan nagy lelki intelligenciájára jellemző az egyik tárgyaláson tett kijelentése, melyet Komoly Ottó jegyzett fej naplójában: „...Kpképzel heteden számomra. Úgy gondolom, hogy ezek utólagos ellenőrzése megérné a fáradságot. Végül a lakcím alapján a 93 ezer hiteles aláírás további 8067-tel csökkent, 84 ezer 933-ra. Lehet, hogy a legegyszerűbb megoldás minél kisebb számú hiteles aláírást kimutatni, minden eszközt megragadni az expó megrendezésének meghiúsítására. Horn Gyula miniszter- elnök úr a májusi választás után örömmel nyugtázta, hogy a népbe helyezett bizalmát siker koronázta. Miért nem bízza az expó ügyét is a népre, a demokráciát létrehozó választópolgárokra? Úgy gondolom, a december 11 -i választás lehetőséget teremthet a külön költség nélküli expószavazásra is. Az expó esetleges elmaradásából származó hátrányok miatt a miniszterelnök úrnak nem kellene majd megismételnie, hogy „együtt visszük el a balhét” a koalíciós partnerekkel: Ez a kijelentése a sokat csalódott magyar népet nem vigasztalja meg és főleg akkor nem, hogyha olyan lehetőséget mulasztunk el, amit soha többé nem hozhatunk visz- sza. A választásra készülő nép jogosan elvárja Horn Gyulától az expó-szavazás lehetőségének megteremtését. Székely Gyuláné rém minden megnyilatkozásomat olybá venni, hogy nincsen szándékom túllépni azon a határon, amelyet a házba fogadott vendég együttérzése megenged és megkövetel.” Mester Miklós tevékenységének köszönhető — többek között —, hogy Heltai Jenő is megkapta a kormányzói mentességet (fia kérésére). Megrendítő, ahogyan a kiváló író levelében megköszönte, de visszautasította a kivételezést, mondván: „Sok jót kaptam attól az országtól, amelyben születtem és amelynek a nyelvén írok, el kell fogadnom a rosszat is... Amilyen nagy köny- nyebbség és elégtétel volna az, hogy kiemelnek a sok százezer főnyi zsidó vagy megkeresztelkedett tömegből, olyan elképzelhetetlen számomra, hogy bármiféle kivételezést vagy kedvezést kérjek.” Schmidt Mária kiváló holocaustkutató írja a Budapesti Zsidó Tanácsról szóló könyvében: „A magyar zsidóság hatvan százalékát pusztította el a fasizmus (helyesebben: nemzetiszocializmus — T. B.). A magyar holocaust a magyar és egyben az európai történelem egyik legsötétebb fejezete.” Ebben a sötétségben mindmáig fényesen ragyog Mester Miklós bátor példamutatása. Ezért emlékezünk, ezért emlékezzünk rá hálával és tisztelettel! Török Bálint Vármegyei tiltakozás A 17. század végén Pest vármegye gyűléseinek visszatérő gondja volt a katonaság jelenléte a megye területén. Nem volt ez másként 1898. november 26-án, mikor — feltehetően Pesten — tanácskoztak a megye urai. A katonai parancsnokság Savoyai Jenő ezredének tíz századát kívánta a jász és a kun helységekben elhelyezni. A megye részletes beadványt állított ösz- sze, melyben ennek visszavonását kérte. Hivatkozott a megye arra, hogy a nevezett „helyek az elmúlt évben 3-4 megyét támogattak” egész évben el kellett látniuk az átvonuló katonákat, köztük „azokat a rác katonákat is, kiket máshol is lehetett volna tartani” Nem lehet beszerezni a katonáknak járó húst, mert „a folyó évben 400 hatökrös szekeret kellett kiállítani úgy, hogy több helységben egyetlen ökör sincs” Hivatkozott a megye arra is, hogy „nevezett helységek az ország közepén feküsznek és minden gabona, lőszer és ruhaszállítás ezeken keresztül történik”, a falvaknak búzát, lisztet, árpát, zabot kell szállítaniuk a raktárakba. De nincsenek jobb helyzetben Pest vármegye egyéb települései sem, „Buda és Pest városok sem tudnak a helyezeten segíteniNéhány nappal később újabb utasítás érkezett a katonák ellátásáról, a megye nem tehetett mást, mint rögzítette a jegyzőkönyvben, hogy „a parancs érvényben van, míg valamilyen könnyítés nem történik. Ezek eltartásának lehetetlen voltát, valamint a Goldorf szolnoki várparancsnok által elkövetett jogtalanságokat újra hangsúlyozni kell”. Pogány György _ - ....:.... ? i......>- ..........
