Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-18 / 271. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP KÉPRIPORT 1994. NOVEMBER 18., PÉNTEK 7 A váci kálvária kálváriája Döbbenetes volt a hír, miszerint két suhanc nemrég megcsonkította a váci kálvária szobrait, domborműveit. A hír hallatán őrült elmék egész családokat kiirtó bűntettére, diktátorocs- kák településeket eitörlő kézjegyére, háborús bűnösök hidegvérrel elkövetett tömegmészárlásaira gondol az ember. De míg ez utóbbiak esetében élő vagy vérző lelkek elleni merényletről beszélhetünk, a vári kálváriaszobrok ellen kiagyalt gaztett a művészet ellenében fogant: az Ember kínszenvedéseit ábrázoló stációképek és -szobrok ellen. Hasonló példák tömkelegé ötlik föl. Felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki szoborrongálások, műemlék-megbecstelenítők. Egy helyütt a magyarságért kell szenvednie a műalkotásnak, másutt magyarok emlékét őrző kegyhelyeknek kell elszenvedniük a rombolásokat, kaiapácsütésekct, az emberi téboly megannyi megnyilvánulását. Szinte látni a megcsonkított Mátyás-szobrot, a kolozsvárit; a bepiszkított Petőfi-szobrot, a Nagybánya környékit Nemrég Zentán száz áldozati keresztet rongáltak meg csak azért, mert a temctetlen magyarokra, az 1944—45-ös partizánmegtorlások áldozataira emlékeztettek. Vajon nem elegendő az Élő Ember kínszenvedése? Vajon nem elég a Megváltó keresztet hurcoló, hatalmas jelképpé és szimbólummá nőtt tette? Vajon miért kell szenvednie a hetedízigleni „szenvedésnek” is, magának a műalkotásnak? Bízvást akadnak olyanok, akik magyarázni tudják az ilyen és ehhez hasonló emberi gaiádságokab Lehetnek olyanok, aildk legyintenek, mondván: a szobornak, a képnek nincs lelke. De: lélek nélkül vajon hány szobor született? Itt, Magy arország szívében nem lehet magyarázat az embertelenségre, a hit elleni vétségekre és vétkekre. Itt és most az elmúlt hetven év bennünk hagyott hitetlenségét kellene lefaragni, leépíteni rendre — és nem fordítva. Persze, ez utóbbira, úgy tűnik, egyeseknek gondja van, tévében, rádióban, újságban terjesztik a bűnt, az erőszakosságot, a frusztrált ember megnyilvánulásait. Elgondolom, vajon hány Krisztus-szobrot csonkítottak volna meg a felbőszültek, ha módjukban állt volna végigélvezni — s épp a Magyar Televízió jóvoltából — Martin Scorsese Krisztust támadó filmjét? Vajon hány stációja lenne még a (kálváriás sorsú) kálváriának, ha az emberi józanság nem lépett volna közbe? Vagy azért tartunk itt, mert még tétlen a józanság? Vajon kiknek áll érdekében így eltüntetni a szenvedéseink emlékeztetésére állított jeleket? (B. Sz. I.) Vimola Károly felvételei
