Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-11 / 265. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP IFJÚSÁG 1994. NOVEMBER II., PENTEK Kovács Ákos a Bonanza búcsújáról Könyv a szenvedélybetegségekről A vég egyben a kezdet is Az utóbbi évtizedek talán legforróbb sikerét felmutató Bonanza Banzai 1994. november 12-én este fél nyolckor a Budapest Sportcsarnokban tartja búcsúkoncertjét. Ez a buli szerencsére csak ennek a zenekari felállásnak jelenti a végét, mert az elmúlt 7 év közös munkája után az együttes frontembere egyénileg is megpróbál majd szólni a közönséghez. Ez a feladat Kovács Ákosnak nagy kihívást jelenthet, annak ellenére, hogy neki már két szólólemeze is kapható a boltokban. Vele és menedzserükkel, Fábián Tiborral idéztük fel a múltat, és beszéltünk a jelen és a jövő terveiről. — Ákos, milyen megfontolásból jelentkeztetek 1987-ben a Csillag születik versenyre, és számítottatok-e ekkora siker- re? — Úgy gondoltuk, hogy egy olyan esélytelen együttesnek, mint mi voltunk, nincs veszítenivalója, és ezért küldtük el az akkor készült kazettánkat erre a versenyre. Ebből már következik, hogy semmilyen elismerésre nem számítottunk, és a legnagyobb meglepetés az volt, amikor visszaírtak nekünk azzal, hogy szeretnék élőben is meghallgatni a mi kis társulatunkat. — Hallottam, hogy te egy kevés ideig metálze- nekarban is játszottál, az új szólólemezeden pedig rockos beütések is vannak. Ezek a különféle stílusok hogyan férnek ösz- sze a Bonanza techno jellegű zenéjével? — Úgy, hogy mind-' egyik csak egy műfaj! Sajnos.az embereket ahhoz szoktatták hozzá, hogy különböző műfajokban higgyenek. Ez nagyon szomorú, mert a zene kategorizálhatatlan, és szerintem egyetlen fontos dolog van a muzsikában: a dal! Az már teljesen mindegy, hogy milyen hangszerelésben szó: lal meg. A megjelenítésnek csak annyi a szerepe, hogy könnyebben vagy nehezebben jut-e el az emberekhez a zenész mondanivalója. Én mindig is arra törekedtem, hogy ezt a hallgatók tudomására hozzam, és hogy saját gondolataim minél könnyebben jussanak el hozzájuk. Az nagy baj, ha a közönség egyféle műfajra, egyféle stílusra korlátozza magát és gondolatait, holott te csak akkor tudod megmondani, hogy mi a jó, ha sok mindent ismersz és sok minden közül tudod kiválasztani azt, amit te jobban szeretsz, mint a többit. — Mostanában jelent meg az új, Jóslat című nagylemezetek, amely biztos, hogy nagy siker lesz. A búcsú mellett milyen gondolatokat fogalmaz még meg ez az új anyag? — Az összes szám erről a lemezről és maga a cím is összefoglaló jellegű, tehát egyfajta emlékezés, de ugyanakkor jövőbe mutatás is. A Jóslat c. szám is ennek a gondolatnak a jegyében született, és remélem, hogy „aki a jóslatból ért, az tudja”, miért volt ez a 7 év, és érti a gondolatainkat is, amit a 8 lemez során megfogalmaztunk. Ezzel a búcsúval természetesen nem ér véget az élet! Személy szerint én ezek- után is fogok dalokat írni, lemezeket kiadni, és remélem, hogy a jövőben „boltokba kerülő” gondolataimra is fogékony lesz a közönség. Ébel Attila Menczel Gábor, Kovács Ákos és Hauber Zsolt (balról jobbra) sok rajongóra számít a búcsúkoncerten Fehér lány heroinban Kijut mindenből nekünk. Gondoskodik az életünk tele tarisznyáról, megférjen abban öröm s fájdalom. Az utóbbival úgy vagyunk fiatalabb korunkban, hogy hajiunk arra, hogy oly távolinak képzeljük, akár a halált. A nagy, a legnagyobb tragédia vélünk nem eshet meg, hiszen még oly keveset éltünk és voltunk boldogok! Ilyen és hasonló fohászok, mentségek teszik elviselhetővé az élet legutolsó órájának könyörtelen tényét. De hogy tizenhét éves szép leány menjen félig-meddig önkéntesen a halálba, percnyi kábulat kockázatával, ez képtelenség, még a legvénebb korban is! Igen, bizonyít a kábítószer. És nem az elesettek családjában és nem a kallódó utcagyerekek társaságában, hanem tisztes szülők környezetében. A kábítószer kegyetlen, akár ikertestvére, a halál. Kezdetben vala a szi- pó, a méreggel és önmérgezéssel megszerzett kábulat, aztán jött a nagy szörny, a heroin. És itt már nincs irgalom. Itt már szövődik társadalmi, társasági, bűntársi szinten is a háló, melyből csak hiszik a próbálkozók, hogy ki lehet vergődni. Á tegnapi áldozat, a tizenhét éves kislány, nagylány, már tudta, hogy nincs visszatérés, pedig még az elején volt a szerek használatának... Alig kétéves „múlttal”. Az adag objektív volt. Ölés a dolga, elvégezte. Aki beadta a lánynak, nem ismerte a fázist, a fokozatot. A halálszer sem. Meghalt a tizenhét éves lány, a röpködő, a szeretett, a reménység. Eltemették. A rendőrség vizsgálódik. Az a dolga. A heroinnak és társainak az, hogy öljenek. Egyszerű. író bácsi azt mondta a minap, fehéren fekete betűkkel, hogy ne hisz- tizzünk, megpróbálják és kész. Igen. De lám, tényként csak a fekete maradt: fehér lány gyásza az élők között. Czegó' Zoltán Gondolatok a hazáról Te is érzed? Magyar vagyok. Ezt még törékeny, pillanat — tizennyolc évemmel is tudom. Engem nem értek még géppisztoly-zakatolás okozta durva megrázkódtatások. Én gyerekfejjel még olyanokat tanultam, aminek kamaszfejjel az ellenkezőjét hallottam, majd a felnőttkor küszöbén megint mást látok, mint amit eddig mondtak nekem. Ez az év azonban bizonyossá tett abban, hogy nem csak a fiatalságot lehet félrevezetni, megkeverni. A lényegre azonban az ünnepély után jöttem rá: nem számít, mi zajlik a fejünk felett olyan körökben, ahová soha nem juthatunk be, és ahonnan soha nem tudjuk meg a teljes igazságot; Én gyerekfejjel csak abban vagyok biztos: Magyar vagyok, s e haza, melyet oly sokszor használtak tálcának, amin másnak nyújtottak valami jót: kenyérnek, amiből mindenki akkor és akkorát haraphatott, amikor és amekkorát akart, ez a haza az én hazám. A miénk. Magyaroké. Én csak azt tudom, hogy az a kenyér és az a tálca én is vagyok, s ä hazám addig van jelen a világban, amíg én, a magyar el nem felejtem, és ha erre gondolok, nem is fáj annyira, hogy a Magyar Kenyér 2/3-át már megették mások. Igen, én biztosan érzem, hogy amíg könnybe lábad a szemem a Himnusz éneklésekor és amíg ökölbe szoml a kezem a sok marok láttán, addig mondhatom magam magyarnak. Előttem az élet. A feladatom jól tudom: nem szabad azt hinni, hogy Magyar- országot a már jól ismert módszerekkel fogják elvenni. Sokkal csöndesebb a veszély és sokkal nagyobb. Én hát előkeresem a belém ivódott, nekem adatott haza- szeretetet, és élek vele. Te is érzed, hogy mit kell tenned? Pápai Luca Tini, figyelsz?! Nem árt, ha tudod! Sokszor azt mondják a fiataloknak, ha kissé kritikusabban nyilatkoznak, hogy szemtelenek, hálátlanok. Be kell vallani, így van ez, amióta a világ világ. Akad ugyan, amikor a fiataloknak van igazuk, csak a megnyilatkozásuk formája nem a legmegfelelőbb. Ugyanakkor gyakran a jól ismert mondás jut a felnőttek eszébe, hallva gyermekeik kritikus megjegyzését, más szemében a szálkát, magáéban a gerendát sem veszi észre. Nekik, a fiataloknak, akik hirtelen, olykor meggondolatlanul mondanak valakiről vagy valamiről véleményt, s nekik, a szülőknek, akik vagy sietve, pénzt hajtva nem veszik észre gyermekeik megjegyzései mögött a lényeget, vagy csak legyintenek rájuk, mondván, gyerek vagy még..., egyszóval mindnyájuknak szól az a témáját tekintve is meglehetősen olvasmányos, egyszerűen érdekes, jó könyv, melyet a napokban mutattak be a széleskörű nyilvánosság előtt. Patai Klára tisztiorvos asszony gyűjtötte össze benne tanulságos történeteit a pedagógusoknak, a védőnőknek, az egészségnevelő szülőknek szánt jó tanácsait, melyeket a „Szenvedélybetegségek” című egészségnevelő kézikönyvben adott közre. — Tini, figyelsz?! Nem árt, ha tudod! — szólítja meg a téma leginkább érintettjeit a szerző. Nem is tudjuk, mennyire fontos a helyes s mértéktartó önismeret, önvizsgálat. Általa nem csak megváltozott szokásainknak tudunk nyomába eredni, s ekképpen a kiváltó okokat is kideríteni, de folyamatosan képesek lehetünk magunk elé — nem görbe — tükröt állítani, a valós énünket meghatározni. A „szenvedélybetegség” szeretni, szenvedélyesen ragaszkodni ezekhez, erénynek számított. — Melyek a mai kor szenvedélybetegségei? — kérdezi a fenti fejtegetésből kikerülve a tisztiorvos asszony. E fogalommal jelölhetjük a fent felsorolt néhány káros szokás eluralkodásán túl például az automata játékok szenvedélyes használatát, az evés szenvedélyét is. Egy biztos — szögezi le tartalmas könyvében Patai Klára doktor, hogy bármelyik szenvedély hatalmasodjék is el egy emberen, az előbb vagy utóbb, kisebb vagy nagyobb mértékben, de saját maga, személyisége, családja stb. rovására válik. S akkor mennyire veszélyes mindez, ha ifjúkorban keríti hatalmába az embert! Sajnos a dohányzás, az italozás, de immár a gyengébb kábítószerek használata bevonult iskolás gyermekeink szokásai közé. S mindez még riasztóbb, ha ismét a szakember gondolatait lapozzuk fel e könyvben. Patai Klára figyelmeztet: az ifjúság a pszichológiai felfogás értelmében a harmadik születés korszakában van. Első ugyanis, amikor testi értelemben megszületik egy gyermek. Második, amikor az éntudata megszületik. A harmadik születés kora, amikor az ifjú önmagát igazgató személyiséggé válik... Ezért szól a tisztiorvos asz- szony megkülönböztetett figyelemmel az iskolákhoz, a nevelőkhöz. Az oktatási intézmények lehetnek ugyanis a bajba, a szenvedélybetegségbe került fiatalok segítség- nyújtásának a legkonkrétabb helyszínei. Az iskolák mint intézményes védőrendszerek kialakítói, azok közvetítői első kézből tudnak a gyermekek drogfogyasztására, italozására, dohányzására felfigyelni, s azt kezelni, illetve Weigert Miklós (13 éves), Füzesgyaraiat, általános iskola szó, mely a „szenved”, „seny- ved” kifejezésekből származik, nem túl szerencsés annak kifejezésére, amit általa ma a szülők, a nevelők, az orvosok stb. ki szeretnének fejezni. Utóbbiak a túlzott alkoholfogyasztásra, a kábítószer-élvezetre, a dohányzás s egyéb hódító szerek szenvedélyes s egyben káros hatására gondolnak. Ugyanakkor ez a szép csengésű magyar szó — a nyelvújítás korában — pozitív értelmet is kapott. Hazát, eszmét, de hűséggel társat amiatt őket a megfelelő szakemberhez továbbítani. A nevelőkön, a pedagógusokon kívül Patai Klára figyelmébe ajánlja most megjelent könyvét valamennyi szülőnek, akinek iskolás korú gyermeke van, minden olyan társadalmi aktivistának, laikus szociális segítőnek, társadalmi közbiztonsági egyesületek tagjainak, akik kapcsolatba kerül(het)nek a jóra és a rosszra egyaránt fogékony ifjúsággal. M. E.
