Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-11 / 265. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. NOVEMBER II., PÉNTEK 9 Elhunyt Gulácsyné Aggházy Mária Nyolcvanegy éves korában, november 2-án elhunyt Gu- lácsy Lajosné Aggházy Mária, a művészettörténeti tudomány doktora — tudatta a Szépművészeti Múzeum hétfőn a távirati irodával. A neves művészettörténész temetése november 24-én 11 órakor lesz a Rákospalotai temetőben. Aggházy Mária 1913 júniusában született. Éveken át volt a Szépművészeti Múzeum könyvtárának vezetője, majd a gyűjtemény régi szoborosztályának munkáját irányította. Tudományos munkássága középpontjában kapott helyet a magyar barokk szobrászat, illetőleg a korai itáliai reneszánsz mi- niatúrafestészet. Neve számos tudományos szakpublikáció szerzőjeként ismert. Gulácsyné Aggházy Mária írta például A zirci apátság templomépítkezései című értekezést. Régi magyarországi faszobrok címmel napvilágot látott könyvét kiadták német, valamint orosz nyelven is. Művészettörténeti munkásságának összefoglalását adta közre A barokk szobrászat Magyarországon címmel. A háromkötetes mű 1958-ban jelent meg. Gulácsyné Aggházy Mária nevéhez fűződik például az a művészettörténeti értekezés, amelyet Leonardo da Vincinek, a Szépművészeti Múzeumban őrzött lovas szobráról írt, s amelynek ábrázoltját — I. Ferenc francia király személyében — is ő azonosította. Száz éve született Kertész-fotók Párizsban Kertész Andor, a világhírű, magyar származású, de művészetét Párizsban, majd New Yorkban kiteljesítő fotóművész alkotásaiból nyílt kiállítás a francia fővárosban. A bemutatóra az adott alkalmat, hogy Kertész Andor (vagy ahogy külföldön ismerték: André Kertész) idén lenne 100 éves. A kiállításon a fotózás szerelmesei az 1985-ben elhunyt Kertész Andornak — mint ahogy a Le Monde minősítette: századunk egyik legnagyobb művészének — 220 képét nézhetik meg. Kertész még halála előtt teljes archívumát a francia államra hagyta: az így kapott 100 ezer fekete-fehér negatívból és 15 ezer színes diából készült a válogatás, benne 81, eddig nem ismert képpel. Műtárgyak árverése Sokszorosított és egyedi grafikákat, rézből és samottból készült domborműveket, faliképeket vásárolhatnak a képzőművészet iránt érdeklődők a Műgyűjtők Galériája Aukciós Ház szombaton (Kossuth Lajos u. 12.) 10 órakor kezdődő árverésén. A kollekció a volt Duna Intercontinental Szálloda tulajdonában lévő mintegy négyszáz műtárgy, amelyeknek kikiáltási ára darabonként ötszáz forint. Az árverésen kalapács alá kerül például Szabó Vladimír, Bálványos Huba, Bordás Ferenc, Szunyogh András grafikája. Új gazdára lelhet Bőd László, Dobroszláv Lajos, Tallós Ilona, Xantus Gyula egy-egy műve is. A dekoratív dómborrn]űvek, faliképek között többek között Egert, Debrecent, Szegedet, Pécset ábrázoló alkotások találhatók. Mozivászon A bűvös vadász „Az arányosság hihetetlenül kicsinyes mérce. Ha valami igazán erőset akarunk csinálni, el kell szakadnunk tőle.” Ezt az Enyedi Ildikó - megny i 1 atkozást Barna Márta idézte cikkében, amelyben a rendezőnőt mint cannes-i legjobb első film- díjast szólaltatta meg (Film Színház Muzsika 1989. VI. 17.: Cannes Enyedi Ildikó szemével). Az én XX. századom című 1989-es Enyedi-alkotás valóban aránytalan, szabálytalan, ek- lektukus, filozofikus szintézis-mű várcsatakos, kusza, emberformáló vagy embertorzító lélektipró századunkról — egy tiszta lélek tükrében. A bűvös vadász című új Enyedi Ildikó- film most azt is bizonyítja: rendezőnk az aranymetszés szigorú szabályait betartva is kristálytiszta, egyben bonyolult, evangéliumi üzenetű mű teremtésére képes: A szeretet mindennél erősebb és hatalmasabb! Nem véletlenül viseli a film Carl Maria von Weber 1821-ben Berlinben bemutatott operájának címét. Max, a vadász legendája az 1786-tól 1826-ig élt német zeneszerző gondolatai, zenei szempontból egyaránt legösszetettebb és maradandóbb operájában hódította meg az örökkévalóságot. Max eladja lelkét a sátán reinkarnációjának, Samielnek, bűvös golyókért, hogy bizton elnyerhesse szerelmese kezét egy lövészversenyen. Ám az isteni, krisztusi erők beavatkozásának köszönhetően úgy győzedelmeskedik a szerelem, a szeretet, hogy Max lelkiüdve is megmenekül. Enyedi Ildikó a történet huszadik századi megfelelőjét is megkonstruálja, de úgy, hogy álomi jelenetekben a legenda múltbéli változatait is végigélhetjük. (Weber operája Csehországban játszódik, 1650 körül.) Az időkapun ki-be járkáló hősök útja arányos, harmonikus íveket ír le. Elhisszük a rendezőnek is, hogy az idődimenziók átjárhatóak, ami egyszer megtörtént, az újra megtörténik. Szűz Mária a középkorból rohan át a huszadik század végi Budapestre, hogy — a Tiszta Gyermek testköntösében — megmentse a tévelygő felnőtteket a kárhozattól. „A szeretet soha el nem fogy" — hirdeti az Evangélium. „Minden, amit a földön tesznek, vagy mondanak, a magasságokból veszi eredetét, ahonnan az összes lényeges tulajdonság szétárad mérték és egyensúly szerint, így semmi sincs, ami nem fentről szá?mazik és nem oda tér vissza" — mondja Hermész Triszmegisztosz. Enyedi Ildikó költői filmjében a hermeszi bölcsesség és az újszövetségi szeretet-morál együtt, egymás szólamait erősítve teremt maradandó művet. E filmremeklés méltó módon köszöntötte november 27-én este az újjáalakított Művész mozit. A Budapest Film art mozihálózatának 1989-ben először átalakított, első művészfilmszínháza immár öt teremmel várja az igényes film barátait. A Chaplin-, a Bunuel-, a Huszárik-, a Tarkovszkij-, a Bódy-te- rem együtt —- egyszerre 468 néző fogadására képes. Pósa Zoltán Emléktábla Dsida Jenőnek Emléktáblát avattak Beregszászon Dsida Jenő tiszteletére, s róla nevezték el az állomás előtti teret is. A költő 1914 és 1918 .között Beregszászon lakott nagyapjánál, aki itt állomásfőnök volt. Az avatóünnep- ség után emlékkonferenciát is tartottak Dsida Jenő életművéről. Lorca-mű az Egyetemi Színpadon A hét végén kezdik játszani — a Nap Kör bemutatójaként az Egyetemi Színpadon — Federico Garcia Lorca „Don Cristobal”-ját, a hímeves tragikomédiát. Bemutató november 12-én, este 8 órától, további előadások 13-án, 14-én és 15-én várhatók. Monortól Csepelig — avagy a festészet lírája Festmények a Kék-iskola galériában* A szépség látványa észrevétlen nevel, gazdagítja bennünk, amit természet, élű élet szavak nélkül árasztanak felénk, s általuk megtelik az ember javakkal, s mindezek munkálkodván, tartalmasabbak lesznek köznapjaink. Amikor még több idő jutott bölcs gondolatok megalkotására, amikor valamennyiünkhöz közelebb voltak a művészetek, akkor született az előbbi meghatározás. Modern hétköznapjaink gondjai nem engedik hosszabb elmélyülésre az embert, mert a felismert idő rövid volta arra sarkallják a ma tömegét, hogy mennél többet lásson-halljon — sőt élvezzen, hiszen a kimért kor így is csak keveset adhat végtelen gazdagságából. Természetesen egy kiállítás ürügyén nem elméletekkel kell a látogatókat fárasztani, de a leselkedő veszélyekre fel kell hívni valamennyiünk figyelmét. Hogyan is fogalmazta századunk költőóriása: „Úgy futunk el önboldogságunknál, mint szép tájnál bamba kéjutazó”. Amikor magam látni tanultam a szépet, egyetemi hallgató koromban, Fülep Lajos professzor úr társaságában a Szépművészeti Múzeumban (ő az óráit ott tartotta), mindig egyetlen képet nézetett velünk, majd arról az alkotásról kérdezett minket, mit mondott nekünk a mű? Másik egyetemi tanáromtól tudom, hogy ő külföldön nagy mesterek munkái előtt napokat töltött, hogy az alkotásaik életre szólóan berögződjenek, valósággal kitörölhetetlenül az élményeket hordozó tudatba. Ha csupán végigfutunk tekintetünkkel egy kiállítás darabjain, az az élmény hasonlatos ahhoz, amikor a diákot megkérdezik, olvastad-e Tolsztojtól a Háború és békét, s ő magabiztos öntudattal válaszolja: láttam filmen. Hogy milyen végtelen nagy a különbség az írói mű és az abból kiragadott filmbeli megoldásban — azt szavakkal nehéz érzékeltetni. A szépség látványa Mindezeket azért idézem fel, hogy azt is bizonyítsam, milyen szoros összefüggésben élnek egymással a művészetek. A művészetekhez mai modem korunk kivételével mindig szorosabb volt a kapcsolat, hiszen régi híres iskoláink ifjúsága úgy növekedett, hogy megtanultak beszédeket írni, szónokolni, tagjai voltak énekkaroknak, dalárdáknak és a rajzolásfestés ismereteibe is bevezették őket. Jókai festett, Petőfi, Arany kitűnően rajzolt. A művészetek ismereteinek elsajátítása sajnos visszaszorult iskolá* A Balogh Gyula grafikusművész tárlatán elhangzott szöveg rövidített változata inkból. Ezért is kiemelkedően fontos szerepe van az e falak között — Kék-iskola — ismétlődő kiállítások megrendezésének, mert a szépség látványa észrevétlen nevel és az innen kikerülő gyerekek gazdagabbak új látvány és élmények nyomán, s friss benyomásaik akár életreszólóak lehetnek. Az iskola másik példát követő hivatása alkalmat ad a művészek számára bemutatkozásra. Minden művész őszinte vágya megmutatni eredményeit. A művészet végső fokon szolgálat is, mert senki nem csak önmagának gyakorolja tehetségét, hanem hogy a másik ember számára nyújtson élményeket. Fegyelem és pontosság Balogh Gyula festőművész alkotó korszakait ismerhetjük meg ezen az „iskolai” kiállításon. Először az feltűnő és megragadó, hogy milyen szigorú fegyelemmel, pontossággal és hitelességgel veszi észre és velünk is így érzékelteti egy elmúló, eltűnő világ nem pillanatait, hanem relikviáit. Ez a világ az alig múlt tegnap, s jellemzője a szegénység volt. Benne az ember legtöbbször magáraha- gyott, s szinte elköszönőben tárgyaitól, eszközeitől, melyek fölött csakugyan eljárt az idő. Valósággal megrázó az a sivár szoba öreg, megócskult bútoraival, ahová .Megérkezett a Mikulás”. Torkot szorongató élmény a szegénységről, amelyben csak az apró kis csokoládé- figurán csillan meg a fényes papír. Nehéz itt még a levegő is, az elhagyott szoba csendje nyomasztó, s a mű megtalált címe nyomán kérdések garmadának sora idéződik az emberen. Hová, kikhez vagy kihez jött a gyermekvidámságot idéző téli ünnep? Ennek a szobának a lakói maguk is „téli emberek”. Elköszönök? Vagy talán már el is mentek? De nem lehet, mert valaki itt hagyott számukra egy kis figyelmességet. Az is ki lehetett? Itt ridegség, fűtet- lenség honol, s hol lehetnek most a szegénység lakói? Ilyesféle gondolatokat ébresztett bennem az egyik mű. Eltűnődésre, merengésre késztetett, hiszen ismerős nekünk ez a tegnapi világ, s még a megrettenést is felidézi: vissza ne térjen újra! Másik alkotáson, a gazdátlan ismét csak ember nélküli düledező szín, fészer, pajta — hol hogyan nevezik — lavetve az elhagyatottságban ugyanezt a szomorúságot ébreszti, valahol mintha a világ végén volnánk. Talán csak ott, az egyik eldugott sarokban sejlő erdőfolt villant valamit az életből kicsit elmosódottan, mégis valami reményt, más színével, árnyával. Gondossággal, részletességgel, apró finomságok megtalálásával ábrázolja Balogh Gyula ezekben a témákban a voltat, a múltat, mindnyájunk örökségét, amelyre legjellemzőbb az elhagyatottság. Ezekben az alkotásokban érvényesül az a bizonyos művészi fegyelem, zárt szigorúság, szinte törvény szabályával követett kidolgozás, amelyből világossá válik számunkra, hogy rajzolni, festeni mennyi megszenve- dés, szülte kínlódás és gyötrődés szorításában tanult meg a Monoron élő művész. A művész külön útja A főiskola elvégzése után, amikor marasztalni kívánta vezető tanára, őt valami erő arra késztette, tovább kell menni. Tulajdonképpen ezután kell mindent elölről kezdeni a maga erejéből. Meg kell keresnie önmagát. Nem volt könnyű ez a maga járta út. Szerencséjére egyszer csak maga mellett találta azokat a társakat, barátokat, akik maguk is az útkeresés gondjaival mérkőztek. Ez az előbb zárt, majd táguló közösség hozta létre a Gyulai Művésztelep alkotócsoportját, s itt szülte egymás örömére és késztetésére találták meg közös mondanivalóban ábrázolni a tegnapot. Ezek a relikviákat megörökítő alkotások, múltról való vallomások jelentik Balogh Gyula művészi teljesedésének egyik fontos megmérettetését. Monor viszont a hétköznapi témákat kínáló világ új technika megtalálása nyomán más területre kormányozta a festőművész figyelmét. A festészet lírájának valóságos felfedezése, az akvarellek készítése gazdagították és teljesítették mondanivalóját, hiszen az élet pillanatonként! változásait, többek között a fény játékát, az akvarell képes leghitelesebben visszatükrözni. Balogh Gyula festőművész bemutatkozása a csepeli Kék-iskolában azt a nemes törekvést színesíti, amely hagyományt teremtett, ha úgy tetszik, a város peremén, a szépet szerető emberek, gyerekek számára. Érdemes ott elidőzni, felfrissülni a látottaktól, aki kételkedik, próbáljon időt szakítani magának — megéri. A Monor- ról érkezett nézők, vendégek műbarátok és a csepeli gyerekek is ezt mondták. Fábián Gyula Balogh Gyula: Balogh Margit háza (II.)
