Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-11 / 265. szám

PEST MEGYE1 HÍRLAP TUDÓSÍTÁS 1994. NOVEMBER II., PENTEK Megkérdeztük Kiket vár a Kompánia Egyesület? Országos játszónapot rendez a Kompánia Egyesü­let november 20-án az Almássy Téri Szabadidő Központban. Az egész napos program részleteiről érdeklődtünk Cseke Miklósnál, a Kompánia Egye­sület munkatársánál. Fantázia helyett fénykép A vevő biztosra mehet — Az ország minden tájáról várjuk a gyereke­ket, felnőtteket, szülőket és szakembereket, azért, hogy minél több játékkal ismerkedhessenek meg, amit hazatérve újra játsz­hatnak a családban, az is­kolákban, óvodákban és napközi otthonokban — kezdte válaszát. — Hogy milyen játékokkal talál­kozhatnak? Egyenrangú­an szerepelnek bébijáté­kok, óvodások oktató és fejlesztő játékai, énekes és mozgásos, népi kézmű­ves játékok, lesz ügyessé­gi, logikai, nyelvi játék, ismeretterjesztő vetélke­dők. Olyan emberek mu­tatják be mindezt, akik valamilyen ifjúsági illet­ve egyéb civil szervezet képviselői, kulturális in­tézmények munkatársai. A közös bennük az, hogy mindannyian profi játszó emberek, a játékkultúra fejlesztésének elkötele­zett hívei. A játszónapot áz ENSZ gyermeki jo­gok nyilatkozatának hete­dik pontjára hivatkozva, a gyerekek játszáshoz való jogának érvényesíté­sére kezdeményezi az egyesületünk. Ehhez a naphoz kapcsolódóan a Gyermekérdekek Ma­gyarországi Fóruma és a Magyit szakmai vitát, be­szélgetést szervez arról, hogy hogyan érvényesül ma Magyarországon a gyermeki jogok egyezmé­nye. A nap tartalmáról ki­adványt, videókazettát is tervezünk megjelentetni. V. Cs. Látszólag nem sokban kü­lönbözik az X7 című ingat­lanforgalmazási folyóirat a nyugaton rég használatos sablontól. A hirdetések fény­képpel együtt jelennek meg, így a vevő nem kénytelen a fantáziájára hagyatkozni, ha­nem azonnal kialakíthat egy képet az eladásra kínált épü­letről. Valójában azonban olyan, merőben új kezdemé­nyezés ez, amely áttörést hozhat az ingatlanpiacon. A Bakator Kft. 1989 óta működik, tervezéssel, kivi­telezéssel, fővállalkozással és értékesítéssel foglalko­zik. A forgalmazási lehető­ségeket szűknek találták, ki­utat kerestek, így jutottak el a lapkiadás gondolatáig. Mi a lapban az újdon­ság? Az, hogy minden kí­nált ingatlanról közli a leg­fontosabb paramétereket. Fekvését, árát, típusát, a közművesítés mértékét, a szobák számát, az alapterü­let nagyságát, az építés évét, ezenkívül a megjegy­zésrovatban röviden né­hány, az eladó által fontos­nak tartott tudnivalót: csere­lakásbeszámítást, környeze­ti előnyöket, vállalkozási le­hetőséget. Címet a hirdeté­sek nem tartalmaznak, ez a vevőnek és az eladónak egy­aránt előnyös, hiszen nem zaklatják százával az érdek­lődők a tulajdonost, a vevő pedig biztosra mehet, nem kell tartania tőle, hogy a há­zat közben már eladták. Mint Juhos László, a kft. ügyvezető igazgatója és Karlik Imre menedzser el­mondták, áraik nagyon ked­vezőek, az ügynökségek 4500, a magánszemélyek pedig 3075 forintért adhat­nak fel egy kis fényképes hirdetést. Ebben az árban benne van az egyszeri meg­jelenés díján felül a fény­kép, s az, hogy a cég ügynö­ke személyesen keresi fel az eladót és felveszi az ada­tokat — a meghirdetett in­gatlanokról sokkal több in­formációjuk van, mint amennyi megjelenik, de aki a részletes adatokat és a cí­met is szeretné megkapni, annak 820 forintot kell fizet­ni érte. Az X7 nemcsak Ma­gyarországon jelenik meg, hanem az USA-ban és Né­metországban is, s az auszt­riai kiadását is tervezik. P. M. Élelmiszer-ipari szakkiállítás Díszvendég az Európai Unió November 23—26. között rendezi a Hungexpó Rt. Agro Stúdiója a BNV terü­letén a II. nemzetközi élel­miszer-, ital- és élelmi­szer-gépipari szakkiállí­tást, Foodapest ’94 néven, amely egyben a Hungexpó idei záróprogramja lesz. Az előkészületekről és vá­rakozásaikról tartottak saj­tótájékoztatót tegnap a szervezők. Barátságos kiállítást sze­retnénk. Barátságot a kiál­lítókkal, a látogatókkal és a sajtóval — mondta beve­zetőjében Faragó Hilda, a Hungexpó Rt. igazgatója. Két évvel ezelőtt még egy új kiállításnak szólt az ér­deklődés, és mivel az sike­res volt, idén már szinte biztosra jöhetnek a kiállí­tók. Boros István véleménye szerint a kiállítás méltán viseli a „nemzetközi” jel­zőt, bár hangsúlyozta: hogy mennyire nemzetkö­zi egy kiállítás, azt nem el­sősorban a kiállítók, ha­nem a szaklátogatók össze­tételén kell lemérni. Ezután Szebeni Márton, a Hungexpó Rt. Agro Stú­diójának igazgatója el­mondta, hogy a Foodapest ’94 elsősorban szakmai fó­rum lesz, amelyre — az előzetes jelzések szerint — eljönnek Európa vezető élelmiszerkereskedői, sőt Európán kívülről is érkez­nek cégek. Csak a negye­dik napon nyitják meg a ki­állítást a nagyközönség — azon belül is csak a 14 éven felüliek — előtt. Sze­beni Márton változásként említette a Foodapest ’92-höz képest, hogy nőtt a kiállítás területe, bővült a részt vevő országok szá­ma és ezzel a választék is. A legfontosabb újdonság­nak azonban az Európai Unió díszvendégként való részvételét tartotta. Befeje­zésképpen elmondta, hogy a Foodapest ’94-től első­sorban a magyar élelmi­szeripar megerősödését várják. F. R. A miniszter nem enged Békési László, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségéhez írt válaszle­velében nem tartja lehetsé­gesnek a felsőoktatási intéz­mények normatíváinak eme­lését. Úgy véli, más juttatá­sokhoz hasonlítva sem ala­csony az összeg. A pénz­ügyminiszter levelének tar­talmát Szabó László, az OFÉSZ elnöke idézte teg­nap a szervezet sajtótájékoz­tatóján. Az OFÉSZ tovább­ra is elfogadhatatlannak tart­ja a három éve változatlan összeget. Nem értenek egyet a pénzügyminiszter­nek azzal a felvetésével sem, hogy a juttatásokat ne tanulmányi, hanem szoci­ális alapon osszák el az in­tézmények. Megújuló iparjogvédelem No a szabadalmaztatási kedv Véget ért az Országos Ta­lálmányi Hivatal épületé­nek öt évig tartó felújítása. Bár nem műemlék, de ré­sze a Duna-parti világörök­ségnek, így a tatarozáskor figyelembe kellett venni a városképi hagyományokat. A rekonstrukció 360 millió forintba került, amelynek felét a kormányzat biztosí­totta. A hivatal csak ehhez a nagy beruházáshoz vett igénybe állami támogatást, működését teljes mérték­ben közvetlen bevételeiből finanszírozza. Nem csak az épület, ha­nem a hivatal szervezeti felépítése is megújult. Ko­rábban éppen a nem meg­felelő szervezeti forma akadályozta esetenként a munkát. Nagy változás, hogy míg eddig csak az egyes eljárásokat oltalmaz­ták, most bevezették a ter­mékoltalmat, azaz 1994 jú­liusától a vegyi úton előál­lított termékre, gyógyszer­re és élelmiszerre önmagá­ban is adható szabadalom. Az utóbbi években a szabadalmi bejelentések száma rohamosan csök­kent, ennek okát a szakem­berek a gazdasági átalaku­lásban, a hazai gazdasági érdekeltségi rendszer prob­lémáiban látják. Az idei év első fele fordulatot ho­zott, megállt a csökkenés, sőt, némi emelkedés is ta­pasztalható. Vannak bejelentési for­mák, amelyek gyorsabbak és takarékosabbak a ha­gyományosnál, mégis ke­vesen élnek ezzel a lehető­séggel. Sok probléma volt a védjegyek lajstromozásá­val, hamarosan ezen a té­ren is bekövetkezik a vál­tozás. Létrehozták a Szabadal­mi Információs Közpon­tot, s arra törekszenek, hogy a szabadalmakat CD lemezen tárolják és adják ki. A CD-s és számítógé­pes rendszer előnye, hogy gyors, bármikor hozzá le­het férni a nemzetközi adatbankokoz is, és a táro­lási gondokon is enyhít, hi­szen helyigénye lényege­sen kisebb, mint a hagyo­mányos dokumentációé. A hivatal közlönyét kétha­vonta az Iparjogvédelmi Szele egészíti ki, ezen kí­vül számos segédletet, népszerűsítő kiadványt és tájékoztató kötetet adnak ki. Az Európához való kö­zeledés egyik feltétele a törvények harmonizálása. A hivatalnak számos nem­zetközi jogegyesítési fel­adata van, s ez év végéig el kell készítenie az új ma­gyar szabadalmi törvény tervezetét, valamint az ipa­ri mintákra és az újítások­ra vonatkozó szabályozást. (pável) Az elsó' kockázati tőkebefektetés Üj részvény a piacon A magyar gazdaság egyik szorító problémája, hogy a költségvetés állapota és a kamatszint miatt a vállalko­zások nem jutnak elegen­dő forráshoz. A pénzintéze­ti szféra a szabályzási és belső problémák miatt ezt a feladatot ma még nem tudja megfelelően ellátni. Éppen ezért égető szükség van olyan szervezetekre, amelyek ezt a szerepet be tudják tölteni, hozzá tud­nak járulni ahhoz, hogy az eredményes vállalkozások hozzájuthassanak növeke­désükhöz szükséges forrá­saikhoz. Ezért tartotta fon­tosnak a Ventura Pénzügyi Befektetési Rt., hogy a Ci­tizen Befektetési Társaság megalapításával és részvé­nyeinek kibocsátásával hozzájáruljon a vállalkozá­sok fellendítéséhez. Mint azt Horváth Mik­lós és Popovics Judit, a Ventura Rt. elnöke és ve­zérigazgatója a tegnapi be­mutatkozó sajtótájékozta­tón elmondta, mindenkép­pen szükséges ez a rész­vénykibocsátás, hiszen ők az első olyan tanácsadó és befektető cég, amely rész­vénykibocsátásból szárma­zó tőkéjét kockázati befek­tetésekre hasznosítaná. Ez annyit jelent, hogy a Citi­zen alaptőkéjét a termelés­be, kereskedelembe kíván­ják befektetni, tehát az alaptőkével nem a fogyasz­tást generálják, hanem be­ruházásokra fordítják. Az alaptőke tervezett nagysága minimum 50 mil­lió forint, legfeljebb 1,5 milliárd forint, amely tel­jes egészében készpénzbe- ni befizetésből áll. A törzs- részvények egyenként 10 ezer forint névértékű, be­mutatóra szóló részvé­nyek, melyek jegyzése ok­tóber 27-étől december 23-ig tart. A cég úgy véli, 600 millió forint folyhat be a jegyzésből, hiszen a mai napig már több mint 350 millió forintot leje­gyeztek. A befolyó összeg­ből elsősorban a privatizá­ció elősegítését, a részben már privatizált vállalatok stabilizálását, növekedését kívánja a társaság támogat­ni. Emellett szándékukban áll újabb vállalkozások megnyitása, illetve már működő vállalkozások fel­vásárlása is. A konstrukció kialakítá­sában a Ventura Rt. mel­lett a másik partner a Pol­gári Bank Rt., amely a jegyzési akciót azzal kíván­ja vonzóvá tenni, hogy a részvényt jegyző szemé­lyek részére kedvezmé­nyes finanszírozást bizto­sít. Ehhez igénybe vehetők a Polgári Bank Rt. által nyújtott kamatmentes hite­lek is. (w. b.) ! Kárpótlási jegy - GÓT Rt.-részvény i s j Csere, adóalap-csökkentés. i Jegyzés: december 13-áig. ! Budapest Értékpapír Rt. | Tel.:266-2252 • Budapest, Deák Ferenc u. 5. 1052 • Pakett Bróker Rt. ! Tel.: 118-5022 • Budapest, Semmelweis u. 2. 1052 J Égszi-Börze Kft. i Tel.: 131-8530 • Budapest, Akadémia u. 1.1054 A HUMAN Oltóanyagtermelő és Gyógyszergyártó Rt. pályázatot hirdet az anyagellátási osztály osztályvezetői munkakörének betöltésére, gödöllői munkahelyen. Az osztályvezető feladata: az anyaggazdálkodási és anyagbeszerzési munkák irányítása. A munkakör betöltésének feltétele:- gyógyszerészi vagy természettudományi egyetemen szerzett vegyészi, vegyészmérnöki diploma- legalább ötévi iparvállalati gyakorlat- számítógépes ismeretek. A pályázat tartalmazza a pályázó:- iskolai végzettségének, szakképzettségének igazolását- részletes szakmai önéletrajzát, eddigi munkaköreinek felsorolását, jelenlegi munkahelyének és beosztásának megnevezését. Új munkatársunk bérét megegyezés szerint állapítjuk meg. A pályázatokat, a megjelenéstől számított két héten belül, „Pályázat” megjelöléssel, a HUMAN Ftt. munkaügyi vezetőjének kell benyújtani, cím: Gödöllő, Táncsics Mihály út 82. 2100. Telefon: (06-28)-320-733/213. A pályázatok elbírálása a benyújtási határidőt követő egy hónapon belül megtörténik. A döntésről írásban kapnak értesítést a pályázók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom