Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-09 / 263. szám
i PEST MEGYE1 HÍRLAP VÉLEMÉNY 1994. NOVEMBER 9., SZERDA 9 Fából frászkarika Mi kell hozzá? Szakismeret. Lehetőleg sokkal alaposabb, mint a másoké. Aki konkurenseinél felkészültebb és okosabb, frászt hoz rájuk, ha mecsillantja tudását. Ez még nem frászkarika. Az akkor jön létre, amikor a szakember — egyébként jó okkal — szaktekintéllyé válik, és ráadásul hatalomhoz is jut. Attól kezdve megy minden, mint a karikacsapás. Ha az olvasó nem érzi magát jó papnak, ettől a ponttól kezdve ne olvasson tovább: tanulás következik. Van kitől. Kettő is. Az egyikük miniszter, a másikuk közgazdász. Az előbbi él, az utóbbi hal. Az utóbbi nyugodjék békében, rászolgált. Heller Farkas volt a neve. Kevés magyar tudóst hallgattak ennyire agyon, miközben aki kommunista hajlandó volt tanulni mást is, mint irányelveket, tőle tanult. Nem lehettek sokan, de félszázada az ő tudományára támaszkodva tudták (és tudják), mit kell elhallgatni. A miniszter pontosan tudja, mi dolog a kamera- lisztika. Ebben azért vagyok biztos, mert műveli a merkantilizmus német válfaját. Ez a sajátos irányzat — a fejedelemségekből álló birodalom idején — a fejedelmi pénztár fejlesztése körüli' teendők kérdései köré épült ki. (A fejedelmi pénztárt ma költségvetésnek, fejlesztését pedig pótköltségvetésnek nevezzük.) Maradva a lényegnél: a kameralisztika a pénzügyi szempontokat még jobban kidomborította, mint a merkantilizmus — amely szoros kapcsolatban tárgyalja a közgazdaság és a pénzügy kérdéseit, és a politika szolgálatában áll —, feladatául olyan alapelvek kidolgozását tűzte ki, amelyek szakszerűen képzett tisztviselők révén a pénzügyi és a közgazdasági igazgatásban a politika, valamint az annak elvi szempontjait kitűző állam érdekeit szolgálják. Ez, ugyebár, tisztára olyan, mint a kommunista pénzügyi irányítás. Csak éppen korábbi: még I. Miksa császárnak az osztrák tartományokban keresztülvitt közigazgatási reformjához kötődik. Kamerális tisztviselők képzésére Magyarországon viszonylag későn, Mária Terézia hozott létre szakiskolát Szempcen Collegium oeco- nomicum néven. Marxék színre lépése előtt egy évszázaddal. Ezért van az, hogy normális ember 50 éve nem hivatkozott a centralizált, bolsevista célszerűség valódi gyökereire. Megjegyzem, e parancsuralmi képződmény német birodalmi gyökerei sem voltak rokonszenvesek a rebellis magyaroknak, azonban a nemzetköziség elnevezésű tünetcsoportot erénynek kikiáltók jól ösz- szefértek vele. Az olvasó most nyilván azt hiszi, e tudománybeli irány emlegetésével az 1100 éves Magyarország expóját elutasító kormányés pénzügypolitika gyökereit kajtatom. Az olvasónak már megint igaza van. Ezért nem is térek ki arra, hogy a hajdan közvállalatnak nevezett vállalkozások, amelyek a magánvállalkozások szellemétől a legtávolabb vannak, mint példának okáért az államvasutak, és a kincstári, azaz kamerális könyvvitel alapján nyilvántartott, a közigazgatásba beágyazott vállalatok politikai befolyás alatt állanak. Ez a posta esetében legalább annyira nyilvánvaló, mint az energiaforrások kézben tartásának logikájában. A MÁV privatizációja, helyesebben: közvállalatból vállalattá tétele szöges ellentétben áll az egyébként uralkodó kameralisztikai elvekkel. Az egész helyzet lényege rokon a kormányon levő koalícióéval: „szörnyű víg tragédia” — ahogy Arany fordításában Shakespeare mondta. Érdemes végignézni, hogy ebből mi lesz. E felemás függőség firtatásától megkímélem az olvasót. Az expóval kapcsolatban egészen más fogyatékosságra hívom fel a figyelmet. Már csak azért is, mert erről esett szó, bár a lényegről nem. A reklámról szólván a szabaddemokrata képviselő arra hivatkozott, hogy nincs mit reklámozni az expóval, mert a magyar ipar nem áll sehol, nincs termék. Ezért az expó fölösleges, és csak vinné a pénzt a semmire. Ha a honatya nem szabaddemokrata volna, megérteném e kameralisztikus érvet, és azt mondanám, hogy a maga fogalmi rendszerében igaza van. Azonban esetünkben csak az nyilvánvaló, hogy politikai befolyás alá került. Akár egy közületi vállalat. Ha nem így volna, azt mondaná, amit ő is jól tud, hogy az expó nem a magyar ipar termékeinek reklámja, hiszen a még ki sem hevert bolsevizmus romjain nem is lehet. Az expó az 1100 éves Magyarország reklámja — lehetne. Hogy itt vagyunk, és megvagyunk. Mert megmaradtunk germánok, szlávok, török és tatár ellenére. Mivel amikor a kazárok legyőztek bennünket, nem mi olvadtunk be, hanem ők lettek magyarrá, mielőtt bejöttünk a Kárpát-medencébe. Akárhogyan és akármiért történt így: aki kun, tatár, török, jász és a többi itt maradt, magyarrá lett; akivel pedig együtt élünk, azzal lakva is megférünk. Ez van: sokban különbözünk másoktól, és a sorból kilógni nem szerencsés egy tömegtársadalomnak. A tömegagyú ember nem tud és nem is merészelne különbözni másoktól, szívesebben nemzetközi elkötelezettségű „internacionalista”, mint magyar. Magyar voltunk és magyar hazánk fennnállásának ünnepség- sorozata lehetne az expó, ha a parlament venné a bátorságot, hogy magyarságát vállalja. Az egyik legelső, amire minden leendő reklámszakembert megtanítanak, hogy a reklámköltségek fele egészen biztosan fölösleges kiadás, csak éppen azt nem lehet tudni, hogy melyik fele az. Ha pedig a reklámmal elérjük, amit célunk elérni, akkor megéri az árát. Ez is reklámszakmai alapismeret. A valóságos kérdés az, van-e célunk. Van-e valamiféle magyarságtudata ennek az országgyűlésnek? Majd elválik. Mint ahogyan elválik az is, akar-e Magyarország magyar lenni. DÖNTSÖN A NÉP! És azután viselje döntése következményeit. Szitányi György Most legalább megtudtuk... A kései Kádár-korszakban a Magyar Televízió két, közmondásosan legtehetségtelenebb riportere G. F. és G. K. G. volt. G. Feri úgynevezett üzemi riportokat gyártott abban A Hét című műsorban (is), amely a legendás Polgár Dénes-kor- szakban világszínvonalú magazin volt, majd a pártközpontból ejtőernyővel a főszerkesztői székbe pottyantott Kolek Vera uralma alatt szomorú hanyatlásnak indult. G. Feri általában megállt az operatőrrel valamelyik, éppen favorizált nagyüzem csarnokában, rengeteg vágóképet vettek fel a működő esztergapadokról és marógépekről, majd elbeszélgettek a melósokkal a szo- cialistabrigád-mozgalom- ról, a kitűnő KGST-kap- csolatokról és a roppant korszerű munkaszervezésről. Ez a G. Feri később elnökhelyettes lett a Kor- nidesz—Bereczky korszakban, de ez most igazán nem tartozik ide. A tehetségtelenek másik közismert listavezetőjét Gellért Kis Gábornak hívták. Ő is fel-fel- tűnt A Hét környékén, s legemlékezetesebb megmozdulása az volt, amikor a ciprusi Makariosz érsek-elnök halála után beült a stúdióba vasárnap este, és elmondta, hogyan nem csinált Ma- kariosszal interjút! Nem tévedés, nyájas Olvasóm: azt mesélte el, hogyan nem készített vele interjút. Mert ugye ott járt Nicosiában, beadta kérelmét az elnöki titkárságra, de aztán Makari- osznak el kellett mennie valahová, és közben Gáborunk kiküldetési ideje is lejárt, így végül is nem találkozhattak. Tessék csak elképzelni, mekkora távlatokat nyitott meg a nekrológirodalom jövőbeni művelői előtt ez a hatalmas újítás! Bárki, bármikor, bárkiről elmesélheti, hogyan nem találkozott vele... Ennek a nagy megtakarítással járó, ráadásul igen kényelmes módszernek az alapítóját tisztelheti a magyar és a .nemzetközi zsurnalisztika Gellért Kis Gáborban, a Maszop jelenlegi parlamenti képviselőjében. G. K. G. idejekorán eltávozott a Magyar Televízióból, emlékezetes kudarcai színhelyéről, de máig is azt hihetik róla képviselőtársai, hogy ő bizony ért a televíziózáshoz. Mint Hajdú a harangöntéshez... Mindezt csak azért mesélem el, mert véletlenül kezembe került Gáborunk márciusi cikke a Népszabadságból. A Tanácsköztársaság emléknapján Gellért Kis Gábor, az MSZP akkori ügyvivője „A tehetségte- lenség agressziója” címmel írt egy háromhasábos cikket. Olyasmiről írt, amihez valóban ért, tehát a cikk aligha lehet rossz. Kommentár nélkül hadd idézzek. néhány passzust ebből a cikkből. Néhány aranymondást, amely rávilágít a mai helyzet nagy titkaira:' „Értelmetlen mindenféle logikát számon kérni ott, ahol a puszta indulatok, a politikai elva- kultságból fakadó rémlátomások vezérlik a döntéshozókat... A te- hetségtelenség a demokráciában csakis hatalmi segédlettel képes érvényesülni... A szakmai kultúra, a tehetség hiánya szürkéllik a fölfeslő intézkedések mögött... Itt pedig nincs megállás. Ä tehetségtelenség természeténél fogva bosz- szúálló. A tehetségtelenség természeténél fogva agresszív. A tehetségtelenség természeténél fogva hiú és hatalomvágyó. A tehetségtelensé- get a demokrácia legföljebb elviseli, csak a diktatúrák jutalmazzák. Ez a kormány támogatja ezt a garnitúrát, nem egyszerűen elviseli.” Most legalább megtudtuk. Kösz, G. K. G.! Sugár András Félre a nagy szavakkal! Gyertyán Ervin nemcsak az expótól irtózik, de amint a Népszabadságban írja, a nagy szavaktól, a vádaskodástól is. Ezért azután hűvös érvelése során nagy szakmai tágyila- gossággal — a közgazdasági és műszaki kérdésekben talán a legautentikusabb József Attilát is segítségül híva — leszögezi, hogy „iszonyodó kis szegények — nyugdíjasok, munkanélküliek, sokgyerekes családok — üres levesét hör- pöli, aki tízmilliárdokat vonna el a költségvetésből egy nagyon is kétes kimenetelű reprezentációra” — ez utóbbi lenne a világkiállítás. Az olyan demagóg szempontok, mint hogy a nyugdíjakat és a munkanélküli-segélyt nem a költségvetésből, hanem az aktív keresők által befizetett társadalombiztosítási, illetve szolidaritási járulékokból finanszírozzák, s hogy a világkiállítás előkészítése mégiscsak inkább növeli a foglalkoztatottságot, s ezáltal a befolyó járulékok összegét is, a szerzőt nem foglalkoztatják, ő irtózik az ilyen nagy szavaktól, szigorúan a szikár tényekre összpontosít. Érvelése azonban nem marad meg a gazdaság síkján, széles ívű gondolatmenetében mély értelmű alkotmányjogi kérdésekre is kitér. A népszavazás — ami a szóban forgó iszonyodó kis szegények, nyugdíjasok, munka- nélküliek, sokgyermekes családok és persze emellett a kevés jobban élő magyar választópolgár számára is lehetővé teszi, hogy önmaga döntse el, kell-e neki az a kétes kimenetelű reprezentáció —, a közvetlen demokrácia e jeles intézményének kezdeményezése Gyertyán Ervin szerint meggondolatlanság, felelőtlenség, könnyelműség. Igaz is. Mit kell itt pepecselni sok millió ember véleményének gyűjtögetésével, amikor kéznél van az élcsapat, amely mindent tud, sőt mindent jobban tud. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen népszavazások pénzbe kerülnek. Ugyanúgy, mint a parlamenti választások. Mennyivel egyszerűbb lenne rábízni hivatott vezetőinkre, mire költsék a közös pénzt! Hiszen annyi szépre költötték már korábban is: vas és acél országára, magyar ezüstre. Tengizre, eocénprogramra, nagymarosi vízi erőműre. Akkor ment is minden, mint a karika- csapás. Mert még nem voltak felelőtlen elemek, akik nép- szavazósdival gátolták a szakértők munkálkodását. Zempléni Olivér