Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-08 / 262. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. NOVEMBER 8., KEDD Hagyományőrzés Pilisszentivánon Pilisszentiván egyike azon községeinknek, ahol a lakos­ságnak több mint a fele német nemzetiséghez tartozik. A választások közeledtével felvetődik a kérdés, mennyi­ben származik előnye a falunak abból, hogy kisebbségi önkormányzat alakítására nyílik lehetőség. A juhásznak jól megy dolga Csak a furulya hiányzik Reggel úgy kell felébreszteni őket Ráckeve határában, a Kiskunlacházára vezető út mel­lett legelteti a nyájat Hriazik János. Nem a saját birká­it őrzi, elszegődött a gazdához, addig lesz itt munkája, amíg le nem esik a hó, mert akkor hazamegy a nyáj a karámba. Erről kérdeztem Pénzes Gábor polgármestert, aki többek között elmondta: rengeteg egészséges kezde­ményezés mutatkozik a ha­gyományok őrzésére. En­nek sorában kiemelte a köz­ségben működő nemzetisé­gi tantervű általános isko­lát, mely az alapellátás mel­lett három művészeti tago­zatot és két művészeti cso­portot is magába foglal. A három tagozat célja a ze­nén, a táncon és a kézmű­vesmesterségek oktatásán keresztül minél inkább el­mélyíteni a nemzetiségi identitástudatot, ápolni a ré­gió különleges hagyomá­nyait. A nevelés már az óvo­dában megkezdődik, ahol első lépcsőben a német nyelv elsajátítása a cél, majd az iskolában ezt egé­szítik ki a fent felsorolt ta­gozatok. Az alapfokú okta­tási intézmény rendelkezik saját kórussal, tánccsoport­tal és művészeti szakkörök­kel. Az emberek bátrabban merik használni anyanyel­vűket és hagyományos kul­túrájukat. A község a tör­vény előírásai szerint beje­lentette igényét a kisebbsé­gi önkormányzatra, ennek értelmében a december 11 -ei helyhatósági választá­sokon nemzetiségi képvise­lők között is választhatnak Pilisszentiván lakói. A ter­vek szerint az önkormány­zat 5 tagú lesz, és feladata a helyi kulturális élet szerve­zése, felügyelete lesz. Ezen kívül a községi önkormány­zatnak kötelező kikérnie ki­sebbségi ügyekben a nemze­tiségek véleményét. Mind­ez nem lesz újszerű Pilis­szentivánon, hiszen a jelen­legi önkormányzat 12 tagjá­ból 10 német nemzetiségű most is, így tehát lehetőség nyílik arra, hogy ha vannak az önkormányzaton kívül is olyan személyek, akik a községért többet akarnak tenni, azok most speciáli­san erre a területre összpon­tosíthatnak. Igen fejlett a község part­nerkapcsolati hagyománya is. 1988-ban Pilisszentiván volt az első, nem városi ran­gú település, amely hivata­losan is engedélyt kapott egy német településsel való partnerkapcsolat megnyitá­sára. Ez a viszony nagyban hozzájárul — mind szelle­mileg, mind anyagilag —, hogy a helyi svábok, ha nem is olyan magas szin­ten, mint Solymáron, de ápolhassák nyelvüket, kultú­rájukat. 1986-ban közös erő­feszítéssel megnyitották a térség első komoly nemzeti­ségi múzeumát, ahol búto­rok, ruhák, képek, edények, fényképek illusztrálják a Pi­lis-medence színes nemzeti­ségi életét. Az önkormányzat eddig is bőkezűen támogatott min­den társadalmi, civil egyesü­letet vagy kezdeményezést, amely a község szebbíté­sén, jobbításán munkálko­dott. Mint azt a polgármes­ter elmondta, igyekeztek mindenkit támogatásban ré­szesíteni, és erre töreksze­nek a jövőt illetően is. (w. b.) Döntött a bíróság Biatorbágyé a Disznólápa Véget ért egy szövetkezeti szétválást követő földvita. A pátyi közigazgatási terü­leten lévő, de a biatorbá- gyi gazdáknak elárverezett Disznólápa körüli gondok­ról még áprilisban számol­tunk be lapunkban. Mint is­meretes, a területet a bia- torbágyi Agrár-Gazda, és a pátyi Petőfi Szövetkezet egyaránt a magáénak tartot­ta. A Pest Megyei Kárpót­lási és Kárrendezési Hiva­tal az árverést erre a földre pedig már akkor megtartot­ta, mikor a vita épphogy a bíróság asztalára került. Az illetékes Pest Me­gyei Bíróság nemrégen meghozta az üggyel kap­csolatos döntését, a Disz- nólápát első fokon Biator- bágynak ítélte egy időköz­ben előkerült irat alapján, amelyet Csontos János, az Agrár-Gazda Szövetkezet főkönyvelője nyújtott be a tárgyaláson. Ebből kide­rült, hogy a Budai Járási Földhivatal 1973-ban az akkor frissen alakult Bia- torbágyi Lenin MGTSZ ja­vára kezelői és használati jogot jegyzett be. A határo­zatot kézhez kapó pátyi ta­nács ez ellen nem emelt ki­fogást, ezért a bejegyzés jogerőre emelkedett. A pá- tyiak a bizonyíték miatt el­veszettnek tartják a terüle­tet, a Petőfi Szövetkezet nem kíván az ítélettel szemben fellebbezést be­nyújtani. A Disznólápával is kap­csolatos januári árverezés megóvására irányuló ma­gánper viszont még jelen­leg is fut, ezzel kapcsolat­ban ítélet csak a későbbiek­ben várható. (n. t.) — Nem most kezdtem én a birkázást — mondja. — Hatvannyolc óta foglal­kozom vele, régen voltak saját birkáim is, de amikor a lányom férjhez ment, és kellett a pénz, eladtam őket. Korábban munka mellett csináltam, Pesten dolgoztam a fegyvergyár­ban, most már nyugdíjas vagyok, jól jön egy kis mellékes. Egész nap itt le­gelnek, én meg sétálgatok mellettük, nem mondom, unalmas egy kicsit, de már megszoktam. Este odébb megyünk, van ott egy lakó­kocsi, én ott alszom, a bir­kák pedig mellette. Éjjel nem kell őrizni őket, lefek­szenek, olyan nyugodtan alszanak, hogy reggel úgy kell felébreszteni a nyájat. A kutyák körülöttük van­nak, nem kell félni, hogy bajuk esik. Kullancs nincs bennük, minden tavasszal nyírják őket, azután fürösz- tik, ez megöl rajtuk min­den élősködőt. A kergeség is nagyon ritka szerencsé­re, mert az ellen nincs or­vosság, amelyik birka meg- kergül, annak vége. Van itt mindenféle, kosok, anyák, bárányok is van­nak. A bárányokat el szok­ta adni a gazda, karácsony és húsvét előtt sokan kere­sik. A nagy birkák marad­nak. Ez jól tejelő fajta, ér­demes volna fejni, de ki foglalkozik ma már ilyes­mivel? A mai fiatalok nem értenek hozzá, meg ked­A szerző felvétele vük se lenne. Pedig bizto­san jó pénzt fizetnének ér­te, arról nem is beszélve, hogy mennyire finom a tar­hó, az orda meg a sajt. Sze­retek a birkák körül lenni, nyugalmas munka. Sok ju­hásznak van furulyája, szoktak is furulyázni, de én nem tudok. Subám van, de ilyen időben nincs még rá szükség. A botomat ma­gam csináltam eperfából, a végén az a kampó arra va­ló, hogy ha meg kell fogni valamelyik birkát, azzal akasztom meg a lábát. Van otthon egy nagyon szép pásztörbotom somfából, réz a vége, de azt nem hor­dom ide, a birkákhoz. Elsé­tálgatok itt a havazásig, utána a birkákat hazavi­szem Bugyiba, mert ők odavalósiak, én meg me­gyek Dömsödre, mert ott lakom. Tavasszal pedig minden kezdődik elölről... P. M. Sok hűhó Józsiért Meghiúsult halálugrás — Józsi, gyere le onnan! Ne te­gyél tönkre! Nem akarom, hogy meghalj! — nyöszörgi a har­minc év körüli, bajuszos férfi, inkább csak magának. Kissé dü­löngél. Párás tekintettel követi az ostorfa lombjai közt eltűnő, az ágakon egyre magasabbra ka­paszkodó és lépdelő fivérét. Sűrűsödik az alkony. Néhány ifjú titán érkezik a Széchenyi úton. Megállnak. Felismerik az öcsöt, aki könnyezve meséli el, hogy a bátyja öngyilkos akar lenni. A fához ballagnak és lecö- vekelnek. — Józsi, hülye vagy...!? — kiált fel a fekete hajú fickó. — Ne csináld már a műsort! Gyere le, mert... — Hagyjatok a francba! — hull alá a keserű válasz. — Úgy­is leugrok. Senki nem tarthat visz- sza. Ez az én ügyem... Értesíte­ni kell a tűzoltókat. Most vagy soha Emlékezetem folyosóján sietek vissza a délutánba. A csengő hisz­térikusan lármáz. Borostás arcú, megviselt férfi áll a kapu előtt. Félreérthetetlenül közli velem: vagy most hallgatom meg, vagy soha! Mert egy-két óra múlva benzint önt a ruhájára, és felgyújt­ja önmagát. Elvették az életét, ki akarják üldözni a városból. Józsi úr zaklatottan beszél. Előző este a rendőrök lemeszel­ték a Jászberényi úton. Ő félre­állt. A zsaruk felnyittatták vele a motorházat. Miután elkérték tőle a papírokat, azt mondták, baj van: hamis a motor. Hiába bizonygatta, hogy azt senki nem babrálta. A járgányt be kellett tolni a kapitányságra; lefoglal­ták. Ráadásul egy egyenruhás alak a rendőrség udvarán leütöt­te, és kezét-lábát összeverte. — Miért nem kapom vissza az autómat? — kérdezi kétség­beesve. — Nem lopott kocsi. Egy fiatalember vásárolta ne­kem — minden szabályos —, hogy legyen hol aludnom. Én hajléktalan vagyok... meg hon­talan is. Az ügyészségen pa­naszt tettem. Éppen ott volt egy nyomozó, akivel elmentem a rendőrségre. Azért, hogy majd valaki foglalkozik az ügyem­mel. Az öcsémmel ültünk egy óra hosszáig az előtérben. Egy rendőr megkérdezte: Jöttetek a kocsiért? Aztán felénk se néz­tek. Úgy döntöttem, felgyújtom magam. Nincs visszaút. Tilta­kozni akarok a rendőrségi terror és a szegénység ellen. Hogy ne történhessen meg mással az, amit velem csináltak. Nem tu­dunk egy kiló kenyeret venni. Belenézünk egy-két kukába. Megaláznak bennünket, mert ki- pakoltatják a száraz kenyeret... Elég szégyen az, hogy kukáz­nunk kell. Szóval, ma délután nyilvánosan felégetem magam. Magának öt órakor megfelel...? Újabb trükk Józsi úr és öccse türelmetlenül vá­rakoznak a ceglédi strand sarká­nál, a világháborús emlékmű tövé­ben. Jómagam megnyugszom, mi­után kiderül, hogy nincs benzin, így talán a mutatvány elmarad... De nem. A főszereplő makacs, hajthatatlan. Nem fogy ám ki az ötletekből: újabb trükköt eszel ki. Elhessenti az utolsó észre térítő kísérletem, és már mászik is fel a termetes ostorfára. A rendőrség krónikájában másként fest Józsi úr története. A járőr az igazoltatáskor meg­állapította: a Wartburg motor- és alvázszámát valaki átütötte. Az iratokkal is akadt némi gond. Az sem világlott ki egyértelműen, hogy lopott au­tóról van szó, avagy sem. Kü­lönben Józsi úr és vértestvére gyakorta vendégeskedik — fő­leg éjjelente — a kapitánysá­gon. Többször előállították őket ittas vezetésért. Felróható nekik, hogy nincs engedélyük, hamis rendszámú gépkocsival furikáznak. Ugyanakkor számtalanszor bejelentik a lakótelepekről, hogy a fivérek ott éjszakáznak a hajlékul szolgáló járgányban. Az valószerűtlen — állítják a rendőrök —, hogy a kollégák eltángálták volna a duót. Vi­szont nem elképzelhetetlen, hogy Józsi úr egy-egy kukáért vívott harcban szerezte a sérü­léseket. Ugyanis keményen meg kell küzdeni a placcért. A Széchenyi és Rákóczi út sarkán már nagy a csődület. Jó­zsi úr közben igen magasra ju­tott. Megérkeznek a tűzoltók, a mentősök és a rendőrök. Előké­szítik a mentési akciót. Ők is megkísérlik lecsalogatni a fent ülőt. Akit nem lehet lebeszélni szándékáról. A tűzoltók maga­sítják a létrát. Az egyik zsaru­nak remek ötlete támad: Két üveg sör —Józsi, hallod!? Ha hozok két üveg sört, lejössz? Józsi úr gondolkodik. S hogy ne tűnjön elhamarkodottnak a válasza, kínos másodpercek után felel: — Le... — Isten bizony? — Isten bizony. A fiatal rendőr habozás nél­kül siet a szemközti kis ABC- be. Mire visszatér, a tűzoltók már Józsi úr közelében vannak. Alig egy perc múlva kísérik a földre szállt „tiltakozót” a men­tőautóba. A hatásos kezelésre az öccse is vele tart... A tömeg egy része csalódot­tan távozik. A város főútján szá­mos ostorfa áll... Fehér Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom