Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-05 / 233. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1994. OKTOBER 5., SZERDA Gótbetűs énekeskönyv ócseh nyelven Felszívódó szlovák kultúra Bényén Ez a ház még őrzi a jellegzetes szlovák építkezési módot Ha a Gomba és Bénye községek közötti telepiilésjelzö táblákat egy éjszaka néhány unatkozó ifjú kiszedné, másnap az először errefelé utazó bizony nem tudná, hogy két különböző település fekszik egymás mellett, csupán teljesen összenőttek. Ha viszont nem csak keresztülhajtana a két településen, hanem némi időt is szánna a megismerésükre, rájönne, hogy két különböző kultúrájú faluról van szó. A különbözőség oka az lehet, hogy Gomba a török hódoltság ideje alatt nem pusztult el, így újratelepítésére sem volt szükség, ezért mára egy többezres, magyar eredetű, nagyobbrészt reformátusok által lakott községgé válhatott. Bénye viszont az 1690-es összeírásban az elpusztult települések között szerepelt. Fáy Mihály telepítette be a szatmári békekötés után, 1714-ben a Felvidékről hozott evangélikus szlovákokkal. Bár a település lakói már régóta magyaroknak tartják magukat, nyelvükben, építészetükben csak ezekben az évtizedekben magyarosodnak el teljesen. A legkedvesebb utca — a Kölcsey A polgármesterrel csak délutánra beszéltem meg találkozót a községházára, ezért érkezésem után még több órám maradt a faluval való ismerkedésre. Ennyi idő alatt sikerült is keresztül-ka- sul bejárnom — nem mintha olyan gyors lábú volnék, sokkal inkább, mert Bénye lakóinak száma alig ezer fölötti. Rövid sétámon aztán meg is állapítottam magamban, hogy Bénye egyik legkedvesebb utcája — legalábbis számomra — a Kölcsey. (Elnézést a máshol lakóktól...) No nem azért, mert ez a leg- rendezettebb vagy éppen a Iegellátottabb, sokkal inkább azért, mert egyike azoknak az utcáknak, amelyekben — elsősorban a tomácos parasztházak révén — még föllelhető Bénye évszázados jellege. Az, ami a helyben lakók számára már nem is tűnik föl, esetleg nem is értékelik. .. De talán azért is emlékezem szívesen erre az utcára, mert ennek a végében — egyben a falu határában — váltottam néhány jóízű szót egy középkorúnál alig idősebb férfival. Beszélgetésünk során nemcsak élete története kerekedett ki hamar, de számos bényeié is. Hiszen nem sok választásuk lehetett az itt lakóknak az elmúlt évtizedekben. Vagy maradtak a földművelés mellett, vagy ingáztak. Gubik András ez utóbbi mellett döntött. — Egy nagy öntödei vállalatnál dolgoztam Kőbányán — mesélte. — Jó hely volt, jól megfizettek bennünket. Még az IBM is megvette a mágneseket, amit gyártottunk — s már sorolta is az ötvözethez szükséges adalékokat, dekára pontosan. — Látom, alaposan megtanulta... — jegyeztem meg. — Volt rá időm, harminc évig csináltam. — Már csak múlt időben? — Igen, két éve előnyugdíjaztak, 53 évesen. Egy idősebb férfi csapódott mellénk, s hallgatott bennünket. Be akartam vonni a beszélgetésünkbe, de elhárította. — Én még nem sok mindent tudok a faluról — szabadkozott —, nemrég még Pesten laktam. — A jó levegő, a nyugalom. .. — találgattam a költözés okát. — Hát igen, én elsősorban valóban ezekért költöztem Bényére... De vannak itt más pestiek is. Olyanok, akiknek meg kellett volna venniük a bérlakásukat. Nem volt annyi pénzük, inkább itt vettek egy olcsóbb parasztházat, rendbe hozták, s innen járnak a fővárosi munkahelyükre. Néhány éve még számos vidéki szíve vágya volt egy pesti lakás, ötlött föl bennem, ma meg már — ha nem is jószántukból — inkább az ingázást választják... — S a nyugdíjazása óta mivel tölti a szabad idejét? — néztem Gubik Andrásra. — Kivettem a részaránytulajdonunkból három hold földet, azt művelem. Többet nem tudtam, nincsenek gépeim... — tette hozzá. ✓ Évtizedek lemaradását számolják föl Az átalakult Fáy András Termelőszövetkezetből a tagság harmic százaléka vált ki, tudtam meg Racskó Károlytól, az átalakult szövetkezet vezetőjétől, egyben Bénye polgármesterétől. A megbeszélt találkozónkra pontosan érkezett a Gombán található szövetkezeti központból. Válaszai kimértek, szakszerűek voltak. — Hogy tudja ellátni egyszerre a falu és a szövetkezet irányítását? — adódott a kérdésem. •— Általában a szövetkezetnél vagyok, a községházára csak péntek délutánonként jövök, de persze máskor is, ha szükséges. Valaki állandóan van itt, meghatározott napokon pedig a szakelőadók. A falu közelmúltjának a történetére térve a polgármester elmondta, hogy Gomba és Bénye nem csupán ösz- szenőtt, hanem 1990-ig az irányításuk is közös volt. Sőt az akkori — persze gombai központú — tanácsházáról irányítottak egy harmadik települést, a közeli Kávát is. Amint a lehetőség megadatott, mindhárom faluban megalakult az önkormányzat, ám több évtizedes összefonódást természetesen nem lehetett egyik napról a másikra kibogozni. Sőt Racskó Károly szerint nem is feltétlenül szükséges minden esetben. Kezdetben a három község közös jegyzőt is alkalmazott — de ebből a hármasból Káva már kiszállt. Bénye vízműve például Gombával közös, az orvosi ellátása, az iskolája viszont Kávával: az első három osztály tanulói odajárnak, a többiek Bényére. A község elmúlt esztendei egyébként úgy teltek, derült ki a polgármester szavaiból, mint a magyarországi falvak többségéé: igyekeztek pótolni azokat az elmaradásokat, amelyek az elmúlt évtizedekben keletkeztek... Iskolát bővítettek, orvosi rendelőt korszerűsítettek, utat aszfaltoztak és így tovább... A gáz faluba vezetésére a Tá- pióvölgyi Gázművek vállalkozott, a telefonéra pedig a Monor Telefontársaság. Januárra talán be is kötik a kért vonalakat. A csatornázás viszont csak a következő évtized feladata lesz. Az ok meglehetősen prózai: a pénzhiány. Erre utalt a polgár- mester akkor is, amikor megkérdeztem tőle, hogy négy év tapasztalata alapján milyen változtatásokra volna szükség a „felső vezetés” részéről: * — Növelni kellene a Bé- nyéhez hasonló kisközségek támogatását — szögezte le —, ezenkívül rendezni kellene a mezőgazdaság helyzetét, s biztosítani kellene a vállalkozásokhoz a feltételeket. Mert bizony egyelőre egyre nehezebb a megélhetés a falvakban. Különösen azok számára, akik munka nélkül maradnak. Bényén körülbelül negyven munkanélküli van, közülük 9-10 már csak jövedelempótló támogatásra jogosult. Különösen érzékenyen érintette a helybélieket — de nemcsak őket, hanem a gombaiakat, kávaiakat, monoria- kat is — annak a harminc alkalmazottnak a közelmúltbeli elbocsátása, akik több-kevesebb ideig a Factum bútorüzemben kereshették a kenyerüket. Farkas Zoltán telepvezető csak sajnálkozni tud, amikor az elbocsájtás okairól kérdezem. — Nézze — tárta szét a karját —, mit tudtunk volna tenni? Inkább felmondtunk nekik, mint hogy aztán a bérüket se tudjuk kifizetni. — Mégis, mi volt az oka az elbocsátásnak? — faggattam. — Talán rosszul dolgoztak? — Szó sincs róla. Azért kényszerültünk erre a lépésre, mert beszűkült a piac. Hiába gyártunk színvonalas bútorokat, egyre kisebb a kereslet. Az emberek inkább az ilyesmin takarékoskodnak, mint mondjuk az ennivalón. Meg aztán — tette hozzá —az sem tett jót nekünk, hogy egyre-másra nyílnak az olcsóbb nyugati árut kínáló áruházak... Istentisztelet csak magyarul Bényéről Budapestre két úton is el lehet jutni: vagy a 31-es vagy a 4-es úton. Ez utóbbit választottam, hogy betérhessek az evangélikus gyülekezet Monoron lakó lelkészéhez, Cselovszky Ferenchez. Mert Bényén már több mint egy évtizede nincs helyben lakó lelkész, két évtizede pedig szlovák nyelvű istentisztelet. Amikor ennek okairól kérdeztem, a lelkiz egy régi könyvet tett elém. — Ez az úgynevezett Tra- noscius . énekeskönyvünk. Két érdekessége is van. Az egyik az, hogy gótbetűs, a másik az, hogy ócseh nyelvű énekeket tartalmaz? Mit gondol, mennyien értik ezt Bényén? — Gondolom, nem sokan... — Már 1974-ben is csak kevesen értették, ezért kérték, hogy inkább magyarul tartsam az istentiszteletet. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy akkor lettem a budapesti szlovák nyelvű gyülekezet vezetője is, ezért a vasárnap délelőtti istentiszteleteket áttettem délutánra. Egy rövid ideig még tartottam szombat délutáni szlovák nyelvű alkalmakat is, ezek azonban hamarosan elhaltak... — Ezzel azonban a bénye- iek szlovák kultúrája is egyre inkább háttérbe szorul... — Csakhogy a folyamat nem a szlovák nyelvű isten- tisztelet elmaradásával kezdődött... Bénye határa kicsi, ezért már a századelőn eljártak más településekre — a lányok szolgálni, férfiak béresnek, vagy éppen tejeskocsisnak. Rengeteg hatás érte őket, s mind a beolvadásukat segítette elő. Az utolsó lökést a szövetkezesítés adta. Hjszen gondolja csak el. 1959-ben azért kerülhettem a gyülekezet élére, mert tudok szlovákul. Tizenöt év múlva pedig már ők kérik a magyar nyelvű istentiszteletet. — Mi lehet az oka annak, hogy amíg a németek által is lakott Buda vidéki településeken egyre-másra alakulnak a hagyományt, a nyelvet őrző egyesületek vagy legalábbis kórusok, addig a megye szlovák eredetű lakossága — legalábbis a tudomásom szerint — egyáltalán nem mozdul? — kérdeztem búcsúzóul. — Hja — mosolyodon el Cselovszky Ferenc —, nekik Magyarországtól kissé nyugatabbra gazdag rokonságuk van... A megmaradás persze nem csupán pénz kérdése. A szlovákok — nyilván a kultúrájuk, történelmük miatt — sokkal hajlamosabbak az alkalmazkodásra, mint a németek. így aztán Bényén ma már csak néhány idősebb ember beszéli az ősei nyelvét. Hardi Péter Szukebb hazánk kincse A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata Bénye evangélikus temploma az idén volt 200 éves. (1794. május 10-én avatták fel.) Bénye fylu a XVI. században elpusztult, s mint puszta került a Fáy-család birtokába; 1714-ben Fáy Mihály telepítette be szlovákokkal. A török után hazánkba telepített szlovákok többnyire evangélikusok voltak, akiket vallásuk miatt a Habsburg Birodalom területén nem szívesen láttak, de a török által pusztává lett magyarországi részeken kellett a dolgos kéz, és ezért még a hitüket is eltűrték. Az egyházi iratokból tudjuk, hogy Bénye faluban 1777-ben már volt egy fából épült evangélikus templom. A jelenlegi alapkövét 1784-ben helyezték el, és a tíz év után felépült egyház a legrégibb. evangélikus templomaink egyik jellegzetes alaptípusa. A késői barokk és a klasszicizmus stílusjegyeit egyaránt magán hordja. E stílusváltás kora ugyanis egybeesik azzal az idővel, amikor végre kőtemplomot emelhettek a protestánsok. Vagyis a bényei evangélikus templom éppen szerény megjelenésében jellegzetes: egyszerű falsávos tagozásával és homlokzata elé épült tornyával, amelynek tetején barokkos toronysisak ül, a hajó belső terében pedig a hevederívekkel szakaszolt csehsüveg-boltoza- taival. Ez volt a török utáni újjáépítés idejének barokk hagyományaira támaszkodó falusi templom típusa. Nincs rá adatunk, de feltételezhető, hogy a bényei templom tornya is csak később épült a templomhoz, miveí három harangját 1876-ban öntötték, és nem valószínű, hogy 82 évig harang nélkül álít volna a torony, valamint az sem, hogy 1794-ben már engedélyezték volna az utcai bejáratot, ahogy az a mai toronyaljon át vezet. Az épület belsejében a szószékoltár ugyancsak jellemző a korai evangélikus templomaink berendezésére. Az oltárépítmény felett elhelyezett (és azzal összeépített) szószék célszerű megoldás volt a kis templomokban, mert azon kívül, hogy akusztikailag is előnyös, nem vesz el helyet a gyülekezet számára fenntartott belső térből. Ne felejtsük el, hogy amikor e templomokat építették, a templomba járók száma lényegesen több volt. A műemlék jellegű templomot 1879-ben megújították. Az építéstörténeti kutatások azóta elmélyültek, s e faluképet is meghatározó templom értéke éppen abban rejlik, hogy előfordulása nem egyedi, hanem jellegzetessége egy korszaknak. Pamer Nóra 1 A fáluház ad otthont az önkormányzatnak is A szerző felvételei
