Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-05 / 233. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. OKTOBER 5., SZERDA Én is voltam Zágonban Zágon nagyközség néhány kilométerre Kovásznától. Zágonba akkor mész, ha rokonaid vannak ott, vagy ha burgonyát akarsz vásárolni, és ha jó pálinkát kívánsz. De akkor is Zágonba mész, ha a román—magyar kapcsolatokat akarod kutatni „egy interetnikai feszültségtől terhes területen”, ahogy politikusaink mondják. Ez a kutatómunka bizonyos felkészülést kíván. Mivelhogy egyik barátom autóján mentem, nem vittem magammal csak két géppuskát, egy láda töltényt, ötven kézigránátot, zászlókat, felhívásokat, furkósbotokat, néhány történelemkönyvet, a Romania Mare bekötött példányait és más ilyen haszontalan- ságot, amire egy népe sorsa iránt felelős értelmiségnek ott szüksége lehet. Az első zágoni ismerősöm egy olyan magyar volt, aki románul, meg egy román, aki magyarul beszélt, ami nem lehet egyéb helyi diverziónál. A második di- verzió a falu állapota: zöld és virágzó. A magyar nagyon unalmas nép, nincs fantáziája: mindenki köszön neked, mindenki burgonyát akar eladni, mindenki hív, hogy tiszteld meg, mindenkinek virág van az udvarán, mindenki dolgozik a földeken. Alapos pánikot éltem át. Miután fölszereltem a géppuskákat és magamhoz vettem a jegyzetfüzetemet, legalább tíz személlyel kellett innom, hogy uralkodni tudjak félelmemen. Itt, ha nem vigyázol, minden lépésre provokálnak. Az egyik udvarról például borjúpörkölt szaga szállt provokatívan, a magyar nők pedig igen provokatívan viselik mellüket, ám az a legnagyobb provokáció, hogy az üzletek tele magyarországi áruval, és hogy a farmról vásárolt szalámiban nincs mócsing. Amiből egyértelműen látható, hogy a provokációtól a té- nyig csak egy lépés. Az az igazság, hogy sok tekintetben úgy érzed magad Zágonban, mintha külföldön volnál. Igazság szerint, ahogy elhagyod Ploies- tit és kiszabadulsz a bukaresti nyomorból, minden külföldiesen mutat: az országút is, a természet is, de a modor is. A barátom házat vett magának Zágonban. Én is szívesen kiköltöznék évente néhány hónapra falura. Lám, ebben van a magyar galádság: hazaérek Óborra, de nosztalgiám van Zágon után! Jaj, csak nem leszek én is magyar? Tudor Octavian * A fenti újságcikk a bukaresti Romania Libera című lap szeptember 24-i számában jelent meg. Hogy a PMH miért vette át, s miért igyekszik közzétenni, a napnál is világosabb. így is lehet, mondjuk mi, akik nap mint nap tapasztaljuk, hogy az anyaországi sajtó mintha kezdené elfordítani tekintetét Erdélytől... Attól, amelyikről Zágoni Mikes Kelemen — moldovai útja alkalmával, de számkivetettként — így szólt: „ Úgy szeretem Rodostót, hogy el nem feledhetem Zá- gont”, s általa Erdélyi. (A szerk.) Közgyűlés bírálatok kereszttüzében Telik az IMF kasszája Tegnap délelőtt a madridi kiállítási és vásárközpontban megkezdődött a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) idei közgyűlése. Az ötvenedik évét taposó két nemzetközi szervezet tanácskozására fokozódó bírálatok és belső feszültségek közepette kerül sor. Immár nem csupán „elfogult” környezetvédők és alternatív szervezetek, hanem tekintélyes közgazdászok, nyugati szakértők is bírálják az IMF és a Világbank tevékenységét. Mint rámutatnak, az általuk diktált gazdasági receptek jóformán sehol sem eredményezték a szegénység felszámolását, a gazdaság tartós föllendülését. Ehelyett hatalmas adósságterhet raktak az érintett — többnyire amúgy is szegény — országok vállára, tovább fokozva azok eladósodását. Az utóbbi években az IMF kasszájába jóval több pénz folyt be törlesztés formájában, mint amennyit a szervezet új hitelekre folyósított. A belső feszültség is baljós jelként lebeg az idei közgyűlés résztvevői fölött. Példa erre az IMF Interim Bizottságának meddő próbálkozása arra, hogy bővítse a tagállamok által igénybe vehető hitelkeretet. A nagyvilág hírei ★ Az izraeli parlament hétfőn késő este hétórás vita után elfogadta Jichak Rabin általános politikai nyilatkozatát a békefolyamatról. Rabin felszólalásában még az idén lehetségesnek vélte a Jordániával megkötendő béke aláírását % Egy zászlóalj orosz katona érkezik közös békefenntartó kiképzésére és gyakorlatra jövőre Nagy-Britanniá- ba. Az erről szóló egyezményt a napokban dolgozzák ki a két ország illetékesei. Újabb válság Lengyelországban? Walesa szózatra készül Úgy tűnik, újabb politikai válság felé tart Lengyelország. Lech Walesa államfő tegnap reggel Hollandiába utazása előtt a repülőtéren újságírókkal közölte, hogy visszatérte után szózatot intéz a nemzethez. Ennek tartalmáról csupán annyit volt hajlandó elárulni, hogy „veszélyes és kemény” döntéseket fog bejelenteni. Annyit fűzött még hozzá, hogy a veszély az ő személyére, és nem a nemzetre vonatkozik, azonban tennie kell valamit, mert „rossz irányba mennek a dolgok”. Az államfő és a baloldali többségű parlament közti ellentét először az abortusztilalmi törvénynek Walesa vétójával megakadályozott enyhítése körül lángolt fel. A válság nyilvánvaló jele az is, hogy Walesa a Szolidaritás kongresszusán mondott beszédében minden korábbinál élesebben támadta a kormányt, s a baloldallal szembeni jobboldali egység megteremtésére szólított fel. VÉLEMÉNY Első olvasás után félretettem Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester és Sándor András levélváltását (PMH. szept. 8.), s most figyelmesen újra elolvastam. Nem változott az első benyomásom: a polgármester hiszi is amit leír. Igaznak? helyesnek, követendőnek hiszi, s ez a hite tiszteletet parancsol. Én viszont változatlanul nem hiszem. Meglehet, az én hibám ez, legkevésbé sem a budaörsi polgármesteré, ám ha így lenne is, mit sem változtat azon, hogy nem hiszem. Sem igaznak, sem helyesnek, sem követendőnek. Örülnék, ha nem tekintené akadékoskodásnak a levél szerzője, talán érdekelheti, szilárd meggyőződését tükröző írása miért hiteltelen. Azt írja például: „Gyűlölök minden diktatúrát, s az ehhez kapcsolódó gyalázatokat is.” Több ízben ejt elítélő szavakat a diktatúráról, s az a benyomásom, pártjához, az SZDSZ-hez is nem utolsósorban azért csatlakozott, mert úgy ítélte meg (tapasztalataim szerint tévesen, ám ez semennyiben sem rontja más megítélések hitelét), hogy ez az a párt, melyet „a diktatúra elleni küzdelem kovácsolt szervezetté”. Láthatjuk, tapasztalhatjuk: ugyanez a párt, a jelenlegi koalíció kemény magja, hetek-hónapok alatt létrehozta a civilizált világ legszemérmetlenebb sajtódiktatúráját a „közszolgálati” médiában akkora mészárlással, amely túltesz a forradalom utáni bosszúhadjáraton. Az országos politikában egymást érik az alkotmány- sértések, a törvénysértések, a jogsértések, háttérben a kisebbségi véleményt lenullázó, a demokráciát megcsúfoló parlamentáris diktatúrával, bolsevik típusú frakciófegyelemmel, kisiskolásként egzecérozott, bólogátójá- nosokká lefokozott, rangfosztott országgyűlési képviselőkkel. A hazudozás áradatát zúdítja naponta az országra, ezreket rugdal ki munkahelyükről, vált le bumbur- nyák, levitézlett pártkáderekkel, tehetségtelen csinov- nyikokkal, s hetek-hónapok alatt túltett ez a koalíció Kádár—Aczél „puha diktatúráján”, totalitása már a Rákosiéhoz közelít. Nos, „minden diktatúra”, s „az ehhez kapcsolódó gyalázatok” elszánt gyűlölője nem tiltakozik, nem A párthűség nem hazafiság lép ki pártjából, sőt mindezekre egyetlen szó utalása sincs. így lesz a diktatúrát illető elszánt gyűlöletből álszent gyűlölet. Hiteltelen. Más példa. „Egyszerűen nem érti” Budaörs polgár- mestere, „miért baj az, ha Magyarországra külföldi tőke jön?” Maga a kérdés hiteltelen. Tudnia kell a kérdezőnek: sem Sándor András, sem senki más nem azt kifogásolja, ha Soros — vagy akárki — behozza dollárjait, ámde az annál inkább kifogásolható, ha dollárjaival folyamatosan s egyre inkább leplezetlen célratöréssel beavatkozik a hazai politikába, a politikai erőviszonyokba. Egy ország, amely ad a függetlenségére, ezt nem tűrheti. Mi magas kitüntetéssel viszonozzuk. „Miért baj az” — kérdem én is —, ha a cukrosbácsi szemrevaló kislányoknak cukrot osztogat? Vajon szorul-e magyarázatra, hogy nem a cukor a bűnös? Még csak nem is maga az osztogatás. További példa. Többször és nagy nyomatékkai a „nemzetellenes” minősítés ellen kel ki Wittinghoff Tamás. Milyen hát az a nemzetellenes szemlélet, magatartás? Ennek igen meggyőző jellemzését — argumentum ad hominem — tartalmazza maga a levél is. Azt írja: „Nincs ismeretem arról, hogy a hongkongiak tömeges betelepítésére ki és milyen javaslatot készített.” Meglep, hogy ennyire nem hallgat rádiót, nem néz tévét, nem olvas újságot Budaörs polgármestere, ha elkerülték figyelmét Fodor Tamás SZDSZ-es képviselő harsonái Hongkong betelepítéséről. De hiszen látatlanban is egyetért vele! Mondván: „befogadó nemzet vagyunk”, „az ország gyarapodhat, ami talán nem olyan nagy baj”. És máris csattan a korbács: „Ha persze utáljuk az idegeneket, az más kérdés.” Önleleplező érvelés. „Utálja az idegent” — a nacionalista! a rasszista! a fasiszta! —, aki nem híve maradék országunk további eldarabolásának, s „idegenutálatában” odáig süllyed, hogy nem óhajt lemondani a magyarság rovására további jelentős földterületekről. Példát mutathatnánk pedig Európának, ahol úgyszintén odáig süllyedtek „idegenutálatukban”, hogy képesek a beözönléstől védeni a határokat! Nos, maga Wittinghoff Tamás adja levélben a legvilágosabb példáját a nemzetellenes gondolkodásnak. Ezek után ama kijelentésének marad-e szikrányi hitele: „Én Magyarországon élek, s annak sorsa foglalkoztat.” Hiszen ha valóban foglalkoztatná Wittinghoff Tamást az ország, a nemzet, a haza sorsa, föl sem merülhetne benne a kérdés, miért nevezik pártját, az SZDSZ-t nemzetellenesnek. Ha gondba ejtené olykor a pusztuló magyarság jövője, lehetséges megmaradása, akkor tudnia kellene, hogy a „nemzetellenes” jelző, amely ellen olyan hevesen tiltakozik, túlságosan is enyhe. Végtelenül egyszerű ez a képlet. A forradalom óta a pusztulás-megmaradás ellentétpárja a meghatározó a hazai politika erőviszonyában, s kezdettől fogva mindmáig a pusztulás erői vezérlik a politikát, uralják az országot. Részleteztem eleget, itt csak utalok rá: ENSZ- dokumentum alapján igazolható, hogy Magyarországon évtizedek óta csendes népirtás folyik. Éspedig nem pusztán biológiai, hanem szellemi-érzelmi és kulturális népirtás is, amely nem csupán eredményeit tekintve vészesebb még a népesség fogyásánál is, de azért különösen, mert szándékoltsága leplezetlen. Kulturális népirtást ugyanis csak tudatosan, tervszerűen, szándékoltan lehet végbevinni. Tudnia kell mindenkinek, akit az ország sorsa-jövő- je foglalkoztat, hogy a magyarság ritkításában-pusztítá- sában jeleskedők, akik évtizedek óta lenacionalistáz- zák, lefasisztázzák első és legfontosabb sorskérdésünk, létezésünk-megmaradásunk bolygatóit, akik a magyar élet, öntudat, nemzettudat, önazonosság-tudat irtásának bűnelkövetői, bűntársai, drukkerei, helyeslői, támogatói, legismertebb szorgalmazói, feltűnő, legnagyobb arányban a „szociálliberális” koalíció kemény magjában, az SZDSZ-ben tömörülnek. Előbb-utóbb észre kell ezt vennie egy, pártjához hű polgármesternek is. * (Fekete Gyula)
