Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-31 / 255. szám
10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1994. OKTÓBER 31., HÉTFŐ Országos protestáns napok Ünnepi istentisztelet A KDNP szabad fóruma A Kereszténydemokrata Néppárt és a Budapesti Koordinációs Szervezet szokásos hétfői vitaestje, szabad fóruma keretében ma este 6 órakor dr. Csenger-Zalán Attila, a KDNP elnökhelyettese tart előadást a párt újjászervezéséről a keresztény- demokraták központi székházában, a XII., Nagy Jenő utca 5. szám alatt. Vendég a Hunyadi Klubban A budapesti, I. kerület. Hunyadi János utca 8. szám alatti Hunyadi Klub ma Horváth Balázs volt minisztert, az MDF veszprémi szervezetének elnökét látja vendégül. Az este 7 órakor kezdődő beszélgetésre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A konzervatív újságírásról Konzervatív újságírás Magyarországon címmel tartja összejövetelét a Teleki Pál Baráti Kör holnap este 6 órakor a Kertészeti Egyetem klubhelyiségében (Budapest, XI., Villányi út 37—45.), Az összejövetel vendége Bencsik András, az Új Demokrata főszerkesztője és Seszták Agnes főszerkesztő-helyettes lesz. Az országos protestáns napok záróprogramjaként, ma este 6 órakor a Deák téri evangélikus templomban — a reformáció napja alkalmából — ünnepi istentiszteletet tartanak. Révész Árpád baptista egyházelnök hirdet igét, s előadást tart Harmati Béla püspök, az Ökumenikus Tanács elnöke. Az t isten- tisztelet liturgiájában a maAz Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház mától november 4-ig, péntekig rendezi meg a középiskolák börzéjét. A program célja, hogy segítséget adjanak a pálya-, illetve iskolaválasztás előtt álló 8. és 7. osztályos diákoknak, szüleiknek gyarországi protestáns egyházak vezető püspökei és lelkipásztorai vesznek részt. Az ünnepi istentisztelet keretében a Lutheránia Énekkar Kamp Salamon vezényletével J. S. Bach Glória című művét adja elő. Bach D-dúr toccátáját és D-dúr fúgáját Trajtler Gábor orgonaművész tolmácsolásában hallhatjuk. és osztályfőnökeiknek. A börzét ma délután 3 órakor Hock Zoltán, Újpest alpolgármestere nyitja meg, majd a részt vevő iskolák igazgatói és tanárai kötetlen beszélgetésen ismerkednek egymás gondjaival, igényeivel. Üdülési ajánlatok Ma kezdik értékesíteni a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány támogatásával igénybe vehető 1995 első negyedévi belföldi üdülések értékesítését a Hun guest Travel Nemzeti Üdülési és Utazási Iroda két fővárosi (VI., Dózsa György út 84/B; VI., Bajcsy-Zsilinszky út 55.) és húsz vidéki irodájában. A belföldi lehetőségek mellett a következő külföldi üdülésekre lehet most jelentkezni: Síprogramok: Olaszországban (Dolomitok-Bellu- no, Dolomitok-Agordo, Dolomitok Val di Fiemme- Trentine, Dolomitok-Sappada), Ausztriában (Haus im Emstal, Zell am See) Thumersbach, Neukirchen, Salzburg, Rauris), valamint Alsó-Ausztria síközpontjaiba (Semmering, St. Corona, Göstling Hockkar). Középiskolák börzéje Seneca a lustaságról VÍZSZINTES: 1. Lucius Annaeus Seneca, római filozófus, író, szónok bölcs gondolatának 1. része. 13. Karolina névváltozata. 14. Halpete. 105. A lakására. 16. Szándék. 17. Kis földönkívüli lény. 18. Ez a közelebbi. 20. EM. 21. Vadászkutya. 22. ízes. 24. A tetejére. 25. Nyomdai nyomólemez. 27. Tolatni kezd! 28. Muníció, töltény. 29. Pata közepe! 30. Afrika leggyorsabb antilopja. 32. Erszényes ausztrál mackó. 34. Francia író (Emile). 35. A szó része. 36. Érdektelennek tartó. 39. Égszínkék. 40. Üvölt. 43. Dal. 44. A gondolat folytatása. 45. Az a távolabbi. FÜGGŐLEGES: 1. Forma. 2. Visítozó. 3. Mai. 4. A Tisza mellékfolyója. 5. Akkor kérdezzük, ha valamiről nem tudjuk, micsoda (két szó). 6. Besorol. 7. Hangremegtetés zenében. 8. Dunántúli város. 9. Fogyasztható. 10. Vonat eleje! 11. ... Lajos; színész. 12. Készüléket összeállít. 19. Háztartási tisztítóeszköz. 23. Finn fürdőzés. 25. Ázsiai nép. 26. Sértetlen. 28. A régi rómaiak nyelve. 30. Ilonák. 31. A Földhöz legközelebbi bolygó. 32. Névelő. 33. Katalin, becézve. 35. Ételt ízesít. 37. Tagadószó. 38. A Volga mellékfolyója. 4L Rúd 2/3-a! 42. Igen, oroszul. Kedves Gyerekek! A vastag betűvel szedett sorok megfejtését — a többi októberi megfejtéssel együtt — november 10-ig egy levelezőlapon küldjétek be a szerkesztőségünk címére. Ne feledjétek, már egyetlen helyes megfejtéssel is lehet nyerni! Közmeghallgatás Ráckevén Ráckeve önkormányzatának képviselő-testülete ma este 6 órától közmeghallgatást tart a polgár- mesteri hivatal nagy tanácstermében. A közmeghallgatást egyenes adásban közvetíti a városi televízió. Az adás alatt a város lakói telefonon is bekapcsolódhatnak a fórumba. A közmeghallgatáson a város és a közintézmények vezetői, valamint az önkormányzati képviselők várják a lakók kérdéseit, panaszait és javaslatait. Heti vásárnaptár November 1-jén, kedden Cegléden országos állatvásár, Ocsán országos állat- és kirakodóvásár lesz. November 5-én, szombaton országos állatvásárt tartanak Abonyban, autó- és munkagép vásárt Jászberényben, valamint autóvásárt Kecskeméten. November 6-án, vasárnap Cegléden autóvásár lesz, Dömsödön országos állat- és kirakodó vásár, Dunaföldváron, Hatvanban, Kecskeméten és Nagykőrösön autóvásár, Lajosmizsén pedig országos állat- és kirakodó-, valamint autóvásár lesz. Mit ígérnek a csillagok erre a hétre? KOS: március 21.—április 20. Szerencseszámok: 5, 18, 22, 45, 48, 65. Kitartással, némely területen önfejűséggel ugyan, de megerősödik pozíciójában és könnyen lehet, hogy az összes babért learatja. Dicsérheti eszét e nehéz hét vége felé, ha sikerült ellenállnia némi „délibábos csábításnak”. Örüljön a szerencsének, de kerülje a hivalkodást. Ne szaporítsa feleslegesen ellenségei táborát. Szívügyeiben végre helyre áll az egyensúly. Valósággal újjászületik a sokoldalúan fel- töltő érzelmekben. MÉRLEG: szeptember 24.—október 23. Szerencseszámok: 6, 11, 13, 46, 64, 82. Ne veszítse el könnyen a türelmét. Lehet, hogy az egész élet gyakrolati- lag csak nézőpont kérdése. Borúra derű, derűre mindig ború következik. Ha sietteti, nem a gyorsabb célbaérést, csupán nyugalmából és egyensúlyából próbálja kibillenteni élete eseményeit. Feszültséggel teli érzi a közelgő változások hangulatát. Forduljon kételyeiben szeretteihez, rájuk mindig számíthat. Azonban a pénteki ran- dervúra nem küldhet maga helyett mást. ¥ BIKA: április 21.—május 20. Szerencseszámok: 6, 21, 34, 63, 71, 89. Már a hét első felében kecsegtető ajánlatokkal bombázzák. Bizony, most nem lesz képes azonnal felmérni mindennek a színét s visszáját. Mielőtt döntene, aludjon rá egyet, a sürgetéseket ne akarja meghallani. Halogató taktikát érzelmi életében sem hátrányos alkalmazni, partnere féktelen jókedéllyel társaságba vágyik, táncolni akar még e héten. Önnek viszont az otthon melege, a gondolataiban való elmélyülésre van inkább szüksége. Győzze meg erről társát. A » IKREK: május 21.—június 21. Szerencseszámok: 10. 19, 20, 24, f TÉ 29, 55. ™ Hivatali ügyei szépen haladnak a megszokott kerékvágásban, némi érdemleges majd csütörtökön történhet. Anyagilag sem panaszkodhat, bár téli felruházkodásra szívesen költené többet. Az élet az ön számára erre a hétre is írt azért egy bonyodalmas mesét, de időnként azt is megengedi, hogy kénye-kedve szerint alakítsa a történetet. A szerelemnek nincs időérzéke. AC A RÁK: június 22.—július 22. Sze- rencseszámok: 13, 16, 19, 25, 39, 52. Igazán jól indul a hete, szeszélyessége is elhalványul a tengernyi munka láttán. Eleddig szinte ismeretlen inspiráló erők kerülnek felszínre, mely kapcsolatait kellemessé, élvezetessé teszi. Agyafúrt pénzszerzési ötleteit siker koronázza. Öltöztesse lelkét ünneplőbe és szakadjon el mindennapos gondjaitól. Szerdától szerelmi szenvedély lehet úrrá önön, mert az új partner intimitásai iránti kíváncsisága nagy kísértés. OROSZLÁN: július 23.—augusz- tus 23. Szerencseszámok: 1, 13, «PB 23, 46, 58, 67. M J Ön túl sokat szeretne egyszerre. A nap 24 órája is kevés volna elvégeznie mindazt a feladatot, amit hétvégén eltervezett. Még az Oroszlánt is vonzza a mélység, ezért jobb lesz, ha nem tekint túl mélyre. A dolgok még inkább összegubancolódnak, ha nem sikerül valami ésszerű szervezettséggel haladnia. Vegyen erőt magán és vonuljon vissza a családi fészekbe, hiszen nem veheti lelkére, ha túlhajszoltsága miatt kényszertörésre kerülne sor. A SZŰZ: augusztus 24.—szeptember 23. Szerencseszámok: 17, 19, 24, 32, 68, 83. * Úgy érzi majd, mintha kevesebb energiával sokkal többet érne el. Egy jó döntésével nemcsak időt, de kellemes munkakapcsolatot is nyerhet. Sziporkázó ötleteit felettesei elfogadják, s némi anyagi gyarapodással is jár. Már ideje, hisz pénztárcája eléggé lapos mostanában. Csalódást okoz viszont valaki, akiért eddig tűzbe tette volna a kezét. Megérintette a szerelem és kamaszként lángol. Meglehet zárt ajtón kopogtat, mégis rózsaSKORPIÓ: október 24.—november 22. Szerencseszámok: 18, 42, « 45, 55, 84, 79. Ahol korábban állandó küzdelmet kellett folytatnia, hogy megtalálja a helyes utat, most szinte minden kéznyújtás- nyira van. Ideje kiemelkedni a hullámvölgyből, a hét rengeteg esélyt tartogat a „kiugrásra”. Egy valamit azonban tartson .szem előtt: egészsége tartós károsodása nélkül csak akkor fogja bírni az iramot, ha életformát változtat. Szerelmi élete „megfeneklett’’, talán már nem tud vagy nem is akar semmitmondó válaszokkal kibújni a pók hálójából? NYILAS: november 23:—december 22. Szerencseszámok: 3, 11, 12, 37, 66, 89. Vitathatatlanul itt az ön ideje! A zsongó élet minden területén számítanak közreműködésére, pótolhatatlan. Noha hízelgő ez a szerep, mégis alacsonyabb fordulatra kellene kapcsolni. A hét közepétől a teljes kimerültség jelei mutatkozhatnak. Szerelme sem veszi félvállról, s ha eddig netán nem is történt önök között semmi, most öné a kezdeményezés. Rutinja, kedves bája s intelligenciája átsegíti az ismerkedés kezdeti nehézségein. ygk BAK: december 23.-—január 20. Szerencseszámok: 4, 25, 38, 43, 46, 79. Változást és aktuális változtatásokat fog átélni a héten, s meglehet, kellemetlen feladatokkal is szemben találja magát. Mások helyett is tartotta a hátát és szinte pengeélen táncolt, ennek azonban vége. Legyen spontán, nyílt és őszinte. Ezzel az aduval sokakat maga mellé állíthat, komoly támogatást remélhet. Kissé kesernyés szájízzel veszi tudomásul, hogy szerelme tárgya más tulajdonában van. Törődjön bele, semmi sem tart örökké. VÍZÖNTŐ: január 21.—február 19. Szerencseszámok: 7, 13, 17, 26, 33, 75. Lassan de biztosan elvonulnak a viharfellegek, és ismét derűlátóbban nézhet a jövőbe. Péntekre már csak az egymást kerülgető-firtató, óvatos együttlétek emlékeztetnek a „dühöngő elemeló-e”. Valamiféle kétes vállalkozásba próbálják beszervezni. Kérjen szakvéleményt, mielőtt aláírná a csábító szerződést. Önnek csak viszonos kapcsolatokat érdemes létesíteni: te is nekem, én is neked alapon... Kedvese lángolása olthatatlan... HALAK: február 20.—március 20. Szeren 23, 34, 80. 20. Szerencseszámok: 4, 15, 19, ügy pattog, mint a vízibolha, energikus és kezdeményező. Megkísérli belső erőit a külső világ megreformálására fordítani. Ezúttal húzzon határvonalat pénzügyei és vágyai közé, takarékosságra intenek a csillagok. Baráti köréből valaki ármányságot forral, noha sejti rosszakarója kilétét, szerdán mégis meglepetés érheti e téren. Lehet, hogy többen is vannak? Vigasztalódjék a szerelemben.