Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-04 / 232. szám
8 PEST MEGYE1 HÍRLAP VELEMENY 1994. OKTOBER 4., KEDD A magyar Laokoón-csoport A Magyar Szellemi Védegylet napirendre tűzte a magyar jövő kérdését, ami azt jelenti: föltette a kérdést, van-e a magyarságnak még jövője, s ha van, milyen lesz az a jövő. A kérdés nem valamiféle fellengzős pátoszba burkolt búsmagyarkodás, hanem nagyon is gyakorlati. Szorosan összefügg a demográfiai problémával (amely a magyarság elenyészésének fenyegetésével terhes), hiszen a szaporodás (minden ellenkező híresztelés ellenére) pszichikai tényezők függvénye. Kilátástalan nép nem szaporodik, életkedvét vesztett nép elindul a kollektív öngyilkosság útján. Mit nevezhetünk ma a magyar nép „kilátásá”- nak? Ha tetszik, ha nem, azt, amit közönségesen „polgárosodásnak” hívnak, és jelenti többek között az individualizálódást addig a határig, amelyen túl a társadalmi (a nemzeti) kohézió megszűnik. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy a magyar középkor is sajátos volt, és ha 1848 kiteljesedik, akkor a magyar polgári társadalom is sajátos lett volna. Polgárosodásnak azt vélni, hogy ide egyszerűen átültetjük Amerikát, Németországot, Svédországot, Izraelt vagy Angliát, otromba műveletlen- ségre vall. Ez nem magyar jövő, hanem legjobb esetben olyan műtét, mely „sikerült, csak a beteg nem bírta ki”. A „népi” Magyar- ország, melyet elképzelünk, voltaképpen polgári Magyarország, de magyar ország. Lézengő ritterek, prostituáltak, mindenre, felhasználható cipőpucolók elfuserált, országnyi Harlemé vagy sohója, melyben a gyarmat fölött trónoló Olimposzon egyfajta magyar zsargont rontott ma- ■gyar kiejtéssel hadaró ízléstelen félistenkaszt uralkodik, a legnagyobb tragédia, amely ezt a kerekek alá került népet érheti. A tragédia küszöbön áll. A tömegtájékoztatás már a magyar zsargont rontott magyar kiejtéssel hadaró, ízléstelen, de igazi fasisz- ta-szellemben-erőszakos, önjelölt félistenkaszt kezében van. Mondhatni: az An- tikrisztus kezében, de ez túlságosan transzcendentális ahhoz, hogy a szellemi szecskán nevelt mai műanyag értelmiség elviselné. * Miért nevezem ezt a „közvélemény-formáló” réteget műanyag értelmiségnek? A valódihoz az a viszonya, mint a művirágnak az élő virághoz. Szakasztott olyan, sőt lehet, hogy élénkebb színű. Csak éppen nem él. Olyan, mint a valódi, csak éppen nem valódi. Az értelmiség ismertetőjegye volt, hogy önállóan gondolkodik és belát a látszatfüggönyök mögé. Erről ma nem lehet beszélni. El tudnak elmélkedni demokráciáról, liberalizmusról, jobbközépről, balközépről, szélsőjobbról, kamatszintről, meg mindenről, ami pillanatnyi, ami efemer, ami felületi, de a lényeget vagy nem látják, vagy nem akarják feltárni. Nem látják, hogy a veszély nem az MSZP és nem a langyosvíz-pocsolya szocializmusba való visszacsú- szás, mert az néhány hónapig rezeghet délibábkáprá- zatként a láthatáron, de végső soron éppen olyan lehetetlen, mint bármely élőlény számára visszamenni az anyja méhébe. A veszély az, amit SZ, D és újra SZ betűcsoporttal rövidítenek, amely maga elé tesz egy pártcégtáblát („Szabad Demokraták Szövetsége”), amelyet gúnyban kirobbanó dühvei elnevezhetsz „szemérmetlenül destruktív szélhámosság”-nak, de voltaképpen egy történelmi távlatú társadalmi kísérlet: kísérlet arra, hogy egy meghatározott szociológiai kategória véglegesen uralkodó osztállyá váljék a Kárpát-medence közepén. Meghatározóként bekerülni az uralom magjába, anélkül, hogy ennek választási- eredmény-fedezete lenne, felkészülni már a szövetségkötés pillanatában a szövetséges cserbenhagyásá- ra, amikor az szükségessé válik, megkonstruálni magyar szocialisták és magyar nemzetiek stabil ökölvívó-mérkőzését, és hol az egyiket, hol a másikat kiált- ‘ván ki győztesnek, mindkettő fölött biztosítani a soha alá nem ásható hatalmat: ez egy nagyon dinamikus és nagyon életrevaló víruspopuláció elszánt és céltudatos terve az áldozatul kiszemelt organizmus DNS-ének átalakítására saját genetikai anyagává. Ez az a vészfolyamat, amelynek útját kell állni. Ezt a toxikózist kell megelőzni. Ezt a számítást kell áthúzni. Ennek kivédésére kell az immunrendszert — ha még van — mozgósítani. Időszerűvé tenni Dante elbújtatott sorait a Divina Commediában: „Beata Ungharia ehe non si lascia piú malmenare.” Boldog Magyarország, mely nem hagyja magát többé félrevezetni. * 1989-ben szilárd meggyőződésem volt, hogy az akkor friss vezetőerő szerepét játszó MDF-nek az MSZP nemzeti felelősséget őrző részével kell ösz- szefognia, kiindulva abból a logikai alapból, hogy párt- és ideológiai kereteket átszelve, minden magyar célokat — nemzeti megújulást — természetszerűleg szem előtt tartó erőnek kell egységet alkotnia a magyarság megsemmisítésére törekvő ellenséges tömbbel szemben. Még Németh Miklóst is ide lehetett volna sorolni, ha nem nyitja meg a kaput befelé a Mikulásnak öltözött ragadozó előtt, azzal, hogy utánam a vízözön, előttem a londoni bankpozíció. E természetes nemzeti célú (a természetesnél nem nemzetibb célú) stratégia esetleg az MSZP kettéválásához is elvezethetett volna, hogy teljesen világossá tegye: nem hat párt, hanem két ellentétes célú erő áll szemben egymással. Ehelyett halálos vírusos folyamatokat magában hordozó paktum köttetett az ellentétes célú szervezkedéssel, majd megindult a céltalan támadássorozat Horn Gyula ellen, aki nem volt nemzeti, de minimális bölcsességgel a nemzeti oldal mellé állítható lett volna. Ezzel elkezdődött annak a szociálliberálisnak mondott szövetségnek az összekovácsolása, amely pontosan megfelelt a magyar jövőre halálos veszedelmet jelentő víruspopuláció céljainak. Ez az MDF-segéd- lettel létrehozott szövetség ma a parlament háromnegyedét alkotja, és kétséges, nem fog-e engedni egy rejtett diktatúra csábításának. Metaforikusán kifejezve: sikerült feltámasztani az Aczél—Kádár-kettőst (s itt a nevek sorrendje nem véletlen). Ez az értékelés homlok- egyenest szemben áll a jelenleg kanonizálttal. Ugyanazt a fénysugarat milyen hullámhosszon veri vissza a prizma — milyen színt látok —, attól függ, hová állok, milyen szögből nézem; az értékelés milyensége azon múlik, hogy „kom- munista-antikommunista” vagy „nemzetmentés-nem- zetvesztés” dichotómiák- ban gondolkodunk-e, el tu- dunk-e képzelni nemzeti baloldalt (és nem megyünk bele abba az utcába, hogy ami nemzeti, az csak jobboldali lehet), felismerjük- e, hogy egy nemzetellenes erő akkor igazán veszélyes, ha nemzetközi szövedéknek a nemzettestbe behatolt része. Ne felejtsük el, hogy bármennyire evidens is a személyek jelentős részének azonossága, az egykori MSZMP és a mostani MSZP között van egy lényeges különbség: az MSZP képviselőinek nagy részét közvetlenül és személy szerint magyar választók küldték a parlamentbe, nem pedig külső hatalom helytartótanácsa nevezte ki őket. Ez pedig azt jelenti, hogy ezek az MSZP-képviselők, ha tőlünk eltérő tudati befolyásoltsággal is, magyarok, és objektív helyzetüket tekintve a mieink. Rájuk telepedett a kényszerű koalíciós partner, a történelmi távlatú, enyhén szólva dinamikus víruspopuláció, amely a választás második fordulójában látványos vereséget szenvedett, de amely mégis győztesként viselkedik, amelynek vitális forrásai transznacionális pénzorganizmusokban vannak, amely örök és megváltoztathatatlan uralkodó szerepre készül, és mint cse -kély intelligenciahányado- sút, megvet minden magyart, nemzetit és szocialistát egyaránt. S övé a diktatúra a tudatok fölött. Sajtó- és tömegkommunikációs hatalmánál fogva elhallgat minden nemzetit, és saját érdekének megfelelően torzít minden szocialistát. Ha ez a képlet fennmarad, az a veszély fenyeget, hogy új alkotmány címén ez a szövetségen belül diktáló pozícióban levő szervezet fogalmaz meg egy magyarság-bilincsbeverő uralmi szabályzatot és iktat törvénybe hatalmas parlamenti többségével, sőt, a kezében levő sajtó-monopólium segítségével még egy népszavazás eredményét is nagy valószínűséggel előre meg tudja majd határozni. * Ha életet és jövőt szánunk ennek a nemzetnek, teljesen át kell fogalmazni a nemzeti stratégiát. Azt, akinek magas a vérnyomása, nem érszűkítő anyagokkal kell kezelni. Úgy kell közeledni az MSZP-hez, mint néphez kötődő és magát felelősnek érző erőhöz. Bátrabban kell arra támaszkodnunk, hogy a választók egy harmada nemzeti öntu- datú és nemzeti elkötelezettségű, s ez az egyhar- mad nem pártoknak, hanem hazájának érzi magát elkötelezve. Ám tudomásul kell vennünk, hogy a másik harmad, az MSZP szavazóbázisa, sokkal inkább kötődött személy szerint Horn Gyulához, mint pártjához, melynek arculata meglehetősen elmosódott. Ezt a személyi szimpátiát tudomásul kell venni, különben hibás lesz a kiindulópontunk. Föl kell tételezni, hogy Horn Gyula belülről fakadólag és őszintén kötődik ahhoz a néphez, atnelynek szolgálatát ifjúkorában, ha a nemzeti célokkal (értelmetlenül, de valakik részéről nagyon is értelmesen) szembeállítva is, komolyan vette. Horn Gyulában igen sokan bíznak, akik egyébként továbbra is kommunistaellenesek. Egy politikus, akiben bíznak, ezt a bizalmat csak önnön viselkedése révén veszítheti el, kívülről jövő rohamok következtében semmiképpen sem. A politikát alapozhatják érzelmek, de gyakorlatát éppen úgy nem irányíthatják, mint egy sakkpartiét. Lehetetlen, hogy Horn Gyula ne érzékelné a veszélyt, melyet kényszerű koalíciós partnere jelent. Lehetetlen, hogy ne érez- né, milyen tudatos aknamunka folyik annak a bizalomnak a lemorzsolására, mely a népben iránta keletkezett. Lehetetlen, hogy a szocialistákkal egyszer ne lehetne megértetni: a nemzetben természetes hátteret és támogatót találnak, de ha a nemzettel hagyják magukat Szembefordíttatni, transznacionális pénz-tiran- noszauruszoknak esnek áldozatul. A magyar jövő csak minden nemzeti erő összefogásával képzelhető el, s az SZDSZ-hez képest nemzeti erő a szocialista párt is. Az országlakosság jó része még idegenkedik a „nemzet” kategóriától és nyelvi kódjaitól, szívesebben húzódik a „nép” fogalom eresze alá. Vegyük ezt tudomásul. Ha nem leszünk népien nemzetiek ma, úgy nem jutunk el a polgári nemzethez holnap. A mostani koalíció, amikor megalakult, politikailag kényszeres és elkerülhetetlen volt. Most viszont, amikor a belsejében immár mutatkoznak a hajszálrepedések, a szétesési folyamatot siettetnünk kell. El kell érjük ennek a koalíciónak a kettétörését, de más időpontban, mint amikor a szemérmetlenül destruktív szélhámosság menedzserei tervezik. Ha ezt társadalomtudományi és szociológiai terminusokban akarjuk kifejezni, ezt mondhatjuk: meg kell valósítani a csírázó és fojtogatott nemzeti burzsoázia összefogását a bérből- fizetésből élőkkel a külföldi-belföldi monopoltőke ellen, amely a magyarság szolgasorba taszítását és jellegtelen, mindenre felhasználható tömeggé pépe- sítését tervezi. E z a nemzet egérútja a jövő felé. Ez több mint népi-nemzeti program. Ez egyszerre népi-nemzeti és polgári-nemzeti program. Ez nagyon széles frontot jelent, Horn Gyulától és Nagy Sándortól Pozsgay Imrén át, Boross Péteren és Für Lajoson át Csurká- ig, Torgyánig, és másfelől Palotás Jánosig. Ez a magyar Laokoón- csoport. Megszabadul-e a fojtogató tengeri kígyóktól, vagy utoléri-e a trójai főpapnak és fiainak sorsa? Politikai hullámsávban ez a magyar jövő, közelebbről a magyar lét vagy nem lét kérdése. Sándor András A Opiumháború — A szabad ópiumfogyasztás biztosítására csapataink itt fogják átlépni a magyar határt. Jelenszky László rajza
