Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-27 / 252. szám
é PEST MEGYEI HÍRLAP VÉLEMÉNY 1994. OKTÓBER 27., CSÜTÖRTÖK 9 Soros, az egyetem... és én S oros Györgynek először 1990-ben írtam levelet, válaszát telefonon adta át valamelyik budapesti megbízottja. Kérésem az volt, hogy szíveskedjék támogatni a Panoráma külföldi forgatásait, hiszen a műsor addigra már meglehetősen nagy érdemeket szerzett a Nyitott Társadalom általa meghirdetett monumentális céljainak szolgálatában, megkezdte Közép- és Kelet-Eu- rópa agyonhallgatott nagyjainak bemutatását, jártunk Gyilasznál, Havelnél — amikor még nem a Hradzsinban ült mint elnök, hanem egy hórházba menekült a letartóztatás elől —, jártunk Dubceknél, I. Mihály román exkirálynál... A műsor sokat tett azért is, hogy Tőkés László, a szerény temesvári lelkész ellenállását megismerje a világ, nem utolsósorban a romániai magyarság, románság. Sokak szerint e munkásságunknak volt is bizonyos szerepe abban, hogy a szomszédos ország megszabadult Ceauses- cu diktatúrájától. Egyszóval röviden tájékoztattam Soros urat e tevékenységünkről, és segítségét kértem. A válasz gyors és rideg volt: Soros elutasította kérésünket, mert ő „tévéműsorokat nem támogat”. Eme elhatározása azóta persze megváltozott, hiszen — mint a most megjelent „Ő a Soros” című könyvben elmondja Krisztina Koenennek — Magyarországon kitűnő tanácsadói voltak, egyikük Vásárhelyi Miklós. „Egy lépést sem tettem anélkül, hogy ne konzultáltam volna vele” — mondja Soros. Talán ennek tudható be, hogy a Panoráma egyetlen fillért sem kapott, a Fekete Doboz és néhány más forgatási próbálkozás viszont tetemes összegekhez jutott... 1990 tavaszán New Yorkban jártam, felhívtam Soros Györgyöt. Találkozót kértem tőle, és ő azonnal rá is állt. Meghívott irodájába, amely a Central Park felé néző hatalmas ablakaival igen jó benyomást tett rám. Odakint sütött a nap, jó magasan lebegtünk a Big Apple fölött, ide már a metropolisz zsongása se hatolt el. Sorossal azonnal tegeződni kezdtünk, igen kellemes társalgónak bizonyult. A körülbelül félórás beszélgetést csak az zavarta egy kicsit, hogy a házigazda szüntelenül egy számítógép monitorjára vetette tekintetét, és bármiről is volt köztünk szó, itt-ott lenyomott egy-egy billentyűt. — Mit csinálsz? — kérdeztem. — Semmi, semmi, ez nem zavar a beszélgetésben — mondta kedvesen. •— Itt futnak az árfolyam- és egyéb adatok, mindegyikből egy-két betű és szám kombinációja, és amikor úgy látom, hogy valamit venni kell vagy eladni, ezekkel a billentyűkkel adok utasítást a backroom boyoknak (a hátsó szobákban ülő fiúknak). Ők tüstént konkretizálják az utasítást és vesznek vagy eladnak. Nem lennék újságíró, ha nem volnék kíváncsi. Ezért a beszélgetés végén megkérdeztem, hogy ez idő alatt mennyit keresett. — Hát könnyű lenne most azt mondanom, hogy 26 millió dollárt — felelte. — De ez úgyis csak a végén dől el, inkább hadd ne mondjak számokat. De az a beszélgetés! Csak azt tudnám feledni. Előhozakodtam ugyanis egy szívemen fekvő témával, amellyel már foglalkozott a Panoráma is. Arról volt szó, hogy a Csehszlovák Kommunista Párt révkomáromi pártiskolájának modern épülete a CSKP megszűnte miatt felszabadult, és a komáromi atyafiak magyar egyetemet akartak létesíteni az elárvult falak között. Úgy okoskodtak, hogy mivel Budapest körülbelül másfél, Győr egyórányira van Komáromtól gépkocsin, igen magas színvonalon oktathatnák a tantárgyakat, mert a helyi erőkön kívül magyarországi vendégprofesszorokat is meghívhatnának. Ez lenne talán Szlovákia legmagasabb színvonalú egyeteme, és persze nemcsak szlovákiai magyarok, hanem szlovákok is koptathatnák az új alma mater padjait. A dolog azért volt érdekes, mert Soros néhány hónappal azelőtt meghirdette saját Közép-európai Egyetemének tervét, és ezt az egyetemet Pozsonyban szerette volna megalapítani. — Nézd, a pozsonyi szlovák lapok némelyike olyan vehemens rágalomhadjáratot indított ellened, hogy az embernek a gyomra fordul fel a cikkek olvastán. — Tudom — mondta Soros szárazon. — Azt is olvastad, hogy hol lemagyaroz- nak, hol lezsidóznak, és azt sugallják, hogy a pozsonyi közép-európai egyetem a magyar vagy az izraeli, vagy mindkét kémszolgálatnak lenne a darázsfészke? — Azt is. — Akkor ugye meglehetősen világos, már hogy Pozsonyban aligha nyílhat meg az egyetem? — Ez bizony nagyon is valószínű. —- Kedves Gyuri, akkor engedd meg, hogy előadjak egy igen érdekes tervet, amellyel ott segíthetnél, ahol a legnagyobb a szükség. Ezzel előadtam a komáromi egyetem problémáját, hangsúlyozva, hogy a szlovákokhoz képest a dél-szlovákiai magyarság soraiban feleannyi az egyetemet végzettek arányszáma, nagyon kevés a magyar diplomás szakember, veszélybe került a tanárok, tanítók, kulturális szakemberek, művészek, természet- és társadalomtudósok képzése... A legtöbb szakmában már csak szlovákul tanulhatnak a felvidéki magyar fiatalok. Mekkora segítséget adna ennek a népcsoportnak, ha Soros hozzájárulna a komáromi egyetem megalapításához, akár úgy is, hogy a közép-európai egyetemet Komáromban hívná életre! Soros — miközben ujjával lenyomott néhány billentyűt — így válaszolt: — Nem. Én elvből nem támogatok nemzeti kisebbségi projekteket. Kértem, látogasson el Komáromba, és a helyszínen ismerkedjék meg a helyzettel, beszélgessen az ottani magyarok és szlovákok képviselőivel. — Nem. Mondtam, hogy elvből nem támogatok ilyesmit. Gondoltam, ha okát adja vonakodásának, lehet vele vitatkozni, talán meg is változtatja álláspontját, hiszen nagy műveltségű, értelmes ember. De nem adta okát. Nem indokolt. Egyszerűen nem és nem. Aznap még szép lakásán is találkozhattunk, megismerkedhettem Soros új feleségével és gyerekeivel. Ismétlem: házigazdánk nagyon kedves volt. * * * H a Soros György netán elolvasná ezt a cikket, ideírom a legújabb fejleményt: Révkomáromban a magyarok újabban „városi egyetemet” akarnak létesíteni, s ennek aligha lesz törvényes akadálya. Az önkormányzat támogatja a tervet. Helyiség is lesz. Lehet, hogy Soros azóta módosított korábbi, merev elutasító magatartásán? „Több pénzem van, mint kellene” — Mondta Krisztina Koenennek. Gondolom, ha Budapesten másokra is hallgatna, mint a könyvében megnevezett tanácsadóira, akadna talán néhány milliócska a komáromi egyetemre. Sugár András Keleti logika, avagy a birkák tüntetése Tegnap hirdették ki az új tarifákat, s novembertől jelentősen, az eddiginek mintegy két és félszeresére emelik az importból származó mezőgazdasági termékek és élelmiszercikkek vámtételeit. Az indok a hazai termelők, illetve a magyar agrártermékek védelme. Ez ügyben egyforma könnyedséggel alakíthatunk ki pozitív és elmarasztaló véleményt. Az intézkedés első látásra a lehető leghelyénvalóbb. Agrárország vagyunk, hogy néz az ki, hogy míg gazdáink termékei nem lelnek vevőre, addig a nem is mindig jobb árut behozó külföldi magyar forintot arat? Miért ne legyen nálunk paradicsom ahelyett, hogy az íztelen, erőszakkal érlelt hollandit fogyasszuk? Pártoló érvnek ez bőven elegendő, s hogy ne tűnjön piacgazdaságellenes keleti logikának, külföldi példákat is felhozhatunk támogatására. Gondoljunk csak az osztrák bortermelők vagy a Párizs utcáit elözönlő francia parasztok hasonló célú követeléseire, netán a pár nappal ezelőtti madridi birkatüntetésre, mikor is a spanyol állattartók nevében az ezerszám a fővárosba felhajtott birka kérte bégetve az importkorlátozást. Csakhogy — s itt jönne az ellenvetés — a vámtételek emelése még nem automatikusan jelent importstopot. Ha a külföldi megfizeti árujáért a magasabb vámot, azt majd a réven hajtja be. Mármint a mi révünkön olyanformán, hogy megemeli termékei árát. Ha pedig a külhoni joghurt a két és félszeresébe fog kerülni, a Bácstej is előbb-utóbb árat emel. Úgy, hogy ez a zsilipkapu semmivel sem tartósabb a bősinéi. Csakhogy ebbe nem az ukrán uszály, hanem a magyar vásárló fog belebukni. Van viszont egy másik vetülete is a dolognak. Eszerint a Fidesz sem kínálhatja ezután úgy a portékáját, hogy „ha unod a banánt, válaszd a narancsot”. Nem, mert mifelénk csak Pelikán elvtárs idején, az ötvenes években termett meg a narancs, a banán pedig akkor sem él itt meg, ha netán a Békesi-féle jobbnál jobb gazdasági intézkedések hatására banánköztársasággá válunk. Ha tehát banánt vagy narancsot akarunk majd a jövőben vásárolni, olyan képet vágunk hozzá, mintha citromot nyaltunk volna. E termékek ára ugyanis a legtöbb magyar választópolgár számára megfizethetetlen lesz. Elgondolni is furcsa, hogy épp a banán osztja meg a társadalmat gazdagokra és szegényekre. Mert ezután a dé- ligyümölcs-vásárlás státusszimbólum lesz. S amilyen összetettek a dolgok, erre az egészségügynek is fel kell készülnie. Az orvos ezentúl nem a citrusfélék fogyasztását fogja javasolni gyöngélkedő betegeinek, hanem, hogy minél többet sétáljanak a friss levegőn. Már ameddig tehetik, hiszen előfordulhat, hogy zsugori uramék maholnap az áert is árendába adják. Akik az intézkedést meghozták, persze nem ennyire pesszimisták. Az ügyben érintett egyik államtitkár például azt nyilatkozta, hogy az import mezőgazdasági termékekre és élelmiszerekre kivetett vámemelés semmiféle hatással nem lesz a hazai árszínvonalra. Vajha a vágyakat össze lehetne egyeztetni a realitásokkal. A terv- utasítást a piacgazdasággal. Ez jellegzetesen keleti logika, hasonlatos Keleti (György) logikájához, aki, miközben fennen hangoztatja a hadsereg létszáma leépítésének szükségességét, a közelmúltban hét új tábornokot avatott. Nem a közkatonák, majd a lampaszos generálisok védik meg a hazát?! E kis kitérő után kanyarodjunk vissza ismét témánkhoz. A szabadkereskedelemről szóló nemzetközi, úgynevezett GATT-megállapodást, amely a vámok fokozatos csökkenését irányozza elő, hazánk is aláírta, s ebben állítólag efféle meglepetésekről nem esett szó. Nemzetközi megbízhatóságunk első jeleként Brüsszel máris őrről ránk, azt mondja, soha nem gyógyulunk ki a keleti észjárásból. Ha ezzel az intézkedéssel valóban a magunk gazdaságát és a mi fogyasztóinkat védjük, hadd mondjon Brüsz- szel amit akar. Ellenben ha mindez csak arra jó, hogy a magyar vásárlók erejét tegye próbára, úgy könnyen megeshet, hogy legközelebb arról szólnak majd a híradások, hogy Budapesten is tiltakoznak a „birkák”. Paizs Tibor — Ilyen rövid futamidőre nem fektetek be! Jelenszky László rajza
