Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-19 / 245. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. OKTÓBER 19., SZERDA 13 Választási Barba-trükkök A nyolcvanas évek 1 közepe táján időw naszkodott, hogy nagyon bántja — nem a szegénység, pénztelenség, amit nehezen tud elviselni, hanem az, hogy állandóan hülyének néznek bennünket. Mármint „odafent”. — Felőlünk is a saját szintjükön gondolkodnak — mondta —, és ez az’ ami miatt emelkedik a vérnyomásom. Ráadásul állandóan primitíven hazudnak. — __ Aztán még hozzátette: — Én megjártam a Don-kanyart, sőt tüzeltek rám az amuri partizánok is (így mondta), de mégis, ezeket lehet a legnehezebben elviselni, túlélni. Nem is élte szegény túl őket. A sok szenvedés annak idején aláásta egészségét, és hatvanéves korában elhunyt. Manapság gyakran eszembe jut, hogy vajon mit szólna hozzá, ha látná ezt a rendszer(összevisz- szajváltozást. És mit szólna ahhoz, ha tapasztalná, hogy most is ugyanúgy becsapnak bennünket, mint régen? Csak a módszereik lettek valamivel finomabbak, trükkösebbek. Barba-trükköseb- bek... Itt van mindjárt két trükkös dolog is; az egyik a nyugdíj-kiegészítés, a másik pedig az energia árának „rendezése”. Mindkettő valódi „szocitrükk”, a régi, jól bevált módszer szerint... 1. trükk: Ami huncutság, bár nem kimondottan úri. Néhány éve törvény biztosítja, hogy a nyugdíjakat évenként kétszer kell emelni, mégpedig a mindenkori nettó átlagkeresetek emelkedésének megfelelően. A tavaszi és őszi kiigazítások így elvileg biztosítják a nyugdíjak értékállóságát. Elvileg... Mert a valóságban ez sohasem igaz. Az új szociálliberális kormány hónapok óta azon töri a fejét (mint a közmondásos özvegy Pókainé), hogy januárig visszamenőleg ki tudja-e fizetni a 8 százalék különbözetet, vagy sem. Azt a 8 százalékot, amelynek jogosságát a törvény előírja! Hol azt mondták, hogy nem tudják, honnan fogják előteremteni a szükséges pénzt, hol meg azt, hogy megvan a pénz, csak a technikai részletekkel van probléma. Majd kijelentették, hogy megvan a megoldás: novemberben egy ösz- szegben januárig visszamenőleg fizetik ki. Tetszenek érteni? Egy összegben és novemberben! Közvetlenül a helyhatósági választások előtt! Lelki füleimmel szinte már hallom, hogy a megfáradt, szegény idős emberek imigyen sóhajtanak fel: „Lám-lám, milyen jóságos, milyen gondoskodó a mi szocialista kormányunk.” „Mennyi pénzt adott nekünk karácsony előtt egyszerre. Áldja meg a Jóisten őket érte.” Az élet megpróbáltatásaiban megkeseredett idős embereknek pedig eszébe sem jut, hogy csupán azt fizették ki nekik nagylelkűen, amiért egy életen keresztül becsületesen megdolgoztak. Mégpedig úgy, hogy közben eltartották azokat is, akik most nagylelkűen, szociális(ta) érzékenységgel fizetik ki jogos járandóságukat. 2. trükk: Az energia mint (piros) aduász■ A második számú választási Barba-trükk szerintem kimeríti a társadalom tudatos, előre megfontolt megsértésének kritériumát. Mármint azért, mert ennyire bugyutá- nak nézik az embereket. Úgy kezdődött, hogy először az energiaárak októbertől történő 70 százalékos emelését rebesgették. Aztán, úgy látszik, valaki vagy valakik az illetékes elvtárséktól figyelmeztették, hogy „ez így nem lesz jó a helyhatósági választások előtt”. „Könnyen visszaüthet a dolog.” Nosza, módosították is az irányszámot 40, majd 30 százalékra. Látszólag mindenki megnyugodott. Mi, fogyasztók is elkezdtünk kalkulálni: menynyivel kell majd több pénzt havonta „kigazdálkodnunk”, hogy ne fázzunk. — Egy fene — gondoltuk —, majd csak megoldjuk valahogy. Igenám, de úgy látszik, „odafent” valaki megint közbeszólt. (Na, vajon kicsoda?) Jelezte, hogy a közvélemény-kutatók szerint nem valami jó a polgárok hangulata a várható áremelések miatt. „Választások előtt nem járulunk hozzá az áremelkedésekhez” — jelentette ki. „Majd utána azt csináltok, amit jónak láttok.” Persze hogy a pártvazallusok engedelmeskedtek. Bejelentették, hogy idén mégsem lesz energiaár-emelés, csak januártól. Akkor viszont egyből 60 HISTÓRIA Attila és Árpád kardja (III.) Hagyományok igazsága Ezt a régi kérdést Eckhardt úgy oldotta meg, ahogyan azt történészeink és nyelvtörténészeink is rendre tették és teszik: a magyarság már a honfoglalás előtt benne élt valamilyen módon a nagy hun birodalomban. Ami persze nem valami nagy felfedezés, hiszen a hun birodalom a fénykorában Skandináviától és Baltikumtól Perzsiáig és Altá- jig terjedt. így bárhol is éltek akkor finnugor nyelvű elődeink, hacsak ez a bárhol nem az akkori lappföldön vagy Indiában volt, bizony Attila uralma alatt éltek. A hun—magyar monda és tudat elleni hajdani kérlelhetetlen harc fő hibájának azt tartom, hogy nem tudott, sőt nem akart különbséget tenni történeti igazság és igaz, valós hagyomány között. Szinte azt a kérdést mérlegelget- te tehát, hogy név szerint, biológiailag, ténylegesen lehetett-e Attila Árpád nemzetségének őse vagy őseinek rokona. Mivel ez elméletileg nem zárható ki (csak roppant valószínűtlen), pontos ismerete lenne a történeti igazság. Nem azt vizsgálta tehát ez az elmélet, hogy Árpád és nemzetsége tényleg hitte-e, sőt talán meggyőződéssel tudta is, hogy Attila vér szerinti utóda. Ha hitte, akkor a feljegyzett hagyomány igaz. Az első feltevést nem érdemes aprólékosan vizsgálgatni, mert keresztlevelek, születési anyakönyvi kivonatok és érvényes, vagy liberálisan eltörölt személyi számok akkoriban még nem voltak. De még az sem jelentene semmit sem, ha lettek volna is okmányok, hiszen sejthető, hogy Dzsingisz első szülött és kedvelt fia, Dzso- csi alighanem egy idegen, merkit nőrabló, Csilger- bökö vér szerinti utóda volt. Igaz, ismerünk egy olyan állítólagos leszármazási listát, amely három évszázadon át követi a hun, majd a bolgár fejedelmek vezéri ágát. Ebbe a láncba a vége felé esetleg Árpád feltett elődje, egy Baján nevű onogur fejedelem is bekapcsolható. Ez a családfa azonban éppen Attilát és egyik fiát, Imiket követően hosszú ideig (602-ig) hiányos, sőt megszakad, mert a következő kán, Gostun, idegen nemzetség, és nem a gyulák fia. Nem véletlen, hogy éppen Imiknél szakad meg a családfa, hiszen ő átállt a keletrómaiakhoz. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy Attila seregnyi utódjából ne akadt volna, aki tpvábbviszi a dinasztiát. Árpád csaknem pontosan 400 évvel Attila halála után született, valamikor 850 táján. 25 évnyi váltással számolva, 16 nemzedék választja el őket. Ha jól számoltunk, akkor Attiláig viszszamenve Árpádnak ösz- szesen 65 535 férfi őse volt, ebből Attila nemzedékére esik 32 768 férfiú. Ebben nincsenek benne a nagyanyák, dédanyák, szépanyák és ükanyák anyai ágú férfi elődei. Sőt, ez a szám azt vélelmezi, hogy a nagy hatalmú nomád főnökök első és egyetlen feleségükkel igaz hitvesi hűségben éltek. A valóságban nem ez volt a helyzet, és éppen magáról Attiláról tudjuk is, hogy több feleségétől és nyilván számos ágyasától olyan sok gyermeke volt, hogy akár egy népre is kitellett volna belőlük. Aligha tévedünk tehát, ha azt mondjuk, hogy Árpádban bizonyára lehetett egy csepp Attila véréből, de nem ez a lényeg. Nem egy cseppnyi vért, hanem egy csöppnyi igazságot keresünk az Attila-tudat és a hun—magyar monda ügyében! Újonnan érkezett, honfoglaló népek, nemzetségek hatalomra kerülésük után mindig büszkélkedni és indokolni akartak ősi és előkelő, mondhatnánk uralomra termett és arra jogosító származásukkal. Szüksége volt ilyesmire még egy igazi világbirodalom megteremtőinek, az Itália földjén először jött- mentnek számító rómaiaknak is, akik birodalomalkotó és államépítő képességeik javát nyilvánvalóan az etruszkoktól orozták el. Cs. Szabó László veretes sorokkal ezt a következőképpen írta le: Főleg római és görög forrásokból tudunk a lankadt, gyáva, nőies, falánk, kövér, buja, rest és szadista etruszkokról. Ismerős szavak, a győztes egyik kipróbált fegyvere az önhitt botránkozás, ősidők óta gyalázkodó fölénnyel szokta bemutatni a vesztest. Persze a képben rendszerint van több-kevesebb igazság, de egészében olyan hamis, mintha Wilde jellemét kizárólag a homoszexuális pör vádbeszédéből hámoznánk ki. Megkívánta Róma világhatalmi rangja, hogy olyan mítosszá költsék át egy parasztnép múltját, amelyben ígéretesen, mint valami élőképben, már ott sejlik a birodalomszervező hivatás. (Róma romban. Római muzsika. Budapest, 1988, 170—171.) Borzsák István székfoglaló előadásában mutatta be (A római történeti hagyomány kialakulása, Budapest, 1990), hogy a világhódító rómaiak hogyan teremtettek maguknak tetteikhez és jövőjükhöz méltó őstörténetet és elődöket. Feltétlenül szükségük volt erre, hiszen a kései történetírók szerint az őslakók megvetették ezeket az újonnan jöttékét (Titus Livius 9: 1—2), akiknek sem vagyonuk tekintélyt, sem hőstetteik dicsőséget nem szereztek. Mindjárt a százalék. „A helyhatósági választások után már nem számít.” Sajnos arról mélyen hallgatnak, hogy az idei tervezett 30 százalékos ármódosítás jóval kevésbé terhelte volna meg a háztartások pénzgazdálkodását, mint a januári hatvan. Az előbbi ugyanis két és fél hónapra vonatkozott volna, míg az utóbbi három és fél hónapot jelent. A fűtési szezonban. Bárki kiszámolhatja, hogy mennyivel több kiadást jelent számunkra ez a Barba-trükkös árrendezés. És még úgy . tesznek, mintha milyen jót csináltak volna nekünk... Faragó Károly Dunavarsány Nem a biztonsági szolgálat... Tisztelt Szerkesztőség! Az 1994. október 3-i számukban a kókai polgárőrnapról megjelent tudósítás helyreigazítását kérem, mivel nem fedi a valóságot az, hogy a Kerepes, Szilasli- get-Széphegy kutyás polgárőrcsoport kutyáit a Microprofit Biztonsági Szolgálat képezi ki. A Microprofit eddig azt sem tudta, hogy Kerepesen létezik egy kutyás csoport, míg Vanyai Sándort fel nem vettük a polgárőrcsoportunkhoz. Tudomásul veszem, hogy mindenkinek jól jön a reklám, de csak akkor, ha nem a másik bőrére megy. Nyíltan kijelentem, hogy a kerepesi polgárőrkutyák kiképzéséhez a Microprofit Biztonsági Szolgálatnak semmi köze. Ugyanis kutyáinkat Vázsonyi Krisztián és Cseh-Német Pál képezi ki. A kutyák „csibészelésében” még Tóth Péter mint segéd vesz részt. Ezúton felhívom a Microprofit Biztonsági Szolgálat figyelmét arra, hogy a jövőben tartózkodjon az ilyen megnyilvánulástól, mert hitelrontás miatt polgári pert fogunk ellenük indítani. A Microprofitnak a cikkben nyilatkozó, állítólag Kó- kán megjelent vezetőjét soha nem láttam és nem ismerem,-s megengedhetetlennek tartom, hogy más tollával akarnak ékeskedni. Vázsonyi Árpád Kerepestarcsa város alapításával kapcsolatban: maga Cicero minden fenntartás nélkül elfogadta a város legendás alapítójának, Romulusnak a kor műveltségéhez képest szinte hihetetlen, szerinte mégis hitelt érdemlő apo- teózisát (istenné válását), az égből való leszállását. Egy Proculus Iulius nevű falusi ember ugyanis arról számolt be a király eltűnése miatt kétségek közt hánykódó népnek, hogy ő látta... az istenként tisztelendő Romulust. Titus Livius soraival: Polgárok! A város atyja, Romulus, ma hajnalban az égből alá- szállva megjelent előttem... Ezt mondta: »Menj és vidd hírül a rómaiaknak, az égiek akarata, hogy az én Rómám a földkerekség feje legyen: gyakorolják hát a katonáskodást, legyenek meggyőződve róla, s hagyják utódaikra meggyőződésüket, hogy semmiféle emberi hatalom nem szállhat szembe a római fegyverekkel.« (Folytatjuk) Makkay János, a történettudomány doktora Vecsés konyhakertészete A fővárost körülölelő falvak mezőgazdasága a század- forduló körül alakult át, előtérbe került a szántóföldi zöldségtermesztés helyett az intenzívebb, nagyobb hasznot hozó konyhakertészet. Vecsés jól kihasználta hagyományait, közelségét a fővároshoz, mint Rilkéi Gorzó János, a falu monográfusa írta, a vecsési gazda az első Pest piacain, „Korán hajnalban igyekszik be a vecsési gazda árujával s még délelőtt sincs, már ismét otthon dolgozik földjén. (...) Zöldségtermelvényei között különösen nagy hírre, csaknem hírességre tett szert a vecsési káposztájával A bolgár rendszerű konyhakertészet népszerűsítésében komoly szerepe volt Kiss Lajos főjegyzőnek, aki már az 1900-as évek elején sürgette az áttérést az új kultúrára, „Hogy földjeink ne 15-20 forint jövedelmet hozzanak évenként, hanem 1000 forintot is, vagy többet!”— írta. Maga járt elöl a jó példával és 10 holdas birtokán 1911-ben ilyen gazdálkodást kezdett. A falu gazdasági életében a két világháború között is nagy szerepe volt a konyhakertészetnek. Sin Edit adta közre Liebe István vecsési gazda 1937-ben keletkezett jövcdclemkimutatását. A két hold 877 négyszögöles birtokon termelő Liebe István kukoricát, paradicsomot, rozst, káposztát, burgonyát, szőlőt, babot, uborkát, borsót és gyümölcsöt termelt, 1771,40 pengő bevételére 694 pengő költség esett, így 1077,40 pengő tiszta jövedelme volt. Legjövedelmezőbb a káposzta volt: azonos területre számítva húszszor annyit jövedelmezett mint a rozs, és 2,5-szer többet, mint a paradicsom. Pogány György
