Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-17 / 243. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP TUDÓSÍTÁS 1994. OKTÓBER 17.. HÉTFŐ Megkérdeztük Mit ünnepeltek a gyermekvárosban? Nagyszabású ünnepséget rendeztek szombaton a fóti gyermekvárosban neves közéleti személyiségek részvételével. — Milyen apropóból került erre sor? — kérdeztük Jonarchy Ezzatollahot a Comran Hungary Kft. igazgatóját, aki a gyermekváros tá­mogatójaként maga is megjelent az eseményen. — A hét végén születés­napot hatottunk, hiszen öt évvel ezelőtt alakult meg a Fóti Gyermekváros Ba­ráti Kör Egyesület — vála­szolta. A szervezet azt tűz­te ki céljául, hogy segít a gyermekvárosból kike­rült, rossz szociális körül­mények között élő fiata­lok sorsán. Elsősorban munkahelyet próbál sze­rezni, segít a lakásgondok­ban. Mindezzel azt szeret­nék elérni, hogy a város­ból kikerülő gyerekek kö­rében csökkenjen a bűnö­zési arány. Az ünnepség is bizonyította, hogy az egyesület tagjai nem dol­goztak hiába, ugyanis a gyerekek kedves, színvo­nalas műsorral mondtak köszönetét. Gyerekek, szü­lők, nevelők és tanárok kö­zösen tartották meg az ösz- szefogás és a szeretete ün­nepét. (v. cs.) Szüreti bál és felvonulás Átadták a főteret Az évről évre meg- i- - v % * j rendezett hagyomá- víi '1f nyos szüreti mulat- ' . ságot színes progra­mokkal tették teljessé idén Sóskút polgárai. A tegnapi ünnep szentmisével kezdő­dött, majd a templomot a Vagantes együttes középko­ri magyar isteni dicséretei­nek és vitézi énekeinek hangjai töltötték meg. A faluba 250 évvel ez­előtt betelepülő elődök szor­gos munkájára emlékezve adta át ezután Kummer Já­nos polgármester a nagykö­zönségnek az újjáépített Szent Flórián teret. A Fő­kert Rt. kivitelezésében új buszmegálló és park ké­szült el erre a napra, hogy a Polgárok Háza előtt gyö­nyörködtesse az arra járót. Miután a polgármester a vörös bársonybevonatú pár­nán kínált ollóval átvágta a teret elzáró nemzeti színű szalagot, elkezdődött a mű­sor az általános iskola fúvó­sainak és néptáncosainak közreműködésével. A köz­ségháza nagytermében dél­ben kiállítást nyitottak meg, majd kora délután kezdetét vette a hagyományos lovas szüreti felvonulás. Az ünne­pi gálaműsor és a pusztai lo­vasbemutató után késő éjje­lig rophatták a vendégek a táncot. (n. t.) xr • • / n / • • • //* / / , Kozep-Europa jövőjéért / Az EBEE-hez fordultak Tegnap befejeződött a Kö- zép-Európa mint perspektí­va elnevezésű konferencia Kiskunfélegyházán. A két­napos tanácskozás résztve­vői közösen kialakított ál­lásfoglalást fogadtak el, amit elküldenek az EBEE felülvizsgálati ülésére. Magánkezdeményezésre az idén tavasszal szervez­ték meg először a térség jö­vőjéért aggódók összejöve­telét. Céljuk, hogy tudomá­nyos igénnyel felkutassák, végiggondolják, miként le­hetne Közép-Európát hábo­rús és ökológiai katasztró­fákat elkerülő közösségbe integrálni, az azonos törté­nelmi gyökerű, azonos sze­repbe került nemzetek együttműködését kialakíta­ni a békéért, a biztonsá­gért, megmaradásunkért. A mostani konferencián a ci­vil szervezetek különböző szakterületeken dolgozó küldöttei folytatták a márci­usban elkezdett munkát. Ál­lásfoglalásukban megfogal­mazták: térségünk biztonsá­gának legnagyobb kockáza­tát rövid távon a meg nem oldott nemzetiségi problé­mák és konfliktusok jelen­tik. Ezek kivédése, illetve a feszültségek feloldása érde­kében fokozni kell a hatá­rok átjárhatóságát, támogat­ni a regionális együttműkö­dést, a korábbi, természe­tes tájegységek közötti kap­csolatok fejlesztését, a kü­lönleges gazdasági öveze­tek kialakítását, a határ menti együttműködést a nagy projektumokon (Kár­pátok—Tisza Eurorégión) belül is. Kezdeményezik a térségben működő civil szervezetek együttműködé­sét a kömyezetügy, a kör­nyezetbiztonság, a gazda­ság és kereskedelem, vala­mint az egészségügy és a kultúra területén. Céljaink megvalósítása érdekében javasolják a Kö­zép-Európai Klub és a Kö­zép-Európai Civil Parla­ment létrehozását. Végül le­szögezték, hogy a konferen­cia egyöntetűen támogatja mindazokat a javaslatokat, ámelyek az EBEE hatékony­ságának növekedését ered­ményezhetik. Alázattal a természet iránt! Madárvártát avattak Ahhoz, hogy ez a gyönyörű, rendkívül gazdag j jÄ, éló'világú ártéri erdő a tanösvény és a madár- \Wr¥) varta r®vén „közelebb kerülhessen” az embe- v"*' •’ rekhez, egy kis ligetet ki kellett irtani. Ez az ál­dozat csak akkor éri meg, ha az idelátogatók vigyáz­nak a területre, megbecsülik értékeit — hangzott el tegnap Vácott, a város Budapest felőli határában talál­ható a „Liget” és a Duna között elterülő ártéri erdő­ben létesített tanösvény és madárvárta ünnepélyes megnyitóján, amin részt vett Baja Ferenc környezetvé­delmi miniszter, valamint Tardy János, a KVM helyet­tes államtitkára is. — Közismert tény, hogy a természet ereje kimeríilő- ben van. Ez azt jelenti, hogy a földi élet megmara­dásához az emberiségnek haladéktalanul a természet A madárles komoly tudományos megfigyelésekhez segí­ti majd a szakembereket Talum Attila felvételei GörfcóI Alapítvány •-> Ártéri Tanösvény bér és a természet kapcsola­tában — mondta a megnyi­tó bevezetéseként Baja Fe­renc. — Köszönet ezért a tan­ösvényt és madárvártát lét­rehozó Göncöl Alapítvány­nak, illetve a beruházás anyagi feltételeit biztosító holland kormánynak — tet­te hozzá kijelentve: a mi­nisztérium minden tőle tel­hetőt megtesz annak érdeké­ben, hogy a tanösvény és madárvárta, mely az ember természet iránti alázatának szép jelképe, ne sározódjon be, megmaradjon. A rendkívül változatos vegetációjú, ma is fejlődő ártéri erdőben, melynek ki­alakulása valamikor az ’50-es évek elején, a med­rének kotrása következté­ben fokozatosan visszahú­zódó Duna „távozása” nyo­mán kezdődött, fövenyek, bokorfüvek, mocsári gyomnövények, fűzlige­tek, magaskórós társulá­sok, nádszegélyek találha­tók. A növényvilág néhol kifejezetten őserdei állapo­tú. Ennek természetes vele­járójaként számos állatfaj (hüllők, kétéltűek, emlő­sök, több mint százféle ma­dár) honos a fák, bokrok sűrűjében, a türelmes szemlélő egyebek mellett például jégmadarat is meg­figyelhet. (ribáry) Egészségesek vagyunk Fogy a megye népessége Éves rendszerességgel számol be az Állami Népegész­ségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézetveze­tője a térségi önkormányzat közgyűlésének a helyi egészségügyi mutatókról, tendenciákról. Molnár Kornélia, megyei tiszti főorvos épp a legutóbbi fóru­mon tett eleget ennek a kötelezettségének. Az akkor tárgyalt csaknem 20 napirendi pont s az érintett té­mák gazdagsága miatt nem tudtunk részletesen fog­lalkozni az érdekes beszámolóval. Most néhány gon­dolatot idézünk a főorvos asszonynak a Pest megye lakosságának egészségügyi állapotáról, az egészség romlását kiváltó okokról és a szükséges tennivalók­ról szóló dolgozatából. A holocaustra emlékezve A idei év a kimondott szavak és a hosszú évekig szőnyeg alá söpört rettenetekkel való szembenézés éve volt — je­lentette ki Göncz Árpád azon a tegnapi ünnepségen, ame­lyen felavatták Miguel Angel Sanz-Briz, az 1944-ben üldö­zött zsidók ezreit megmentő, egykori budapesti spanyol diplomata Szent István parki emléktábláját. * Göncz Áipád államfő a mi­niszterelnök előterjesztésére a Magyar Köztársasági Ér­demrend Középkeresztje Pol­gári Tagozat kitüntetést nyúj­totta át tegnap Adela Quijano asszonynak, a vészkorszak idején üldözött zsidók ezreit megmentett spanyol diploma­ta, Angel Sanz Briz özvegyé­nek. Ä kitüntetési ünnepsé­gen a Parlament Nándorfehér­vári termében részt vett Ko­vács László külügyminiszter és Javier Solana Madariaga, a spanyol diplomácia hivata­los látogatáson Magyarorszá­gon tartózkodó irányítója. * Áldott legyen, aki e házba jön, áldott legyen, aki e ház­ból kilép — e szavakkal avat­ta fel Schweitzer József orszá­gos főrabbi tegnap Budapes­ten a magyarországi zsidóság új közösségi házát. A zsidó kulturális központ létrehozását az amerikai Joint szervezet két évvel ezelőtt kezdeményezte és a Bálint család adományaiból valósult meg. Megdöbbentő, ám vélhe­tően nem ismeretlen meg­állapítást közöl Molnár Kornélia. Eszerint az egészség romlását kiváltó okok eredője az életmód­ban, a lakó-, a munkahe­lyi és társadalmi környe­zet hatásában kereshető. S mi a következménye mindennek? Lehangoló a kép. Az összefoglaló hatá­rozottan leszögezi, hogy mind a munkahelyi, mind pedig az emberek társadal­mi környezete sok bajnak az okozója. A bizonyíték erre, hogy más és más a születéskor várható élet­kor a társadalom különbö­ző rétegeinél. Ugyancsak a környezeti hatások okozzák, hogy mind országosan, mind a megyében meglehetősen magas a válási arány­szám, s egyre jellemzőbb a felnőttkori elmagányoso­dás. Szakemberek egybe­hangzóan vallják, hogy eb­ben az elégtelen erkölcsi nevelés, a nem megfelelő állapotú oktatási intézetek és a rosszul szervezett óra­rendek, illetve napi időbe­osztás, a testnevelés hátrá­nyos helyzete játszanak közre. Direkt módon ront­ja a lakosság egészségi ál­lapotát a fiatalkorban terje­dő dohányzás, alkoholfo­gyasztás, a kábítószer-él­vezet. Vannak olyan jelensé­gek, melyek egyedileg jel­lemzik Pest megye lakos­ságát. Ilyen például & fővá­ros közelsége, mely nem csak az aránytalanul rossz levegőn, a területek szeny- nyezettségén, az ivóvíz olykor kifogásolható minő­ségén érhető tetten. Ugyanez mutatható ki egyes konkrét megbetege­dések esetében is. Az ugyanis, hogy a megye ak­tív lakosságának 51,1 szá­zaléka ingázik, lakóhelyé­től távolra jár dolgozni, szoros összefüggésbe hoz­ható az állandósult stressz- állapottal, ez annak követ­kezményeként fellépő szív és érrendszeri, sőt da­ganatos megbetegedések­kel. 1982 óta erősen fogy Pest megye népessége — állapítja meg a tiszti főor­vosi jelentés. Ezt a tenden­ciát az sem menti, hogy térségünk e téren igazodik az országos számokhoz-. Sőt még annak az adatnak a tükrében sem tekinthet­jük kedvezőbbnek a hely­zetünket, mely azt mutat­ja, hogy megyénkben az országos átlagnál jobban alakul az 1000 főre vetí­tett természetes szaporo­dás. A szükséges tennivalók hosszú sorát gyűjtötte egy­be a. megyei tisztiorvosi szolgálat vezetője. Emel­lett örömmel számolt be arról, hogy mind több tele­pülés áldozott a helyi járó­beteg-szakellátás bővítésé­re. Hasonlóan kedvező a kép a megyei fekvőbeteg­ellátás esetében is: a vizs­gált időszakban mindvé­gig biztosítva voltak az in­tézményekben a gyógyító munka feltételei. Ügy tet­szik — s erről a már emlí­tett közgyűlésen döntés is született — végre sínre ke­rült a Szent Rókus Kórház műveseállomásának ügye. Ez remélhetőleg hosszú tá­von kielégíti a fővárosi kórházak igénybevétele s a betegek szállítása nélkül is az egyre növekvő térsé­gi igényt. M. E. pártjára kell állnia. E tanös­vény ezen gondolat jegyé­ben jött létre, bizonyítva: noha az általános tapaszta­lat mást mutat, létezik még egyfajta gyengédség az em-

Next

/
Oldalképek
Tartalom