Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-10 / 237. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. OKTÓBER 10.. HÉTFŐ 13 / írott malaszt? Horn Gábor bejelentése, miszerint az egyházakkal kötött, az iskolák fenntartásáról szóló szerződést meg kell szüntetni, illetve az állam ne járuljon hozzá az egyébként állami feladatot ellátó egyházi oktatás támogatásához, nagy megdöbbenést keltett. Lehetne ez egy „világnézeti semlegességében” túlbuzgó hivatalnok véleménye csupán, ha nem a kormány egyik tanácsadójáról lenne szó, és nem szaporodnának azóta is az aggasztó jelek, amelyekből kitetszik, hogy cudar idők várnak mindarra, ami egyházi. Mert ugyan nem kell mást tenni, mint például a rádió új műsorrendjében a Bartókra száműzni a Hitélet című adást. Ezt a hullámhosszat ugyanis az ország nagy részében nem lehet fogni. Példátlan, hogy Magyar- országon az oktatásért felelős intézmény egy árva államtitkár-helyettessel képviseltesse magát egy katolikus egyetem avatásán, ahol neves külföldi vendégek jelentek meg, és Habsburg Ottó és családja is megtisztelte az eseményt. Ugyanakkor kultuszminiszterünk elment egy zenés műsorokat vezető angol fiatalember búcsúbulijára, aki hazájába tért vissza. Fodor Gábor felfoghatja a politizálást úgy is, mint egy jó hecc, vagy mint egy KISZ-buli, de ha miniszterséget vállal, akkor bizonyos szabályokat kutyakötelessége betartani. Nem saját magát, de országunkat járatja le komolytalan viselkedésével. Visszatérve az iskolák fenntartásához: akár önkormányzati, akár egyházi az iskola, létezéséhez szükséges pénzt az államkasszából veszi. Mert az önkormányzatok az állami költségvetésből, illetve a személyi jövedelemadó bizonyos hányadából gazdálkodnak (melyekhez én is, mint adófizető állampolgár, hozzájárulok).. Tehát ha én inkább bízom gyermekem okítását hívő tanítóra, mint a szocialista embertípus formálására képzett pedagógusra — az az én szabad választásom, legalábbis egy demokratikus országban. Ha ezt nem tehetem, akkor engem másodrendű állampolgárnak tekintenek és emberi jogaimban, lelkiismereti szabadságomban korlátoznak. Ez ellen az egyházaknak tiltakozni kell, és én sem fogom elmulasztani, hogy akár nemzetközi szervezetekhez forduljak jogorvoslásért. Jelzem, alkotmányunk már több évtizede deklarálja a szabad vallásgyakorlást, így nagyon szomorú lenne, ha ez a továbbiakban is csak írott malaszt maradna. Baranyai Veronika Budapest Konrád György most hallgat Szeretnék néhány szót szólni a magam és társaim nevében, a médiaüggyel kapcsolatban. (...) Hiányoljuk Konrád György úr véleményét a televíziónál és a rádiónál történt «elbocsátásokról és nyugdíjazásokról. Ő és a Demokratikus Charta annak idején igen keményen kiállt az akkori elbocsátások és nyugdíjazások ellen. Azok, akik akkor elmentek, szép összegű végkielégítést kaptak. De vajon azok, akik most visszajönnek, vissza fogják-e fizetni azt a pénz? Szeretném hallani Konrád úr véleményét, hogyan tenné fel a Justicia mérlegére ezt a két esetet. Mi kis emberek vagyunk, nyugdíjasok és munkások; mi legfeljebb csak kérdezhetünk, a válaszunkat úgysem hallgatják meg. Mert mi HISTÓRIA 113 históriai kérdés Horn Gyulához (I.) Miféle baloldal ez? Az expóval kapcsolatos kormánydöntés megint felvetette bennem azt a visz- sza-visszatérő kérdést, hogy végül is kié a magyar baloldal? Kié, ha ká- pós szigorral évtizedekig büntetett a Székely Himnuszért, ha csak alibiből használta a Magyar Himnuszt, ha a terrorral, erőszakkal elhallgattatott Szózat helyett titkon az In- ternacionáléért lelkesedik ma is? Kié ez a képlékeny baloldal, melynek ávós, sztálini, majd pufajkás kádári kábulatát az amerikás liberalizmus rasszista individualizmusa válthatta fel? Milyen baloldal ez, ha az alkotó ember, a becsületes munkával megkeresett kenyér, a hazát megtestesítő állam, vagy a nemzetet megtestesítő közösség, a társadalom szolgálata helyett, az üzleti élet dögkeselyűinek egois*Felhívom a figyelmét azoknak a pártoknak és társadalmi szervezeteknek, amelyek egyetértenek eme 113 kérdés létjogosultságával, hogy tekintsék e kérdéseket a nemzeti összefogás és a magyar demokrácia elvi alapkérdéseinek. Kérem a parlamenti ellenzék, valamint a bérből és fizetésből élőkhöz még mindig hű, a 15 milliós magyarságot vállaló baloldal összefogását is az ország teljes kiárusításának a megakadályozásához. (A szerző) ta profitéhségét kiszolgálva, csak a mások munkájából élősködik? Baloldal-e egyáltalán abban az értelemben, ahogy baloldaliak a nyugat-európai szocialisták, szociáldemokraták — vagy nemzetiek-e abban az értelemben, ahogy nemzetiek lettek a birodalmi „testvérpártok” internacionalistái —, akikről azt hiszem, kevesen tudnák elképzelni, hogy baloldalisá- guk pusztán abban az idegen-szép kultuszban nyilvánulna meg, mellyel egy „elit” kisebbség irányítása alatt módszeresen pusztítják saját nemzetük önbecsülését, önazonosságát és létfeltételeit? Hasonlítsuk csak össze a román, a szerb, a hor- vát, a szlovák vagy a birodalom többi kommunista utódpártját az MSZP-vel, hogy a cionisták magyar- országi sikereiről ne is beszéljek. Ilyen összefüggésben vajon baloldalinak mi- nősíthető-e az a politikai alvilág, ami — kivéve az 1919-es vörösterrort — 1945-ig csak illegalitásban fejthette ki a bűnözésnek azokat a társadalomellenes formáit, melyekben Rákosival az élen, a sztálini „legitimáció” törvényesíthette a magyarság, a nemzet jogfosztását! Egyáltalán, lehet-e magyar ez a „baloldal”, ha XX. századi történelmünk folyamán, bármikor készséggel vállalkozott azoknak a nagyhatalmi döntéseknek a kritikátlan és feltétel nélküli teljesítésére, mely döntések- a trianoni és jaltai megállapodások értelmében, mindenkor a magyarság ellen uszító környező államoknak kedveztek? Tiltakozott-e valaha is ez a „baloldal” nemzetközi fórumokon ugyanolyan intenzitással a magyarságot ért jogtiprások, üldözések, vagyonelkobzások és rágalmazások ügyében, mint amilyen intenzitással mindezt a zsidóságot ért hasonló sérelmek esetén teszi? Tehetett-e akár a zsidóságra, akár a magyarságra nézve megalázóbb gesztust az a Horn Gyula, aki az Emánuel Alapítvány holocaustmegemlékezésére írt bocsánatkérő leveléhez hasonló módon — elvtársai ávós, pufajkás bűneiért —, bizony máig nem sietett megkövetni „saját” népét? Kommunistaként hogy is juthatna eszébe ugyanúgy felvállalni a sztálini, brezsnyevi idők vérzivataros mészárlásait, gulágja- it, mint ahogy azt a magyarság nevében a náci bűnökért megtette? De az a tény,-hogy az Emánuel Alapítvány mindezt köszönettel elfogadta, nem a magyarságot minősíti! Helyzetünkre mi sem jellemzőbb, minthogy akár az utódállamok, akár a maradék ország magyarsága képtelen hallatni a hangját, képtelen megszervezni önmagát, képtelen az érdekeit és jogait érvényesíteni, mert Trianon óta Jaltán át egészen Helsinkiig olyan erők döntenek a sorsunk felől, mely erők leghűségesebb csatlósa a „magyar” baloldal. Képzeljük csak el a világkiállítást azzal az ünnepségsorozattal együtt, mellyel a világ iJözvéle- ménye tudomást szerezhetne a magyar állapi, a magyarság 1100 éves európai jelenlétéről, valamint a Kárpát-medencében betöltött kulturális, gazdasági és politikai szerepéről? Képzeljük csak el, hogy ezek után mit érne a nemzetünket módszeresen dehonesztáló, vagy a magyar etnikumok évezredes geopolitikai pozícióit tagadó, a történelmünket is meghamisító ellenséges propaganda? Képzeljük csak el, ha a világkiállítás létrejöhetne, és az idelátogató turisták, üzletemberek — hogy a világsajtóról és a médiákról ne is beszéljek — személyesen győződhetnének meg gazdasági, kulturális és politikai életünkről? De akkor mit érne a baloldal minden hazugsága nacionalizmusról, antiszemitizmusról és idegen- gyűlöletről? Vajon mit tenne Horn „úr”, ha a nyugat venné a fáradságot, és a holocausthoz hasonlóan — lehetőleg pontosabb adatok birtokában — megismerkedne a szlovákiai magyarság 1945 utáni kálváriájával — a teljes vagyonelkobzásokkal, a kollektív bűnösség elvén megvalósított kíméletlen jogfosztásokkal és kitelepítésekkel, hogy ebben az összefüggésben tanulmányozhassa a Zsidó Világszövetség legújabb, a magyar állam költségvetését súlyos milcsak akkor vagyunk polgárok, ha szavazni kell, meg amikor a terheket kell viselni. Pedig nekünk is csak egy életünk van, s nem mindegy, hogy hogyan éljük meg. Poharánszky József Budapest Kisebb csoda Szentmiklóson A napokban vette kezdetét a szentmiklósi napok keretében az a 730 éves múltunkra emlékező ünnepségsorozat, amely október 23-án fog befejeződni. A zenei világnap alkalmából magas színvonalú hangversenyt hallhatott szerdán a városi könyvtár mintegy százfős felnőtt és gyerek közönsége. A megnyitó után Székely Miklós orgonaművész, az Adám Jenő Alapítvány kuratóriumának elnöke mondott rövid köszöntő beszédet. A város zeneiskolai tanárainak kamaraegyüttese Hass- ler Ünnepre jöttünk című darabjának előadásával adta meg az est alaphangját. Ezután az alapítvány ösztöndíjasai léptek fel. Az .itt hallott öt ifjú alapján biztop állíthatjuk — amint Ádám Jenő jelen volt örököse is hangoztatta —, hogy az ösztöndíj igen jó befektetésnek bizonyult, A meg-megújuló tapsok és a lelkes csodálkozástól ragyogó tekintetek, csak megerősítették bennem a felismerést: itt egy kisebb csoda ment végbe. (...) A pódium tizenéves művészei voltak: Janky Emese, Udvarhelyi Andrea, Györffy Gergely, Károlyi Zsófia és Köcsky Péter. Kívánom mindannyiuk- nak, hogy tehetségük kitartó szorgalommal párosulva, ne csak számukra hozzon hírnevet, de sikereik közben szeretettel gondolhassanak Adám Jenőre és szellemi hagyatékára is. Mihálovics Zoltán Szigetszentmiklós lemondja a világkiállítást és elutazik Pozsonyba bocsánatot kérni. Ugyanúgy, ahogy azt régi harcostársa, Grósz Károly Aradon a románokkal tette. Hogy is léphetne fel magyar politikus, vagy a Magyarok Világszövetsége az izraelitákéhoz hasonló kártérítési igénynyel, olyan a magyarságtól elvett földek, egyházi birtokok, ingatlanok, iskolák, egyetemek, közéleti intézmények, ingó- és in- gatlanvagyonok ügyében, melyek birtoklása és használata nélkül, mint magára maradt nincstelen tömeg veszítheti el identitását és jogait a nemzet? (folytatjuk) Toldi Miklós Kossuth Lajos szülei Dabason Kossuth Lajost 1837 májusában tartóztatták le. Fogságba vetése családját, idős szüleit anyagi értelemben is nehéz helyzetbe hozta, Lajos fiuk volt a kenyérkereső. A Kossuth-család megsegítésére széles körű társadalmi mozgalom bontakozott ki az országban, elsősorban azonban Pest vármegyében. Az akció mozgatója báró Wesselényi Miklós volt, aki a fogoly politikai védelmét is szervezte. Wesselényi jelentős összeget gyűjtött össze, 6900 Ft készpénz és 7102 Ft kamatozó kötvény állt a népes család ellátására. 1838-ban Kossuth László és felesége lányaikkal Dabas ra költöztek, Bényei László ajánlotta fel házát — tudjuk meg Czagányi lAszló kötetéből. Kossuth László mindennapjairól egy korabeli feljegyzés tanúskodik. Eszerint az „öreg tekintetes úr”egész nap „ír, meg olvas, aztán sokat szomor- kodik, s gyakran mondotta a helybeli öreg uraknak, hogy (fia) szeg a koporsójában és szomorú sorsa viszi a sírba."Kossuth László fia kiszabadulását valóban nem érte meg, 1839. június 13-án halt meg. „A dobosiakkal a háttérben özvegye és leányai álltak a ravatalnál, Lajos fia viszont csak szabadulása, 1840. május 10. után róhatta le kegyeletét atyja sírjánál’! A község 1879-ben méltó emlékművet emelt a kormányzó atyjának a következő felirattal: „Kossuth Lajos édes atyjának, Kossuth Lászlónak emlékére emelték tisztelői 1879. Szül.: 1763 fi839.” Pogány György liárdokkal terhelő kártérítési igényét? Vajon mit tenne a magyargyűlölő Funár, Kolozsvár hírhedt „baloldali” polgármestere, ha az általa oly radikálisan szorgalmazott ásatások során a dákoromán leletek helyett Attila érckoporsóira találnának? Bizonyosak lehetünk benne, hogy Göncz Árpád javaslatára Horn Gyula azonnal sietne bocsánatot kérni a román néptől. De mit is tehetne mást egy „bűnös” nép bűntudattól áthatott miniszterelnöke, ha az ávós-pufajkás időkben kiérdemelt pozícióit meg akarja tartani? Egyszerű. Levelet ír az Emánuel Alapítvány holocaustmegemlékezésére, majd Bizony, bizony nem mindegy, hogy a „baloldal” integrálja-e a nemzetet, vagy a nemzet integrálja a baloldalt!
