Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-08 / 210. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. SZEPTEMBER 8., CSÜTÖRTÖK J3 ígéret és valóság Miért van az, hogy mostanában némely magasrangú állami tisztviselő, például miniszter, vagy pontosabban pénzügyminiszter, elfelejti a korábban — még az ellenzéki padsorokban tett kijelentéseit a nyugdíjakkal, nyugdíjasokkal kapcsolatban. Ki ne emlékezne arra, amikor Békési képviselő úr az ellenzék MSZP-padso- raiból, szinte átszellemült arccal, az' együttérzés hangján követelte a nyugdíjasok és nagycsaládosok helyzetének javítását. Hányszor vádolta ilyenkor az Antal 1-kormányt szociális érzéketlenséggel! És hogy a hatás még nagyobb legyen, még a felesége, Csehák Judit képviselő asszony is a szakadt szociális háló foltoz- gatására adott tanácsot, mondván: „ez a kormány mérhetetlenül érzéketlen a szociális probémák iránt”. Mégis, sokan úgy látjuk, hogy az előző kormánynak a nyugdíjasok iránt nagyobb volt a megértése, mint a jelenleginek. A pénzügyminiszter úr bizony nagyon hamar elfelejtette egykori ígéretét, mely úgy szólt: „A szocialisták vallják, hogy a nyugdíjas nem szívességből eltartott ember. Megbecsülést és fokozott törődést érdemel. Csak úgy élhet emberhez méltóan, ha nyugdíja a bérekkel arányosan növekszik. Az idősek sem szorulhatnak ki az egészségügyi ellátásból”. Ezek bizony megindító- an szép szavak és talán hihető is volt akkor, sokak számára. Most viszont már mutatkoznak a kezdeti csalódás jelei. A „Van biztos »megoldás!” szlogenje már nem boldogít. Mára elérkezett az egykori ígéretektől való vissza- táncolás, a magyarázkodás és az ellentétes nyilatkozatok ideje. Nekem az a felfogásom, hogy a mindenkori kormánnyal szemben maradjak meg lojálisnak. Ám éppen ezért nehéz elviselni azt, hogy felelős kormánytagok, a kapott szavazatok birtokában, „hálából” játszanak az idős emberek, a két és fél millió nyugdíjas idegeivel. Vajon átgondolta-e a miniszter úr, hogy igen sok kisnyugdíjasban és romlott egészségi állapotú idős emberben, és egyáltalán, az egész nyugdíjastársadalomban milyen érzést váltott ki a nyugdíjak átütemezése? Mi, nyugdíjasok szeretnénk hinni abban, hogy az Országgyűlés nem felejtette el az 1994. évi nyugdíjak kifizetésével kapcsolatban korábban hozott határozatot, és érvényt szerez annak végrehajtására! Igen, már csak azért is, mivel ebben az Országgyűlésben döntő többségben ülnek MSZP-s honatyák és honanyák. (...) Pusztai József Tápiószecső A türelmi idő lejárt Úgy látszik, kiszakadt a szocialisták védőhálója és máris vehetünk magunknak új nadrágszíjat, mert a régin már elfogyott a lyukaknak való hely, hiszen óriási áremelkedésekkel köszöntött ránk az ősz. Közben Nagy Sándor, „a munkások védelmezője” a választások óta szabályszerűen „lapít”. Pedig a rá is szavazó emberek tőle is elvárják az ígéretek teljesítését. (...) Okos ember már nem vár „varázslatos” eredményeket e koalíciótól. Azok az ismerőseim is, akik a koalíció pártjaira, jelöltjeire adták voksaikat, most bizony egyre növekvő szégyenkezéssel viselik a népnyomorító gazdasági intézkedéseket és a proletáruralom dühöngéseire emlékeztető politikai módszerek felújítását. Kormányfőnk szakszerűséget mellőző nyilatkozaHISTÓRIA tai és baklövései kapcsán felvetődik a kérdés, hogy vajon felgyógyult-e már teljesen sajnálatos balesetéből. Az átgondolatlan nyilatkozatok számával egyenes arányban nő „elvtársainak” kínos feszengése, miközben a megdöbbent közvélemény előtt mosolyogva igyekeznek minden „félreértést” kimagyarázni. Szerencséjükre, a talpnyaló újságírók egész hada szolgálja ezt a koalíciót... A parlament plenáris ülései abban merülnek ki, hogy a túlsúlyban lévő hatalom képviselői az általuk vélt döntéseket demokratikusnak álcázott szavazási színjátékok során érvényé- sítik. Hová vezet az, ha a maroknyi ellenzék soha nem érvényesítheti elképzeléseit? (...) A Horn-kormány tetteinek ismeretében kezd felértékelődni az ^Antall—Bo- ross-kormány időszaka. Alig van olyan szervezet az országban, legyen az ellenzéki párt, a Gazdasági Kamara vagy más testület, amelyik ne marasztalná el szakszerűen a liberális-szocialista kormány gazdasági intézkedéseit. Az expó leállítása például gazdasági szempontból vállalkozás- és beruházásellenes döntés. A folyamatos áremelkedések közben mindinkább letargiába kergetik a kisembert és bizonytalanná teszik a vállalkozói réteget. Ennek a rossz helyzetnek bizony nem a vagyonadó bevezetésében kell keresni a kulcsát, és nem a régi kommunista eszmék újraélesztésében. Nem segít a bajokon az sem, hogy a régi „megbízható” emberek a hírközlő eszközöknél újra elfoglalták posztjaikat. Ez csupán a népbutítást segíti elő. A jobb életet csak az értelmes munka által létrehozott értékek teremthetik meg. Ehhez kellene a jó kormánypolitika. A választási ígéretek teljesítésének megkezdéséhez a türelmi idő lejárt. Várakozásaink mindeddig kielégítetlenek maradtak. Kovács Ferenc Kerepes Bethlen Gábor életútja (VIII.) Tábora a szabadság menedéke volt Tíz nappal Fehérhegy után Bethlen elrendelte a magyarországi nemesség személyes felkelését, de kevés eredménnyel. Katonai helyzete borús egén csak vékonyka fénysugár volt, hogy december 2-án Petne- házy István, Bethlen jenői kapitánya Magyaróvárnál megverte a császáriak hadoszlopát. Amint várható volt, az 1621. január 1-re Nagyszombatra összehívott országgyűlésen a Bethlen politikáját támogató magyar rendek ereje meggyengült, és a II. Ferdinánddal való megbékélés szándéka általánossá vált. A nemesség nagy része a visszavonulás útját-módját kutatta-keres- te. Urakodójának csak 2000-2000 lovast és gyalogot s 10 000 forintot szavazott meg, a személyesen felkelt nemesség meg hazavonult. Röviddel azután, 1621. január 25-én Hainburgban újra megkezdődtek a békealkudozások Bethlen és Ferdi- nánd megbízottai között. A béke megkötése érdekében D’Angouléme herceg vezetésével francia küldöttség is érkezett és tárgyalt a két fél megbízottaival. Bethlen fényesen fogadta őket, kassai udvara teljes fényében ragyogott. A látottak-hallot- tak jó benyomást tettek az elmaradott állapotokat váró franciákra. A benyomásait összegező D’Angouléme herceg visszaemlékezéseiben azt állapította meg, hogy Bethlen udvarában „nincsen semmi barbár”. A tárgyalások idejére folyton megújított fegyverszünet volt érvényben, míg a tárgyalások április 22-én eredménytelenül meg nem szakadtak. A tárgyalásokról hazatérő Péchi Simon kancellárt Bethlen elfogatta. Azzal vádolta, hogy „a békességszerzésben nem igazán járt el”, amint az őt letartóztató Kamuthy Balázs mondotta. 1621 tavaszán Bethlen belső és nemzetközi helyzete egyre válságosabbra fordult. Frigyes cseh király előbb Boroszlóba, onnan Németalföldre menekült, hívei szétszóródtak. Csak tábornoka, Mansfeld és a jä- gemdorfi őrgróf kísérelt meg elszigetelt ellenállást. A német Protestáns Unió 1621 májusában feloszlott, a protestáns országok tétlenkedtek. Egyedül Bethlen Gábor nem tette le a fegyvert. A világesemények irányítójaként lelket öntött szövetségeseibe, értékes időhöz juttatta őket, hogy újra rendezzék soraikat és felkészülhessenek. Menekülők százai érkeztek hozzá, Frigyes könyörgő levelekkel árasztotta el az emigrációból. Ő volt a Habsburg-elle- nes tábor egyetlen reménysége. Pedig a békealkudozások megszakadása után Bethlen táborában is a kétségbeesés és megingás jelei mutatkoztak. Mikor Tholda- lagi Mihály a török fővárosból Kassára érkezett, a fejedelmet ilyen állapotban találta: „hogy hát immár Széchy György, Forgách Zsigmond az fejedelmet több sok magyarországi urakkal s fő emberekkel, mind elárulták, német császár mellé állottak”. Thurzó Szaniszlót Érsekújvárban csak az erdélyi helyőrség akadályozta meg az átállástól. A nádort számosán követték, köztük a hadvezér Bosnyák Tamás és olyan tekintélyes urak, mint a váraikba zárkózó Balassa Péter és Illésházy Gáspár. Az áruló Daróczy István kapitány gálád támadása okozta halálát Bethlen sógorának, régi fegyvertársának és hadvezérének, az öreg Rhédei Ferencnek. Legközvetlenebb hívei is ingadoztak. Thurzó Imre, Bethlen legkedvesebb embere szintén a békét ajánlotta: „Continuálja kegyelmed, édes apám uram, tovább is a tractát, talám Isten jó végét adja s az ország tudom nem hagyja há- ládatlanul az kegyelmed fáradságát” — írta az akkor még tárgyalásokat vezető Péchinek. Bethlen azonban szinte reménytelennek látszó helyzetben is folytatta a harcot, minél kedvezőbb békefeltételek biztosítására törekedve: „bizony soha halálomig el nem állok az ország mellől, ha csak öt avagy hat vármegye marad meg mellettem is, mégis eleget akarok tennem kötelességemnek, conscientiámat, híremet, nevemet meg nem undokí- tom...” Válságos helyzetében Bethlen védelmi harcokra rendezkedett be mintegy 10 000 lovasból és 4000 gyalogból álló seregével. Ennyit tudott szembeállítani Buquoi kb. 20 000 fegyverest számláló haderejével. Várakra támaszkodva és rajtaütésekkel védekezett, amíg a török segély meg nem érkezik. 1621 elején Nagyszombatban ütötte fel főhadiszállását. Április 13-án indult meg Keletnek tartó visszovonulása a Nyit- ra—Barsszentbenedek— Selmec—Divény—Losonc —Fülek—Kassa útvonalon. Május elején új hadműveleti központjába, Kassára vonult, ahonnan katonái egy részét szabadságra engedte. Itt értesült a szomorú hírről, hogy Pozsony április 29-én a Magyarország földjére lépő Buquoi kezére került. (A császári táborban tartózkodott az ifjú katona Carte- sius is.) A Dunántúlon Co- lalto generális nyomult előre, ahol Batthyány Ferenc csapatai hátráltatták. Május 25-én Nyitra, 29-én pedig Kőszeg hódolt meg, s a hónap végén Ferdinánd serege Érsekújvár ostromába kezdett. A helyzet komolyságát mutatta, hogy a Bécs alóli visszavonulás után Zólyomba menekített magyar koronát Bethlen előbb Kassán, majd a nehezen megközelíthető Ecseden helyezte biztonságba. Már úgy látszott, hogy helyzete a szultánválsággal és lengyelországi hadjárattal küzdő Portán is megingott. Ismét felmerült, hogy az erdélyi fejedelemségben Báthori Andrással helyettesítsék, a szászok meg Éerdi- nánddal kerestek kapcsolatot. Bethlennek olyan rendkívüli időket kellett megérnie, amelyek igazolták az ifjú Thurzó Imréhez intézett figyelmeztetés gondolatát, hogy „mely igen kívántas- sék az nagy emberekben a constantia”. Páratlan állhatatossága, meggyőződésből fakadó ügybuzgalma, törhetetlen optimizmusa, a nehéz helyzetekben még fokozódó szervező és mozgósító ereje, szilárd cselekvőképessége valóban a nagy történelmi személyiségek sorába emelik. Ha kellett: bátorítással, ha kellett: fenyegetéssel igyekezett lelket önteni a csüggedőkbe. Ebben politikai fegyvertárának hatásos argumentuma volt, hogy a magyar uralkodó osztály félt a „cseh lábra állás”-tól, ahogyan a kortársak az el- lenreformációs abszolutizmusnak a csehek „mint rebellisek ellen” katonai terrorral, tömeges birtokelkobzásokkal, kivégzésekkel való bevezetését nevezték. Bethlennek észérvekkel, lel- kierővel és főleg fegyverrel/ kellett védenie magát nemcsak a külső ellenség, hanem lázadó híveinek támadása s a hosszas harcokban kifáradt rendek lanyhasága ellen. Küzdelmében erősítette a császárellenes, protestáns szövetség sorában elfoglalt kulcsfontosságú helyzete. Erre utalva írja M. Depner, hogy „Bethlen tábora akkor a szabadság egyetlen menedéke volt”. Elszigetelt, válságos állapotában is volt elég ereje, hogy a mélypontból kiemelkedjék. (...) (Vége) Csetri János Megtalálják a Szent Koronát A szabadságharc bukása után a császári hatóságok kiterjedt nyomozást indítottak a Szent Korona felkutatására. 1853-ban báró Kempen rendőrminiszter jutott nyomra egy Wargha István nevű ügynök segítségével. Wargha szerepe meglehetősen zavaros az ügyben. Nem sötét tevékenysége kétséges, hanem az, hogyan jutott nyomra. A Koronát Szemere Bertalan és három másik személy ásta el, rajtuk kívül még négyen — köztük Kossuth —~ tudták meg később az emigrációban a pontos rejtekhelyét, ösz- szcsen tehát nyolc személy ismerte. Wargha jelentésében egy Szűcs nevű volt honvédtisztet emlegetett nyomravezetőként, aki 6000 forintért hajlandó elárulni a titkot. Személyéről semmi más nem ismert, egészen biztos, hogy Wargha találta ki csak azért, hogy a tekintélyes összeget felvehesse. De akkor kitől tudta meg a Korona rejtekhelyét? A rend- őrügynök Londonban felkereste Kossuthot, akit jól ismert régről. A kormányzó nagy örömmel üdvözölte régi „hívét”, beavatta legbizalmasabb terveibe, megmutatta titkos leveleit is. A Koronáról azonban — az ügynök szerint — semmit sem mondott, csak annyit, hogy megtette az előkészületeket a Szent Korona külföldre juttatására. A kormányzó közismerten rossz emberismerő volt, hemzsegtek körülötte a gyanús alakok. A kortársak arra gyanakodtak, hogy maga Kossuth árulta cl Warghának a rejtekhelyét: őt bízta volna meg a Szent Korona kiásásával. Pogány György
