Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-05 / 207. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. SZEPTEMBER 5.. HÉTFŐ 13 Az ellenzéki sajtó felszámolása? A lap augusztus 24-i számában hírt adott arról, hogy a MÚOSZ Magyar Sajtó című lapja „nem kell a szélsőjobb sajtó” felkiáltással kirohanást intézett a PMH ellen. Úgy tudom, ugyanebben a cikkben az Új Magyarország és a Magyar Fórum is megkapta a „szélsőjobb” címkét. Mint olvasó — aki nem ért egyet ezzel a minősítéssel —, úgy látom, e kirohanás beleillik abba a hadműveletbe, amely a ma ellenzékinek számító (azaz őszinte kritikai hangot megütő) konzervatív sajtótermékek (és olvasóik) kiiktatására törekszik. Az általánosságokban mozgó elmarasztalás valóban nem vitaképes, de a „gyűlöletkeltés” vádja is elhangzott, és erre azért érdemes felfigyelni, mert ebbe a közelebbről meg nem határozott, tehát igencsak tág fogalomba az iro- nikusabb hangvételt, de akár mindenfajta kritikai észrevételt is belegyömöszölhetnek. A fogalmak tisztázatlansága, illetve homályban tartása azt is lehetővé teszi (tette), hogy nem a bűnt, a vétket, a visz- szásságot, az anomáliát ítéli el a közvélemény, hanem az ezeket leleplező- ket, megkritizálókat marasztalják el úgymond, „gyűlöletkeltésben” (lásd például a „törvénytelen szocializmus” esetét...). Sajnos, úgy látom, a Pest Megyei Hírlap az az „orvosi ló”, amelyen az ellehetetlenítés célját szolgáló különböző módszereket bemutatják. Az út eddigi állomásai voltak: a) a címermegvonás a laptól polgármesteri segédlettel; b) új, megtévesztésig hasonló című lap indítása a PMH-tól megvont címer „odaítélésével”, és jelentős vállalkozói segédlettel;- c) a „szélsőjobb”-os gyűlöletkeltő címke rára- gasztásával a lapnak a kiátkozottak sorába helyezése a MÚOSZ-hoz tartozó némely újságírók közreműködésével. A további lépések meg- tippeléséhez nem kell túl nagy fantázia. De ki-ki saját erkölcsi felfogására támaszkodva már ma eldöntheti, hogy a gyors egymásutánban alkalmazott fenti módszerek beleférnek-e abba a kategóriába, amit még „tisztességes versenynek” lehet nevezni. Utoljára, de nem utolsósorban vetem fel ebben a témakörben a Magyar Sajtó által elmarasztalt három lap áldatlan rivalizálását is. Legutóbb például az expó megrendezéséért folytatott aláírásgyűjtéssel kapcsolatban, amelyet az augusztus 30-ai számban dr. Réthy Lajos is szóvá tett. Nagyon remélem, hogy az újságírói feltételezéssel ellentétben a közönség felfogta, hogy csak egyetlen aláírásával voksolhat, és ha — mint én is — már az Új Magyarországban aláírta az ívet, nem teheti meg ugyanezt a Magyar Fórum, vagy a PMH kérdőívein és fordítva sem, mert ugyanannak a személynek több helyen való szereplése érvényteleníti az aláíró szavazatát. Gondoljanak arra, hogy ezeket az íveket összesítik (megtehetik, mert azonos szövegű- ek), és egy név csak egyszer szerepelhet. Egyébként nagyon jó lenne, ha az expórendezvények koordinálására vállalkozó expópárti szervezet a szerkesztőségektől összegyűj- tené az aláírási íveket, és benyújtásuk előtt lefuttatná számítógépen, hogy a duplikát névaláírásokat és a különböző hiányosságokat eleve kiszűrje, s így egy már ellenőrzött listát adhatnának át. Ha a konzervatív pártok és újságok között nincs is egyetértés, mi, a közönség legyünk okosabbak. A magyar vidéken egyébként már szép példáit láttuk az összefogásnak. Csak követni kell ezeket. Dr. Papné Wighardt Edit Budapest // Őrületnek tartottam... Pósa Zoltánná budapesti lakos elmondta munkatársunknak, hogy amikor néhány éve felvetődött az expó gondolata, még nem volt biztos abban, hogy valóban szükség van-e rá. A rendezvény kapcsán tervezett létesítmények megépítését viszont már akkor is helyeselte. — Őrületnek tartottam az egész világkiállítást, de az, hogy most lemondták, még nagyobb őrület, nem beszélve arról, hogy ez rontja az ország hitelét. A kormány véleménye szerint nincs rá pénz, de konkrét adatokat nem hoznak nyilvánosságra. Nem tudom, mire való ez a ködösítés. Talán az az oka, hogy a pénz megvan, s a kormány valami miatt mégsem akarja a rendezvényt. A népszavazásban egyáltalán nem hiszek, a népben nem bízom. Ha ez a nép elég okos lett volna, nem választja meg ezt a kormányt. Nem tudom, lehet-e még segíteni a világkiállításon, hiszen a kormány jóvoltából most blamálta magát az egész ország. Kedves percek a kánikulában Egyik hétvégén egész napos nyugdíjas-találkozón, kiránduláson vettek részt családtagjaikkal együtt a tápiószecsői nyugdíjas klubtagok Berekfürdőn. A több mint egy hónapos kánikulában nagyon jól esett a fürdőzés a hűs habokban, és mindannyian felfrissülve értek haza otthonukba. Nekem meglepetést is tartogattak. Ugyanis a találkozó műsorában — sze- csői jellegzetességüket megtartva — népviseletben léptek fel, nagy sikerrel. Köszönet minden szereplőnek, hogy így ápolják hagyományainkat és tovább gazdagították Tá- piószecső hírnevét. Nagyon kedves perceket szereztek nekem, ami elfeledteti kalandos utazásomat is. A lelkes szereplők most nem versenyen voltak, hanem csak vidám, dalos perceket akartak adni a találkozónak, és ez sikerült is. Én, aki értékelem a népművészetet, megdicsérhetem kezdeményezésüket. Csak így tovább! Ofella Sándor Tápiószecső HISTÓRIA Bethlen Gábor életútja (V.) Mintaszerű győzelemsorozat A hadjáratban nagy érdemeket szerzett Rákóczi Györgyöt Dóczy helyett a felsőmagyarországi hadak főkapitányának tisztségébe helyezték. Hadseregét két hadoszlopra osztva Kassáról folytatta hadjáratát. A délit Széchy György és Bethlen kipróbált vezére, Rhédei Ferenc vezette, az északit pedig maga a fejedelem. Habsburg—Magyarország várai, városai és a bányavárosok egymás után hódoltak meg Bethlen és vezérei előtt, a köznemesség tömegesen Bethlen mellé állott. Miután a főkapitány elrendelte a vármegyék nemességének személyes felkelését, Bethlen hadserege már mintegy 18 000— 20 000 főre gyarapodott. Szeptember 29-én bevonult Lőcsére, október 9-én pedig Nagyszombatba. Amint láttuk, Bethlen augusztus végén indult el Gyulafehérvárról, és október 14-én már a királyi Magyarország fővárosa, Pozsony is kezébe került. Egy mintaszerűen végrehajtott győzelemsorozatban a királyi Magyarország hat hét alatt az erdélyi fejedelem kezébe jutott. A katonai sikereket politikai cselekedetek kísérték. A pozsonyi várban kezébe került a mélységesen tisztelt jelkép, a magyar korona is. Pozsony alatt csatlakozott Bethlenhez Ferdi- nánd titkos jóváhagyásával br. Forgách Zsigmond magyar nádor is. Bethlen sikerének nyitja a meglepetésszerű támadásban rejlett és a hadjárat alapos politikai-katonai előkészítésében. Mellőzését a cseh király- választáson keserűen vette tudomásul, de ez nem érintette külpolitikáját és hadműveletének menetét. Az adott helyzetben a fejedelem terve az volt, hogy a császár ellen felvonuló cseh és morva csapatok összekapcsolt erői Bécsnél vagy Pozsonynál egyesülnek az ő hadaival, és „coniunctis viribus” (egyesült erővel) döntő csatára kényszerítik az ellenséget. Előnyomulása során Bethlen Nagyszombatban már Frigyes király követeivel tárgyalt, és szövetségese támogatására Rhédei Ferenc vezetésével tízezer főnyi lovassereget küldött. Rhédei Thum táborával egyesülve kiszorította Morvaországból a Dampierre vezette császáriakat. Dampierre Buquoi erőivel együtt Ulrichskir- chennél (Bécstől északra) kísérelte meg az ellenállást, de az időközben ideérkezett Bethlen seregével megerősödött szövetségesekkel szemben „igen nagy kár-vallással” kénytelen volt visszavonulni. Erről az október 24—25-én lezajlott, erős ágyútűzzel vívott csatáról írta Bethlen, hogy „gyermekségemtől fogva soha én annál szörnyebb, rettenetesebb lövést nem láttam és erősebb harcot”. Az eredmény az lett, hogy a győzelmes szövetségesek a császár- város kapui előtt állottak. A harcok szünetében Bethlen politikai és katonai tanácskozásra Pozsonyba érkezett. Szövetségesei vezéreivel, Thurn gróffal, Hohenlohe herceggel meg a cseh és morva protestáns rendek képviselőivel tárgyalt. Megállapodtak, hogy. ostrom alá veszik a császárvárost. Az erdélyi fejedelem tervének megfelelően a Pozsonynál felépített hadihídon Bécs ellen vonultak fel a szövetséges seregek. A november 9-én lezajlott véres köpcsé- nyi csata nem hozott ugyan döntést, de a császáriak végül visszavonultak. Néhány nap múlva Bethlent ismét a tanácsteremben találjuk. Az általa hirdetett, 1619 novemberében összeülő pozsonyi országgyűlésen három dunántúli vármegye kivételével az összes követek megjelentek, olyan hevesek voltak, hogy Bethlen alig tudta megakadályozni királlyá koronáztatását. Bethlen bizakodó hangulatára mi sem jellemzőbb, mint az, hogy november elején azt írta Szkendemek: „Ha Isten adja, Bécs is rövid nap az én kezemben lészen”. November 24-én Bethlen ismét megindult Bécs ellen, és szövetségeseivel megkezdte a császári főváros körülzárá- sát. Sokan Bécs elestét jósolták. Nagy sikerei az európai közvélemény érdeklődésének homlokterébe állították az erdélyi fejedelmet. A török fővárosban az erdélyi követet azzal a hírrel lepték meg, hogy fejedelme seregeinek elővédje elől „Ferdinan- dus háromezredmagával sza- ladott bé Bécsbe feleségestül, s úgy az hátán voltak az magyarok, hogy ha előttök az Bécs kapuját fel nem rándították volna, Bécsbe is be- lémentek volna s megvötték volna”. Bánlaki Breit József hadtörténész szerint, Bethlen számára olyan kedvező helyzet alakult ki, „hogy már-már a végső siker is érett gyümölcs gyanánt az ölébe hull”. Ekkor azonban váratlan fordulat történt: Homonnai Drugeth György észak-magyarországi betörésének hírére november 27-én Bethlen elrendelte seregeinek visszavonulását Bécs alól, és Sopron elfoglalására indult. Nagy fontosságú lépése mögött azt kell sejtenünk, hogy reálisan felmérte országa érdekeit, pénztelenségét, saját és szövetségesei haderejének elégtelenségét Bécs elfoglalására. A lengyel segítséggel Észak- Magyarországra betört Homonnai november 21-én szétszórta Bethlen hadvezérének, a fiatal és tapasztalatlan Rákóczi Györgynek csapatait. A hadieseményeknek ez a fordulata azzal a veszéllyel fenyegette a fejedelmet, hogy elvágják útját Erdély felé, és bármikor hátba támadhatják. Nehezítette a szövetségesek helyzetét, hogy a spanyol királyság és Bajorország egyre hatékonyabban vonult fel Bécs oldalára. Bethlen célját: Ferdi- nánd megfélemlítését így is elérte, de a birodalmi politika felülkerekedése és a katolikus liga nekilendült hadserege óvatosságra intette. Azt sugallta az a Bethlenben ffelötlött gondolat is, hogy Magyarország választófejedelemségként a Német-római Birodalomhoz csatlakozzék, s annak politikai vezetésében szövetségeseivel túlsúlyra jutva, döntő módon befolyásolja a török elleni felszabadító háborúra alapított külpolitikát. Józan politikai mérséklete utasíttatta vissza Bethlennel a pozsonyi országgyűlés 1620. január 8-i csábító ajánlatát is a magyar királyi cím elfogadására. Bár a kezébe került területeket királyi hatalommal kormányozta, csak a Magyarország fejedelme titulust használta. A kétoldali biztosítás diplore lépett a cseh, morva, sziléziai, lausitzi, alsó- és felső-ausztriai rendekkel (1620. január 15.), de már az előző év decemberétől megkezdte a békealkudozásokat Ferdinánd megbízotta- ival, s ennek első eredményeként Pozsonyban 1620. január 16-án szeptemberig érvényes fegyverszünetet kötött. A megegyezés értelmében a Bethlen és Ferdinánd közötti vitás kérdéseket Besztercebányán tisztázzák „sub absoluta potestate el gubematione” az általa megszállt összes területek. (Folytatjuk) Csetri Elek máciáját követve szövetségA márianosztrai kálvária Márianosztra a pálosok egyik legnagyobb kolostora volt a középkorban. Nagy ÍJijos adományozta a szerzeteseknek 1352-ben, visegrádi palotájából maga is gyakran felkereste a közeli kolostort. A török megszállás után a 18. század elején nyerte vissza régi fényét Márianosztra. A templomot 1729-ben szentelték fel, ekkor került oda a lengyel pálosoktól kapott kegykép, a Fekete Madonna. Amikor — a legenda szerint — 1739-ben a kép egy nagy beteg szerzetest meggyógyított, megindult a zarándokok serege Nosztrára. A pálosok 1756-tól tervezték — írja Martos György egy tanulmányában —, hogy kálváriát és stációkat építenek. A bal oldali stáció 1759-ben lett készen, 1772-ben fejeződött be a sírkápolna építése. A felső kápolnát 1777. szeptember 5-én szentelték fel. A búcsúkat Márianosztrán május 3-án, augusztus 15-én és szeptember 15-én tartották. Ezeken a napokon hatalmas tömegek keresték fel a kegyhelyet. Prohászka püspök többször járt Nosztrán, ő örökítette meg a búcsút: „Mikor azután a búcsú áll, mikor minden sátorfa le van ütve, mikor a processzi- ók énekelve bevonulnak, mikor tarka emberáradat hömpölyög a templom felé vezető' úton, hej, ez is van legalább olyan szép, mint az ischli promenádé. ’’Nosztrán az egyik legnagyobb ünnepséget 1982-ben tartották: akkor ünnepelte a hívő világ a lengyelországi czestochowai kolostor alapításának 600. évfordulóJat' Pogány György
