Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-30 / 229. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. SZEPTEMBER 30., PÉNTEK J3 A ceglédi gyógyfürdőről 0 Egyik nap a tévében elhangzott, hogy nyugati cégek nagy érdeklődést tanúsítanak Magyarország gyógyfürdőinek és gyógyszállóinak kiépítése iránt. Itt volna a ragyogó alkalom, hogy Cegléd lakóinak régi álma is valóra váljon. Több évtizede tervezik Cegléden egy gyógyfürdő létesítését, de a terv sajnos csak terv maradt. (...) Annak idején Sós János tanácselnök nemcsak a gyógyfürdő tervét készítette el, hanem társadalmi ösz- szefogással az előkészületeket is megtette. Számos ember segítségével sok ezer ember élvezhette a feltörő víz gyógyító hatását. A kút öntötte a forró gyógyvizet, mely hosszú csatornán át egy kis medencébe áramlott. Szakemberek megállapították, hogy a feltörő víznek számos értékes gyógy- hatása van. (...) Akkor már a szállodák és más új épületek helyeit is kijelölték, a csónakázótóban állt a víz, sőt a földek parcellázása is elkezdődött. A lakosság örült, hogy nem kell száz kilométereket utazni a betegek gyógyulása érdekében. Nem beszélve arról, hogy városunknak nevet-rangot adna a gyógyvíz, mely ide vonzaná a magyar és a külföldi vendégeket. De amilyen nagy lendülettel kezdődött a terv megvalósítása, utána hirtelen minden leállt. Kár, igen nagy kár. Itt, a szomszédunkban Albertir- sa meg tudta építeni meleg- vizű strandját, melyet nemcsak a környékbeliek, de még külföldiek is szívesen látogatnak. Bízom benne, hogy Cegléd vezetői hamarosan folytatni fogják az abbahagyott munkát, s megvalósítják az itt lakók régi vágyát. (...) Ferencvári Tiborné Cegléd Kinek jó a spekuláció? A „népi demokrácia” többek közt arról volt híres, hogy engesztelhetetlenül harcolt a spekuláció ellen, amit a kapitalizmus egyik elvetemült eszközének állított be. Ma ismét odáig „fejlődtünk”, hogy nincs olyan nap, amikor ne hallanánk valamilyen spekulációról. A spekuláció ugyanakkor kezd már bizonyos értelemben megdicsőülni, legalábbis bizonyos körökben. A Nap Tv egyik adásában Forró Tamás „sztárriporter” beszélgetett a vagyonról és a pénzről Örkényi Antal szociológussal, s közben az alábbi „nemes” megállapítást tette: valamikor a verejtékes tevékenység jelentette a munkát és elítélték a spekulációt, holott az is munka. A munka az én szememben nem elvonó, hanem értékteremtő tevékenység, tehát emberi értéket állít elő, akár a szellemnek, akár a testnek a gyarapodására. Éppen ezért a spekulációt nem tudom „munkának” tekinteni. A spekuláns sikerének titka abban van, hogy az emberek nehezen igazodnak el a gazdasági élet útvesztőiben és azért azt, amire szükségük van, gyakran a spekulánstól veszik meg, a tényleges értéknél jóval drágábban. Klasszikus példája ennek a telek- spekuláció, vagy bizonyos hiánycikkek árának felverése. Valaki rendelkezik például egy keresett cikkel s ő azt a pult alatt tartja, és arra vár, hogy felmenjenek az árak, esetleg ő maga szervezi meg az árfelhajtást. Az árut így aztán jelentős „felárral” adhatja el. Ne legyünk persze álszentek, mindenki arra törekszik, hogy jobb árat, nagyobb hasznot érjen el. De ennek is van törvényes határa és etikája, írott és íratlan szabálya. A kommunista hatalom erkölcstelenül elveszi a magánvagyont, a bér nagy részét, és tetszés szerint von el pénzt a termelőktől. A kapitalizmusban mindez így lehetetlen, itt főleg a joghézagok teszik lehetővé az „elvonást”, a kisajátítást. A kapitalizmus alaptörvénye szerint ugyanis minden szabad, amit a törvények nem tiltanak. így történhetett meg például, hogy a kárpótlási jegyeket — mint ismert — egyesek féláron megvették, és az állami vagyon egyébként is alulbecsült eladásánál ezt teljes áron beszámítva ebből vásároltak. így mondjuk egy 50 milliós objektum felére becsült értékét körülbelül 10 millió forint kárpótlási HISTÓRIA Herczeg Ferenc élete (II.) Tizennégy év után magyarul tanult Ebben az atmoszférában töltötte el gyermekkorát Herczeg Ferenc, akinek ősei emberemlékezet óta kettős foglalkozást űztek: gyógyszerészek voltak s az övék volt a Bánság legnagyobb selyemgombolyítója. Nevüket éppúgy ismerték a bécsi selyembeváltó bankárok, mint az eperfaültetvények lombszedő gyerekei. Az író nagyapját Herzog Józsefnek hívták, nagyanyjának Pelm volt a családi neve s a spanyol Diez bárói családból származott. Atyját Ferenc Józsefnek hívták, anyja, aki friss lelki és testi ereje teljében ma is világhírű fia mellett él, Hoffmann Lujza, az építész Hoffmann István leánya; a hitvespár mindegyike kiváltságos, vagyonos, előkelő család ivadéka, s házasságukból az írón kívül még két gyermek született. 1860-ban Mária, akit Küchler Béla gyógyszerész vett nőül s aki azóta már meghalt; rá egy évre pedig József, aki nemrég maga is Budapestre költözött, és itt író öccse házához közel, villát építtetett a Hűvösvölgyben. Az író volt tehát a legfiatalabb, aki mellé apja már magyar dadát fogad, a Szegedről való Zsuzsi nénit, akinek ajakáról olyan nyelvet tanul, amely a szülői háznál még idegenül csengett s amelynek ő egykor egyik legnagyobb mestere lesz majd. Az első szavakat magyarul mondta ki Herczeg Ferenc, de mire iskolába került, azokat el is felejtette. Csak Szegeden fogja megtanulni, tizennégy év múlva. Az első boldog tíz esztendőt azonban még Versecen tölti, a Templom utcában, a szülői házban. Ezt a házat is leírja A hét sváb című regényében. „Hosszú sárga ház, a lakás tízszobás, ezekből azonban csak kettőt használnak, a többi le van függönyözve és keresztvasakkal van elzárva. Ott benn szomorkod- nak kísérteties homályban (a család) remekbe készült bútorai, bécsi porcellánja és drága ezüstje. Mert az özvegyasszony mindig vásárol, hogy több legyen, de semmit sem használ, hogy el ne pusztuljon. Az ő felhalmozott kincsei szimbólumai, de nem eszközei az élvezetnek; csak arra valók, hogy az emberek tiszteletét és irigységét felköltsék. Az óriási udvaron emeletes épület áll, olyan, mint a magtár, ott tenyésztik a selyemhernyókat. Az elefántcsontszínű férgek tízezerszámra legelésznek a polcokra rakott friss eperfalombon. A hernyópásztorok mind szerb leányok; a kemény kezű németek nem valók erre a finnyás mesterségre. Reggeltől estig szomorú szép sumadiai nótákat énekelnek a lányok törökverő hősökről és az aggódó édesanyjukról, — részben a maguk mulattatására, de főleg az asszony parancsára, aki a lakásba áthallatszó hangokból meg tudja ítélni, hogy a maga helyén van-e minden pásztorleány és hogy nem lopják-e a drága időt haszontalan trécseléssel. Mert a selyembogár igen kényes jószág. Olyan mohón eszi a levelet, mint a tűz a faforgácsot; ha éhen hagyják a férget, ha nedves, ha hervadt vagy poros lombot adnak eléje, akkor felágaskodik mérgében, elkékül, meghal és akkor nem lesz selyem.” A polgári szorgalom és erkölcs levegőjében nőtt fel a gyógyszerész úr fiacskája; jólét és kultúra tette kedvessé és illatossá ezt az atmoszférát; a költő még most is emlékszik kedves ponni-lovacskájára, amely a Herzog gyerekek miniatűr fogatát engedelmesen vonta a város széles, tiszta, egyenes utcáin; emlékszik arra, hogy a szülőházat „padlásig megtöltötték a könyvek s a ház egy szép gótikus templom tövében állott. Versec akkoriban — a hatvanas évekről van szó — afféle paraszt Weimar volt, a múzsák porfészke, ahol malacok visítoztak az utcán és törkölyszag áradt a házakból. De mégis a múzsák szállóhelye volt, mert egy sváb polgár — Isten tudja, miféle elfajulási folyamat áldozataként — kőszínházat épített és nagy áldozatok árán jó német színtársulatot játszatott. A mecénás nem volt teljesen önzetlen: ha valamelyik színműben kiválóan nemeslelkű és megható sorsú hős szerepelt, annak szerepét ő maga játszotta, sőt olykor a saját szerzeményű tragédiákat is előadatta, — az akkori versed ifjúság azonban jóformán a színházban nőtt fel, és én csodálatosnak találom, hogy annak a nemzedéknek minden tagja — egyetlen kivétel én vagyok! — azzá lett, ami az apja és nagyapja is volt: rendes és dolgos polgárember. Talán mondanom sem kell, hogy a mecénás, aki annyira rácáfolt a szállóigévé lett sváb józanságra, hogy még képes élclapot is alapított a versecieknek, a szegények házában fejezte be életét.” A Herzog család is sejtett valamit, hogy Feriből nem lesz rendes polgárember. De ők nem irodalomra, hanem festőművészetre gondoltak, mert Feri hároméves korában pompásan lerajzolt egy hátrafelé néző libát. Ez volt az első szenzációs siker; később, gimnazista korában is arra volt legbüszkébb, hogy a maga által szerkesztett diáklapot sajátkezűleg ékesítette illusztrációkkal. A betű szere- tete is korán jelentkezett. Olvasni — természetesen németül — már ötéves korában folyékonyan tudott, s hatéves korában végigrágta magát egy három vaskos kötetből álló útleíráson, amelynek ez volt a címe: Reise der österreichischen Fregatte Novara um die Erde. Éz a könyv száraz volt és tárgya nem sok versed polgárnak izgatta volna fel a fantáziáját; nem valószínű, hogy maga a polgármester is elolvasta mind a három kötetet; hatéves gyermek áljeggyel fizethették ki, ily módon egycsapásra megkétszerezve, megháromszorozva a befektetett összeget. Ez már tiszta spekuláció, amihez rendszerint egy kis megvesztegetés is járul. Hatalmas spekulációkra ad lehetőséget a kapitalizmus egyik legokosabb találmánya, a kft. A korlátozott felelősségű társaság ugyanis nem felel teljes anyagi felelősséggel az általa bonyolított üzletekért, csak a törzstőke erejéig, ami fél- vagy egymillió forint is lehet. Ha valaki tízmillió forintot bíz egy kft.-re és az elkótyavetyéli ezt, e kft.-n csak egymilliót hajthat be a bíróság. A tagok ugyanis nem felelnek magánvagyonukkal is a kft.-ért. A „hibás” a vesztes, mert nem nézte meg, milyen „erős” a partner. Ezt a lehetőséget persze sokan jól ki is használják. (...) Sokkal durvább módszer az emberek direkt becsapása, amit például egyes „levelező” kft.-k csinálnak. Magas kamatot ígérnek a nekik pénzt küldőknek. Az első időben valóban ki is fizetik a kamatot, így megugranak a befizetések. Amíg dől a pénz, valóban utalnak át kisebb- nagyobb összegű kamatokat, de a nagypénzeket eltüntetik. Külföldön fektetik be, vagy a családtagok nevére vesznek vagyont, és egyszerre csak bejelentik, hogy a cég tönkrement, nem tud fizetni. A bíróság „felszámolja” a kft.-t és né- hányan vissza is kapják a pénzüket, amíg a kft. vagyonából jut. A nagy többség azonban nem kap semmit. A kft. vezetői pedig vígan csinálják kétes ügyleteiket egy új kft.-vel, amelynek úgymond, már „semmi köze” sincs a csődbe jutott régihez, „csak” a spekuláns tulajdonos azonos. Forró úrral ellentétben ezért sem tartom tisztességes eszköznek a spekulációt, még ha a törvények lehetőséget adnak is erre. Nem ártana ezen azoknak is elgondolkodni, akik a pénzért való nagy hajtásban nemcsak az emberi tisztességről feledkeznek meg, hanem arról is, hogy közös érdekünk a spekulánsok visz- szaszorítása, ügyeskedésük kivédése. Práczki István Monorierdő talán véve meg amúgy is csak csengő-bongó rímek naiv muzsikáján tud elszórakozni; nagyon jellemző, hogy a hatéves Herczeg Ferenc már szívós és komoly buzgalommal, fáradhatatlan energiával betűzi végig — a betű kedvéért — a vaskos német foliánsokat. A családot a hetvenes években nagy csapás érte. A selyemhernyók között valami betegség ütött ki, amelynek terjedését semmiféle erőfeszítéssel sem lehetett meggátolni: elpusztult az egész bánáti selyemtermelés. Herzog Ferenc József üzleti fantáziáját nem elégítette ki a gyógyszerészkedés; nagy borvállalatot alapított, nem sok szerencsével, de vagyoni helyzete nem rendült meg, tekintélye pedig egyre nagyobbodott, úgyhogy 1870—76. között ő viselte a város polgármesteri tisztségét. Ferenc fia ezalatt Versecen elvégzi a négy elemi osztályt s ráadásul még egy évet a polgári iskolából is. (...) (Folytatjuk) Surányi Miklós Hajómalmok Vácon A hajómalmok Magyarországon a XIV. századtól terjedtek el, a legkorábbi okleveles említése a Dunáról 1327-ból ismert. Vác mint fontos város, kereskedelmi központ, számos malommal is rendelkezett. A XVIII. században — Jakus Lajos tanulmányából ismert — mintegy 16 malom volt a városban. 1771-ben kérték a molnárok céhalapítási szándékuk elfogadását, melyet néhány hónap alatt meg is kaptak. Sajnos az 1771. szeptember 18-án jóváhagyott céhszabályzat elkallódott, csak 1837-ból, amikor megújították a szabályzatot, maradt fenn a céhlevél. A váci molnárok a reformkorban hazafias magatartásukkal is kitűntek, amikor Kossuthot 1847-ben Pest vármegye követévé választották, a megyeházán a váci molnárcéh tarotta fenn a rendet, „zsinórral gazdagon díszített, ezüstgombos dolmányukban feszítve külsejükkel is Kossuth ellenzéki pártjához tartozást demonstrálták”— írja Jakus Lajos. A hajómalmok a Dunán szigorú rend, a malomrend szerint sorakoztak. A folyóban a XVIII. századig karóra kötötték a malmokat, ez azonban veszélyeztette a hajózást, ezért később vasmacskára függesztették a molnárok a szerkezetet. Az üres malomkarók kihúzását Pest vármegye 1827-ben rendelte el, ami hosszas vitára adott alkalmat: ki fizesse költségét, a céh, vagy az egyes karók tulajdonosai? 1847-ben végül a város visszaadta a pénzt a molnárcéhnek azzal az indoklással, hogy az elhagyott karók kihúzása a Duna szabályozását jelentette, így közérdek volt. Pogány György
