Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-30 / 229. szám
_É PEST MEGYEI HÍRLAP VÉLEMÉNY 1994. SZEPTEMBER 30., PÉNTEK 9 Politika, világnézet, vallás Amikor az emberek szavazni mennek, csupán egy bizonyos hányaduk gondol arra, hogy az adott politikai párt eszmerendszere — ha van, s el is árulja — milyen elemekből tevődik ösz- sze. Ám, amikor társaságban beszélgetnek, gyakran merülnek fel a világnézetet érintő kérdések is. Még inkább így van ez a gondolkodó, töprengő egyén esetében, aki önmagára maradva a magányban igyekszik számot vetni önmagával, gondolataival. Ez az elemző, kutató, esetenként tépe- lődő embertípus az, amelyik gyakran keresi fel gondolataival a különféle társadalmi szervezeteket, nem utolsósorban a szerkesztőséget. így tette fel egyik olvasónk a kérdést, pontosabban a saját, megválaszolatlan dilemmáját: a konzervatív oldal feltétlen híve (és szavazója), ám zavarja őt, hogy ez az oldal gyakran használ vallási szimbólumokat (ilyen lehet akár a szerkesztőség falán függő feszület), ugyanakkor ő ateista. Erről a gondolatkörről és kérdésfeltevésről érdemes elemző képet adni. Még mielőtt az elemzést elkezdenek, rá kell mutatni egy gyakorlati jelenségre: a baloldalon, de a koalíciós partner liberálisoknál is különféle platformokat hoztak létre, többek között keresztény (hívő stb.) platformot. Ha világnézetükről érdeklődnénk, ködös lenne a válasz. Az egyik a szociáldemokrata értékekre hivatkoznék, de bajosan foglalna állást a tekintetben, hogy mondjuk Bebel, Jau- res, Kautzky, vagy korunkban Willi Brandt, vagy Helmut Schmidt világképét fogadja-e el. Nem szabad ugyanis azt hinnünk, hogy a politikai gyakorlatban eltérő magatartások, tanítások a lét végső dolgaiban azonos tőről táplálkoznak. A baloldali liberálisok az 1990-es választások előtt a már sztereotípiának mondható hivatkozások — Eötvös, Deák — mellett azt a Jászi Oszkárt említették, aki súlyos károkat okozott az országnak, de alig valami csekélyét az általa gyűlölt rezsimnek, amelyik ellen hadakozott. Ezek a liberálisok a választások előtt istentiszteleteket rendeztek. Számos protestáns lelkész, elöljáró tartozik hozzájuk anélkül, hogy bármelyik oldal világnézeti konfliktusba kerülne önmagával. Egyedül a kereszténynemzeti oldalt akarják beszorítani a tételes vallások keretei közé, mert ezzel a fentebb érintett belső konfliktusokat lehet gerjeszteni, s a tisztánlátást akadályozni. * A politikai elemzők ma azt mondják, hogy napjaink magyar választópolgárai három politikai irányzat körül találhatók: a konzervatív, a liberális és a szocialista szemlélet rokonszen- vezői alkotják a választók zömét. Ezt viszonylag köny- nyű rögzíteni, hiszen a választási eredmények adják az osztályozás alapját. Nehezebb dolgunk van akkor, ha ezeket az irányzatokat úgy szeretnénk meghatározni, hogy e meghatározás segítségével eligazodást biztosítsunk akár az egyén világnézetét, akár a napi politika cselekvését illetően. A világnézet esetében nyilvánvaló a különbség a fentebb említett szocialista hívő platform és a modern szociáldemokrácia pozitivista, semlegességre törekvő felfogása között. A liberálisoknál elég a hazai két liberális pártra utalni, mindkettő ugyanazon liberális Európát átfogni akaró tömörüléshez kíván tartozni. Ugyanakkor megindult a különbségek hangsúlyozása a két párt között, s a kétféle felfogás eltérései a jövőben minden bizonynyal gyarapodni fognak. A konzervatív szemléleten belül ugyancsak találunk különbözőségeket, elegendő arra utalni, hogy több párt tekinti magát konzervatívnak, s mégsem egyesülnek (tekintsünk el attól a fonák képlettől, hogy például a mai Oroszországban a konok bolsevistákat konzervatívoknak nevezik, az alapul fekvő okokat most nem elemezzük). De egyetlen konzervatív párton belül is találunk jelentős felfogásbeli különbségeket, elegendő a népi-nemzeti, kereszténydemokrata és nemzeti-liberális csoportokra, áramlatokra utalni. Ebből a szempontból találóbbnak érezhetjük azt a meghatározást, amely ezeket a pártokat, csoportokat, politikai erőket jobbközépnek nevezi. Az elmondottak azt a nehézséget kívánják felmutatni, ami akkor áll elő, ha néhány szóban — vagy néhány oldal leírással — csalhatatlan ismérveit akarjuk adni a mai magyar politikai élet fő áramlatainak. „Magyar Konzervativizmus — Hagyomány és Jelenkor” címmel tartottak tanácskozást 1993 őszén Budapesten, a Batthyány Lajos Alapítvány és a Baran- kovics-alapítvány rendezésében. A tanácskozás anyaga könyv formájában is megjelent, s célszerű a politikai eszmeáramlatok iránt érdeklődők figyelmét a könyvre felhívni (azonos címmel jelent meg, érdemes néha egy-egy könyvet is vásárolnunk!). Mondanivalónk szempontjából azt kell kiemelni, hogy a konzervativizmus meghatározásában is számos elem találkozik, magának a fogalomnak a tartalma is az időben változik. Amit ott e történelmi változásról színvonalas írásokban olvashatunk, ugyanezt elmondhatjuk — s a könyvben is találkozunk ezzel — a liberalizmus tartalmi változásairól, hangsúlyeltolódásairól, nem beszélve a szocialista gondolatvilágról, ahol évtizedeken keresztül egymás mellé állították a leghivatalosabb interpretációkban is a szocialista gondolatot, eszmerendszert — benne az egyenlőség ideáját —, és ezzel egyidejűleg az „élcsapat”, a kiválasztottak előjogait, tényleges különbségeit. Az ideológiák, politikai világképek tehát időben feltétlenül változnak, de térben is, hiszen mást mondanak szocializmus címszó alatt Kínában és mást Olaszországban. Ezekkel a megszorításokkal számolva kell megközelíteni a három eszmeáramlatot, s jellemzőiket megkeresni. A konzervatív nézetek alkotóelemei között a folytonosság, a múlt teljesítményeinek értékelése, ebből következően a történelem iránti nagyobb fogékonyság, a századok során felmutatott értékek megkeresése, felmutatása, s ezek alapján a jelen cselekvésben történő nagyobb fokú figyelembevétele található. Éppen e történetiség folytán kapnak nagyobb szerepet azok a tanítások, amelyeket az egyházak hirdettek és hirdetnek. Az ökumenikus istentiszteletek mutatják, hogy a pár évszázad előtti vallásháborúk helyét ma a közös értékek megtalálása foglalta el. Az erkölcsi értékek világában ez a szemlélet nem kíván spekulatív úton eljutni a követendő elvekig, hanem elfogadja a vallásoknak az erkölcsre vonatkozó tételeit. Nem kell külön hangsúlyozni, hogy ez nem azonos a vallások teológiai, liturgiái, dogmatikai rendszerének sem az elfogadásával, sem e két terület ösz- szekapcsolásával. Ha tehát azt mondjuk, hogy a konzervatívokat a keresztény és nemzeti gondolat letéteményeseinek tekintjük, akkor leegyszerűsítve határoztuk meg a világnézetüket. A liberálisok mai elveit változatlanul az egyén, az individuum elsődlegessége határozza meg. Ennek a gondolatnak múlt századi szélsőségei ma már csak történeti emlékek. Az individualista törekvések azonban megvannak. E vélemény szerint a közösség java mintegy összeáll az egyének jólétéből. Ez a szemlélet tükröződött elég jól kitapinthatóan legutóbb, a mai koalíció nézet- különbségében a vagyonadót illetően. E szabadelvűség mellett a kozmopolita érzelmeket szokták emlegetni. Ha más országokban — vagy akár nálunk a másik liberális pártnál — ez a jellegzetesség nem is uralkodó, a hazai, kormányra került liberálisoknál ez eléggé kiérződik. A szocialista gondolatvilág valamiképpen Marx és Engels tanításaihoz nyúlik vissza, s amikor megtagadták ezeket (ha ugyan megtagadták), akkor a sok ösz- szetevő közül számosat megtartottak. A szocialisz- tikus tanok, az ipari forradalom elég embertelen társadalmi valóságából indultak el. Ahhoz, hogy változás történjék, az addig érvényes eszmeáramlatok minden összetevőjét tagadni kellett; a tulajdont, a vallást, a társadalom szerves fejlődését, a múltat, az államnak eme értékekre épülő létezését. Ezek a kezdeti buzgalmak a szocialista gondolat dogmatikus megvalósítását követően, a bekövetkezett csőd_ hatására megszelídültek. Ám, soha nem mondta senki e nézetek képviselői közül, hogy az ateizmust eltemették, vagy hogy az internacionalizmusnak búcsút intettek. Amikor egy politikai szervezeten belül azt mondják — vagy cselekedeteikben az érzékelhető —, hogy a cél szentesíti az eszközt, akkor senki nem gondolja, hogy ez a konzervatív világkép kisugárzása. * A filozófiáról hosszú évszázadokon át azt tartották — s ez a felfogás ma sem a múlté, hanem végül is eleven problémakör —, hogy a lét végső kérdéseire keresi a választ, s ezek: Isten léte, a lélek halhatatlansága, s az akarat szabadsága. A königsbergi remete, Kant óta az ez irányú spekulatív gondolkodás veszített erejéből, elterjedtségéből, ám minden valamirevaló bölcseleti gondolkodás tudomásul veszi, hogy e kérdések, s ezek megválaszolása különböző eszmerendszerek mögöttes erőként történő meglétét jelentik. Ma már nem a spekulatív bizonyítások vagy cáfolatok jelentik a gondolkodás fő áramlatait, hanem a derivátumok, azok az etikai kategóriák, amelyek az alapkérdések után következnek, s amelyek a századok során kialakultak. A kommunizmus, vagy a nácizmus bajosan lenne besorolható a keresztény világképbe. Más szóval a mai kereszténység, annak tanításai, világképe nemcsak összefogó kohéziós erőt jelent, hanem azoknak a szélsőségeknek a kizárását, amit e tagadás közepette a másik oldalon elkövettek. így válik érthetővé, hogy a konzervatív szemlélet — amelyik nem tagadja a vallás szerepét, sőt elősegíti annak érvényesülését —, olyan értékeknek tulajdonít jelentőséget, amelyek a többi oldalon vagy hiányoznak, vagy más hangsúllyal jelentkeznek. Másrészről nem közösíti ki azokat, akik bármilyen oknál fog- 'va a tételes vallásokkal szemben fenntartással élnek. A konzervativizmus ugyanis nemcsak világnézet, hanem a politikai cselekvés iránytűje is, s e tekintetben ugyanúgy gyűjtő jellegű, mint más politikai csoportosulás. A jelképek évezredes velejárói egy-egy felfogás külső megjelenítésének. A konzervatív világképről láttuk, hogy megkülönböztetett figyelmet fordít a vallásra. Éz természetesen nem jelenti a vallás olyan jellegű irányító hatalmát, mint mondjuk Iránban, vagy a muzulmán fundamentalisták tanításaiban tapasztalunk. Minthogy azonban a jelképek bizonyos orientációt engednek meg, a konzervatív felfogás jelzésére a keresztény jelképek használata alkalmas. Ezt száműzni céltalan lenne, s ha nem jelent is vallási kötelezettséget, de egy erkölcsi felfogás, gondolatkör érvényességét mindenképpen. * Sokan érezzük az igényét annak, hogy a pártpolitikai, szokásos (és elengedhetetlen) villongások közepette nem csak az ellenoldal gondolatvilágának a tagadását adjuk. Szükség van arra is, hogy meghatározzuk önmagunkat tartalmilag, előremutató- an, a jövőképhez nélkülözhetetlen jellegzetességgel. Tudjuk, hogy nem ezen okulva, ezt megismerve fog az urnákhoz járulni a választópolgár, vagy legalábbis nem ez lesz az egyetlen faktor döntése meghozatalakor. De a jobbközép négy évvel ezelőtti szavazótáborából félmillió e gondolatkörtől eltérő irányt választott. Nekik fel kell mutatnunk az újbóli választás, a csatlakozás (visszatérés) reális lehetőségét. Harsányi László A váci székesegyház (Rohbock — Poppel metszete, 1857) A zsámbéki templomrom (Rohbock — Fesca acélmetszete 1860)
