Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-28 / 227. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1994. SZEPTEMBER 28.. SZERDA Kis község, gangos parasztházaival: Tök Már ismét több a keresztelő Mikor a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolára jártam, sokszor átmentem a szomszédos Tökre. Az, hogy átmentem, nem pontos kifejezés, hiszen a két falu már egybenőtt; a Tök kezdetét és Zsámbék végét jelző tábla egymás mellett van. A két község között mégis szembetűnő a különbség: Zsámbék nagy és modern házai után a kis falu legalább százéves gangos parasztházai következnek. Némelyik elé már emeletes családi házat építettek, de, szerencsére, ezek még a régi utcaképet nem zavarják. A pincesoron már pohárban a hegy idei leve A falut középen kettészelő országút kiszélesedésénél áll az a ház, amely a polgármesteri hivatalt is magában rejti. Méghozzá leghátul. Elöl az orvosi rendelő és a posta kapott helyet. Itt beszélgetünk Hennán Istvánnal, a hivatali idő lejárta után. A hagyományok nem szakadtak meg — Négy éve váltunk el Zsám- béktól és még mindig isszuk a közös élet levét — vágott bele a gondok közepébe. Míg a két község egyben volt, sorban veszítettük el középületeinket: az iskolában a téesz irodáit rendezték be, és ezt a hivatalt is szinte a semmiből kellett kialakítani. A bútor, amit itt lát — mutat körül a szekrényekre, székekre és asztalkára —, ez sem a miénk volt, a zsámbéki Gamesz- tól húztuk át őket, hogy ez a szoba iroda lehessen. Gyermekeink a két falu határánál fekvő zsámbéki általános iskolába járnak tanulni. A saját oktatás megteremtésére nem volt lehetőségünk, de reméljük, lesz az utánunk következőknek. Az idén is. elkülönítettünk egy bizonyos ösz- szeget erre a célra, tavaly is. — Mégis, mit értek el az önállósággal? — Sikerült például rendbehozni az utakat, elvétve van már csak olyan, ami nem aszfaltozott. Részt tudtunk venni a gázprogramban is, ezt a lehetőséget sok család vette igénybe. Na, és a telefon! Minden igénylőnek bekötötték a készüléket, pillanatnyilag senki sem vár telefonra Tökön. — A közművek kétségkívül sokat segítenek, de vajon élnek-e újra a falu hagyományai, közösségei is? — Hagyományaink szerencsére sosem szakadtak meg. A szüreti bál például nálunk ma is olyan, mint a húszas években. Azóta is minden őszszel körbejár a szekér a faluban és felállítják a sátrat a Fő téren. A tökiek lélekben mindig is összetartottak, őrizték a múltat. A földről megegyeztek — Az önkormányzat egyik legfontosabb eredménye is ehhez kapcsolódik. A domboldalon lévő szőlőkből sokat megpróbálunk visszaadni azoknak, akiké eredetileg is volt. Vétellel, földcserével sikerülni is fog. A kárpótlás folyamatát is igyekeztünk kézbe venni, aminek eredménye, hogy Tökön csak elenyésző mennyiségű jegy maradt meg, a többséget árveréseken használták fel a tulajdonosok. Az egésznek a kulcsa a megegyezés volt: nálunk nem volt licit; mindenkit rábírtunk arra, hogy egyezzen meg, hogy egyforma áron keljen el a toki föld. Először volt aki azt mondta: ha így lesz, kaszára, kapára kapnak, de végül belátták, mindegyikünk érdeke, hogy elkerüljük a vitát, a veszekedést. Kevés a munkanélküli Beszélgetésünk végeztével a polgármester szívélyes útmutatásával vágtunk neki a falunak. A Fő téren áll a falakkal körülvett, frissen tatarozott református templom, hátsó lépcsője a művelődési ház és könyvtár elé vezet, emellett van még két fehér épület, itt alakították ki a termelőszövetkezet irodáit, az iskola helyén. Négy éve avatták a susogó nyárfák alatt álló szív alakú kó'táblát, amely a II. világháború halottainak állít emléket. Külső felén a református magyar falu szülötteinek nevei, felette hármashalmon a kettős kereszt. A falu visszanyúló emlékezetének szimbóluma. Körbenézve a téren, a templomot régi módos gazdaházak övezik, vastag falakkal és nagy grádicsokkal. A gazdalábak súlyos lépteitől középen elkopott lépcsőket, kapualjakat és az utcaképet a rendezési terv igyekszik megvédeni az átalakítástól. Ha továbbmegyünk Perbál felé, ott a folytatás. A szépen felújított gazdabolttal szemben a temető és azon túl a kis buckák között a hegyről származó szőlőlé utolsó állomásai: a présházak. Némelyik előtt kőpadka, a fáradt test pihentetésére, beszélgetésekre, borban búvó igazságok kimondására. Volt, ahol már megvolt a szüret: a gazda a ház elé kitett kertiszéken vígan poharaz barátaival. Ez a környezet szolgált a Patkó csárda és lovarda megtelepedésére is. De a présházak némelyikét is kicsinosították: tetőterét beépítették szállásnak, vagy csárda üzemel bennük, az éjszakában messze látszó fényekkel. Ez még egy nagy lehetősége a falunak, amelyet ki kéne használni. Visszatért a falu ősi foglalkozása, a családi földművelés is. A környékbeli falvakban fel is emlegetik: a tökiek szétszedték a téeszt. De vannak, akik egyedül nem boldogulnak. A beszerzés, a gépek és az eladás problémáját egy önkéntesen létrejött szövetkezet, az Olmag intézi, bonyolítja. Ezt tudtuk meg Kovács Kálmántól, aki építész szakmájával mezőgazdaságra adta a fejét. A szépen berendezett nappaliban másról is faggatjuk a komoly, kevés szavú embert. — Három éve kezdtünk száz hektáron. Ma már 220-at fogunk össze — mondja a szövetkezetről. — Pillanatnyilag öt család alkotja a tagságot, ebből három az aktív dolgozó. Saját földjeinken kívül más családi vállalkozásoknak és egy 30 hektáros gazdának is mi kötjük a szerződéseket. így éri meg, mert a különböző cégek a kis földterületekre nem kíváncsiak. — Építész létére miért fogott a föld művelésébe? — Már gyermekkorom óta szeretem a földet, s mindig kedveltem a vele való munkát. A visszakapott családi örökséget pedig nem akartam más kezére adni. — Mennyien tudnak megélni földből? — A legtöbben csak 4-5 hektárral rendelkeznek. Ez valakinek az állattartását segíti, de sokan inkább bérbe adják azoknak, akik főállásban csinálják. Ez a jövő: Tök hajdanán a középparasztság faluja volt, ma viszont csak néhány család foglalkozik a mezőgazdasággal. — Milyen a toki föld? — A környéken a legjobbnak mondható — mondja büszkén Kovács Kálmán. — Van ahol 30 aranykorona feletti az átlag. Az idén is jó minőségű búzát és kukoricát termeltünk rajta. Az új értelmiség reménye Búcsúzunk Kovács Kálmántól is, és átmegyünk a Vimola Károly felvételei Kossuth Lajos utcába, a falu ügyében szintén illetékes Bereczki Zoltán református lelkészhez. A parókiát először elvétjük: régen jártam már itt, talán három éve, azóta az épület jócskán megszépült. — Meg, hiszen rengeteget dolgoztunk rajta — tessékel be a lelkész a tágas tornácra. — Kívül-belül újjávarázsoltuk, és a falakat is sikerült egyedülálló módszerrel, kiszárítanunk. Köveket raktunk le mélyre, ez vezeti el a talajvizet. A gyülekezet dolgairól szólva Bereczki Zoltán is az eredményekkel kezdi. — Az épületekre ment el a legtöbb idő. Nemcsak itt építkeztünk, a templom is sorra került. Elkészült a gyülekezeti terem és egy szoba, ahol a gyermekekkel tudunk foglalkozni. A templom most kap díszkivilágítást az önkormányzattól. Az orgona mechanikája is elkészült, 70 sípot restau- ráltattunk. Ez a különleges, harmóniummal egybekapcsolt hangszer már 50 éve nem működik, és még 262 síp hiányzik a megszólaltatásához. A templombelső renoválásához viszont any- nyi pénz kellene, hogy minden évben csak halogatjuk. Nagy örömmel tölt el, hogy aki megszületik Tökön, abból előbb-utóbb hit- tanos lesz. Az ifjúságból pedig sokan járnak a fővárosi Baár-Madas Református Gimnáziumba. Évente egykét gyermeket küldünk oda, így megvan a reményünk, hogy belőlük nevelődik ki a község református értelmisége. — Milyen a gyülekezet vallási élete? — A falu megtartotta vallásosságát, amely csendes, nem hivalkodó vagy harsogó. Csak ünnepeken és különböző alkalmakon jelenik meg az egész család. Ezenkívül van bibliaóránk, és meghitt közösséget alkot néhány fiatal, akikkel legutóbb is Erdélyben jártunk, és az árkosi templom padjait javítottuk meg. — Kihalóban-e a falu? Több-e a temetés, mint a keresztelés? — Eddig több volt, mára viszont megfordult a helyzet. Nánási Tamás Szukebb hazánk kincse A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata Tök, mint település csak a XV. században keletkezett s az aránylag fiatal falu a törököt is átvészelte. 1621-ben már volt református gyülekezete és hamarosan „oratóriumot” (imaházat) is emeltek. A református anyakönyvet 1761-ben kezdik vezetni, feltehetően ekkor már állt egy kőtemplomuk, amelyet 1784-ben (egy kéziratos jegyzőkönyv szerint) megnagyobbítanak és karzatokkal látják el, amely alkalomból a régi festett famennyezet deszkáit újra beépítik. 1802-ben kőtornyot kap a templom, és 1863-ban oldalirányban újra bővítik az épületet. így alakul ki a templom mai alakja, a T alaprajzzal. Az épület lényegében késői barokk stílusú, romantikus kiegészítésekkel. Különösen szép tornya — az egymás fölött emelkedő megkettőzött hagymasisakjával és az alatta húzódó órapárkánnyal — teszi festőivé a különböző épületelemek jóarányú csoportosítását. Ez az alakzat ritka a magyar falusi református templomok között, ez is több építési korszak eredménye. A legújabb része a déli hozzáépítés, amely már romantikus. Belül a templom sík- mennyezetes, amelyhez kosárívvel csatlakoznak a toldalékok. Az egykori szép famennyezetet 1900-ban eladták a budapesti Iparművészeti Múzeumnak. Ma is ott található. Az eredetileg 42 táblából álló mennyezet a népies magyar reneszánsz hatására készült, dús virágdíszítéssel, többszínű temperafestéssel. Felirata a készítés idejét és készítői nevét is rögzítette (1740. Révkomáromi Asztalos Szabó István és segédei.) A templom felszerelése között is számos értékes darab található, kelyhek, textíliák, ónkannák és kancsók — mind magyar munka. A legértékesebb azonban egy barna boíjúbőrbe kötött kéziratos jegyzőkönyv, aranyozott díszítéssel és színes festett belső címlappal 1784-ből. Maga a templom műemlék jellegű, de felszerelésével, vörösmárvány úrasztalával és a ma múzeumban lévő egykori igényes famennyezetével együtt beszédes példája megyénk területén annak az öntudatos gyülekezeti életnek, amely szerény körülmények között is áldozatkész és adakozó tudott lenni, ha egyházáról volt szó. Pamer Nóra A Patkó csárdát nemcsak a tökiek és a környék lakói, hanem a Zsámbékról kitelepített németek is szívesen látogatják
