Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-24 / 224. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. SZEPTEMBER 24., SZOMBAT 13 Mindörökké adósság? Már megszoktuk, hogy minden alkalommal, amikor liberálisaink „akcióba” lendülnek, Soros György megjelenik a helyszínen, hogy személyes tanácsaival segítse a különféle manővereket. Most, hogy „rendszermódosítás” folyik, jelenléte, úgy tűnik, nélkülözhetetlen. Szavait, véleményét és tanácsait komolyan kell venni. Egy nemrég adott exkluzív interjújában Mr. Soros mély sajnálattal adja tudtunkra, hogy nála „egyszer volt kutyavásár”. 1990-ben, amikor megmondta Antall Józsefnek, hogy most van „egyszer és soha vissza nem térő alkalom” az adósságállomány visszafizetésének megköny- nyítésére. Nehezen tudom -elhinni, hogy egy tíz-húsz milliárdos ügyletkonglomerátum sorsa egyetlen pillanaton múlhat. (...) A mi „Antall- képünket” ugyan érdekes epizóddal gazdagítja a milliárdos úr, de sanda a gyanúm, hogy valamit elhallgat vele kapcsolatban. Azt, hogy mi lett volna az ára ennek a kedvezménynek, amiért a javaslatot mégiscsak elvetette az Antall-ka- binet... Gyanítom, hogy igen kemény feltétele lehetett ennek a kölcsönügyletnek. A sorosi remények azonban nem szálltak el, sőt — úgy tűnik — most jöttek igazán „operációközeibe”, s legutóbbi látogatása is bizonyára ezzel kapcsolatos. Előkészíteni az ország értékes javainak eladását, valahogy úgy, ahogyan az a spontán privatizáció esetében már olyan tökéletesen bevált. Bizony, mire az an- talli vezetés kapcsolt, az értékes hálózatok és vállalatok már „jó” kezekben voltak. Most azonban más a helyzet. Soros úr világosan és közérthetően elmondta, hogy a magyar államadósságból már nem lehet kimászni. Kijelentette, hogy ez már „örökre” így marad. „Kifizetni ugyanis nem leszünk képesek”, mondta. Fizetni azonban kell, hisz nem véletlenül kiabálja kórusban immár négy év óta a mindenkori kormánypárt és ellenzék: fizetni pedig kell! Moratórium és átütemezés eszünkbe se jusson! Inkább készüljünk fel egy újabb műszak munkára. Soros úr ugyanis arról is felvilágosított, hogy mindez kinek a bőrére megy. „A magyar gazdaság tovább csúszik lefelé”, állapítja meg, és „valamiféle áttörést az üzleti élet élénkítésével (...), és — ami rendkívül fájdalmas a lakosságnak — a költségvetési kiadások lefaragásával” lehet elérni. Ez magyarul természetesen azt jelenti, hogy a kiadásokat csökkenteni kell. Ha pedig ez így lesz, akkor a költségvetés döntő részét kitevő bérek, fizetések, szociális költségek és juttatások semmiképpen sem fognak emelkedni. Ez a mai infláció mellett nem sok jót jelent. (...) Nagy szomorúsággal és aggodalommal követjük a sorosi logikát, mert nem tudjuk, hová vezethet ennek „következetes” keresz- tülhajszolása. Nem tudjuk, bár tippelni nem is olyan nehéz. Valami mégis azt súgja, hogy ne „ugorjunk” azonnal és felkészületlenül. Práczki István Monorierdő Lehangoló helyzetkép Attól, hogy ilyen hatalmi gélemet hozott létre az elvakított és becsapott választópolgár, még nem lesz gazdasági felemelkedés. Ha pedig az „új” kormány ismét dollármilliókat akar kölcsönkérni, úgy ez a hagyományos „szocialista” világot hozza vissza, és csak az adósságunk halHISTÓRIA Tizenhárom kivégzés Szárazajtán (I.) Erdővidéken, a lomberős Székelyföldön három Ajta nevű falu is lélegzik: Nagy- ajta. Középajta és Száraz- ajta. Utóbbinak leginkább kijutott a történelem úgynevezett modem sodrásából, s ha gyanútlanul befogadta a lakosság — mit tehetett volna urai ellenében? —• a pász- torkodni, juhokat legeltetni fölhozott román családokat, az 1944-es ősz vérengzései ugyancsak megfizettek e bizalomért. Erdővidék a Székelyföldnek és Erdélynek olyan régiója, ahol a magyarság évszázadokon át megőrizte a nemzeti egységét. A múlt század végén Szárazajtán 1489 református, 29 unitárius, 18 római katolikus és két lutheránus lelket számláltak. Más nem szerepel a följegyzésekben, csak magyar lakosság. 1567-ben a falu a regestrumban 43 kapuval szerepel, és ez már tekintélyes településnek számított a 16. században. A krónika még emlékezik egy Kurtavára nevű erődítményre, ám annak ma már nyomát sem lelni. Románokat pásztorkodásra a Barcaságból meg a Bodza vidékéről hozhattak a nagybirtokosok annak idején, számuk elenyésző volt, megtelepedésük is igen szórványos és kései. A trianoni elosztások után rohamosan megtelepednek Erdővidéken is, állami támogatásokkal, a románosító törvények védőszárnyai alatt. Apró völgyben húzódik meg Szárazajta, mintegy 420 házzal. Lakóinak nagy része kenyérkeresetre városokba, bányákba húzódott. A falu fejlődése a kommunista mezőgazdasággal leállt. Nem egyetlen eset, egész világrendszer bizonyítja, mit jelentett a mező- gazdaság kommunizálása. Szárazajta azonban a második világháború végén mégis bekerült, bekerülhetett volna egy utalás erejéig a történelembe. Ugyanis ez volt az a falu, ahol Európában utoljára fejeztek le embereket tőkén, bárddal, 1944. szeptember 26-án. Cselekedték pedig ezt a fasiszta román vasgárdisták nevében, bosszút akarván állni azért, hogy Eszak-Er- délyt rövid négy esztendőre ismét visszaadták Magyarországnak, és ezzel megsértett- nek vélték a „kétezer éves” román hőstörténetet. Nem beszélhetünk vendét- táról, vérbosszúról, hiszen egyetlen verekedés, gyilkosság nem történt 1940 és ’44 között a faluban. Egyszerűen megjelent a söpredék a Székelyföldön. A beszivárgott, aljamunkára behozott románok kisebbségi érzésekkel küszködtek, mert sosem éltek olyan módban, mint a székelyek, házaik igénytelenek voltak, akár viseletűk és életvitelük. És ez már a román abszolút uralom idején, 1920 és ’40 között alakult ki, mikor is „otthonra” leltek a tiszta magyar községekben, falvakban, és felsőbb biztatásra dirigálni akartak. A szovjet csapatok sorozatos győzelmei meggyőzték a román kormányt 1944-ben, hogy sokkal kifi- zetőbb lesz immár a belátható időben győztesként végző szovjetekhez átállni, természetesen a teljes Erdély reményében. Rablógyilkos bandák fosztogattak, gyilkoltak Erdélyben a szovjetek árnyékában, Iuliu Maniu vasgárdista alapító nevében. (Számos erdélyi magyar városban viseli újabban utca ezt a nevet, pl. Kolozsváron.) Szárazajtával vette kezdetét ez a hadjárat a frontok mögött, és végigvonult egész Erdélyen. Ártatlanokat öltek meg, hurcoltak gyűjtőtáborokba, így alakult ki a brassó-földvári haláltábor is, ahol csak magyarokat és szászokat vittek halálra, indoklás nélkül, 1944 őszén, ’45 márciusáig. Benkő Levente közlése: „ 1944. szeptember 25-én este megérkezett Középajta felől egy szervezetlen banda, maniuista vasgárdista csürhe. Egy Olteanu nevezetű civil vezette őket, egyetértve a helyi románsággal. Hajnalban összeszedték mindazokat a magyarokat, akikre valamiért valaki közülük haragudott. A gyűjtőközpont az iskola nagyterme volt, innen lekísérték őket az óvodába, levetkőztették gatyára, s a földre fektették őket 24-en. Húzókötéllel elverték Németh Sárát. Reggel a falu magyarjait összegyűjtötték az iskola udvarára, ahol bepréselték őket az iskola és a fásszín közé. A fásszín tetején a néppel szemközt géppuskákat helyeztek el a románok. Az ítélőbizottság a kút mellől intézkedett. Mellettük állt a helybéli román fiatalság közül Berszán Simon. Az óvodából elővezették az elfogottakat, akik kettesével voltak összekötözve. A ceremónia a fásszín előtt kezdődött, ahol Kálnoky Ferencet és Incze Zoltánt elverték. Szólították Nagy Andrást. aki 1919-ben született, aztán testvérét, Nagy Sándort. aki 21 éves volt. A csutak az udvar közepén volt, mellette állt a hóhér, akinek favágó fejsze volt a kezében. Egy másik is ott állott puskával. Andrásnak azt parancsolták, tegye a nyakát a tőkére. Odatette és levágták a fejét, elgurult. A másik, Sándor nem akarta odatenni, de kényszerítették. Háromszor is lesújtott a fejsze, de úgy sem sikerült levágni a fejét. Akkor az egyik román meglőtte. És következett Szabó Benjám 61 éves, Németh Izsák 54 esztendős, majd Nagy B. Gyula és a fia. a vád ellenük az volt, hogy a templom tornyából lőtték a román katonákat. Ezt bebizonyítani ott semmiképpen nem tudták, így azokat elengedték. Következett Szép Béla. aki akkor jött haza Csobánosból. Hasba lőtték, de csak két hét múlva halt meg. Aztán Elekes Lajos. Szép A. Albert és felesége, Málnást Regina. Ellenük az volt a vád, hogy egy román katonának levágták az ujját, hogy a gyűrűjét elvegyék a sebesültnek. Valójában úgy történt, hogy sebesült román katonát találtak a kukoricásban, ápolták, élelmezték, az fölgyógyult, és hálából a gyűrűjét nekik adta. A Szép házaspárt kivégezték, rá egy hónapra jelentkezett a gyógyult román katona, kereste a jótevőit csomaggal, ajándékokkal. Már nem volt kinek adni, a föld alatt voltak a jótevők. Következett Gecse Béla, Németh Gyula, Málnást József és Nagy D. József, akinek a fogsorát lőtték ki, s csak 1950-ben halt bele. Az Ötvös Mihály nevezetű cigányt akkor találta golyó, mikor a falu népe közé lőttek...” A szárazajtai áldozatok száma tizenhárom. Mérhetetlen viszont az a rémület, amit a mészárlás keltett Erdővidéken és egész Erdélyben. És még folytatódott volna mozását segíti elő. A költségvetés egyensúlyának javításában aligha jelent megoldást az újabb hitelek felvétele. Olyan racionális és nemzeti (!) gazdaságpolitikára van szükség, mely elsősorban a saját tőkét mozgatja meg újabb beruházásokkal, új munkahelyek teremtésével. A kormánynak jó külpolitikával és más eszközökkel ugyanakkor fizetőképes piacot kellene teremtenie a magyar termékeknek. Ez a koalíció a választási ígéreteknek megfelelő, viszonylagos pártállami jólétet nem állíthatja vissza, de a pártállami hatalmi gépezetet máris működteti a maga rútságában. A kísérleti szocializmus és az „új gazdasági mechanizmus” húszéves múltjából előbújt „szakértők” ma is ugyanazzal a szemforgató demagógiával próbálják félrevezetni az embereket, mint régen, pedig már a valódi tetteket várnánk a sok politikai fecsegés helyett. Ez a hatalom azonban a tettei szerint nem a gazdaság fellendítésére törekszik, hanem mindinkább a lakossági és egyéb elvonásokból származó „bevételek” növelésére. Az új beruházásokat, új munkahelyeket teremtő politikának egyelőre semmi jelét nem látjuk. Az önkormányzati választások előtt már most megjósolható, hogy az új képviselő-testületek az állami (költségvetési) támogatások szűkítése következtében kellemetlen helyzetbe kerülnek majd. Hiszen az intézmények működését a kevesebb pénzből is biztosítani kell, akár újabb különadók bevezetésével is. A kormány így a népszerűtlen adókivetések nagy részét „átpasszolja” majd az önkormányzatoknak. (...) Átfogóan szemlélve e „félkemény” diktatúra újjászületését, bizony nincs okunk örvendezni. Kovács Ferenc Kerepes Szárazajtán a román gárdistaakció, ha el nem hangzik egy puskalövés valahol a falu határában. Éppen akkor következett volna a tőkére vagy golyó elébe Máthé Albert. .. Gecse Teréz emlékezik: „Hajnali négykor törték ránk az ajtót a románok. Apám tartotta, de nem bírt velük. Átmenekült a szomszédba segítségért, de meglőtték. Anyám szaladt utána, leütötték, hogy ne kiabáljon. Ott voltak a falubéli románok, Berszánék. Apámat minden szertartás nélkül temettük el, esett az eső, emlékszem...” Németh Ákos 22 éves volt azon a szeptemberi gyásznapon, édesapjával összekötözve vitték a vesztőhelyre. Ő így emlékezik: „Öcsémet úgy elverték, Németh Sárit is, hogy a korbács mind ösz- szeakadt. Csinku Niculaj olvasta fel a vádat ott, előttünk. Az illetőt, akit soroltak, vagy kivégezték, vagy csak- elverték. Mikor engem is előállítottak, mondom, hogy én nem vagyok hibás, hiszen azzal a román katonával szolgáltunk együtt a baconi erődnél, aki ott áll né... Olteanu, a parancsnokuk megkérdezte: igaz-e? Az azt mondta, hogy igaz, együtt voltunk. No, akkor engem elvágtak apámtól, az öreg háttal állt, s egyszer azt kiáltják: Fordul] szembe! Apám fordul, s egyszer meglőtték hasba, egyszer fejbe robbanó golyóval úgy, hogy a feje mind összeszakadt... Német Izsákot is meglőtték, hármat lőttek rá, de úgy, hogy még felkapta, s úgy vágta neki a kőkerítésnek.” (Folytatjuk) Czegó' Zoltán, Daróczi Ferenc A nagymarosi fürdrí A Duna mentén feltörő' különböző források jótékony hatását már a középkorban ismerték, a Buda környéki fürdőkről meglehetősen sok adat maradt fenn. A magyar fürdőkultúra a XIV. század végén, Zsigmond király uralkodása alatt kezdett gyorsabban fejlődni. Az akkori fürdőéletről egykorú feljegyzés alig maradt fenn, ismerjük viszont a XVI. századból Oláh Miklós leírását a Buda környéki fürdőkről: „Ugyanott három vagy négy helyen más hévizek is vannak a szabad ég alatt, valamennyien csodamód visszaadják az egészséget. Néhányuk a Duna-parttól alig tíz lépésnyire van a szabad ég alatt, ezekben szoktak a parasztok és a szőlőmunkások fürödni, úgyhogy csak a fejük és válluk áll ki belőlük. Olyan látványt nyújtanak, mintha a test feltámadásáról festett képet néznénk, amilyenek a templomok falára vannak festve”. Alighanem így fürödhettek az emberek abban a nagymarosi fürdőben is, amelyről egy 1392-ben kiállított oklevélből értesülhetünk. Az oklevélben Zsig- mond király bizonyította, hogy István fia Péter, a volt dömösi prépost a Mária-oltár részére adományozta a nagymarosi fürdő jövedelmének kétharmad részét. A fürdőmester, Miklós neve is kiderül az iratból. A középkori fürdőmesterek sokszor amolyan orvosfélék voltak, legalábbis II. Lajos idejében tudomásunk van egy ilyen budai fürdősről. Pogány György
