Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-16 / 217. szám
i PEST MEGYE1 HÍRLAP DOKUMENTUM 1994. SZEPTEMBER 16., PÉNTEK 9 A műkedvelő régész és a kommunista cenzúra A Kádár-rendszer népbarát éveinek kellős közepén megjelent egy könyv, amely akkor esett át a kommunisták szerint soha nem létezett cenzúrán, amikor piacra került. így az a furcsa és egyedi helyzet állt elő, hogy a könyvből ismerünk cenzúrázott és nem cenzúrázott, de azért azonos kiadást. (A cenzúra történetében rendszerint csak a cenzúrázott példányok ismertek kinyomtatva, az eredeti szövegek általában csak a kéziratokban maradtak ránk.) Esetünkben a két változat csak néhány apró dologban tér el egymástól, de ezek az apróságok nagyon jellemzőek arra, hogy az elvtársak milyen éberen és kiváló szakértelemmel figyelték azt, mi jelenik meg, és mi nem jelenhet meg nyomtatásban. Lehet, hogy ma mindezt tagadják, de nézzük a bizonyítékokat. „1908. A Fcbr-i retteneté« vihar ledöntötte a templom előtt álló kereszt felső részét s 2 darabja eltört... Szöllős neve ezentúl: Vértesszöllős — Ez évben létesült az iskolai könyvtár..-1914. Jtin. 28-án megölték a gonosz szerbek, orosz biztatásra áldott jó trónörökösünket: Ferenc Ferdinándot, nejével együtt. Feljegyzem ezt itt is, mert, ób, bár ne adná a jó Isten, e szörnyű gaztett iszonyú dolgoknak lesz szülőanyja, amelyek hullámai majd e kis plébániára is el fognak jutni...” „Vértesszöllősröl a világháborúban 230 lakos vett részt, közülük 32-en haltak hősi balált. (Magyar Vármegyék és Városok Múltja...) «• • 1915. Mikor lesz e szörnyű vérontásnak vége?... A villám becsapott a toronyba is... leégette részben mindkét oltár aranyozását... A te haragodtól ments meg, Uram, minket!... Az új iskola javára kiadott könyveimre rá&zcttcm két ezer koronát. Most már hirdetem, hogy ingyen adom...” «> • • ■ 1920. A vörös diktatúra után jött a „keresztény kurzus" görögtűxzel. de kevés meggyőződéssel... Minél vagyonosabb valaki, annál kapzsibb.. ......1921. A pénzimádis tovább tart...” (H elybeli Krónikás feljegyzései) „1908. A Febr-i rettenetes vihar ledöntötte a templom előtt álló kereszt felső részét s 2 darabja eltört... Szöllős neve ezentúl: Vértesszöllős — Ez évben létesült az iskolci könyvtár..." .1914. Jún. 28-4n m*sö!tík... trónörökösünk«: Ferenc Ferdinándot, nej<vel együtt. Feljegy rent cd itt is. mert óh, bár ne adná a jó Isten, e tzórnyO gaztett mo- nyú dolgoknak lesz szülőanyja, amelyek hullámai majd e kis plébániára is cl fótiak jutni..." „ Vér lesszöl lésről a világháborúban 230 lakos’vett részt, közülük 32-cn haltak hősi halált..(Magyar Vármegyék és Városok Múltja...) .. I9I5. Mikor lesi c szörnyű vérontásnak vége?,.. A villám becsapott a toronyba is.. . leégette részben mindkét oltár aranyozását... A te haragodtól ments meg. Uram, minket!.. Az új iskola javára kiadott könyveimre ráfizettem Lél czerkoro- náL Most már hirdetem, hogy ingyen adom...” * . (Helybeli Krónikás feljegyzései) Részlet Vértes könyvének 19. oldaláról (fenn az eredeti, lenn a cenzúra utáni , javított” szöveg) Vértes László (1914— 1968) kétségtelenül tehetséges, sokoldalú (a liberális magyarban = all round) amatőr volt, aki talán a háború miatt, vagy talán éppen azért, mert túlságosan sok minden érdekelte, nem tanult tovább. így nem végzett egyetemet sem, és élete végéig képzetlen szakember maradt. Néhány szemeszter orvosegyetem után volt ő karikaturista, akrobata, munkás, könyvárus, amatőr barlangász egyaránt, és bár azokban az években elkötelezett kommunista is volt, mégsem a vodkát, hanem az amerikai kukoricawhiskyt, a Kentucky Jim Beamet, és valamivel később a néger barátnőket kedvelte (hiába, a finy- nyás liberális ízlés!). Véletlenek egybeeséséből, és alighanem a szakértelmet és szakértőket mindig is elszántan támogató Párt jóindulatából került a Nemzeti Múzeumba, ahol élete végéig dolgozott. 1956. október 23-án például a Rádió ostroma közben ő, a hajdani akrobata verte le a múzeum oromzatáról a veres csillagot, amiért később fura módon a haja szála sem görbült. Már ebből is következik tehát, hogy Nicaragua forradalma után alighanem buzgó liberális lett volna, ha 1968-ban meg nem hal. Vitathatatlanul hatalmas energiával vetette bele magát az őstörténet rejtelmeibe, zsákutcáiba és barlangjaiba, majd 1963-tól kezdve élete fő művén — Vértesszőlős nagyon régi őstelepének feltárásán — munkálkodott. Mindig becsülni fogom azt a cikkét, amelyben őszintén megírta, hogy egyetemi tanulmányok híján sohasem tudta, ért-e valójában mindahhoz, amit csinál, vagy nem. Ő legalább beismerte, hogy hiányzik belőle a szakértelem. Ennek ellenére kitartóan dolgozott Vértesszőlősön egészen 1967 októberéig. Az ásatások fő szenzációja természetesen vértes- szőlősi Sámuel felfedezése volt 1965. augusztus 21-én. Erről a koponyadarabról akkor azt hitték, hogy a kőeszközökkel együtt még az előemberek — Homo erectus — hagyatéka. Azóta kiderült, hogy némi szakértelem mégis segített volna, hiszen az egész telep a koponyamaradvánnyal együtt jóval későbbi, mint azt maga Vértes, és az általa akaratlanul is félrevezetett egész tudományos világ sokáig vélte. Hiszen már a Homo sapiens korába, a középső őskő- korba tartozik, és így inkább 80 ezer éves, mint 200, vagy 300, sőt 400 ezer esztendős. Vértes persze hitt felfedezésében, és abban is, hogy Európa egyik legrégibb előemberét találta meg, és szokása szerint tájékoztatni akarta a nagyérdeműt. (Vitathatatlan, hogy ismeretterjesztő írásai hatásosak, olvasmányosak, és tudományos szempontból korrektek voltak.) Megírta tehát Kavicsösvény című jó könyvét, amely már csak halála után, valamikor 1969 nyarán jelent meg, 3700 példányban, a Gondolat kiadásában, Budapesten (az ára 64 forint volt). A könyvben, mintegy a történelem menetét összefoglalva, az ősmúltat, a régmúltat és a közelmúltat akarta ellenpontozva bemutatni, és ezért bevezetőjében hosz- szabban idézett egy névtelen vértesszőlősi krónikás (alighanem egy hajdani plébános) kéziratából. A krónikás valószínűleg tót — bocsánat, szlovák — anyanyelvű volt. Mindenesetre ez a vértesszőlősi jó tót atyafi akkor még nem tudta, hogy az ő népét 45 évvel később szlováknak kell majd mondani, és a tót szót használta. Vértes célja az volt, hogy érzékeltesse: még egy egyszerű falusi krónikás is fontos és jelentéktelen események hosszú sorát ismerte a falu történetéből 1866-tól kezdve. Mennyi ismeretlen esemény, hódítás, foglalás, tragédia, borzalom, ünnep, keresztelő, esküvő, halál és millió más esemény történhetett tehát Szőlősön Vértesszőlősi Sámuel óta — Vértes szerint 400 ezer év alatt —, amelyekről semmit nem tudunk, és soha nem is fogunk tudni. Be kell ismernünk, hogy Vértes módszere ebben az ellenpontozásban is hatásos volt. A névtelen krónika legelső bejegyzése 1866-ból így szól: Mivel a győri egyházmegyének 1866-ban nem volt papja, ki tótul tudott volna, az esztergomi egyházmegyéhez fordultak... A krónikás elérkezett 1914-hez, és Vértes híven idézte sorait: 1914. jún. 28-án megölték a gonosz szerbek, orosz biztatásra, áldott jó trónörökösünket: Ferenc Ferdinándot, nejével együtt. Majd elmúlt a világháború, szerencsére a kommün is, és az 1920-as bejegyzés már így szól: ...1920. A vörös diktatúra után jött a „keresztény kurzus" görög- tüzzel, de kevés meggyőződéssel. ...minél vagyonosabb valaki, annál kapzsibb... ” (Remélem, e mondatnak lesz tanulsága az 1998-as választásokra is!) Megjelenésekor, 1969- ben kalandos körülmények között azonnal megvettem Vértes könyvét, el is olvastam, és érthető okokból valahogy megragadt bennen a vörös diktatúra emlegetése. (Mondom, Vértes, akit jól ismertem, ha nem hal meg, tán olyan lett volna, mint a Beszélő, s egy darabig szidta volna a vörösöket, és csupa rossz híre lett volna számukra, majd 1994-ben, mint régi kommunista, koalíciót csinált volna velük.) Aztán egy frankfurti nagy régészeti könyvtár elkérte tőlem a kötetet (évtizedekig hiába várt a szakértő világ Vértesszőlős tudományos közlésére, meg kellett tehát elégedniük ezzel a népszerű munkával), és én balgán odaadtam, mit sem sejtve arról, hogy egy ritkaságtól szabadítom meg magam. Persze sajnáltam, hogy a könyvtáramból hiányzik, és minden alkalommal izgatottan néztem az antikváriumok polcait, hátha egyszer felbukkan. Felbukkant. Meg is vettem, 80 forintért. Lehetett ez úgy 1980 táján. Valamelyik üres órámban bele is lapoztam. Felderengett, hogy az én hajdanvolt kötetemben volt valami a vörös diktatúráról is. Nem találtam. Rosszul emlékeznék? Lehetetlen! Mindig tudtam, hogy évtizedekkel korábban történt apró részletek is pontosan megragadtak bennem. Egyetlen lehetőség maradt (könyvtárakban emiatt kutatni nem volt sem időm, sem kedvem): elnapolni a kérdést és várni a jó szerencsét. A következő tíz év alatt talán ötször vagy hatszor találkoztam a kötettel antikváriumokban, de mindegyikből hiányzott a vörös diktatúra. Azután egy délután a Várban, az Országház utcai antikváriumban ismét megpillantottam egy példányt. Ötven forint volt az ára (a blokk száma 4094), habozás nélkül fizettem érte, hónom alá csaptam a kötetet és távoztam. Hazáig bele sem pillantottam, és szinte szertartás volt otthon annak elemzése, hogy tényleg emlékezetem gyongült-e meg vészesen, vagy mégiscsak volt előzetes és utólagos, szigorú cenzúra Kádár elvtárs legnépbarátibb éveiben. Volt! Könyvtáramban található az a két Kavicsösvény példány, mely igazolja ezt, és a mellékelt képen látható is. Nagyon röviden: azokat a sorokat, amelyeket fentebb dőlt betűvel idéztünk, valamely cenzor a könyv megjelenése után nyilván pártos felháborodással kifogásolta. A megjelenés előtt erre bizonyára azért nem került sor, mert valójában Vertes mégiscsak megbízható elvtárs volt, írásaiban kételkedni tehát legalábbis nem illett. A tótok, meg a gonosz szerbek, meg a gonosz szerbeket egyre (és egészen máig) biztató oroszok, meg a vörös diktatúra emlegetése természetesen még Vértestől is sok, sőt sokk volt az elvtársaknak. Ezért a 3700 példányban megjelent könyv köteteit visszaszállították a nyomdába. A 17—20. oldalakat a szorgalmas kötészeti dolgozók a Kossuth- nyomdában zsilettpengével minden kötetből kivágták, és beragasztották az újranyomott négy oldalt, amelyekből az idézett, és képünkön aláhúzott részek már kimaradtak. Az egész operáció aligha volt olcsó, de sebaj, tellett erre is a dollárkölcsönökből. Lehet, hogy hivatalos cenzor fedezte fel Vértes poszthumusz merényletét, lehet, hogy csak egy olyan olvasója, aki vagy hitbuzgó komenista, vagy csak gyáva adminisztrátor volt. A lényeg, hogy jelentette az elvtársaknak, akik egy zsilettvágással megoldották a kérdést. Az igazi lényeg azonban mégiscsak a következő: még egy, tanulatlan, de párthű liberálisnak sem szabad átlépnie az elvtársak által megengedett keretek határait. Ha azonban mégis átlépi, haja szála sem fog görbülni. Leverheti akár a veres csillagot is az égről, akarom mondani, a Nemzeti Múzeum tetejéről. Legfeljebb kijavítják a könyvét. Makkay János, a történettudomány doktora Forradalmárok, levert vörös csillagokkal, 1956-ban
