Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-15 / 216. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. SZEPTEMBER 15., CSÜTÖRTÖK 13 Szégyelljük?! A Magyar Televízió elnökéhez. Egy keresztény és magyar többségű állam polgáraként, s úgy is, mint egy „szomszéd” a sok millió közül, kérdezem, mivel indokolja a tv vezetősége és személy szerint Ön, hogy a déli harangszó klipjét, valamint a régi Híradó nemzetiszínnel aláfestett képsorait, amit az ország lakosságának többsége megszokott és megszeretett, nem sugározza a televízió? Netán mert kormányváltás történt Magyarországon? Netán azért, hogy a Magyar Televízió most már aztán ne magyar- kodjon!? (...) Netán itt most már szégyellnünk kell a piros-fehér-zöld színeket és Szent István királyunk óta vallott keresztény hitünket a tv nyilvánossága, ország-világ előtt? Netán amúgy is fokozatosan leépítésre kerülnek a vallási, a hazaszeretetet tápláló műsorok, s valahol el kell kezde- ni? Pár évvel ezelőtt az Ön által rendezett (és népszerű) Szomszédok című telere- génybe mint aktualitást beleszőtte, hogy egy templom épül a lakótelepen, hívők és nem hívők összefogásával... Akkor, ugyebár ennek még volt aktualitása, ma már Ön ezt sem tenné meg. No hiába, más szelek fújnak a Duna felől, ac(z)é- losan rideg, kemény szelek... Papp György Budapest Ne a dolgozók adójából! Miközben az új kormány hivatalba lépésétől kezdve azt hirdeti, hogy a nyugdíjak értékállóságát meg fogja őrizni, a törvényes kötelezettségét képező, 1994. január elsejétől esedékes nyugdíjak szeptemberi kifizetését két hónappal korábban 8 százalékos forintleértékeléssel „ellentételezte”. A nyugdíjak 8 százalékos emelésének törvényi feltétele a forint 1994. év eleji értékének megtartásán alapult, s az 1994-es év áremelései indokolták. A forint 8 százalékos leértékelése a szeptembertől kifizetésre kerülő nyugdíjak vásárlóerejét körülbelül 25 százalékkal csökkentette. Az új kormány tehát a nyugdíjasokkal fizettette meg nemcsak a nekik törvényesen járó idei 8 százalékos nyugdíjemelést, hanem még plusz 17 százalékot is a költségvetési hiányból. Ezen túlmenően, a 8 százalékos nyugdíjemelés késedelmes kifizetése miatt a nyugdíjemelés összegének évi 20 százalékát is folyósítani kellene, mint a bírósági joggyakorlatnak megfelelő kamatot, mivel á pénzügyi kormányzat ezt a 8 százalékot a nyugdíjasokkal hite- leztette. A pénzügyminiszter meditációja, hogy az Ország- gyűlés által hozott törvényeket betartja-e vagy sem, azaz törvényszegést kö- vet-e el vagy sem, megkérdőjelezi alkalmasságát a pénzügyminiszteri posztra. Ha ezt követően a kormány az elektromos-, gáz- és egyéb energiaszolgáltatások árát is 30-40 százalékkal fogja emelni, ahogy beígérte, az azt jelenti, hogy az átlag 12 ezer forinttal rendelkező nyugdíjas eddigi több ezer forintos havi elektromos számlája igencsak megemelkedik, miközben nyugdíja 12 ezer forintról 12 ezer 960 forintra emelkedik, s visz- szatérhet a gyertyával való világításra. Ezek után alig hihető, hogy a miniszterelnök úr és a pénzügyminiszter úr vette volna magának a fáradtságot, hogy kiszámítsa: az elektromos áram kifizetése után egy átlagos nyugdíjból élőnek megélhetésre (étkezés, lakásfenntartás, ruházkodás, kultúra stb.) mennyi HISTÓRIA Az útlevél hazai történetéből (VI.) Eltiltott nemesek és zsidók A török hódoltság alatt a szétdarabolt ország nyugati, királyi hatalom alatti területén 1659-ben, I. Lipót uralkodásának második évében hoz törvényt a pozsonyi országgyűlés: „A mágnás urak, úgy a birtokos nemesek is, régi szokás szerint szabad útlevelet adhassanak ki, s ezeknek a harmin- cadokon hely adandó.” A szövegből kitetszik, hogy itt a kereskedelem szabadságának sérelmét orvosolta a törvényhozás. A magyarországi törvényekben meglepően Sokáig csakis ilyen vonatkozásban találkozunk útlevéltörvénnyel: 1715-ben III. Károly alatt intézkedik a törvény „...saját használatra a boroknak minden adó alól való mentességéről s kereskedés végett külső tartományokba való beviteléről s az útlevelek méltá- nyosabb kiadásáról. ” Az 1715. évi 75. cikkely kimondja: „... a karok és rendek ugyanazon elbánásban részesüljenek, amelyben Ausztria, Stájerország s egyéb országok lakosai részesülni szoktak. A karok és rendek mind az útlevelekre, mind a borbevitelre nézve ezutánra méltányosabb elbánáshoz jussanak. ” 1723-ban III. Károly 12. törvénycikke megszüntetni rendeli az ország belsejében önkényesen, összevisz- sza szedett „felesleges har- mincadokat”. Ezek szerinte a királyi kincstárnak is csak károsak: „a vámszedő zsidókat” a vámoktól, a nemeseket a sarcolástól el kell tiltani „minden tétovázás nélkül”. A kereskedőktől szedett királyi vámot országszerte ki kell hirdetni. A vámbirtokosok az őket megillető vámot törvényes helybenhagyás után a megyében hirdessék ki és táblán kiírva tüntessék fel. Hasonlóképpen intézkedik Mária Terézia 1741. évi 28. törvénycikke: „1. Hogy Magyarországban és a hozzá kapcsolt részekben út- és hídvámok csak a vonó állatoktól és szekerektől, nem pedig maguktól az áruktól is szedessenek. 2. A szabad királyi városok polgárai, ha hiteles útlevéllel vannak ellát\’a, valamint más, törvény vagy kiváltság alapján kivett személyek se szoríttas- sanak semmi féle helyen ütés hídvámok fizetésére. ” Minden bizonnyal az országgyűlésben felmerült panaszok nyomán Mária Terézia 1764-—65-ben külön is rendelkezik a 39. törvénycikkben Újvidék és Zombor polgárainak a péterváradi, dállyai és eszéki réven is megtartandó mentességéről „ha hatóságaiktól kiállított elégséges útlevéllel vannak ellátva, a fentebb említett réveken se köteleztessenek vámdíj fizetésére. ” Az 1790. évi 64. cikkelyben II. Lipót a varasdi hadparancsnokságban, valamint a báni és a károlyvárosi végvidéken mentesíti a rév- és híd- vám fizetése alól a nemeseket és a szabad királyi városok polgárait. Mária Terézia 1764—65. évi 9. törvénycikke világosan leszögezi: a nemesek a révvám fizetése alól mentesek legyenek, „ csakhogy nemességük vagy mentességök ismeretes legyen, vagy hitelt érdemlő útlevéllel bizonyíttas- sék ". Egy ilyen „hitelt érdemlő útlevelet” be is tudunk mutatni múzeumunk archívumából: saját kezűleg állította ki és viaszpecsétjével is ellátta „Ttes Nemes Sza- bolch Vármegye Főszolga Bírája, Tolcsvai Bánis Sámuel, ” avégből, hogy a vármegyében levő „Nyíregyháza Mező Várossában lakozó Nemes Özvegy Oláh Györgyné Nemesi Szabadságban éljen: ahoz képpest midőn valamerre ezen vagy más Ttes Nemes Vármegyékben szekerével utazand, vagy cselédit szekerével küldi, mint Nemes Személy úgy tractaltassék, Réveken és Vámokon szabadon bocsáj- tassék." Az útlevél Nyíregyházán kelt, 1827. január 12-én. Egészen másfajta útlevél- törvényekkel találkozunk a török hódoltság idején a haza másik végében, az ErSzabolcs vármegye útlevele belföldre 1827-ből marad. Igen üdvös volna ezt a megélhetési kísérletet a magyar kormány és a parlament tagjain kipróbálni úgy, hogy az ne a költségvetésből, -vagyis a dolgozók adójából kerüljön kifizetésre. Lenkei János, a Magyar Egység Pártja elnöke Budapest Az adott szó kötelez Amikor letelt az MDF vezette koalíció négyéves kormányzási ciklusa, a beköszöntő ígéret mindenütt így szólt: „nem lesz takarítás, sem kicsi, sem nagy, mindenkit kizárólag szakmai szempontok szerint értékelünk, és csak a szakmai rátermettségen múlik, hogy valaki megy, vagy marad”. Ilyen és ehhez hasonló ígéretek hangzottak el az új miniszterek szájából a bizottsági üléseken és a nagy nyilvánosság előtt. Ezzel szemben mi a tapasztalat? Egymás után mentik fel mindenfelé azokat a munkatársakat, akiket az előző kormány nem politikai feladattal bízott meg. Ilyenek többek között a közigazgatási szakemberek: államtitkárok, főosztály- és osztályvezetők. így kapta meg a felmondólevelet például a Honvédelmi Minisztérium több alkalmazottja is. Pedig Keleti György, a tárca vezetője is kijelentette: kizárólag szakmai felkészültség és vezetői alkalmasság alapján kíván dönteni bármilyen személyi kérdésben. (...) Várjuk a választások előtt tett ígéretek beváltását. Mindnyájan ismerjük a mondást: Az adott szó kötelez. S tudjuk, hogy minden ígéret csak annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Pusztai József Tápiószecső délyi Fejedelemségben. Az önálló erdélyi országgyűlés által hozott törvényeket ösz- szegyűjtve is kiadták, amint azt a barokkosán cikomyás cím elmondja: „Erdélyor- szág és az ehhez kapcsolt magyarországi részek AP- PRÓBATA CONSTITUTION a melyeket az ezeröt- száznegyvenedik esztendőtől kezdve, a jelen ezerhat- százötvenharmadik évig alkotott törvénycikkelyekből összeszedtek és elsőbben a tanácsos urak átvizsgáltak, azután pedig a fenséges fejedelemnek, II. Rákóczi Györgynek, isten kegyelméből Erdély fejedelmének és az ehhez kapcsolt magyarországi részek urának, a székelyek ispánjának, az ő legkegyelmesebb uruknak a parancsából, a jelen 1653-ik év Januárius hava tizenötödik napján Gyulafehérvár szabad királyi városban egybesereglett országlakó uraknak a közönséges országgyűlésén nyilvánosan fölolvastak, beillesztvén az ezen országgyűlés alatt kelt czikkelyeket is. ” Az „Appro- batae Constitutiones”, a „Megerősített Végzemé- nyek” magyarul íródott, pontosabban a latinnal erősen kevert, középkori ma- gyar-latinsággal. (Folytatjuk) Dienes Éva Dobozi Mihály hőstette A mohácsi csatavesztést követően megszűnt az ellenállás, a török akadálytalanul vette birtokába az ország középsői részét. Szulejmán szultán szeptember 11-én ért Budára, 13-án megkezdte a török had a hídverést a Dunán. Ekkor gyújtották fel Pest városát. A török sereg Budáról és Pestről indított a környékre kisebb-nagyobb portyákat. Érdemleges ellenállással csak a Pilis hegységben találkoztak a török hadak. Egy szultáni írnok 14-én jegyezte fel: yrA közelben egy nagy erőd lévén, kora reggel öt-hatszáz janicsár néhány ágyúval és öt-tízezer lovas odament.”Más- nap elpusztították az erődöt, az embereket foglyul ejtették. A török bejegyzés a pilisi emberek táboráról szól, ami nem volt igazi katonai tábor. Pilismarót előtt gyűltek össze „a mieink közül néhány ezren feleségeikkel és gyermekeikkel együtt” Több alkalommal is megütköztek a törökkel, „végre is, mikor az ellenség a mieink táborát, melyet szekerekből alkottak, sehogy sem tudta elfoglalni, kénytelen volt ágyúkat hozatni, s így aztán a tábort szétlőtték s az ott levőket” levágták — írta Brodarics István. Dobozi Mihály köznemes hőstettét Istvánffy örökítette meg. Feleségét maga mögé ültette lovára s megpróbált áttörni a török lovasságon. Mikor lova nem tudott továbbmenni, asszonyát — hogy ne becsteienítse meg az ellenség — leszúrta, ő pedig „a sűrű ellenség közé vágtatott, s őt is ugyanúgy lemészárolták” Pogány György
