Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-12 / 213. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. SZEPTEMBER 12., HÉTFŐ 13 Egy törvény veszélyei á Még a hatvanas |l években történt, ak- « kor, amikor a ma- gyár mezőgazdaságot szinte egyik napról a másikra átszervezték... Megyek haza a szülőfalumba, ahol is azzal fogadnak, hogy egyik rokonomat — a szomszéd községben — néhány erőteljes pofonnal rábírták, hogy lépjen be ön- ként a téeszbe. Szóvá tettem ezt a helyi tsz elnökének, aki kikérte magának, hogy „ilyesmi nincs”, mármint pofonnal való beléptetés, és kilátásba helyezte, hogy ha ilyet beszélek és terjesztek, hát megnézhe- • tem magam. • Nagyon megtanultuk akkor, hogy „pofa be!”. A valós problémák, sérelmek eltemetése, elhallgatása mindennapos gyakorlat volt. Néven nevezni azt, aki a nép ellen vétett, pofozott vagy bármit is tett, tilos volt. Hogyan is merte volna akkor bárki megkérdezni, ki terjeszti azt, hogy a magyar nép fasiszta, hogy Magyarország Hitler utolsó csatlósa volt, vagy hogy miért vitte el egyik társunkat a karhatalom. Persze hogy féltünk véleményt nyilvánítani. Úgy hírlik, a köztársasági elnök úr hamarosan törvényt kíván beterjeszteni a kisebbségek védelmében. Csak nehogy tévútra vezessen ez a jó szándék. Az ilyen, már-már egypárti demokráciában, amiben élünk, előre félek, hogy ismét eggyel több lesz a tabu, amiről nem beszélhetünk. Ha a törvényt elfogadják, könnyen lehet, hogy fel kell tennünk a kérdést: tegyünk-e ismét lakatot a szánkra és mekkorát? (...) A baj igazán ott kezdődhet, ha például valamelyik újság olyan elemző cikket jelentet meg, amelynek egy-két részletét összefüggésbe lehet hozni áttételesen, esetleg többszörös áttétellel, valamelyik kisebbséggel, netán ennek bírálatával. Mert ekkor bizony működésbe lehet hozni a törvényt és elrettentő példaként sorra be is lehet tiltani az ellenzéki újságokat és esetleg néhány másként gondolkodó szervezetet is. Lehet, hogy ez jelenti majd ismét a „pofa be!”, a cenzúra, vagyis a szabadság megszüntetésének állapotát? Ugyanakkor maradna rajtunk a „bűnös nép”, az „utolsó csatlós” bélyege, s a hasonló címkék. Azt is leírhatják majd, hogy „mi jobban gyűlölünk titeket...”. A szent szimbólumokat is szabadon megsérthetik. Hiszen ezt ezután sem fogja kutatni és büntetni senki. Fazekas János Budapest Kis magyar vízrajz Sok víz lefolyt a Dunán, mióta az idén tavasszal — különösen a fővárosban — csak úgy áradt a duma; majd a felszínes fecsegések hordalékát sokunkról hideg zuhanyként lemosta a választás. Mára viszont jórészt elmondhatjuk, hogy kinn vagyunk a vízből — mint ama bizonyos erőmű. (Sokan halásznak körülötte a zavarosban — ezt is jól kifogtuk —, de még mindig nem dőlt el, ki a legény a gáton.) Expópártiakként ugyanakkor alaposan vízben hagytak bennünket: most aztán várhatjuk, hogy a vége-hosz- sza nincs adósságtengerben, mikor úszik felénk legközelebb valami civilizált üzenet. Miközben csalódott emberek százezrével főnek máris saját levőkben (lassú tűzön ráadásul, egészen a következő választásig), koalíciós üdítőként cseppfolyós állapotú törvényeket jelegeitek nekik. (Mellékesen pedig egy új törvényben a fürdővízzel együtt készülnek kiönteni a gyereket is.) Bizonyos továbbá, hogy nyugdíjasoknak gyógyfürdőre ezután se telik: járulék gyanánt a hideg vízre valót se igen kapják meg. Bepárásodott szemüveggel nézhetik helyette a médiaháború felkent megdicsőültjeit, amint a vízen járnak — míg a legyőzöttek szinte csak tengődnek kenyéren és vízen. (A szociálliberális sajtó párttalan óceánjában szerencsére akad még néhány nekik való, gyéren lakott konzervatív sziget.) Egy szó, mint száz: noha áremelések és melléfogások özönében kapálódzik ma sok politikai vizesnyolcas, furcsamód még a csapból is szakértelem folyik. (Nekem ez már egyenesen a könyökömön jön ki.) Zavarosnak tűnő falmellék helyett ezért — ha leHISTÓRIA Az útlevél hazai történetéből (III.) A magyar nemesnek várni kellett Bécsbe eljutni pedig még a legegyszerűbb utazásnak számított, hiszen úgyszólván második főváros volt a magyarok számára is. Aki a birodalom egyéb — lom- bard-velencei — részeire vágyott, még több zaklatás elé nézett: Wesselényi Poly- xénia, aki első magányos nőutazóként komomájával és kisleányával vág neki az olaszországi útnak 1835- ben, „szörnyen megunván az útlevélért minden lépten- nyomon tett akadályokat”, Triesztben inkább hajóra száll. Majlandban (Milánóban) csak addig akar maradni, míg Svájcba útlevelet kap. „Ez elég sok bajomba került, s két egész hétig kelle érette várakoznom.— panaszolja, talán nem sejtvén, hogy a milánói osztrák konzulátusnak Bécsből kellett engedélyt kérnie ahhoz, hogy az erdélyi magyar hölgynek a svájci útlevelet kiadhassa. „Ha külföldre utazott valaki, ausztriai passzusra volt szüksége, melynek adományozása mintegy kegyelmi ténynek tekintetett, és ha az útnak nem volt világos célja, gyanús szemmel néztek a kérelemre.” A „bécsi passzust”, amellyel az igazi külföldre, a monarchián kívülre lehetett utazni, a Magyar Udvari Kancellárián állították ki. Be lehetett nyújtani a kérelmet a Helytartótanácshoz is, amely 1785-ig Pozsonyban, azután Budán tartotta székhelyét, mint legfőbb hazai hatóság; ez azonban csak lassította az elintézését, mivel a kérvényt onnan is a kancelláriához terjesztették fel. „Ki Bécsbó'l külföldre akar utazni, tegyen mihamar lépéseket útlevele iránt, hogy el ne késsék; mire nézve két módja van: tudniillik bevall- ván, ha rangos, születését, nemesi állását, a birodalmi tanács útja, mely hosszasabb, vagy mindent elhallgatva, mint polgári állású nyer útlevelet a magyar udvari kancelláriától, mi rövi- debb út” — ajánlja követőinek az 1844 áprilisában Párizs felé induló Erdélyi János. A Magyar Udvari Kancellária, amelyet (középkori előzmények után) a törökök kiűzését követően, 1690-ben állítottak vissza, Bécsben székelt s az udvar mellett működő legfőbb magyar kormányszerv volt. Működésében mindenkor meghatározó jelentősége volt a kancellár személyének, minthogy ő érintkezett az udvarral, ő közvetített a király és a magyarországi intézmények között; a kancellárváltozás többnyire az udvar politikájának fordulatát jelentette Magyarország számára. Abban, hogy az 1830-as évek derekán szinte egyszerre, egymástól függetlenül egy sereg fiatal reformátor-értelmiségi indulhatott el Európát tanulmányozni, minden bizonnyal nagy érdeme volt gróf Reviczky Ádámnak, aki két évi alkancellárság után 1828- tól 1836-ig viselte a főkancellári tisztséget. Debrecen szülötteként Reviczky udvari hivatalában is megmaradt a magyar reformmozgalmak támogatójának. A későbbi közélet neves szereplői közül az ő útlevelével utazza be Német-, Francia^ és Angolországot Szemere Bertalan, Eötvös József, Trefort Ágoston, Pulszky Ferenc, később Gorove István, Szalay László, sokszor nélkülözések árán, kevés pénzzel takarékoskodva; s valamennyien nekilátnak itthon hasznosítható tapasztalataik megfogalmazásának is. Ebben is — mint az utazásban — Bölöni Farkas Sándort követik, aki 1834-ben a Tudományos Akadémia nagydíját nyerte el amerikai útinaplójával; első híradás volt ez hazánkban a távoli kontinens polgári viszonyairól. Bölöni Farkas Háromszékből indulva 1830-ban Nyugat-Európában, 1831 -ben Észak- Amerikában tett körutazást, mindenütt az alkotmnyos jogokra, az „indusztriára” figyelve, a polgárosulásért lelkesedve. (Jellemző, hogy Ausztriáról főként azt jegyzi fel: ott az utazót minduntalan megállítják és passzusát kérik!) Ezzel a nagy kirajzással mintha csak pótolni akarná a reformnemzedék a mulasztottakat, Kazinczy Ferenc még szomorkásán állapítja meg 1816-os erdélyi utazásáról írva: ......Az erdélyiek, hívek a sz okáshoz, úgy hitték, még mindig van valamely hiánya nevelésöknek, ha gyermekeiket külföldre ki nem küldik, amit mi igen kis számban cselekvénk. ” (Saját sorsát is beleérthette, hiszen Bécsen túl ő sem jutott, bármennyire élvezte késő öregkoráig az utazás nyújtotta változatosságot; ifjúkorában hiába vágyott német egyetemekre, családja nem hozta meg ezt az áldozatot.) A 19. század elején Széchenyi István nagy utazásai még egy különc mágnás szokatlan- kedvtelésének látszottak; a ’30-as évek közepén azonban egy sereg lelkes ifjú ismeri fel azt, amit nevükben Szemere Bertalan így fogalmaz meg: „Mit tudna a gyermek, habár könyvek közt is, de egy hét, még főnyomócsőcsere után is — csak tiszta forrásból válasszunk vizet... Óvári Tamás Budapest Fokozottan védett terület Tisztelt Szerkesztőség! 1994. szeptember 3-i, szombati számukban Szikla- mászás drótszamárral címen megjelent fotó képaláírására — „Sok kiránduló — közöttük terepkerékpárosok is — keresi fel a Budaörs fölött található, messziről látható Kőhegyet. A sziklák alatt barlangok bújnak meg, ahol mindenki kedvére mászhat, gyakorolhat” — reagálva kérjük tegyék közzé a következőket: A képaláíráson szereplő terület a Budai Tájvédelmi Körzetben található Budaörs Csiki-hegyek (Farkas-hegy, Szekrényes, Szállás, Sorrento, Ló-hegy, Odvas-hegy, Út-hegy, Kő-hegy) fokozottan védett területének része. Az itt található dolomit-sziklagyep számos védett és fokozottan védett növény élőhelye, a terepkerékpározás, motorkerékpározás, lovaglás és sziklamászás felbecsülhetetlen karokat okoz, okozhat a természeti értékekben. Ezért fokozottan védett területen a fenti tevékenységek gyakorlása tiltott, tettenérés esetén a természtvédelmi őr jogosult, illetve köteles helyszíni bírságot kiszabni, a károsítást okozó eszközt elvenni. (A természetvédelemről szóló 1982. évi 4. tvr. 20. paragrafusa és a végrehajtásra kiadott, többször módosított 8/1982. (m. 15.) MT sz. rendelet 27. paragrafusának a., e., f. pontja.) Bízunk benne, hogy a felsorolt sportágak kedvelőit természeti környezetünk szeretete, természeti értékeink megóvásának szándéka vezérli, és nem lesz szükség szankciók alkalmazására. Természetesen tudomásul vesszük, hogy e sportok népszerűségének folyamatos növekedése szükségessé teszi a fenti tevékenységre alkalmas területek kijelölését. Reméljük, hogy az érintett szövetségek, hatóságok, intézmények, gazdálkodó szervek bevonásával, mihamarabb sikerül megoldást találni az egyre nagyobb mértékben jelentkező igények kielégítésére. Dr. Szabó Sándor igazgatók. Budapesti Természetvédelmi Igazgatóság szobában elzárva neveltetnék? Az olyan ember, ki szülőföldjén kívül nem ismer más földet, közel áll ezen gyermekhez- ■ ■ Az utazás mintegy észt ád. ” S egészen Kazinczy gondolatait visszhangozva: „Mi végzi be a nevelést? Az élet. S mi egyéb az utazás, mint élet nagy terjedelemben, (...) Szentendre boltjai 1792-ben Szentendre életében a kereskedelem jelentős szerepet töltött be; egy 1755-ös felmérés a várost a jelentős kereskedőtelepülések közé sorolta. A szentendrei kalmárok egészen Törökországig vitték az árut, illetve hozták onnan a ritkaságokat. 17924>cn a város ösz- szeírta a Szentendrén található szatócsüzleteket. Dóka Klára tette közzé a városról írt kötetében néhány bolt leltárkészletét, abból idézzük az alábbiakat. Sztojanovics boltjában cukrot, kávét, borsot, mandulát, mazsolát, gyömbért ás más főszereket vásárolhatott a betérő. De tartott üzletében egyéb, a mindennapi életben nélkülözhetetlen cikkeket igy, pl. hajport, itatópapírost, enyvet, fekete festéket Ha valakinek szegre, nagyobb mennyiségben lett volna szüksége, sem jött volna zavarba Sztojanovics: 4000 darabot tartott belőlük. Spanyol viasza viszont nem volt, ezt Földváry boltjában szerezhette be a szentendrei polgár, akinek fúrója is volt és bőséges választékkal rendelkezett különböző méretű kapcsokból is. Gatyát viszont egyikük sem tartott raktáron, erre a városban úgy látszik Rakalovics szakosodott: nála 1792-ben „9-7 pár parasztgatya” és „2 és 1/2 pár keskenyebb gatya”volt. Bakalovicsnái különböző bútorokat is lehetett kapni: fogasokat asztalt, padokat Az ördög bibliáját, vagyis a kártyát a jelek szerint nem vetették meg a szentendreiek, erre utal, hogy boltjában két paklit is vehetett, akinek erre volt szüksége. Pogány György mint a lehető legtöbb élet. s tapasztalás egy rövid időben? (...) ifjaink, mielőtt pályára lépnének, menjenek utazni; nem gyönyörért pusztán, de tanulságért, nem elvesztve a külföld cso- dálásában, hanem mindig emlékezve a hazára. ” (Folytatjuk) Dienes Éva
