Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-05 / 182. szám

J PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. AUGUSZTUS 5., PÉNTEK J3 Levélféle egy közíróhoz Tisztelt Sándor András úr! Vallomással kell kezde­nem: bizony magam is azok közé tartozom, aki nemhogy a szilencium évei­ben nem ismertem, de mos­tanában is csak a laptestvér, a Pesti Hírlap megszünteté­se után ismerkedtem meg az Ön írásaival. Külön izga­lom és öröm számomra egy-egy lapszámban felfe­dezni ezeket. így esett ez ma is (július 27.), amikor a Vélemény-ro­vatban olvastam válaszát egy igazán méltatlan és dur­va, személyeskedő támadás­ra. (...) Az Ön cikke, amely a madarak fészkét mutatja be, egyszerűi és közérthető módon, tükröt tart a vádas­kodó elé. Úgy érzem, az írás a műfaj legjobb hagyo­mányait követi. Igaz, azoktól, akik a „sok­kal jobban gyűlölünk” fenn­tartását színes szalagokkal megjelölve teszik, e sorok megértése nemigen várható. Csak remélni merem, hogy nem a költő kora* kö­szön vissza napjainkban, hi­szen teremtett világunkban semmi sem állandó, kivéve az Istent, kinek jóindulatára soha akkora szükség nem volt, mint manapság. *„De ki merész elmondani, amit lát? Pocsék világ ez! Azért pusztul el, Mert ilyen bűnökről hallgatni kell.” (Shakespeare, III. Richard) Nagyrabecsüléssel: Weinwurm Árpád Budapest Legalább tudjuk, mire számíthatunk Pető Iván nyilatkozta a na­pokban, hogy „az új koalí­ció máris többször gyako­rolt önkritikát, mint az előd­je a négy év során”. Lehet, hogy Pető Ivánnak igaza van. Valószínű vi­szont, hogy az előző kor­mány a négy év alatt nem követett el annyi bakit, mint ők július 15. és 18-a között. Ám az is lehetséges, hogy ezek a bocsánatkéré­sek, önkritikák csupán egy­szerű reklámfogások. Lám, mi belátjuk hibáinkat, „ve- zeklünk” is érte. De a dönté­seinken azért nem változta­tunk! Jó példa erre a Tv és a Rádió vezetőinek kinevezé­se is. Elnézést kértek, de nem változott semmi. Hat­párti konszenzus nélkül el­dőlt minden. A demokrati­kus szocialisták szerint így működik a demokrácia. Legalább tudjuk, hogy mire számíthatunk az új ka­binettől. Lekicsinylő és leke­zelő bocsánatkéréseket, erő­sen vitatható és gyakran minden szakértelmet nélkü­löző döntéseket. Veér Gyula Budapest Egy türelmetlen olvasóhoz Talán kedves Komlós Pé­ter, rádi nyugdíjas olvasótár­sam is azok közé tartozik, akik nagyon nem bírják el­viselni a másfajta véle­ményt? Úgy tűnik igen, mert erre utal a határozott felszólító mondata: „Elég volt ebből a hangból!” (...) Arra szeretném felhívni az olvasótársam figyelmét, hogy a győztesek 54 száza­léka nem a magyar lakos­ság fele, hanem a szavazók körülbelül 60 százalékának a fele, azaz 30 százalék kö­rüli arány, amivel én egy ki­csit halkabb lennék. (...) Az előző kormány is em­lítette már, hogy mekkora szeméthalmazt kell ellapá­tolnia az MSZMP több évti­zedes „áldásos” tevékenysé­ge után, aminek létrehozásá­ban a jelenlegi „szakértő­ink” is igen aktívan részt vettek. Hogy most az MSZP-nek is marad néhány lapáttal? (...) Úgy is fogjuk hallani tőlük eleget, hogy micsoda nehézségeik van­nak az előző kormány mi­att, s ezt a hazugságot fog­ják terjeszteni arcátlanul a megfelelően egyszólamúsí- tott médiákban is. M. Kiss Katalin Budapest HISTÓRIA A honfoglaló magyarok (XX.) Magas színvonalú, sajátosan magyar művészet Miként a kazároknál és a dunai bolgároknál, a ma­gyarságnál is. megteremtő­dött a vezérek kultusza. Hősi epikánk töredékeit irt­ott felcsillantó krónikáink­ból is kitűnik, hogy e hősök egész népük képviselőiként kerekednek felül ellenségei­ken, mint Botond, vagy buk­nak el, mint Lél (Lehel); sőt még a keresztény közép­kor lovagszentjét, László ki­rályt is keleti eredetű hős­monda népe nevében kiálló vitézeként szerepeltetik. E tetterős, hatalmát nemzedék­ről nemzedékre átörökíteni törekvő, az egész élet mene­tét megszabó, törvényt alko­tó réteg mellett, illetve egész nemzetségeket, tör­zseket megszemélyesítő ve­zetőik mellett fokozatosan elhalványult a többnyire zaklatott idegállapotú és a szellemekkel csak kisebb közösségek sorsáért perbe szállni képes táltos jelentő­sége. Még legkiemelke­dőbb táltosaink is csak a Holdban lakozó szellemlé­nyekkel tudtak kapcsolatot teremteni. A Nap-jelkép mindenekelőtt a szent feje­delemhez, a kündühöz kötő­dött, akinek méltóságnevé­ben is a török kun, „nap” szó lappang. Olyan kivéte­les lény volt ő a magyarok hite szerint, mint a türkök szent kagánja vagy a kazá­rok szakrális királya, aki az Égtől születettv s így a fel­sőbb erők, az Ég rendelésé­ből szervezte meg birodal­mát, szabott törvényt, s tet­te boldoggá, gazdaggá né­pét. Kialakult egy égi sugal­lató rend képzete, amely­nek földi letéteményese a nagyfejedelem, aki az „Ég csúcsáról” támogatva, egész népe érdekében vég­zett varázsos tevékenységé­hez segítséget nyer, s ha pártfogói kegyét elveszti, elöregszik, vagy népét csa­pás éri, élete feláldozásával át kell adnia helyét a földön­túli erőktől kedveltebb utód­jának. A népüket képviselni tudó, hivatott hősökben való bizodalom mellett a földi szent fejedelem mintá­jára, annak égbe vetült má­sakéit kialakult a Felső-Ég- Istenbe vetett hit, a Minden- ség-Fejedelmének képzeté­vel, a sámánizmusnál maga­sabb rendű vallásos meg­győződés, afféle pogány kori államvallás. Csakis ez lehet az oka, hogy a külön­böző eredetű, különféle po­gány hiedelmeket valló, sőt a tételes vallások tanaitól is megérintett népelemek egy­ségbe forrtak össze, s a vi­lágmindenségről alkotott képzeteikben — a hitéletü­ket híven tükröző temetke­zési szokások (például a hét­rétegű másvilág megjárásá- hoz hét nyílcsúcs velük adá­sa; sajátos szemfedő alkal­mazása, lovas temetkezés stb.) és művészetük tanúsá­ga szerint — legfeljebb csak árnyalatnyi különbség észlelhető. Miként nyelvé­ben, szokásaiban, vallásá­ban is eggyé vált az új haza népe, és egyként vallhatta magáénak a magyarok ere­dethagyományát: a Csoda­szarvas-mondát, hogy ősei­ket, a legendás testvérpárt e varázslatos tüneményként megjelenő kecses ünő ter­mékeny vidékre -csalogatta, asszonyokhoz segítette, s így megsokasította. Jelképi erejű, hogy századokkal ké­sőbb is, a téli napforduló idején végzett évkezdő, va­rázsló népi játékok alkalmá­val, a regöíéskor felhangzó énekváltozatok egyikében István királynak egy szarvas jelenik meg, amely a keresz­tény legenda hasonló alakja mellett is a magyar hagyo­mány csodaszarvasát idézi. Az ének csodafiúszarvasa az égből száll alá, homlo­kán fényes napot, oldalán a holdat, testén a csillagokat, ágas-bogas szarvain gyújtat- lan-gyulladó, oltatlan-elal- vó gyertyákat hordoz; új utakra vezérlő isteni követ, aki épp azért ereszkedik alá, hogy a kegyes uralko­dót megtérítse, s az ősi cso­daszarvas módjára ismét megfordítva népe sorsát, el­hozza mindenki számára a keresztények Istenének ke­gyelmét, és az ő bőségében részesítse őket. A magyarok nemzetsége­inek vezető családjai és ka­tonai kíséretük előkelői ha­talmukkal, származásukkal kérkedni akarván, nemcsak udvarhelyeik fényével, de egész megjelenésükkel igyekeztek méltóságukat hangsúlyozni. E rangos ré­teg igényei hívták életre a művészetet. A ránk maradt emlékek legnagyobb része a viselet tartozéka: éksze­rek, a ruházat ékítményei, felszerelési tárgyak, fegyve­rek. Bizonyosak lehetünk azonban abban, hogy e mű­vészet nem korlátozódott a földben megőrződött tár­gyakra. Ugyanez a stílus az öltözékre, az előkelők hajlé­kául szolgáló, egyben kö­vetfogadásokra, tanácskozá­sokra is alkalmas sátorpalo­ták nemezborítására, a ge­rendaépítmények oszlopai­nak faragványaira és egész berendezésükre, a különbö­ző emelvényekre, kereve- tekre, zsámolyokra, padok­ra is kiterjedhetett. Mindent bevont e mintakincs, mint­egy keretet adva egész éle­Lehel kürtje' Hangváltás Hangot nem csak a médiák­ban váltottak, habár ott nagy változás hangvételben nem is történt, az ott lévők maradtak, amik voltak: „liberálisok”. Legfeljebb most még „liberáli- sabbak”, hiszen kezükben már a média az utolsó csava­rig­De nem is erről akarok most beszélni, hanem arról: ahogyan beütött az „új rend”, úgy váltottak hangot az egyes üzletek pénztárosai, eladói, né­hol még a kalauz is, ha csak egy síp jelenti is a hatalmát. Kis- és középhivatalnokok el­felejtették az udvarias beszé­det, melyet a késő Kádár-kor­szakban és az utána követke­ző konzervatív koalíció alatt — örömünkre — megtanul­tak. Most fuccs ennek is. A pénztárban ülő hölgy fel­emeli a hangját, csaknem ki­ált, amikor előttem egy öreg­asszony, úgy 80 felett, lassan számolja ki a felvágottért járó pénzt. Megint elfelejtettük, hogy az üzlet az emberekért van és nem megfordítva. Az emberek halk beszédűek, alá­zatosak, bezárkózottak lettek. Nem hallani most hangos vé­leménynyilvánítást az utcán, a villamoson, a metrón. Az ötödik emeleten az öreg­ember kijön, szétnéz, ujját a szájához teszi: — Szomszéd úr — szólít meg —, azok ott meg ne hall­ják — mutat egy emelettel fel­jebb —, hál csak halkan mon­dom: átvertek minket, nyugdí­jasokat. Mint visszanyomott rugók pattannak ki az egy ideig meg­húzódó volt pártapparatcsi- kok és egyéb parancsnokok, akik valaha zsebükben a piros könyvvel, mint ahohy egy csirkeólat őriztek. A nép túl­nyomó többsége, akárcsak a múltban, most is visszafogja a hangját. Ám felemelt hangon szól helyettük más, mások, az egykor kiválasztottak, a négy évre talonba kerültek, akik most ismét elővették a szavak „dorongját”. (...) A szavak husángja immár megsuhogta­tott fellettünk, csak az,embe­rek türelme el ne szálljon, mert a visszasuhintásból min­dig baj van. Fazekas János Budapest tűknek. E pompa túlnyomó részét a szó szoros értelmé­ben elnyelte a föld, mégis remekművű alkotások sora tanúsítja, hogy a honfogla­lók ötvösművészei az Euró­pa keleti felén akkoriban legmagasabb művészeti irányt jelentő iráni, Kauká- zus-vidéki, a szasszanida művészet hagyományait folytató mohamedán, illet­ve bizánci művészetből me­rítettek ihletet. A motívum­rendszer hasonlósága alap­ján is szembetűnő azonban, hogy a példaképül vett mű­vészetekből csak azt honosí­tották meg, amit világké­pük és regéik alapján értel­mezhettek. Ennek köszön­hető, hogy e művészet a ro­kon vonások ellenére min­den más hasonlótól elkülö­níthető, egyéni ízeivel önál­ló egész, sajátosan magyar. A férfiak sójában fellelt tár­gyak: az öv, a tarsolyle­mez, a fegyverek, az éksze­rek egy nagy képzeletű, gazdag hitvilágú, játékos dí­szítőkedvű nép árnyalt mű­vészetének tanúságai. A fel- nőttsorbá lépő fiúgyerme­ket a magyaroknál, akár­csak más keleti népeknél, ünnepélyes szertartások kö­zepette, felövezéssel avat­ták férfivá. (Folytatjuk) Dienes István Tanítói állás Biatorbágyon Biatorbágy iskolatörténete a 17. századra nyúlik visz- sza — tudjuk meg Farkas Péter kötetéből. Az 1600-as években református iskola működése .felté­telezheti!” a községben. A katolikusok részére 1710-ben épült tanterem, majd a 19. században már katolikus iskola volt a faluban. 1885-ben állami fenntartású óvoda nyitotta meg kapuit Bitín, 1887-ben az akkor még önálló Torbágyon. A 20. szá­zad elején a katolikus népiskola három tantermes volt Rián és Torbágyon is, míg a biai reformátusok gyermekei csupán egy tanteremben tanulhattak. Mindkét felekezet 1909-ben tanítókat keresett. A re­formátus egyház helyettest keresett, ezért „esetleg képezdészt is alkalmaz azonnal". Fizetésként havi 66 koronát és bútorozott szobát ígértek a pályázónak. A katolikus iskolaszék a harmadik tanítói állásra írt ki pályázatot, mely november 1-jétől„foglalandó el”. 1909 novemberében és decemberében a javadalom „a hitközség pénztárából havonként 60 korona. 1910. január I-jétól pedig az államtól 900 korona, a hitköz­ségtől 100 korona, egy szobából álló lakás, és 30 koro­na lakás- és kertpótlék". A tanítónak a rábízott osz­tály vezetése mellett egyéb kötelességei is voltak, így az ismétlőiskolában is kellett tanítania, valamint a kántor melletti segédkezés is feladatai közé tarto­zott. Az 1909. augusztus 5-én közreadott pályázati kiírás felhívta az érdeklődők figyelmét: „Személye­sen megjelenők és a német nyelvet bírók előnyben ré­szesülnek.” Pogány György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom