Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-05 / 182. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. AUGUSZTUS 5., PENTEK Szentendre:! nyár 1994 Régizene-akadémia a ferences gimnáziumban L Igricek, lantosok, kobzosok utódai Szonyi István centenáriumi tárlata A teljességre törekvés festője Az utcára kiszűrődő' hangulatos régi muzsika figyelmezteti Szentendrén, a ferences gimnázium közelében eljárókat, hogy az iskolát idén a Magyar és Közép-európai Régizene Nyári Akadémia vette birtokba. Ide látogattunk minap. Az enyhet nyújtó előcsarnokba, majd folyosóra érve ezután a muzsika felerősödik: töröksíp, viola da gamba, csőfurulya, csemballó hangja szól a termekből, az emeleti kápolnában felzengő gregorián énektől kísérve. A folyosó egyik sarkában egy kottát böngésző fiatalember ül és lantot penget. Mellette mosolyogva fogad Kecskés András, a nyolcadik alkalommal megvalósuló akadémia életre hívója, professzora és szervezője. A tágas belső udvar egyik árnyas padjára ülünk le, hogy a programokról beszélgessünk. Gyümölcsszedők (1925) — 1963-ban adta a Kecskés-együttes ' régi magyar énekekből és versekből álló első nyilvános műsorát az Egyetemi Színpadon — mondja Kecskés András, a névadó lantművész az áttörést jelentő kezdetről. — Azóta a bimbó virágba pattant... Zenetörténet dióhéjban — Milyen korszakai, stílusai, hangszerei vannak a régi zenének? — Az antik korszak 1000-ig tart. Ide tartozik az egyiptomi, az ókori görög, a római zene, Ambrosios püspök himnuszai, a gyönyörű bizánci, ortodox énekek, a gregoriánok — köztük a magyar gregoriánok is. De hazai vonatkozású dallamok már korábbról, az ősmagyarság idejéből is datálódnak: Bartók, Kodály, Vikár Béla és mások több ezer, a népdalainkra emlékeztető eredeti dallamot gyűjtöttek nyelvrokonainknál. Ezeknek egykor élő voltáról a krónikaírók igricek- ről, lantosokról, kobzosokról, históriás énekesekről szóló beszámolóiból nyerhetünk bizonyságot. A reneszánsz, a barokk és a klasszikus zene tartozik még a régi muzsika körébe, egészen Haydnig és Mozartig. Vagyis lényegében a modem hangszeresek kialakulásáig. Ettől kezdve a természetes hangot az újabb hangszerek nagy hangereje váltotta fel, a 15-20 fős zenekarok 60-80 tagú együttesekké duzzadtak. Az élethez szervesen hozzátartozó muzsika a koncerttermekbe szorult... Hangszer és udvari tánc — A régi hangszerek közül melyeket tanítják az akadémián? Fennmaradták-e maguk az eredeti hangszerek? — Többségében rekonstruált hangszerek ezek, de egyiküket-másikukat a néphagyomány megőrizte: a ko- bozt, a tekerőlantot, a blockflőteként emlegetett furulyát... Az akadémián reneszánsz és barokk furulyát, töröksípot, görbekürtöt, csőfurulyát, a vonós hangszerek közül viola da gambát (magyarul térdhegedűt), a pengetősök közül lantot, kobozt, a billentyűsökből csemballót tanítunk. A két énekkurzuson reneszánsz és barokk énekkel, valamint gregorián és históriás énekléssel foglalkozunk. Egy-egy hallgató több hangszert és/vagy éneket is tanul, hiszen a mi szakmánkban csak így lehet megélni. Délelőtt egyéni foglalkozások vannak, ebéd után udvari táncra hívunk, majd növendékeink kettesé- vel-hármasával kamaráznak és készülnek minden este a Barcsay-emlékházban megrendezett nyilvános koncertekre. — Az udvari táncot kurzusszíne sító'nek szánják, vagy ennél fontosabb szerepe van? — A kötelező udvari tánc fontos része a kurzusoknak. Az itt megtanult galliard, a páván, a pasame- zo, a magyar hajdútánc vagy a ballo ongaro a régi, de az újabb zeneszerzőknek is kedvelt témája. A táncok hangulatát felidéző előadásokhoz ismemi kell a tánc diktálta tempót, a mozgás lejtését, a stílust. A tanári kar, a hallgatók többsége visszajár az akadémiára — tudom meg végezetül Kecskés Andrástól. A hallgatók a régi zene elkötelezettjei. Számukra hiányt- pótló posztgraduális képzést jelent a kurzus. Ötven hallgatójuk között jócskán van felvidéki és erdélyi magyar, valamint néhány ukrán, lengyel és litván fiatal. Támogatóik: a Pest Megyei Múzeumok igazgatósága, a Közép-Dunakanyar Intéző Bizottság, az Országos Idegenforgalmi Hivatal jóvoltából a határontúliak ingyen vehetnek részt az egyhetes akadémián. Tapasztalatok a jövőnek A jó hangulatú, de a hallgatóktól maximális hangszer- tudást megkövetelő foglalkozások s a fiatalokkal való beszélgetéseim aztán igazolták, hogy a támogatás jó helyre került. — Csak itt van alkalmam „tökéletesíteni” tudásomat — hallom egy régi ismerőstől, a budakeszi Balassi Consort-ot férjével, Lukács Lászlóval vezető Bereczky Erzsébet tanítónőtől, aki négy növendékét is magával hozta. — Az elmúlt négy évben kimaradt a képzés, és bizony megéreztem a hiányát... — mondta. Kozma András, a debreceni konzervatórium fuvolatanára főként a tánctanítás miatt jött el, de egy blockflőte-kurzus indításához is szellemi muníciót és kottákat gyűjt. — Most, hogy már tudok táncolni — mondta —, tanítványaimnak is tudok tanácsokat adni a régi táncmuzsika előadásához. Handler Ákos, a celldö- mölki szakiskola gitártanára régi álmához: egy lantkurzus megindításához szerez itt tapasztalatokat, kottákat. És persze kapcsolatokat egy valamikori együttes létrehozásához. Mindketten nagy örömmel találkoztak a határon túli magyarokkal, akik közül egy negyedéves kolozsvári ze- neakadémista elmondta: náluk otthon nincs barokk- énekes-képzés, ami miatt ide eljött. Bőröndjében sok-sok kottával, szívében barátságokkal utazik haza egy családias, élménydús akadémiáról. És a reménynyel: jövőre újra találkozhat kiváló tanáraival s a növendéktársakkal. D. Veszelszky Sára „Ha méltó szavakat keresünk a száz éve született Szó'nyi István köszöntésére, mindenképp az általa megtalált teljes világról érdemes beszélni, melyre manapság oly sokan vágyunk.” — írja Köpöczi Rózsa művészettörténész, a Szőnyi István Emlékmúzeum által rendezett emlékkiállítás katalógusának előszavában. A Szentendrei Képtárban most kiállított táblaképeket ilyen együttesben még sohasem láthatta a közönség, hiszen Szőnyi festményeinek nagy részét már a műteremből megvásárolták. Most tehát a magángyűjtők bocsátották rendelkezésre a festményeket; s ezért és a hely szűkössége miatt sem törekedhettek teljességre a rendezők. A nagy művek egy részének felsorakoztatásával azonban talán igazabb, pontosabb képet nyújthat a rendezőség a XX. századi magyar művészet e jeles mesteréről. Ami leginkább megragadja a nézőt a szentendrei centenáriumi tárlaton, az a következetes teljességre törekvés. Szőnyi nem igazolja vissza Ady Endre század eleji híres sorát: „minden egész eltörött”. Pedig ez a pontos kórkép, hiszen a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság érzése kel életre az emberekben. A filozófiai gondolkodás előterébe került állapotról Szőnyi képei mit sem érzékelnek: ő Zebegényben a falut festi napsütésben — a kerti padot, az erkélyt; világát át- meg átszövi a látszólag nyugodt, derűs falusi lét eseményeinek állandó fürkészése, szinte kizárólagos témával emelve az ott lakó emberek életének, a természet törvényszerűségeinek vizsgálatát. S festészetének ezt a lényegét a centenáriumi kiállítás nagyszerűen tükrözi. Olyan harmóniát sugároznak kiállított képei, hogy nehéz szabadulni a látványtól. Szőnyi 1924-ben Zebe- génybe költözik, s itt olyan közel kerül a táj, a falu mikrovilágához, hogy új jelentéssel ruházza föl az eddig észre sem vett tárgyakat, jelenségeket. (Falu napsütésben, Zebegényi kertek, Zebegényi táj, Zebegényi völgy.) Ferenczy Károly növendékeként és a Nagybányán töltött nyarak hatására is, mindig közel állt a természethez. Nem volt-e Önarckép kalapban (1921) hiú ábránd a szenvedélyes „egész” keresése? — kérdezheti a látogató. A befelé figyelés, az elzárkózás megvédte őt a divatos eszméktől is, és a különböző izmusokba tömörülő csoportosulásoktól. A természetbe való kivonulás nagybányai mítoszát ő valósította meg a legtisztábban kortársai közül, bár Bernáth Aurél is és például Berényi Róbert is kivonult (Szőnyi hatására) az elidegenítő fővárosból. Szőnyinek szerencsés alkatából fakadt, hogy a legnehezebb időkben is derűs, sugárzó képeket tudott festeni. Megtalálta a világ egy kis szűk szegletében a teljességet. Ez volt Zebegény, ahol a jelenségek megragadására legjobb eszköznek a fény bizonyult számára. A Kerti pad című festményében például sikerült láthatóvá tennie a megfoghatatlant, az anyagtalan fény jelenlétét. Ugyanilyen lírai, szinte emberi tulajdonságokkal ruházta föl állatfiguráit; a számtalan helyzetben megrajzolt szomorú teheneket, lovakat, kutyákat, kecskéket. (Mellékmotívumként ugyan, de a falusi élet fontos szereplőiként.) Ilyen munkái a Lovak (1935), Falusi udvar parasztokkal (1937), s a drámai erejű, katartikus élményt nyújtó Eladó borjú című képe (1933). Olyan kimeríthetetlen forrást talált a természet és a vele együtt élő ember drámájában, hogy nem volt szüksége témái körének bővítésére. Minél közelebb férkőzött ehhez a világhoz, az annál több megoldandó kérdést kínált föl számára. * Ez az év a nagy évfordulók éve: Munkácsy Mihály, Benczúr Gyula, Mészöly Géza százötven éve; Derkovits Gyula, Aba Novák Vilmos, Szonyi István száz esztendővel ezelőtt születtek. Végvári Lajos „Szőnyi István és az európai hagyomány” című tanulmányában az alkalomhoz illően arról szól, miszerint ezek az évfordulók azért is fontosak, mert felhívják a közvélemény figyelmét arra, hogy nem szabad megder- meszteni a művészeti hagyományt, nem szabad a közhely- szerű konvencióknál maradni. Szőnyi tevékenységét is érdemes volna újraértékelni, és azokat a kategóriákat, amelyeket a szakma ráragasztott, felül kellene vizsgálni. Ónody Éva Aratás (olaj) A régizene nyári akadémia néhány résztvevője próba közben. Balról a harmadik Kecskés András Vimola Károly felvétele
