Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-04 / 181. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. AUGUSZTUS 4.. CSÜTÖRTÖK New York-i fellebbviteli tárgyalásra várva A Balaton római edényen Harminchárom közül második lett Az éneklés — mint az öröm forrása Rövid rádió- és újsághírekből értesülhettünk arról, hogy Magyarország igényt tart egy, a Seuso-kincsek- ként ismert leletegyüttesre, ám az érte folytatott pert elvesztette. Van-e remény, hogy vesztesekből mégis nyertesekké váljunk? Mik ezek a kincsek és mi a történetük? Minderről dr. Nagy Mihály muzeológust, a Magyar Nemzeti Múzeum római gyűjteményének vezetőjét kérdeztem. — Amit nyilvánosságra hoztak a Seuso-kincsekről — kezdte válaszát dr. Nagy Mihály —, abból tizennégy ezüstedényről szerezhettünk tudomást. Ezek tálak, kancsók, két vödör, egy illatszeres szelence, egy két- fülű amfora... A tizenötödik tárgy egy nagyméretű rézüst, melyben az ezüstedényeket elrejtették. Azonban ez az egész leletnek csak egy része lehet. A nyugati sajtó írt róla, hogy különböző helyeken lappanganak még tárgyak, melyek szintén a Seuso-kincsekhez tartozhatnak. — Hol lelték a kincseket? — Véleményünk szerint a Balaton környékén, de vannak, akik vitatják. Ezért folyik értük per már évek óta. Először Libanon jelentkezett, hogy a területéről vitték ki őket. Később kiegyezett az alperesekkel, elállt a kincsekre bejelentett igényétől. Egy nyugati sajtótudósításra alapozva állította Jugoszlávia, majd utódként Horvátország, hogy őt illeti a kincsek tulajdonjoga. Magyarország harmadikként lépett be a perbe. Voltak olyan információk, melyek szerint ezek a tárgyak Magyarországon kerültek elő. Erről ma is tart a nyomozás, melyről tájékoztatást csak a rendőrség adhatna. De azt tudjuk, hogy vannak, akik vallják: a Balaton környékén bukkant elő a lelet. Szemtanúk jelentkeztek, akik látták a kincs bizonyos darabjait a Balatonnál is, Budapesten is még a ’70-es években. — Mely korból származik a lelet? — A késő római korból. Krisztus után a IV. században használták és rejtették el a tárgyakat. Bár rómaiak, de érződik rajtuk barbár ízlés. Olyannak készültek, aki a Római Birodalomba frissen beilleszkedett barbár volt. — Most hol vannak e tárgyak? Kinek a tulajdonában? — Az ismert tizenöt darab New Yorkban van a Sotheby’s aukciósházban, mely a világ egyik legnagyobb régiségkereskedésének központja. Lord Northampton bízta meg őket a bizonylatok szerint tulajdonát képező tárgyak árverésre bocsátásával még 1990-ben. Hogy nem kerülhetett sor az árverésre, annak a közbejött per az oka. Lord Northampton libanoni kiviteli engedélyekkel vásárolta meg a tárgyakat, de később kiderült, hogy ezek a dokumentumok hamisak. Ugyanis ilyen nagy értékű régészeti leleteket egyetlen ország sem engedne ki a területéről. Az Interpol hozzánk is eljuttatott fotókat: nem hiányoznak-e a képeken látható tárgyak magyar gyűjteményből? Érdekesség, és az itteni származást támasztja alá, hogy az egyik, éppen a Seusónak nevezett tárgyon rajta van a Balaton ábrázolása és római kori neve, az, hogy Pelso. — Miért vesztettük el a pert, és mi ad reményt arra, hogy még megnyerhetjük? — A New Yorkban tavaly szeptemberben kezdődött tárgyalásokon, bár számos tanút és szakértőt meghallgattak, a bíróság több olyan hibát követett el, mely- lyel megakadályozta a magyar felet abban, hogy isj mertesse bizonyítékait. Ezért a közelmúltban Magyarország benyújtotta fellebbezési kérelmét a New York-i fellebbviteli bírósághoz, s most várjuk, hogy kimondja döntését arról: lehet-e foglalkozni újra ezzel az üggyel? A fellebbezésben azt kértük: engedjék meg, hogy bemutassuk, kifejtsük mindazt, ami igényünk jogosságát bizonyítja. Nádudvari Anna Az első' emlékmű Országos Kossuth-tábor Nemrég nyitották meg a harmadik országos Kos- suth-tábort Balatonszaba- din — korábbi nevén Siómaros. Az egyhetes jutalomtáborozáson az idei Kossuth-emlékév alkalmából meghirdetett országos vetélkedőn, valamint a pályázatokon kiváló eredményt elért diákok s az őket felkészítő tanárok vehetnek részt. A vetélkedő legjobbjai felkelik a Balaton környéki ’48-as és Kossuth-emlékhelyeket. Nem véletlenül esett a választás a Somogy megyei Balatonszabadira, ugyanis ezen a helyen állítottak legelsőként emlékművet a száz esztendeje elhunyt Kossuth Lajosnak, méghozzá halála után néhány hónappal. Kerek évszázada annak, hogy az akkoriban alig kétszáz lélekszámú Balaton- parti falucskában szobrot kapott az 1848-as idők hőse, köszönhetően a siómarosi református presbitérium kezdeményezésének s a helybéliek nagylelkű közadakozásának. Az ünnepélyes szoboravatásra 1894. június 26-án került sor. A műalkotás az idős államférA balatonszabadi (Siómaros) Kossuth-emlékmű fi, Kossuth arcvonásait ábrázolja, s két és fél méteres márvány talpazatán magasodik. Az emléktábla szövege: „Kossuth Lajos 1802—1894. A magyar szabadság legnagyobb apostolának a siómarosi felszabadítottak.” Az emlékművet Kiss György (1852—1919) tervei alapján Gerenday Béla (1863—1936) műszobrász formálta. (bozó) Régi zene Leányfalun Régi magyar muzsika címen rendeznek hangversenyt a Szentendrei Nyári Zeneakadémia magyar és külföldi tanárai, illetve hallgatói Leányfalun, a református szeretetotthon imatermében ma este fél nyolctól. Új szakok a főiskolán Többszörös a túljelentkezés a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolára. Az 1992-ben alapítványi főiskolaként létrehozott intézményben az ősszel már 1200-nál több fiatalt oktatnak. A német- és az angolnyelv-taná- ri, valamint a közgazda, szállodás és idegenforgalmi szakemberképzés mellett az idén megkezdik a francia szakos nyelvtanárok, valamint a kommunikátorok — magyarán újságírók — oktatását is. A nyelvtanárképzésre háromszoros volt a túljelentkezés, s 104-105 felvételi pontot szerzett fiatalok között válogattak. A vártnál is nagyobb volt az érdeklődés a kommunikáció szak iránt: az újságírókat, tv- és rádióriportereket képző szakra a tervezett 80 helyett 92 fiatalt vettek fel. A ceglédi Kossuth Gimnázium leánykara a napokban tért haza Kanadából (erről lapunk hasábjain beszámoltunk), ahol Powell River- ben, a hatodik Kathaumixw nevű nemzetközi versenyen három kategóriában is díjat nyert. Egyik szólóénekesük, Fölföldi Rózsa harminchárom szólista versengésében második lett. Ebből az alkalomból kérdeztük. y, — Néhány hónappal ezelőtt még egyike voltál a kórus tagjainák. Aztán a véletlen rögtönzött egy fordula* tot: szólista lettél. Nem ijesztett meg, hogy nagy a kihívás, a felelősség? •( — Először meglepődtem: méghogy én szólista leszek... Végül is nem ijedtem meg a feladattól. Hiszen általános iskolás koromtól énekelek. Itthon sokat gyakoroltam. Bejártam a zeneiskolába is, ahol a karvezető, Soltészné Léde- czi Judit és Béres Judit rengeteget foglalkozott velem. Nem titkolom, az elején egy kicsit kétségbeestem, mert a nehezebb dalok nem szóltak igazán jól. Szerencsére egyre jobban belejöttem. A főpróbán — a Malom téri iskolában megrendezett koncerten — megnyugodtam. Ugyanis a közönség tapsa a legbiztosabb jel. Akkor, a siker órájában úgy éreztem, ennyi munka után nem érhet kudarc. — Van, aki szörnyen ideges fellépés, s főleg verseny előtt. És te? — Természetesen én is izgultam egy ideig. Aztán már nem érdekelt, hogy mi lesz, csak végre elénekelhessem a dalokat. Elmondtam magamban az utolsó imát. Úgy léptem a színpadra, hogy nincs semmi esélyem a tanult énekesek mellett. A produkcióm után máris elsiettünk, mert délután koncertünk volt, s előtte még pihenni kellett. Mindenesetre a zsűri véleményét megkaptuk. A négy ceglédi lány — ennyien indultunk a versenyen — teljesítményét jóra értékelték. Jutka néni, a karvezető figyelmeztetett bennünket, ne számítsunk semmi szépre. Délután megérkeztem a hangverseny színhelyére. A társaim már ott álltak. Farkasházi Réka szinte könnybe lábadt szemmel fogadott. Úristen, mi baja lehet?! — gondoltam. Megvigasztalom. — Tudod a nagy hírt? Második lettél. Ezután mindenki a nyakamba borult. Fel sem fogtam, mi történt velem. Este megkértem a családot — amelyiknél vendégeskedtem —, hadd telefonáljak haza. Anyuék ujjongtak örömükben. — Azt hallottam, nem álmodozol énekespályáról... — A matematika és a kémia a kedvenc tantárgyam. Angol nyelvből középfokú nyelvvizsgám van. Külkereskedelmire szeretnék jelentkezni. Az éneklés pedig egyik titkolt szerelmem marad. Egyébként felajánlották, hogy elmehetek egy meghallgatásra Sólyom Nagy Sándorhoz. Szívesen megpróbálkozom ezzel. Gyermekként nemegyszer gondoltam arra, hogy szeretnék tenni valami csekélységet, amire emlékeznek, amiért sokan ismernek. Jóllehet külkeresként ezt aligha érhetném el. Ám ha mégis énekes lennék egyszer, remélem, örömet szerzek az embereknek a hangommal, a dalokkal. F. F. Menuhinnal muzsikáló magyar fiatalok Közös nyelvük a zene A címként megadott szállodát, Attergau- ban, St. Georgen településen nem nehéz megtalálni. Ritkán van olyan napszak, hogy hegedű- vagy fúvószene hangjai ne szűrődnének ki a Salzburg közeli nyaralóhely főutcájára. Több mint hatvan fiatal muzsikusnak — s köztük a Nestlé jóvoltából öt magyarnak — adatott meg a szerencse, hogy részt vehet az Attergaui Zenekari Intézet nyári tanfolyamán, s az összes rendezvényen, amelyek csúcspontja a közös hangverseny Yehudi Menuhinnal, s ennek megfelelően a közös próba a művészszel. A fiatalok a világ minden tájáról érkeztek, vannak itt Amerikából, szinte minden európai országból. A legkedvezőbb helyzetben azonban a kelet-európaiak — magyarok, szlovákok, csehek, lengyelek — vannak: ők az egyéni foglalkozásokon a kamaramuzsikáláson kívül szinte mindennap bejutnak Salzburgba, ahol a legjobb koncerteket, operaelőadásokat élvezhetik végig. Tévedés azt hinni, hogy csak a foglalkozásokon tanulunk — mondja Pápai Szilvia, aki a budapesti Zeneakadémián oboa szakos. Egyelőre négy társával együtt a legutolsó előadás, a Don Giovanni hatása alatt áll, de azért még nem feledték a Beethoven-koncertet és a Mahler zenekart sem. Nagyon is tisztában vannak azzal is, hogy milyen kivételes szerencse a lehetőség: a 2000 schillinges jegyeket aligha tudnák megfizetni, nem beszélve arról, hogy a borsos ár ellenére sem könnyű bejutni. Az Attergaui Zenekari Intézet most először rendez ilyen típusú nyári kurzust. Partnere ebben a Bécsi Filharmonikusok: a neves zenekar, amely igazi állam az államban, Ausztria nemzeti büszkesége, fontosnak tartja, hogy minél szélesebb körben megismertesse „titkát” — azt a más zenekarokétól eltérő felfogást, amely talán világhírnevének legfontosabb alapja. A magyar fiatalok (Pápai Szilvián kívül a budapesti Asztalos Bence — hegedű —, a győri Kazsoki Viktória — fuvola, a szegedi Kunszeri Márta — fuvola —, a budapesti Regős Eszter — cselló — egyéni órákon ismerkedhettek meg a bécsi zenekar legjobbjaival. Hasznosak a szólampróbák és nagyon érdekes volt az elméleti előadás a bécsi zenei hangzás sajátosságairól, arról, hogy miben térnek el az ő hangszereik a többi európai zenekarokban használatos hangszerektől — mesélik. A bécsiek persze a magukét, és a saját felfogásukat tartják egyedül üdvözítőnek; amit így teljes egészében nehéz elfogadni, de gondolatokat ébreszt — és ez nagyon jó — mondják az esti koncertre készülődve a fiatalok. Szászi Júlia Zsin Judit: Spanyol hárfás (kisplasztika) Erdősi Agnes felvétele
