Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-27 / 200. szám
10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1994. AUGUSZTUS 27., SZOMBAT Tüntetés a világkiállítás mellett A kormány világkiállítás-oszlató döntése miatt tiltakozó demonstrációt hirdet az Ujúsági Demokrata Fórum, augusztus 29-én, délután öt órára. A résztvevők a budapesti V. kerületi Vörösmarty téren találkoznak, majd a Parlament előtti Kossuth téren folytatódik a békés tiltakozó nagygyűlés. A rendezvény célja a szakszerűtlen, kizárólag politikai indíttatású döntés nyilvános kritikája, a parlamenti döntés befolyásolása. A szervezők kérik az expót támogató társadalom szolidaritását. A demonstráció résztvevői petíciót kívánnak átadni Gál Zoltánnak, az Országgyűlés elnökének. Ásványbörze Egyházi élet Népszavazást az expóért! Az alábbiakban folyamatosan közreadjuk azok nevét, akik támogatják, hogy az 1996-os magyarországi expóról népszavazás döntsön, s e szándékukról lapunkat tájékoztatták: Vödrös Attila, Budapest II.; Bánó Attila, Budapest XII.; Deregán Gábor, Budapest XVII.; Bágyoni Szabó István, Budapest III.; Halász Ferenc, Budapest XXII; Paiz.s Tibor, Pomáz; Tóbiás Imre, Gyömrő; Oláh György, Érd; Réti József, Kismaros; Nádudvari Anna, Gödöllő; Maliár Éva, Budapest XVI.; Burai Valéria, Budapest VII.; Gál Judit, Budapest III.; Dub- niczki Csilla, Tahi; Nánási Tamás, Etyek, Botpuszta; Klug Miklós, Budapest XII; Weinwurm Bence, Budapest XVI.; Fenyvessy Richárd, Budapest XI.; Csitári János, Göd; Pencz István, Budapest XVIII.; Szűcs László, Budapest Vili.; Matula Gy. Oszkár, Budapest XTX.; Talum Attila, Budapest XXI.; Vimola Károly, Sóskút; Hering József, Budapest II; Nagy Istvánná, Gödöllő; Hardi Péter, Pomáz; Tóth Sándor, Tatabánya; Németh Zsolt, Budapest VII; Onody Éva, Budapest XIV.; Varga Csilla, Budapest; Lakatos Károlyné, Budapest XIII; dr. Dávid László és dr. Dávid Lászlóné Sz. Rácz Mária, Budapest XII; dr. Rozsnyói Ferenc, Kocsér; Bognár Pálné, Kocsér; Szabari Sára, Kocsér; Besztényi Ildikó, Kocsér; Rozsnyói Anikó, Kocsér; Bálint István, Kocsér; Zöldi Jánosné, Kocsér; Nagy Istvánná, Kocsér; Rozsnyói Ferenc, Kocsér; Faragó István és Faragó Istvánná, Nagykőrös; dr. Rozsnyói Fe- rencné, Kocsér; Röme Lászlóné, Kocsér; Szőke Lászlóné, Kocsér; Borzák Nelly, Kocsér; Urbancsek Ágnes, Budapest XVII; Szabó Miídósné, Budapest XVIII; Bényi László, Budapest XI; Horváth Jó- zsefné, Mezőtúr; Krekács József és Krekács Józsefné, Gödöllő; Markolt András és Markolt Andrásné, Gödöllő; Bedő Sándomé, Gödöllő; ifj. Bedő Sándor, Gödöllő; Mihály Márton és Mihály Mártonná, Dunaharaszti; Szabó Márta, Budapest XIII; Szabó Lenke, Budapest XIII; Söveg- jártó István, Budapest II; Sö- vegjártóné Kerekes Ágnes, Budapest XVIII; Gesztessy László, Budapest II; Kővári Antal és Kővári Antalné sz. Ibi tics Anna, Budapest III; Kendrik László és Kendrik Lászlóné, Szob; Bálint Gábor Balázs, Dunavarsány; Czim- bai Gyula, Budapest XXII; Krekács Róbert, Gödöllő; Fü- löp József Göd; Heródek Bálint, Kiskunhalas; Herodek Joseph, Canada, Prince George; Király Irma, Kiskunhalas; Balázsovits Jánosné, Göd; Gergely Attila, Göd; Kovács István, Vác; Atkári János, Göd; Marinkás Miklós, Göd; Miletin István, Szód; Nánási László, Göd; Rák Gyula, Göd; Wágner Antalné, Budapest XII; Ambrus Péter és Ambrus Péter- né, Göd; Fiilöpné Szigeti Ágnes, Göd (Folytaduk) Ma és holnap a bányásznap tiszteletére 10-től 18 óráig Kőutca—utcakő címmel különleges ásványbörzét rendeznek a budapesti Kosztolányi Kulturális Központban. Ezen a két napon a színpadot és az ásványárusok, kiállítók asztalait felbontott utcakőből barikádsze- rűen állítják fel. Szombaton a börze hangulatához az írországi Irish Rovers, a Hot Jazz Band és az Ökrös együttes szolgáltatja a zenét. Holnap a bolíviai Inka Nan, a Patricic Bae- za Trie együttes, és a görögországi Pireus együttes szórakoztatja a közönséget. További információ Kovács Ágnestől kapható a 213-0193, vagy 218- 8796-os telefonszámokon. Reménység túra a Börzsönybe A váci Reménység Egyesület Börzsöny természetjáró köre holnap túrát szervez a Zebegény és Nagymaros közötti nyolc kilométeres távra. Útvonal: Kálváriadomb, Remetekeresztbérc, Hegyes-tető. Találkozás reggel nyolc órakor a váci vasútállomás pénztárcsarnokában. Indulás nyolc óra tizenkilenckor, vissza délután két óra tizenegy perckor. Mosóporok olcsóbban Az Opál Kereskedelmi Részvénytársaság több megyei üzletében az alábbi termékek akciós áron megvásárolhatók. A 2,4 kilogrammos Tomi Sztár mosópor 451, a 600 grammos Tomi Sztár 124 forintba kerül. Az 500 grammos Ultra Daisy folyékony mosogatószer most 68,50.-ért megvásárolható. @ A nagykőrösi református egyház hírei augusztus 28. és szeptember 3. között. Istentiszteletek: Augusztus 28., vasárnap: 8.30 Kocsér (Kossuth u. 5.), Pintér Gyula, 9.00 Szigethy War- ga Iskola (Batthyány u. 7.), Kovács Dávid, 9.00 Felszegi imaterem (Hunyadi u. 31.), Fodor Ferenc, 10.00 gyermek-istentisztelet (Kálvin terem, Szolnoki u. 5.), Tóth Kása István, 10.00 Templom: Fodor Ferenc, ágendázik: Tóth Kása István, 11.15 Kopa iskola (Szolnoki u. 67), Pintér Az időszaki lap meghatározása a Sajtótörvény (1986. évi II. törvény) értelmező rendelkezései alapján a következő időszaki lapnak tekintendő az a napilap, folyóirat és egyéb lap, valamint ezek melléklete, amely egy naptári évben legalább egyszer megjelenik, azonos címmel és tárgykörrel kerül kiadásra, évfolyamszámmal, sorszámmal, keltezéssel van ellátva és akár eredeti szerzői alkotásként akár átvett fordításként az újságírói, az írói vagy a tudományos műfaj körébe tartozó írásművet (hírt, tudósítást, cikket, riportot, tanulmányt, verset, elbeszélést stb.) fényképet, grafikát, karikatúrát vagy rejtvényt közöl. Az idézett törvényhely alapján olvasónk lapja tehát időszaki lapnak minősül. Olvasónk második kérdésében a nyilvántartási díj összege iránt érdeklődik. A lapbejegyzés és a változások átvezettetése 1994. július 31-ig díjtalan volt. Az időszaki lapok nyilvántartásba vételéért és kezeléséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról szóló 18/1994. (VII. 29.) MKM rendelet alapGyula, 18.00 Templom: Tóth Kása István. Délelőtt minden istentiszteleti 'helyen úrvacsoraosztás van. Bibliaórák: Augusztus 31.: 18.00 Felszegi imaterem: Fodor Ferenc. Szeptember 1., csütörtök: 18.00 Kálvin terem: Fodor Ferenc. Szeptember 2., péntek: öregfiatalok bibliaórája, 19.00 Ifjúsági terem (Szolnoki u. 5.): Pintér Gyula. Szeptember 3., szombat: 16.00 Ifjúsági bibliaóra (Ifjúsági terem): Tóth Kása istván. Hétvégi hálaadó istentisztelet: Szeptember 3., szombat: 18.00 Templom: Fodor Ferenc. ján azonban — 1994. augusztus 1-jei hatállyal, az azt követően indult eljárásokban — a nyilvántartásba vételért tízezer forint, a már nyilvántartásba vett lapok adataiban történő változások bejegyzéséért, valamint az elveszett okirat pótlásáért ötezer forint igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. Az eljárási díj befizetése a lap alapítójának kötelezettsége. A díjat a Művelődési és Közoktatási Minisztérium MNB 232-209142-5196 számú számlájára kell befizetni és annak megtörténtét a kérelem benyújtásakor (szelvény felmutatása vagy fénymásolatban csatolás) igazolni kell. A lapkiadásban érintettek számára fontos tudnivaló, hogy a nyilvántartásba vételnél a bejelentésben a következő adatokat kell megjelölni: a) a lap címe, célja, tárgyköre, b) a lap alapítója és címe, c) a szerkesztőség vezetőjének nevét és címét, d) a szerkesztőség címét, e) a kiadó nevét és címét. Az adatokban történő változást a lapalapítónak vagy kiadónak kell bejelenteni és az adatváltozás átvezet- tetéséért az igazgatási szolgáltatási díjat befizetni. Dr. F. G. Az augusztus 6-ai rejtvény helyes megfejtése: Fő gondolatom az, hogy a szeretet másokban is szeretetet ébreszt. A nyertesek postán a Lakitelek Alapítvány kuratóriumától dedikált könyvjutalmat kapnak: Németh Lászlóné, Budapest, Révay u. 23., 1205; Lékai József, Tárnok, Fó u. 14., 2461; Juhász Ferencné, Cegléd XI. kér., Ugyer, Postaládaszám: 4421., 2700; Szimó Pál, Domony, Tavasz u. 4., 2182; Maszár Istvánná, Pilisvörösvár, Szent Erzsébet u. 120., 2085; Budai Lászlóné, Aszód, Kondoros tér 44., 2170; Fenzeel Endre, Érd, Bodrog u. 21., 2030; Balázs Csilla, Hévízgyörk, Szahara u. 3., 2192; Donka István, Perbál, Rákóczi u. 21., 2074; Rubi Tiborné, Ceglédbercel, Aranyhegy u. 34., 2737. Az augusztus 13-ai rejtvény helyes megfejtése: Az eszményi sosem a mennyiségben, hanem a minőségben rejlik. Stéhli Ferenc, Budapest, Nyitra u. 4., 1183; Neumann Tiborné, Szigetszentmiklós, Radnói u. 8/A, fszt. 2., 2310; Lőrinczki La- josné, Inárcs, Arany János u. 19., 2365; Li- pák István, Tápiószele, Arany J. u. 1/A., 2766; Ondrik Márton, Aszód, Kondoros tér 44., 2170; Tímár Gergely, Pomáz, Kölcsey utca., 2013; Pallagi János, Kőröstetétlen, Kocséri út 22., 2745; Buzogány Attiláné, Érd, Hajnalka utca 31., 2030; Juhász Etelka, Cegléd II., Nyárfa u. 25., 2700; Maszai Istvánná, Pilisvörösvár, Szent Erzsébet u. 120., 2085. (E heti keresztrejtvényünk megfejtését 1994. szeptember 6-ig kéijük beküldeni a szerkesztőségbe.) Traffípax és video Ma ismét villanhat a traffipaxos autó fényképezőgépe, megörökítve azokat a gépjárműveket, amelyeknek a vezetői nem tartották be a közlekedési szabályokat. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint ma reggel hét órától holnap reggel hét óráig a szentendrei és a budaörsi kapitányság területén lesz traffipaxos ellenőrzés. Holnap reggel hét órától holnapután reggel hétig az Ml-es autópályán és az MO-ás autóúton, valamint reggel héttői délután egy óráig a ceglédi kapitányság területén teljesít szolgálatot traffipaxos gépkocsi. A jogász válaszol Váci olvasónk egy új kulturális folyóiratot szeretne alapítani és kiadni. A folyóiratot évente kettőnégy alkalommal tervezi megjelentetni. Olvasónk levelében azt kérdezi: a negyedévente megjelenő lap időszaki lapnak minősül-e, s ha igen, milyen összegű bejegyzési díjat kell a lapalapításkor lerónia.