Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-26 / 199. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP IFJÚSÁG 1994. AUGUSZTUS 26., PENTEK Egy díjazott váci népművésszel Történelem testközelben fiataloknak Diszkó helyett citera A Magyar Köztársa- ) JjL ' ság Művelődési és {*$&•, Közoktatási minisz- tere a Népművészet Ifjú Mestere díjat adományozta 1994. augusztus 20-án Kis Gergely Márton váci fiatalnak. Az elismerést népi hangszerszólistaként sikerült elérnie. A kitüntetés alkalmából beszélgettem el az ifjú tehetséggel. — Gergely, mióta foglalkozol a népzenével, és milyen hangszerrel sikerült az elismerést kivívni? — Ha komolyan vesszük a kodályi gondolatot, akkor úgy kell válaszolnom, hogy édesanyám születése előtt kilenc hónappal. A népdal sze- retetét így én már úgymond az anyatejjel együtt szívtam magamba. Édesanyám rengeteg népdalt ismer és nekünk is sokat szokott énekelni. Innen a népzene szeretete. — A kitüntetést citeraszó- listaként kaptam, s hogy milyen úton jutottam el a citerá- hoz — talán nem véletlen —, az megint édesanyámhoz kapcsolódik. Dabason, a Csutorás táborban vett részt édesanyám, aki engem magával vitt oda, s azt szerette volna, ha a furulyával közelebbi barátságot kötnék. Engem azonban a cite- rások jobban érdekeltek, így ezt a hangszert választottam. A tábor után — még ezen az őszön — 1989 szeptemberében Budakesziről Vácra költöztünk, s itt az új A váci székesegyház Vimola Károly felvétele iskolában ismertem meg a dabasi citerások közül Tá- nyéros József tanárt, s ő hívott a zenekarába. Ebben a zenekarban ismertem meg a citerázás alapjait. Hamar kiderült, hogy szólóban jobban érzem magam, mint a zenekarban. Vállalkoztam kisebb rendezvényeken való szereplésre egyedül, zenekarban és édesanyám népdalkörével — két énekcsokor közötti citerázással. Amikor középiskolás lettem, beiratkoztam az Óbudai Népzeneiskolába, ahol Balogh Sándor tanár vett kezelésbe. Azóta is az ő útmutatásával készülök a népzenei pályára. — Ez a most kapott cím tulajdonképpen mit jelent? — Úgy tudom, hogy a szakmában ez a harmadik legrangosabb díj, az Életfa és a Népművészet Mestere címek után. Ez tehát igen rangos díj, s 15 évtől 35 éves korig adható. Én igen szerencsésnek mondhatom magam, mert 17 évesen, első nekirugaszkodásra igen kevesen kaptuk meg ezt a címet. A cím elnyeréséhez kellett írnom egy dolgozatot, melyben felsoroltam eddigi elért eredméyneimet, mi a célom választott hangszeremmel, s egy igen szigorú zsűri előtt kellett bemutatnom tudásomat. A zsűriben a népzenészek legjobban elismert szaktekintélyei vettek részt. Bizonyára sokat jelentett a döntésnél, hogy ez ideig több versenyen vettem részt, s ezeken különböző elismeréseket szereztem. Amire büszke vagyok, az a gö- döllői népdaltalálkozó, ahol szólistaként első lettem 1991-ben, a Magyar Rádió és a KÓTA szervezésében lebonyolított bonyhádi találkozó, itt második díjat kaptam, a folkegyüttesek kamarafesztiválján való részvételemre, s természetesen a mostani megmérettetésre. Ahhoz, hogy ide eljussak, rengeteg gyakorlásra volt szükség, azt hogy mennyi időre van szükség, nem is lehet megállapítani. Az biztos, míg más fiatal a diszkóban táncol, addig én a citerám- mal foglalatoskodom. Ezt viszont egyáltalán nem bánom, ez így jó. Nagyon szeretek zenélni. — Mik a terveid, s merre tovább? — A cím kötelez. A színvonalból nem szabad engednem. Szeretném még jobban elsajátítani a citerázás fortélyait, apró fogásait, hogy bebizonyítsam, ezzel, az egyszerű hangszerrel is kifejezhető a magyar népdal szépsége. Szeretném tolmácsolni a mai fiataloknak őseink ma is aktuális üzeneteit, a népzenében kifejeződő öröm, bánat bemutatásával. A terveim között szerepel, hogy sikeresen befejezzem középiskolai tanulmányaimat a váci I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskolában, s • utána olyan iskolában szeretnék tovább tanulni, ahol a népzenével is foglalkoznak. Szeretnék más népi hangszerekkel is megismerkedni a fő hangszerem, a citera mellett. Csongor Áron Régi leányfalui képek Hajdan Leányfalun, a hegyoldalban, a régi képeslapok tanúsága szerint alig állt egy-két ház. Ma: víkendház ví- kendház hátán. A szocializmus éveiben Leányfalu azonban elsősorban „mennyiségileg”, nem pedig minőségileg fejlődött: a Dunakanyar kedvelt üdülőtelepülésén hiányzott a megfelelő infrastruktúra. Most végre épül a csatornarendszer, bővül a telefonhálózat; egyre több kisebb üzlet és étterem várja a község lakóit és vendegeit. A művelődési ház előtti teret parkosítják, a község életéről 1991 óta számol be a falu havilapja, a Leányfalui Futár. Minden üzletben más-más, szebbnél szebb kivitelű leányfalui témájú üdvözlőlapot lehet kapni, lassan olyan gazdag lesz a választék leányfalui képeslapokból, mint amilyen a háború előtt volt... Tóth Szilárd Hasznos munkálkodás Borsiban Egy felvidéki Rákóczi-kastély helyreállításáért M ásodszor volt Borsiban építőtábor. Az elsőt 1984-ben Molnár Imre és Fülöp Éva szervezte. Akkor ebből rendőrségi ügy lett. Most, egy évtizeddel később, a II. Rákóczi Ferenc Emléktársaság vállalta átszervezést, mivel fő feladatának a Rákóczi- kastély helyreállítását tekinti. Annak ellenére, hogy vannak, akik gáncsolják e nemes feladat megvalósítását és jelenleg is csak korlátozott anyagi támogatást sikerült biztosítani, az elért eredmény önmagáért beszél. Mégha minden jelentkezőt nem is tudtak fogadni, sikerült a kastély 1600 négyzetméteres udvarát kitisztítani. A fiatalok a szerteszét heverő építőanyagot is megmentették és elraktározták. Az, hogy a nyári tábor, mely július 11. és 23. között zajlott, sikeresen befejeződhetett, a június közepén alakult II. Rákóczi Ferenc Ifjúsági Klub tagjai előkészítő munkájának volt köszönhető. Ez a főleg Borsiban élő húsz fiatal több helyiséget hozott rendbe az emléktársaság és a klub számára. Ma már a kastély e kis része el van látva árammal és vízzel. Hajdú Jenó' a II. Rákóczi Ferenc Emléktársaság elnöke, miután a tíz évvel korábbi emlékoszlop mellett felavatták a másikat, melyet szintén Ferenc György készített, és ünnepélyes keretek között a tábor véget ért, fáradtan, de megelégedetten ült le a kastély egyik helyiségének asztalához: — A tábort megelőző időszak volt a nehezebb. Lényegében négy helyiséget hoztunk használható állapotba. Ez nagy anyagi áldozatok árán volt csak lehetséges. Csak a fürdőszoba több mint tízezer koronát emésztett föl, nem beszélve a 65 méter hosz- szú vízvezetékről és a 35 méteres szennyvízcsatornáról. Kiadásainkat lényegesen csökkentette, hogy megtaláltuk azt az emésztőgödröt, amelyet 1938 után éptettek. Erre csatoltuk rá a csatornát. Jelenleg még csak hideg vízzel tudtuk ellátni a táborozókat, ám lehetővé tettük számukra, hogy a megépült, meleg vízzel elátott fürdőszobát is használhassák. — Milyen eredménnyel járt az épító'tábor keretében végzett munka? — Sikerült a belső udvart lombtalanítani. A mai napon tükörsimává tettük a terepet. Már csak föl kell lazítani a talajt és be kell vetni fűmaggal. Ha a falak még sokáig vakolatlanul is maradnak, a környezetet méltóbbá tettük. Sem társaságunknak, sem a falunak nem kell szégyenkeznie. Örömünkre szolgál, hogy a fejedelem szellemiségét ma már sokan a magukévá tették. A tábor ideje alatt is rengeteg ember fordult meg itt. Levonva a tanulságokat, a következőkben másképpen szeretnénk szervezni a munkát. Intézményeket, szervezeteket és iskolákat várunk. Nekik kellene, ösz- szeválogatni a fiatalokat, akik azután idejönnének dolgozni. Legyen övék a felelősség, mert el kell mondani, hogy voltak olyanok, akiktől idő előtt kellett búcsút mondanunk. Távozniuk kellett. Lengyelországból is nagy volt az érdeklődés, de nem tudtunk mindenkit fogadni, csak egy részüket, sajnos végül is lemondták a részvételt. Hozzávetőlegesen 50 fiatal fordult meg a táborban e tizenkét nap alatt. Köszönetét mondok mindenkinek, aki munkánkban részt vett és segített. Nem sorolhatok fel mindenkit, így inkább nem emelek ki senkit. Meggyőződésem, hogy mindenki lehetősége szerint járult hozzá a sikerhez. Ami viszont gondot okozott, az a rendelkezésünkre bocsátott technika rossz műszaki állapota volt. Megkérdeztem a fiatalokat is, milyen emlékekkel fognak távozni Borsiból. íme néhány válasz: Petruska Gábor (Szatmárnémeti): még sohasem jártam építőtáborban. A munkától igazán nem szakadtunk meg, mert minden jól volt megszervezve. Kirándultunk, megismertük a környéket és a helybéli fiatalokat is. Váczi Orsolya (Kunszentmár- ton): Sajnálom, hogy véget ért a tábor, mert nagyon jó társaság jött össze. Sok volt a munka, de megérte. Nagy Tibor (Szatmárnémeti): Véleményem szerint kevés kirándulást szerveztek. Büszkén megyek haza, mert hasznos munkát végezhettem. Anita Lisiak (Lódz): Az elején kell kezdenem. Nálunk Lódzban Lengyel—Magyar Baráti Társaság létezik. Ott szóltak nekem, hogy ilyen tábort szerveznek, és megadták a címet. írtam Jenő úr címére, és a válasz igenlő volt. Utazhattam. De akkor még nem tudtam, miről is van szó. Ez egy ugrás volt a sötétbe. De megmutatkozott, hogy jó kaland volt, és lesz mire emlékezni. Merker Annamária (Szatmárnémeti): Nagyon jól éreztem magamat a táborban. Ha lehet, jövőre is szeretnék jönni. Mi haszna volt? Itt tanultam meg kapálni. Sokat hülyéskedtünk együtt. Az ennivaló finom volt, senki sem fogyott le. Baricza István Sándor (Szatmárnémeti): Dolgoztunk, szórakoztunk és tanultunk. Sajnos a román tankönyvek a valódi történelemről nem szólnak. Ezeket a kérdéseket elhallgatják. Tapasztalatszerzés volt ez a javából. Az első lépés tehát megtörtént. Borsiban is megmozdultak a fiatalok. Jelenlétem alatt gyerekek jelentkeztek, akikre köny- nyebb munkát lehetett bízni. Egy kastély helyreállítása már önmagában is romantikus feladat. Hajdú Jenő veje, aki egy szót sem tud magyarul, olyan önfeláldozó segítőkészségről tett tanúságot, hogy az utolsó nap estéjén a táborozok elismerő vastapssal köszönték meg lelkesedését. A munka nem állhat meg. A 28 csapot még meleg vízzel is el akarják látni, és további 10 vécét kívánnak rákötni a csatornára. Akkor már száz fiatalt tudnak fogadni. A természet adottságai megfelelnek a táborozás igényeinek, és kellő tisztálkodási lehetőségek mellett kielégítik a jogos elvárásokat. Borsi lakosainak egy része nem is tudatosítja, milyen ajándékot kapott a gondviseléstől azáltal, hogy az egyetemes történelem egyik legnagyobb alakja ezen a településen született. II. Rákóczi Ferenc még halála után is tud áldást osztani. A feladat nagy, de éppen ezáltal jelent megoldandó kihívást a borsiak számára. Úgy látszik, egyre többen vállalják e múltból rájuk háruló nemes kötelességet. Balassa Zoltán Kassa
