Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-24 / 197. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1994. AUGUSZTUS 24., SZERDA 5 Festett szobrok Vácott Vác rendkívül gazdag köztéri szoborkincse immáron több év óta tartó felújítási programjának újabb állomásaként a napokban befejeződött a Konstantin teret díszítő, s Szűz Máriát, illetve Szent Józsefet ábrázoló szobrok tavaly szeptemberben kezdődött restaurálása. A felújítást, csakúgy mint korábban a Gombás-patak kőszentjei, a híres Szentháromság-szoborcsoport, s számos további szobor esetében, Horváth Tibor restaurátor-szobrászművész végezte, ám ezúttal nem egyedül, hanem Schwarz Rezső okleveles restaurátor-művésszel közösen. Horváth Tibor, pótolva hiányzó részleteiket, a hor- ganyfém-alumínium ötvözet (spiater) szobrok hibáit javította ki, Schwarz Rezső pedig az ikonográfia szabályai alapján megválasztva a színeket különleges, az úgynevezett „ónpestis” ellen védelmet nyújtó festékkel színessé varázsolta a két rendkívül szép, múlt század végén készült alkotást. (A két szobor eredetileg is festett volt, ám az évtizedek során elveszítették most újra visszanyert színeiket.) (ribárv) Talum Attila felvételei Vita egy nagykőrösi egyházi iskola körül Dabas-Sári kettő? Újra fellángolóban van Nagykőrösön az a vita, amely akkor robbant ki, amikor a református egyházközség tulajdonába került Arany János Gyakorló Általános Iskola vezetésének az élén a presbitérium személyi változásokat kívánt eszközölni. A beérkezett két pályázó egyike Makai Katalin volt, akinek a támogatására már korábban is aláírásgyűjtési akcióba fogtak a városban. Amikor azonban kiderült, hogy a volt igazgató asszony egy angoinyelvvizsga-bizonyítvány hamisításának alapos gyanúja alatt áll, maga vonta vissza a pályázatát. A presbitérium ezek után nem javasolta a megyei önkormányzatnál Makai Katalin Arany János-díjjal való kitüntetését, azonban a díjat mégis odaítélték a volt igazgatónak. Az ügyben megszólalt a presbitérium hivatalos közleményben, amit kérésükre változatlan formában közlünk. Az ügy további részleteire nemsokára újra vissza fogunk térni. A Nagykőrösi Református Egyházközségek Közös Presbitériuma sajnálattal veszi tudomásul az Arany János Református Gyakorló Általános Iskola igazgatói állása körül kialakult helyzetet. Mivel eddig túlnyomó- részt egyoldalú vélemények láttak napvilágot, szükségesnek tartja jelen nyilatkozata közzétételét. Az iskola egyházi tulajdonba vételekor posztján maradt az eddigi vezetés, jóllehet erre az egyházat senki sem kérte vagy kényszerítette. Úgy gondoltuk, hogy az iskola reformátussá válása mindenki számára úgy kedvezőbb, ha az fokozatosan történik. Az igazgatói mandátum lejártakor lehetőség lett volna az állás kinevezéssel történő betöltésére. Ehelyett pályázat kiírása mellett döntöttünk, mert ezt a megoldást láttuk korrektnek és a demokratikus elvárásoknak megfelelőnek. 1994. június 14-én a közös presbitérium, a beérkezett vélemények és a pályázók meghallgatása után, titkos szavazással döntött az igazgatói állás betöltéséről. Minthogy minden 'szavazó maga döntött, ezen egyéni döntésekből állt el a közösségi határozat 41,5—58,5 százalékos arányban Soós Ferenc javára. Az egyéni döntésekben nyilvánvaló szerepet játszott, hogy Soós Ferenc pályázata világos irányt szab az iskola fejlődésének. Református keresztyén elkötelezettsége garancia arra, hogy más felekezetű, beállítottságú kollégáival is képes együttműködni és az iskola más felekezetű és felekeze- ten kívüli gyermekek előtt is nyitott marad. Meghallgatása során a presbitérium meggyőződött arról, hogy türelemmel és megbecsüléssel fordul az iskola minden tanulója és alkalmazottja felé. Noha kezdetben a megválasztása elleni tiltakozás okának a régi igazgató melletti kiállás látszott. Makai Katalin visszavonta pályázási szándékát. E lépésére nem a presbitérium döntésének tudomásulvétele indította, nem is kényszerítette rá senki. Súlyos okból maga kényszerült rá. Ennek közzétételi lehetőségét és a presbitérium, 1994. augusztus 2-án kelt levele útján fölajánlotta, ő azonban ez ideig nem élt a válaszadás jogával. Ez az ok, mely napvilágra került, közokirat-hamisítás alapos gyanújára utal. Emiatt a presbitérium felfüggesztette őt állásából és ellene fegyelmi vizsgálatot indított. Ekkor vált egészen nyilvánvalóvá, hogy a tiltakozás nem valaki mellett, hanem valami ellen jött létre. Az egyházat ért vádaskodások odáig mentek, hogy: megszegte ígéretét, intoleráns és erőszakos. Mindez távol áll tőlünk, mint a civó- dás szándéka is. Békességet akarunk és az egymással szembeni megértést. A presbitérium magán viseli az iskolafenntartás felelősségének súlyát, minden nevelőjének és tanulójának érdekét és békességét. Örömünkre szolgálna, ha ezt a felelősséget együtt viselhetnénk, mert gyermekeink és nevelőink békessége a cél és nem a háborúskodás. A döntés joga és felelőssége a presbitériumnak adatott. Kétjük e döntés tiszteletben tartását és azt a toleranciát, mely az önkormányzati iskolát akarók számára is érték. Adják meg az új igazgatónak a bizonyítás lehetőségét. A Nagykőrösi Református Egyházközségek Közös Presbitériuma Kötelesség teljesítéséért tíz százalék fizetéscsökkentés Hajsza Bugyi polgármestere ellen .Az újságíró tudja leginkább, hogy biblikus béke nincs, s ez a makro- és mikrovilágban egyaránt érvényes. A hadviselés ezernyi fortélyát ismerjük, amivel ártani tudunk egymásnak. Szóval, tettekkel, koholt vádakkal. S ha az indítékokat keressük, a háttérben megtaláljuk az önös érdeket. Egy országét, egy pártét, néhány emberét, avagy csak egyetlen személyét. Mindez akkor is érvényes, ha a csatározásnak politikai színezete van, például egy választás előtti kampányhadjárat. Vélem, hogy a Bugyi községben dúló polgár- mester kontra képviselő-testület ellentét is ezt példázza, a község érdekére való hivatkozással egyesek megpróbálják időben lejáratni az elkövetkező ciklus legesélyesebbjét, Szatmári Benő' polgár- mestert. Júniusban két cikket is írtam annak kapcsán, hogy Szatmári Benő ellen fegyelmi eljárás indult, mivel a fiatal községatya vonakodott végrehajtani a képviselő-testület ama döntését, hogy a szennyvíztisztító beruházáshoz az önkormányzat jelentős hitelt vegyen fel. Az ódzkodást a hitel milliós nagyságrendű kamatvonzata sugallta, másrészt Szatmári azon meggyőződése, hogy más, előnyösebb fizetési feltételek mellett a hitel elkerülhető. A döntő lépés előtt — a szerződés előtti napon — a lakosság is kinyilvánította hitelellenes álláspontját, vagyis Szatmári Benő nemcsak a maga „paraszti” józan eszére és lelkiismeretére hagyatkozott, amikor az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy nem hajtja végre a testület döntését. Addig legalábbis nem, míg népszavazás nem dönt a kérdésben. Akkor és most is Szatmári Benő azzal érvelt, a hitelt a költségvetést több évre leterhelné. A kamatokat a fejlesztési alapból kellene fizetni, ami nagymértékben lelassítaná, sőt leállítaná a községfejlesztést az elkövetkező években. A nagy sietséget semmi nem motiválta, hisz eredetileg is három évre szólt az ütemterv, hitelfelvétel nélkül. Szatmári azt is kifejtette, aligha lenne etikus néhány hónappal a helyhatósági választások előtt egy olyan visz- szafordíthatatlan lépést tenni, melynek anyagi következményeit az utódok viselnék. A testület mindezt nem vette figyelembe, s arra való hivatkozással, hogy a pályázatot elnyert kivitelező nagyösszegű kártérítési igényt jelent be szerződésszegés címén, károkozásért fegyelmi eljárást indított a polgármester ellen. Nos kártérítésre nem került sor, már csak azért sem, mert július 6-án a szerződést aláírták. A kivitelező — a Technogép Ipari és Szolgáltató Kft. kis győzködés után elfogadta azokat a fizetési feltételeket, amiket Szatmári Benő javasolt. Bugyinak tehát lesz szennyvíztisztító-telepe, anélkül hogy ehhez hitelt kellene felvegyen. Ennek alapján joggal hihetnénk, hogy a fegyelmi eljárást megszüntette a testület s így szent a béke a községben. Erről szó sincs! A testület az eljárást lefolytatta, s meghatározatlan időre tíz százalékkal csökkentette Szatmári alapbérét. Mindezt a szerződés megkötésének napján! Hogy milyen címen? Ezt a polgármester is szeretné tudni, ugyanis a határozatban nincs indoklás (?!). Mint azt Szatmári ügyvédje leszögezi, a határozat nélkülöz minden ténybeli alapot, önmagában a fegyelmi eljárás lefolytatása is törvénysértően zajlott. Ezt menetközben Szatmári többször is jelezte a fegyelmi bizottság felé, de nem talált meghallgatásra. Lévén, hogy az üggyel kapcsolatos dokumentumok a szerkesztőségünk birtokában vannak, ezek alapján és ezek ismeretében teljes mértékben egyet kell értsünk Szatmári Benővel. A polgár- mester akkor nem tett volna eleget a ráháruló kötelezettségeknek, ha felelőtlenül belehajszolja a "községet egy olyan hitelfelvételbe, melynek csupán a kamatvonzata 15—16 millió forint lett volna. Ha mindezt azok után is megteszi, hogy 920 aláírással lakossági ellenvéleményt tesznek le elébe. Ha nem keresi a megegyezést a kivitelezővel egy kedvezőbb fizetési konstrukcióra. Meggyőződésünk, hogy Szatmári Benő helyesen cselekedett, s nem ok nélkül szállt szembe a testülettel. Az új szerződés őt igazolta, hitel nélkül is lehet építkezni. Eme állásfoglalásunk új- fent nem váltja majd ki az ellentábor tetszését; s nem kizárt, hogy újabb lapunk elleni kirohanásra szolgál alapul. Mint tette azt Kaszás Ferenc képviselő a Lakossági Tájékoztató című helyi lap júliusi számában, többek között félcédulásnak nevezvén bennünket. Mint írja, csupán azért nem hív párbajra, mert finnyás az ellenfelei megválasztásában. Pedig az előbbi írásainkban még nem adtunk hangot ama véleményünknek, hogy a testület döntése nem a polgármester magatartásának objektív elbírálása, hanem jogi köntösbe bújtatott politikai manőver, egy lelkiismeretes ember tudatos lejáratása. Harc a koncért, a hatalomért, a polgármesteri székért. Mi nem kívánunk pereskedni, törvényes elégtételt kérni a lapunkat ért sérelemért. Egyrészt, mert annak anyagi vonzata a községet sújtaná, melynek lakosai közt számtalan olvasója van a Pest Megyei Hírlapnak. Másrészt — és ez a döntő ok — verébre nem lövünk ágyúval. Matula Gy. Oszkár