Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-16 / 191. szám

8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. AUGUSZTUS 16., KEDD Nem szakadhatunk el az embertől és a természettől Műhelylátogatóban Bányász Béla festőművésznél Idén ünnepelte 25 éves fennállását a Dél-Pest megyei Nagy István képzőművészeti csoport. Ebből az alkalom­ból kerestem fel vecsési otthonában a csoport egyik ala­pító tagját, a 67 éves Bányász Bélát, aki tíz évig volt a csoport elnöke, kiállításszervezője. Bányász Béla műtermében Adalékok a Beatles történetéhez A gombafej eredete A festőműhelyben maku­látlan rend uralkodik, a ké­nyelmesen süppedős fotel­ban bámulom a falakat be­borító festményeket, miköz­ben hallgatom a művészt pá­lyájáról, hitvallásáról, kér­deznem sem kell. Szemem megpihen a Népdal című képen, amely maga a szérűs- kert, a furulyázó fiú játékát szinte hallom, érzem a dél­utáni nap nyugalmát: ez a kép él. Mélázásomból a fes­tő megjegyzése ráz fel: — Az, hogy valaki tud rajzolni — mondja —, még nem jelenti azt, hogy mű­vész. Lehet, hogy csak egy jó iparos jó kézügyesség­gel. A művészet ott kezdő­dik, amikor valami többle­tet tudok adni a műben. Te­hát egy élmény alapján, amely festésre inspirál, ér­zelmileg fogalmazom meg a látványt. Akkor lesz műal­kotássá valami, ha tényleg beleviszi a festő a lelkét a képbe, a szobrász a szobor­ba, az író az irodalmi műbe. Azután pályájáról fagga­tom, amely érdekesen kez­dődött: — Budapesten szü­lettem — meséli —, de kis­gyermekkorom óta Vecsé- sen élek. Kölyökkoromban, amikor testvérbátyám me­sélt nekem, palavesszővel a kezemben a palatáblán pró­báltam illusztrálni a mesét és annak hőseit, ahogyan én elképzeltem azt. Azután ol­vasztott gyertyából mintáz­tam meg a figurákat. Ezek a dolgok nagyon lekötöttek, amúgy is zárkózott, vissza­húzódó gyerek voltam, in­kább befelé éltem. Nagyon szerettem a meséket, a fan­táziám hallatlanul műkö­dött, ugyanakkor érzékeny gyerek is voltam. Már ak­kor éreztem, hogy érzelmi­leg töltöttebb vagyok, mint a többi gyerek. Meg is válo­gattam a barátaimat, de olyan igazi, nagy barátom nem volt sem akkor, sem most, felnőtt koromban. Szeretem, becsülöm a jó embereket, de az igazi bará­ti köröm mégis a családom. — Ki fedezte fel a festői hajlamát, a tehetségét? — kérdezem. — Amikor gyerekként megálltam a képkereskedő előtt, gyakran rácsodálkoz­tam a festményekre és el­gondolkodtam, hogyan is le­het ilyen csodálatosan feste­ni. Izgatott, hogyan jutnak el ide a festők. Amikor egy-egy ilyen élmény után hazamentem, elkezdtem próbálkozni, kísérletezni. De soha nem másoltam sen­kit. A magam fantáziája után próbáltam megfogal­mazni a látottakat, így so­kat kísérleteztem a rajzolás­sal. Később alkotóközösség­be kerültem, ahol volt taná­ri irányítás, modell, korrigá­lás, viszonyítás mások mun­kájához, s tulajdonképpen így épül, halad, fejlődik az ember. Én Szentendrére jár­tam minden nyáron tovább­képző táborba, melyeket ak­koriban a Pest Megyei Ta­nács művelődési osztálya in­dított, személy szerint, ott Dániel Kornél volt az, aki sokat tett azért, hogy ezek a táborok létrejöjjenek. Min­den nyáron összefogták a megyében élő rajztanáro­kat, festőket és más képző­művészeket egy csoportba. és biztosították a lehetősé­get, hogy egy-két hetes tá­borozáson vegyünk részt. Ezeken igen komoly művé­szettörténészek tartották az előadásokat és rengeteg gya­korlati munkát adtak ne­künk. Nagy segítség volt ez nemcsak nekem, de kortár­saimnak is, hiszen ott ismer­kedhettünk meg a szentend­rei nagy festőkkel, akik Eu- rópa-hírűek voltak már ak­kor. így már az ötvenes években — amikor még igen ifjú festő voltam — volt közös kiállításom Czó- bel Bélával, Barcsay Jenő­vel, de festőtársaim voltak Szántó Piroska, Gráber Margit is. Bár soha nem utánoztam senkit, mégis elkerülhetetle­nül hatással volt festésze­temre Barcsay konstruktív irányzata, melynek sok más követője akadt. Ennek hatá­sára tanultam meg az önfe­gyelmet, a szerkesztést és a rendteremtést a kompozíció­ban. Persze éreztem, hogy nem az én világom ez a ke­mény, dekoratív és kicsit el­vonatkoztatott művészet, de beleestem és bizony tizen- egynéhány évig csináltam is. Ez jó is volt, meg nem is, de végül visszatértem az oldottabb festészethez, a posztimpresszionizmushoz. Művészetileg és szellemi­leg Tornyai János és Nagy István művészete inspirál, de nagy tisztelője vagyok Szőnyi Istvánnak is. — Miért jött létre a Nagy István-csoport és kik lehettek a tagjai? — A csoport célja volt, hogy olyan minőséget hoz­zon létre, amit nem lehet el­feledni, vagy csak egyszerű­en félretenni. A csoport egyébként nyitott, szívesen látunk fiatalokat is magunk között, mert az új generáció folytatja a munkát, ha mi ki­öregszünk. Sajnos a továb­bi munkánkat meglehető­sen befolyásolják az anyagi­ak, hiszen pénz nélkül alkot­ni sem, kiállítani sem lehet. Amikor egyéni céljairól, későbbi terveiről kérdezem, Bányász Béla büszkén foly­tatja: — Hatvanhét éves ko­rom ellenére semmi hanyat­lást nem érzek a művészet­ben. Friss szellemmel és jó fizikai erővel bírom a mun­kát, nem is érzem a koro­mat. Tovább akarok festeni, rengeteg tervem van még. Örökké keresem a jobbat, egy emberélet úgyis kevés ahhoz, hogy igazán jót al­kossunk — ezt mondta Munkácsy is. Kétszer kelle­ne élnünk ahhoz, hogy meg­tanuljunk jól festeni. — Minden festőnek van hitvallása. Bányász Bélá­nak hogyan szól a hite? — A művészetemet kizá­rólag érzelemre építem. A belső érzéseimet próbálom visszaadni olyan formában, hogy a néző ugyanazt érez­ze, amit én éreztem alkotás közben. Ha ez sikerül, ak­kor boldog vagyok, mert el­értem célomat. Az embertől és a természettől nem sza­bad elszakadni, mert aki et­től elszakad, az lélektelen­né, mechanizmusossá válik. A kitalált képek, formák, szobrok, az absztrakció le­het díszítő motívum, de mű­vészet soha. Az én érzelmi festészetem jellemzője, hogy egy régi pillanatot, vagy tájat lelki szemeim­mel látok, évekkel később, mint az eredetit láttam. Soha nem ültem ki még a viharba, de többször megél­tem, átéltem a vihart, mire lefestettem. így jött létre a Szivárvány és a Balatoni vi­har is. A legtöbb képem alapja egy régi élmény, így a Kalászszedő, az Arató is. Az őszi vecsési tárlatomon, amely a József Attila Műve­lődési Házban lesz, mind­ezt meg lehet majd tekinte­ni, remélem sok élményt nyújt majd a közönségnek. Simon Andrea Köteteket írtak már arról, ho­gyan keletkezett a Beatles együttes tagjainak eredeti véd­jegye, a korszakot formáló gombafej, de mindenki téve­dett. A forrás, amelyből a Beatles merített, egy í920-as években készült fénykép volt, amely egy 16 éves, bubifrizu- rás angol lányt ábrázolt — ezt állítja a Daily Mail című brit lap. Az eddigi legelterjedtebb tudomás szerint a gombafrizu­rát vagy Astrid Kirshher né­met fényképésznő ajánlotta a Beatles tagjainak, amikor ők — még ismeretlenül — a hamburgi Reeperbahn bárjai­ban zenéltek, vagy pedig John Lennon és Paul Mac- Cartney 1961-ben Párizsban látott efféle hajviseletet fran­cia diákokon. Mások szerint Sir Laurence Olivier Hamlet- je ihlette a gombafejet. Ez mind téves feltételezés — mondta mos a brit lapnak az 58 éves Joe Flannery. Flannery a Beatles neveze­tes menedzsere, a 27 évvel ez­előtt, 32 éves korában hirte­len elhunyt Brian Epstein leg­jobb barátja volt. Flannery Augusztus 31. és szeptem­ber 7. között a fővárosban vásárlással egybekötött kiál­lításon mutatják be az idén forgalomba kerülő tanköny­veket. Számos tankönyv eb­ben az évben sem jelent meg idejében, míg mások beszerzése akadályokba üt­között. Ezért a hiányzó tan­könyvek megvásárlását ezút­Folklórműsorral, népművé­szeti kirakodóvásárral kezdő­dött tegnap a mosonmagyaró­vári nyár egy hétig tartó kul­turális programsorozata. A belvárosi sétálóutcát a kis­mesterek néhány napra mes­terségek utcájává alakították. Érdekesnek ígérkezik a hét így beszélte el a történetet a Daily Mailnek: — Otthon a szobámban a tévén állt egy fénykép anyámról, 16 éves korából. Bubifrizurát viselt a képen, a húszas évek divatja szerint. John Lennont mindig érdekelte ez a fénykép és so­kat nézegette, amikor a többi­ekkel együtt nálam járt. Nyil­ván megbeszélték a dolgot, mert amikor egy ízben me­gint eljöttek, John egyenest a képhez sietett, felkapta, meg­mutatta Paulnak és azt mond­ta: „Ez az, ilyen hajat fogunk csinálni”. Utána elmentek egy hely­beli borbélyhoz, Jim Cannon- hoz, aki egyébként Paul McCartney másod-unokatest­vére volt, és megcsináltatták a gombafejet. Ez az igazi tör­ténet — a brit lap szerint. A Daily Mail beszámolója szerint Joe Flannery soha nem próbált hasznot húzni a Beatles együttes korai napjai­ra vonatkozó ismereteiből, s ma már csak annyi köti a régi történethez, hogy rendszere­sen virágot visz Brian Epstein sírjára. tál szeretnék biztosítani a szervezők, ráadásul a bolti árnál olcsóbban. Kétszáz ki­adó és számos taneszköz­gyártó cég kínálatából vá­laszthatnak az érdeklődők, amelyek között több mint ezer még eddig be nem mu­tatott tankönyv is megvásá­rolható lesz. A vásárra a be­lépés ingyenes. (-ky) közben nyüó utcagaléria is, amelyen a képzőművészek a járókelők előtt vonultatják fel munkáikat. A Lajta-parti vá­ros vendégül látja a dán, a né­met, az olasz testvérvárosok táncosait, muzsikusait, akik repertoáijukkal a helyi együt­tesek műsorát színesítik. A székelykapuk földjén A csernátcni Haszman-táborban Alsócsernáton jellegzetes háromszéki település. Az 1580-ban épült Damonkos kúria és a körülötte fekvő park ma helytörténeti, ipartörténeti és néprajzi kiállí­tásnak ad otthont. A múzeumot és az itt rendszeresen rendezett alkotótáborokat a Haszman testvérek, József, Pál és Lajos irányítják. Évente kb. 2000 ember fordul meg itt és ismerkedik a hagyományos kézműves mester­ségekkel. Képünkön: a fafaragó tábor résztvevői egy székelykaput készítenek MTI-fotó Kedvezményes tankönyvek Mosonmagyaróvári nyár Az arató (tusrajz) A kalászszedó (tusrajz)

Next

/
Oldalképek
Tartalom