Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-08 / 158. szám
MEGYEI HÍRLAP XXXVIII. ÉVFOLYAM, 158. SZÁM Ára: 13,50 forint 1994. JÚLIUS 8., PÉNTEK Rehabilitálni kell a népi politikát Elvesztett képességek 2. oldal Ökölnyi tűzdarabok hullottak az égből Bia és Páty pusztulása 9. oldal Három hét alatt húszezret keresett Nyári munka diákoknak 14. oldal Búcsúlátogatás a pápánál //. János Pál pápa tegnap búcsúlátogatáson fogadta Keresztes Sándor távozó magyar nagykövetet, aki Magyarország és a Vatikán diplomáciai kapcsolatainak 1990-ben történt helyreállítása után elsőként képviselte a magyar államot a Szentszék mellett. (Folytatás a 2. oldalon) Kihallgatják Czinegét is Az 1956-os salgótarjáni sortűzügyben a Fővárosi Bíróság többek között tanúként hallgatja majd ki: Biszku Bélát, Úszta Gyulát, Czinege Lajost, Földes Lászlót, Házi Sándort, Jakab Sándort és Lad- vánszky Károlyt. A pártállam volt politikai, katonai és rendőri vezetőivel kapcsolatos bírósági programot dr. Strausz János, a büntetőtanács elnöke jelentette be tegnap, mielőtt — a nyári szünetre tekintettel — elnapolta, illetve félbeszakította az ügy tárgyalását. Felmentették Csúcsot és Nahlikot Boross Péter ügyvezető miniszterelnök a Magyar Rádió és a Magyar Televízió alelnö- keinek július 8-i hatályú felmentésére tekintettel, holnapi hatállyal Szilárd Tibort, a Magyar Televízió és Szíjártó Istvánt, a Magyar Rádió gazdasági igazgatóját korlátozott jogkörrel megbízta a két intézmény ügyeinek átmeneti vitelével — közölte Juhász Judit kormányszóvivő tegnap az ügyvezető kormány utolsó üléséről tartott tájékoztatóján. Hozzátette: a gazdasági igazgatók megbízatása az új vezetőknek a köztársasági elnök jogkörébe tartozó kinevezéséig tart, de tevékenységük csak a napi operatív ügyek viteléhez szükséges intézkedésekre korlátozódik. Ez azt jelenti, hogy nem dönthetnek szervezeti, műsor- politikai, műsorkészítési, valamint jelentősebb személyi ügyekben. Boross Pétert szerdán saját kérésére fogadta a köztársasági elnök, s ennek nyomán csütörtökön a Köztársasági Elnök Hivatala közölte az alelnökök felmentésének tényét. Horn Gyula MSZP- elnök és Pető Iván SZDSZ- elnök szerdán közös levelükben arra kérték Göncz Árpádot, hogy minél előbb mentse fel Csúcs Lászlót és Nah- lik Gábort. (Folytatás a 3. oldalon) Az Alkotmánybírósághoz fordul az MDF? Pártelnök kerestetik — Abban az esetben, ha a köztársasági elnök az országgyűlési képviselővé választott polgármesterek ösz- szeférhetetlenségét feloldó törvény aláírása előtt nem fordul az Alkotmánybírósághoz, akkor ezt a Magyar Demokrata Fórum teszi meg — hangsúlyozta Herényi Károly szóvivő a Bem téri székházban tegnap tartott sajtótájékoztatón. — Sajnálatos, hogy így kezdődött az országgyűlési munka — fűzte hozzá Farkas Gabriella elnökségi tag, a párt országos hivatalának megbízott vezetője. A sajtótájékoztatón a többi között beszámoló hangzott el az MDF elnökségének szerdai üléséről, melyen Für Lajos elnök kijelentette: az országos választmány és az MDF ismét magára talált. A választmány legutóbbi, múlt szombati ülését már a jobbító szándék jellemezte, az egyébként „jogos indulatok” lecsillapodtak. Az elnökség szerdán elégedetten nyilatkozott a szeptember 10—11-re tervezett Vili. országos gyűlés előkészületeiről is. A tanácskozásra való felkészülés jegyében a testület levelet intézett az MDF helyi szervezeteihez, amelyben arra kérte őket: tegyenek javaslatot az országos gyűlésen újjáválasztandó pártelnök személyére, illetve augusztus elejéig közöljék, hogy kívánnak-e új küldötteket választani — tájékoztatta a sajtó képviselőit Farkas Gabriella. (Folytatás a 3. oldalon) Koszorús Ferenc és hős katonáinak Dohány utcai emléktábláján koszorúkat helyeztek el tegnap a Honvédelmi Minisztérium, a fővárosi, illetve az erzsébetvárosi polgármesteri hivatal, Izrael Állam magyarországi nagykövetsége, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Társaság, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Országos Szövetsége, a Magyar Fórum című hetilap, a Magyarok Világszövetsége, a Református Egyház és a Zsinati Iroda, valamint a Független Kisgazda- párt képviselői (Tudósításunk a 4. oldalon) Krekács Róbert felvétele Iliescu marad Visszautasította tegnap a román parlament az ellenzéknek azt az indítványát, hogy függesszék fel az államfőt hivatalából. A szenátus és a képviselőház együttes, ülésén a 408 szavazó képviselő közül 166-an igennel, a többi 242 pedig nemmel voksolt az ellenzék indítványára. Az idevonatkozó előírások szerint az államfő felfüggesztéséhez legalább 242 képviselőnek kellett volna igennel voksolni. A heves parlamenti vita eredménye tehát az, hogy Ion Iliescu államfő továbbra is hivatalában marad, nem kell kiírni népszavazást az államfő menesztéséről. Ellenzékiek szerint egy esetleges népszavazás az államelnök megbuktatását hozta volna, hiszen a közvélemény-kutatások Ion Iliescu népszerűségének csökkenését mutatják. Tankokat a Vérmezőre! A magyar sajtó jelentősebb orgánumai olykor mintha összebeszélnének: rajta gyerekek, dugjuk a fejünket a homokba! Egyre szaporodnak az olyan esetek, amelyekről a sajtó kipróbált szakemberei nem akarnak tudomást venni. Ha pedig valamiről nem vesznek tudomást, akkor abból nem születik hír, tudósítás, riport vagy más efféle produktum. Itt volt például a minapi, ám nem mindennapi eset: géppiszíolyos rendőrök őrizték a Magyar Rádió épületét. Jobb demokráciákban ilyenkor tévések, rádiósok, napilaposok hada firtatja a különös jelenség okát, s addig nem nyugszanak, amíg eleget nem tesznek a hivatásukból fakadó kötelezettségeiknek. Ezúttal azonban senki nem kívánta fitogtatni szakmai rátermettségét. Bár a rendőrség hivatalos tájékoztatással nem szolgált, valami azért kiszivárgott. Állítólag egy tervezett, de nem engedélyezett demonstráció miatt vált szükségessé a különleges védelem. Meg nem nevezett „rádiós források”szerint a tüntetést Csúcs László felmentése miatt rendezték volna bizonyos szélsőséges erők. E „szélsőségesek”— mostanában a Csurka István mozgalmához tartozókat szokás így emlegetni —, különösen a másfél százalékot elérő, nagyarányú választási eredményük óta veszélyeztetik a demokratikus magyar társadalmat, s annak közintézményeit, ezért nyilvánvaló, hogy velük szemben jóval erélyesebben kell fellépni, mint a kupagyőzelmet ünneplő, ugyancsak rendkívül veszélyes ferencvárosi szurkolókkal szemben. A Vérmezőn ma sor kerül a demonstrációra. Mivel feltehető, hogy kevésnek bizonyul a kardlap és a géppisztoly, talán nem ártana felvonultatni a tankokat. Bánó Attila A föld a legkelendőbb Kárrendezési mérleg Három éve foglalkozik már kárpótlással a Pest Megyei Kárrendezési Hivatal, hiszen ez irányú munkájukat még 1991 augusztusában kezdték el. Ennyi idő elteltével az elvégzett feladatokat mérlegre lehet tenni, s a jelenlegi — a kárpótlásban kissé csendesebb — időszak arra is alkalmas, hogy a hivatal jövőbeni teendőit is rendezzék az itt dolgozók. — Nem kétséges, hogy a hivatal létszámának alakulása, s az ide benyújtott nagyszámú kérelem feldolgozási követelménye csak nehezen találta meg a megfelelő mértéket — mondta a Pest megyei hivatal vezetője, Sztá- ray Mihály. — Őszintén szólva, ha több időnk van az elbírálásokra, akkor lényegesen kevesebb hibát követtünk vőlna el ezek során. Az I. és II. kárpótlási törvény kapcsán olyan mennyiségű ügy érkezett hozzánk — csaknem hatvanötezer —, amely országos léptékkel mérve is óriási. Ennyi ügyet magas színvonalon elbírálni nem köny- nyű feladat sem emberileg, sem szakmailag. (Folytatás az 5. oldalon) Előd és utód az agrártárcánál Vezetőváltás európai módoi Új vezetés kerül a kormány- váltás miatt a Földművelés- ügyi Minisztérium élére is. A „hatalom” átadásának-át- vételének közelgő időpontja kapcsán közös sajtótájékoztatót tartott tegnap a jelenlegi politikai államtitkár, Medgyasszay László, s utódja: Kis Zoltán. Az együtt megtartott tájékoztató jó példa arra, hogy vezetőváltás történhet emberi, európai módon is —: mondta Medgyasszay László. A leköszönő államtitkár szerint valószínűleg lesznek olyan ügyek, melyeket a minisztérium új vezetése is továbbvisz majd. Munkáját értékelve kifejtette: noha politikai államtitkár volt, igyekezett inkább gyakorlati tevékenységet folytatni, s nem politizálni. Az elmúlt másfél évre visszatekintve — mióta Medgyasszay László az államtitkári posztot betölti — jónak minősítette a Mezőgazdasági Fejlesztési Alap működését, s a falugazdász-hálózat megszervezését is. (Folytatás a 4. oldalon)