Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-07 / 157. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. JÚLIUS 7., CSÜTÖRTÖK 13 Tallózás A minap rendezgettem a már tetemesre duzzadt különféle újsághalmazt, amikor egy múlt évi (1993. június 28.) Pest Megyei Hírlap került a kezembe, ami egy hétfői szám volt. Tekintettel arra, hogy e munkám közben látom, hogy a „mai” újság is hétfői, kíváncsi voltam rá, hogy mit írt az újság pont egy évvel ezelőtt. Mindjárt az első oldalon képet közöl a gödöllői világjárók és az ott zajló ünnepségről, meglepő hasonlatossággal emlékezik meg róla mindkét szerző. Aztán tovább lapozva, a harmadik oldalon találkozunk Vödrös főszerkesztő úr cikkével, melyben elmarasztalja a fővárosi önkormányzatot, miszerint „az ivóvíz minden cseppje kincs, de ma már nem természetes ajándék” és ami voltaképpen nem is így igaz. Aztán a második oldalon „A fideszes ravasz- kodik, az SZDSZ-es meg szárnyakat kapott” cím alatt — igen helyesen — atyai kioktatásban részesíti Orbán Viktor sajtótitkárát. Ennek az volt az oka, hogy a Fidesz azt gondolta magáról: a narancs megérett! Tehát lehet most már diktálni, ha nem is országos lapok, de megyei lapok munkatársainak mindenképpen; sőt azt is megtehetik, hogy egyszerűen odarendelik a szerkesztőt, netán a főszerkesztőt. Világos és félreérthetetlen eligazítást kapott Orbán úr titkára: „Pest Megyei Hírlap szerkesztőségének tagjait szeptember 15-e óta senki nem rendelte, (nem) rendelhette magához, tehát ezt a Fidesz elnöke sem teheti meg.” Ez tehát egy évvel ezelőtt volt! Akkor a Fidesz nagyképű, fennhéjázó, öntelt viselkedése még ellenzéki szerepben sem volt vonzó. Különösen nem akkor, amikor Orbán, az egyik felszólalásában, a parlamentben a kormányt hazugnak nevezte. Amint látjuk, ez a „harcias” kiállás még csak egy évvel ezelőtt volt, és mi van ma? A narancs, mielőtt megérett volna, megromlott, összement, és amint látjuk, nem volt rá vevő! Amit másoknak kívántak, magukon teljesedett be! Erről vajon mi a sajtótitkár véleménye?! Fájó, megalázó szerep jutott osztályrészül az egykoron nagyhangú, mindenkit túlharsogó, agyagba döngölős Orbán Viktornak, még akkor is, ha innen-onnan (néha) kap is egy-két biztató szót, mint a PMH 29-i számában attól a bizonyos Cili nénitől, aki kis Nemecseknek becézve, arra biztatja, hogy maradjon csak olyan amilyen volt, mert nem benne van a hiba, hanem a madarakban, akik sok kárt tettek a narancsligetben. Azután tovább lapozva, érdekes képes riportot találtam „Szabad népek szabad hazája” címmel Tibay Ágnes összeállításában. Felvillantotta az elmúlt negyven évet 1945-től a kivonulásig, igazán nagyszerű és tanulságos összeállítás (akinek megvan az újság, javaslom, még egyszer nézze át). És végül közli az újság az utolsó lapon a Nagytétényben megnyílt szocialista szobrok parkját. Nagy vonalakban ennyit az egy évvel ezelőtti PMH-ból, amelyből azonban még az is kiderül, hogy a cikkek és írások hangvétele bizakodóbb, derűlátóbb volt. Nem ennyire a pont egy évvel későbbi. De azért véleményem szerint a csüggedésre, fásultságra és borúlátásra nincs ok. A történelmet visszaforgatni oda, ahonnan elindultunk, nem lehet. Még akkor sem, ha a történelem néha megismétli önmagát. Meg kell próbálni hinni a koalíciónak, és bízni az ellenzék jó szándékában, és — ha megérjük — egy év múltán ismét elővesszük a PM Hírlap akkori számát — mert merjük (sem) remélni, hogy a lap túléli a kezdeti megpróbáltatást, és igazi építő, konstruktív ellenzéki szerepben, jól meg fogja állni a helyét — túlnőve keretein — az egész olvasótábor teljes megelégedésére. Pusztai József Tápiószecső Hányán vagyunk magyarok? Tisztelt olvasótábor, emlékezzünk arra, Antall József miniszterelnök úr bejelentette, lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke akar lenni. Mi, budake- sziek is így gondolkodunk. Van egy jól működő székely körünk, most alakuló kárpátaljai szövetség, szé- pítők, hagyományőrzők és nyugdíjasklubok, mindmind egy akaraton van. Segíteni Budakeszire látogató székely, most már Kárpátaljáról is hozzánk látóHISTÓRIA Reformáció és ellenreformáció Rendes, jól fegy- . vérzett hadsereget alkotni nem voltak képesek, amely nagyobb hadműveleteket hajthatott volna végre. A felkelők külföldi szövetségeseket is találtak. XIV. Lajos, aki 1672 óta háborúban állott a császárral, szerződésben évi segélyt ígért nekik és a portával egyetértésben Erdélyt bírta rá támogatásukra. Az 1678-ban Teleki Mihály, Apafi főtanácsosa vezérelte sereg nem sok eredményt tudott elérni, de Thököly a kurucok élén elfoglalta a bányavárosokat. A kuruc harcok korántsem egyesítették az egész magyarságot egy táborban. A nyugati katolikus magyarság jó része akkor is hű maradt a nemzeti ideálhoz, az ország egységének visszaállításához, amikor Thököly a szultán támogatásával a királyi Magyarország túlnyomó részét hatalmába kerítette. A Thököly sikerei és XIV. Lajos rablóhadjáratai miatt engedékennyé vált udvar 1681-ben megszüntette a rendkívüli intézkedéseket és országgyűlést hívott ösz- sze Sopronba, amely teljesen visszaállította a rendi alkotmányt. Az országgyűlést a katolikus többség eddigi hódításainak biztosítására használta fel: tizenegy, név szerint felsorolt nyugati megyében a protestánsoknak ezután csak két- két helyen engedtetett meg templom, iskola és papiak tartása; a többi megyében nem voltak ilyen „artikuláris” helyek és a szabad vallásgyakorlat továbbra is megmaradt. Az üldözés idejében elveszett templomok, persze nem kerültek vissza a protestánsok birtokába. A nemzet két táborra oszlott, nagyobb része nyílt harcban állott az uralkodóval akkor, amikor csaknem váratlanul megvalósult régi vágya, állami és területi egységének helyre- állítása. Ä török birodalom a 17. század utolsó negyedében a belsejében egyre jobban lábra kapó züllést külső sikerekkel, hódításokkal akarta orvosolni. Szulejman politikáját akarták folytatni és a hódítás kiterjesztése lett újból a török politika célja. A török utolsó nagy támadásának veszélyét XI. Ince pápa ismerte föl; szívós diplomáciai munkával, amelyben a Lipótot és minisztereit a török háborúra rábeszélő Bu- onvisi nunciusnak volt oroszlánrésze, szövetséget hozott létre Lipót és Sobieski János lengyel király között. Bécs falai alatt 1683-ban kiderült, amikor a keresztény sereg hirtelen támadása elsöpörte az ostromló török sereget, hogy a török birodalom ereje megroppant. Bécs fölszabadításának óriási volt a hatása, XIV. Lajos a keresztény közvélemény hatása alatt éveken át nem merte Németországot megtámadni; Lipótot is egyszerre megnyerte a kereszténység felszabadítása tervének. A támadó háborúra az iniciatívát megint a pápa ragadta meg, aki a „szent ligában” hozta össze a császárt, Sobieskit és Velencét; a hadjárat anyagi terheinek jelentékeny részét is a pápa viselte, amihez még más nagy összegű egyházi eredetű pénz is járult. Még 1683-ban Lotharin- giai Károly herceg Párkánynál aratott győzelmet, aminek gyümölcse Esztergom visszafoglalása volt. Ez események hatása alatt Thökölyt elhagyták hívei, Felső-Magyarország újból a királyé lett és Thököly török fogságba került, a kurucok meg csatlakoztak a fölszabadító seregekhez. A keresztény szolidaritás is, látva Bécs komoly készülődését, felébredt és egész Közép-Európából seregek, nyugatról meg számos önkéntes sietett a császár zászlói alá. A brandenburgiaknak és a bajoroknak oroszlánfészük volt Buda visszafoglalásában 1686- ban Károly herceg alatt. A császári fővezér a következő évben Mohácsnál újból nagy csatában verte meg a törököt és utóda, Lajos ba- deni őrgróf egészen a Balkán-hegységig nyomult előre. Ekkor XIV. Lajos támadása a Rajnánál és az ebből kifejlődő háború mentette meg a töröknek európai birtokait, a császár a keleti harctéren csak csekély erővel harcolhatott, de Szalánkeménnél, a Tisza torkolatánál még így is tudott egy mindkét felet kimerítő győzelmes csatát megvívni. A töröknek sikerült ugyan a Duna vonalát elérnie és tartania, de Sa- voyai Jenő herceg hadvezért tehetsége, Zentánál (1697) megsemmisítő csapást mérvén a török seregre, a 16 éves hadjárat sorsát véglegesen eldöntötte. A karlócai béke (1699) csak a Tisza-Duna-Maros szögét hagyta meg a töröknek, míg Lipót az egységes Magyarországgal együtt Erdélyt is újból egyesítette Szent István koronája alatt. Húsz évvel utóbb Jenő herceg a magyar terület utolsó darabját is fölszabadította a török uralom alól és Magyarország régi hűbéres országait. Szerbiát és Romániát is behódolásra kényszerítette (1718, Pozsarevác). Halála után ezek a területek csakhamar megint elvesztek és a természetes határ, a Duna vonala lett a Habsburg-monarchia végleges határa (1739, Belgrád). Az ország egységének visszaállítása kétségtelenül a dinasztia érdeme volt. Ez a körülmény a rendekkel szemben tetemesen növelte az uralkodó hatalmát, ami már az 1687. évi országgyűlésen kifejezésre jutott, amikor az aranybulla ellenállási záradékát, amely a rendek felkeléseihez megadta a jogalapot, érvénytelenítették és a választó királyságot megszüntették azzal, hogy a Habsburgok férfi ágában az örökösödést az elsőszülött- ségi jog szerint állapították meg. Az örökös uralkodó csak arra volt kötelezgató testvérek, gyermekek nyaralásához. Ehhez tartozik még a polgármesterünk, Szemereki Zoltán, aki azonnal segít a költségeinkhez, lehetőségének megfelelően. A legnagyobb teher Budakeszi vendégszerető lakosságáé, akik a legnagyobb áldozatot vállalják! Őszinte köszönet a falu lakosságának. Budakeszin lakik egy nyugdíjas tanárnő és baráti köré. Turáni Józsefné, mindenki Aranka nénije. Ő kárpátaljai születésű, akit a szíve még mindig hazahúz. Szervezett egy kirándulást Kárpátaljára, 40-en utaztunk, az utazás fáradalmait elfeledtették velünk az ott élő emberek. Az ő lehetőségeiknek megfelelően olyan vendéglátásban volt részünk, amit soha nem feledünk el! A hazaindulás előtt Orosz Sándor polgár- mester úrral megtárgyaltuk, hogy hozunk gyermekeket nyaralni, amennyit el tudunk helyezni. Akiknek nem jutott vendég, az anyagiakkal járult hozzá a nyaraláshoz. Harminc gyermek jött két hétre, húsz felnőtt egy napra kishatárátlé- pővel, ehhez kellett az anyagiakat megszerezni, megszervezni. Tizennyolcadikén jöttek, fogadás volt, szépen terített asztal várta a vendégeket. Ezután a vendégek elfoglalták szállásukat. Este a budakeszi polgármester úr fogadást adott a helyi kisvendéglőben a felnőttek tiszteletére. Szemereki Zoltán egy írógépet, filmvetítőt ajándékozott a dédai polgár- mester úrnak a község részére. A magánemberek különböző ajándékokkal lepték meg a kedves vendégeket. Orosz Sándor, Déda polgármestere megköszönte az ajándékokat. Szomorú része most következik, az egyik vendég azt kérdezte tőlem: Pista bácsi ezután is jöhetünk? Mert a leendő miniszterelnök úr azt mondotta, ő csak tízmillió magyarnak az elnöke! Megnyugtattam a kedves vendéget, mi magyarok többen vagyunk, és úgy gondolkodunk, mint a néhai miniszterelnök úr. Ha otthonról jöhettek, mi itthon szeretettel várunk mindenkit. Tiszteletből egy személlyel csökkentem a tízmilliós létszámot, és lélekben ötmillióhoz tartozom. A nevek használatáért utólagos engedélyüket kérem. Sánta István Budakeszi ve, hogy koronázáskor a rendi alkotmányt biztosító hitlevelet kiállítsa. Ugyanekkor a katolikus arisztokrácia az udvarnak tett szolgálatai jutalmául jogot nyert hitbizományok felállítására. A felszabadító háború irtózatos áldozatokat követelt a nemzettől, az adók szörnyen nyomasztók voltak, a néhány megmaradt királyi vármegye pénzben és porciókban, a katonaság ellátásában többet szolgáltatott a hadseregnek, mint a gazdag örökös tartományok. Ehhez járult az idegen tábornokok kíméletlen zsarolása, ami mindennél többet tett egyes vidékek elidegenítésére a dinasztiától. Valamennyin túltett Carafa Antal tábornok, aki Debrecen városától annyit zsarolt, hogy azt a bécsi miniszterek is megsokallták. De ezt is felülmúlta eperjesi szereplése 1687-ben, ahol ösz- szeesküvés vádjának ürügye alatt nemest és polgárt egyaránt vérpadra küldött, hogy azután magának foglalhassa le vagyonukat. (Folytatjuk) Eckhart Ferenc Cegléd bombázása Magyarország lakói a háború borzalmait 1944-ben ismertek meg. Az ország területének légitámadását az amerikai és angol repülőgépek áprilistól tették rendszeressé. A főváros az első hatalmas erejű bombatámadást április 3*án szenvedte el, 1073 fő vesztette életét A főváros mellett a fontosabb ipari központok, közlekedési csomópontok voltak a támadások célpontjai, de sokszor katonailag indokolatlan települések is a bombák áldozatai lettek. Cegléd városát július elején érte az első támadás. A Ceglédi Híradó július 8-ai száma idézte fel a város tragikus óráját Mivel vasárnap volt, az emberek közül sokan a templomokban hallották meg a szirénák hangját A támadók Cegléd külterületén, szántók és szőlők közé dobták le a bombákat, így emberéletben szerencsére nem okoztak kárt, de a hatalmas bombatölcséreket meglátva, sokan „megdermedtek a félelemtől Az első támadást követő légibombázások közül legtragikusabb az augusztus 29-ei volt A repülőgépek valamivel ti óra után jelentek meg Cegléd légterében, a vasútállomás környékét a nagymalmot a Ker- nács- és S'zucs-telep házait érték a bombák. Az állomás óvóhelye telitalálatot kapott és mindenki meghalt: 48 személy vesztette életét. A városban ezen a napon 25 ház teljesen, 60-70 súlyosan megrongálódott több mint 100 személy elhelyezését kellett megoldani. Az értelmetlen légitámadások szeptemberben is folytatódtak, I7-én kilenc életet követeltek az amerikai bombák. Pogány Győrje
