Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-28 / 175. szám
l PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. JÚLIUS 28., CSÜTÖRTÖK - 13 Kiáltás! Ma, 1994. július 21-én délután négy órakor, rövid pár mondatban, elbúcsúzott a Tv-Híradó stábja. Bevégeztetett. Itt nem arról vap szó, mint néhány hónappal ezelőtt a rádióban, ahol elbocsátottak 129 rádióst, itt végérvényesen kigyomlálják a nemzeti jellegű műsorok utolsó, árva fűszálát is. A rádióban vagy a tévében a liberálisok elbocsátása után is, a két intézmény jellege liberális maradt. A volt konzervatív komány akkor mintegy kicsi helyet csinált magának a liberális tengerben. Jól tudja ezt a hozzáértő közvélemény, hogy így volt. Erre aztán világra szóló panaszáradatot zúdított a liberális sajtó: Magyarországon vége a sajtószabadságnak! Nem uraim, akkor csak egy icipicit megnyirbálták a liberálisok hatalmát. A visszavágás, a bosszú teljes volt: a nemzeti jellegű, a konzervatív hangú műsorok teljes kivégzése. Hiába mondta néhány liberális újságíró és politikus, hogy a médiában helye van a magyar, azaz nemzeti szellemű műsoroknak is, úgy látszik a hirtelen bosz- szú nem ismert kegyelmet. Pusztuljon! Az írmagja se maradjon annak, ami nemzeti, ami a magyar hagyományokon alapul... Hogy a liberális propaganda ellenére még mindig másfél millió szavazó van a konzervatív, nemzeti pártok mögött? Vagyis az összes szavazók 30 százaléka. Ez a bosszú pillanatában senkit nem érdekelt. Mi, magyarok, nemzeti érzésűek, konzervatívok most ott állunk tehát saját rádiónkból, tévénkből kitessékelve ... N emzetet ilyen megalázás még nem ért! Urak, hölgyek, választó- polgárok, magyarok: most jött el az ideje, hogy cselekedjünk! Múltkor azt írtam, hogy adakozzunk egy új napilapra. A helyzet tragikusan változott azóta. Most már talán csak másfél millió hazafi adakozásából működtethetünk egy új, szerényebb tv- és rádió- állomást, mert ezt kiragadták a kezünkből. Vegye kézbe valaki sürgősen az adományozás megszervezését, mert holnap már késő lesz!... Fazekas János Budapest Hecckampány Levél Wittinghoff Tamáshoz! Tisztelt Polgármester Úr! A Pest Megyei Hírlap (nem tévesztendő össze az újságolvasók tömegei által „kikövetelt” Pest Megyei Hírekkel!) július 15-i számának' „Vélemény” című rovatában az ön szívhez szóló helyzetelemzése olvasható. Engedje, hogy megkérjem: szíveskedjék utánanézni, mi a különbség a hecclap és a tisztességes tájékoztatás között. Aki, mint bizonyára ön is, rendszeresen olvas újságokat, hallgat rádiót, észrevehette: első számú közellenség lett a Pest Megyei Hírlap, mintha legalábbis nagy hatalmú, közvéle- ményformáLó országos lap lenne. Ennek ellenére (vagy éppen ezért?) tart ellene — most már az ön közreműködésével is — az igazi hecckampány! Talán nem kerülte el az ön figyelmét sem, hogyan bántak (bánnak) el — a Sándor András által említett, sajnos valóban létező erők — azokkal, akik a nemzet, a magyarság jövője érdekében szólni mertek, elmondták vagy leírták a fenyegető veszélyeket. Az ön „írása” — úgy vélem — nagyon jól beleillik a „Tégy a gyűlölet ellen” című liberális akciók sorába, melyek valójában a gyűlölet parazsának szítását, sőt lángra lobbanását szolgálják. Mert mi mást is szolgálnának azok a „rendezvények” — mint láthattuk és bőrünkön érezhettük —, amelyeken a másság képviselőit botokkal (esernyőkkel) próbálják „jobb belátásra” bírni. Tisztelettel kérdem öntől: akkor is ilyen felháborodott volt, amikor „valaki” micisapkázott, „valakik” a pápa gyalázását engedték meg maguknak, „valakik” a nemzetet és kormányát igyekeztek — nem kevés sikerrel — ország-világ előtt lejáratni?. Hirtelen haragjában szintén megrótta ön a liberális kozmopolita HISTÓRIA A honfoglaló magyarok (XIII.) Ruhákra varrott csillogó érmek A nyugati térítők vezethették be néhány forgalmas központban — épp az érseki városban, Esztergomban is — a keresztény szokás szerinti szombati vásárokat. István király a nyakas magyarok templomhoz szoktatása érdekében rendelte el, hogy a vásár az emlékét azóta is nevében viselő ünnepnapon, vagyis - vasárnap (eredetileg vásárnap) tartassák, míg a keresztény hit megszilárdulásával újra megtiltották az ünnepnapon történő adás-vételt. A vasárnapi vásárok sokadalmát idézik fel első törvényeink, amelyek kimondják, hogy az elbitangolt jószágot a várba vigyék, és ott a templom előtt, illetve a vásárban mutogatva keressék tulajdonosát. A vár és vásárhely itt nyilvánvaló kapcsolata már jóval korábbi időkben alakult ki, ahogyan a törvényekben említett várról várra járó kereskedők is régi szokást gyakorolhattak. A régészt tárgyi bizonyítékok vezetik el ehhez a meggyőződéshez, hiszen a népesség egy területről való széttele- pítésén kívül nem magyarázhatja mással azonos műhely készítményeinek nagy távolságra való szétszóródását (például a délvidéki orsovai, orosházi, illetve a kisalföldi szeredi és a kolozsvári, valamint a budapesti övveretek egyezése). A Kárpát-medencébe való költözésük után a magyarok a X. század első felében fenntartották hagyományos keleti kereskedelmi kapcsolataikat, amit a források utalásain kívül az e korban vert számos arab érem és a huszti nagy dir- hemlelet is bizonyít. A messzi földről jött kereskedők a magyaroknál védelmet élveztek: a 934. évi portya idején a besenyők és magyarok között azért tört ki viszály, mert egy Ardabilból származó kereskedőt, aki a magyaroknál megtelepedett, a besenyők részéről sérelem ért. A kazárok országának széthullásával megélénkült a bizánci és a környező szláv területek felé irányuló forgalom. A X. század . második felében nagyobb számban bukkannak fel az említett prágai vásáron fizetőeszközül is használt bizánci aranypénzek, valamint feltűnnek a bizánci és szláv ékszerek (gyűrűk, fülbevalók), illetve ezek hazai utánzatai. A földbe rejtett ékszerkészletekben is a keleti szláv, bizánci, balkáni ezüst- és aranyművesség készítményeire ismerhetünk (Zseny- nye, Darufalva, Tokaj). A Magyarországon áthaladó északdéli kereskedelmi útvonal egyre növekvő jelentőségére Gedai István mutatott rá. A Prágát és Bizáncot összekötő kereskedelmi út emléke az a forArany- és ezüstpénzek honfoglaláskori sírokból rásadat, hogy Szvjato- szláv kijevi fejedelem, akinek koponyájából az őt foglyul ejtő besenyők utóbb ivócsészét készítettek, a Duna menti bolgár városok meghódítása után Perejaszlavecbe tette székhelyét, s ide kívánkozott vissza később Kijevből is, mondván, hogy a görög fényűzési cikkek mellett oda áramlott minden földi jó, a csehektől áruk és a magyaroktól ezüst és lovak. Az ezüstön itt bizonyosan éppúgy ötvöstárgyakat kell értenünk, pint a Bizáncból érkező aranyon. E 969-ből, tehát a kalandozások lezárása - után feljegyzett adat azért is jelentős, mert arról tanúskodik, hogy a zsákmányolt ezüstön kívül a magyaroknak saját nemesfémforrásaik is voltak. Az ezüst fejtése a X. században Selmec környékén az Árpád-ház ellenőrzése alatt folyhatott, amint azt a szervezetét tökéletesítő Géza fejedelem nevét őrző Devicse nevű egykori központja sejteti. Aligha véletlen az is, hogy az erdélyi gyulájc székhelyükül a régi Apulumot tették meg, amelynek körzetében, Zalatnán aranytermelés folyt. A belső kereskedelmi forgalmat a magyarok közvetlen termékcserével bonyolíthatták le, de már régtől fogva állandó értékmérőül szolgáló természeti pénzzel is rendelkeztek, előbb a prémmel, majd a tinóval. Áruikat azonban szísajtó (Hócipő, Kurír, Magyar Narancs... stb.) élharcosait? Papírért, tollért kiáltott, hogy kifejezze felháborodását a megyei közgyűlésnek a címer használati jogának — szerintem kellően el nem ítélhető — megvonásáért? Az ön ilyen egyoldalú közszereplése mindenképpen dicstelen, mert szerepét — feltehetően — önként vállalta. Ámbár lehet, hogy „ama erők” képviselői — állításával ellentétben — mégsem mulasztották el önt felkeresni! M. László Miklós Budapest Csúcssebesség A mai napon az alábbi csúcssebesség elkövetésével találkoztam. Ülök az autómban, utazom. Közben hallgatom a rádiót. Éppen híreket mondanak, amelynek élén bejelentik: megérkezett a miniszterelnök javaslata a médiumvezetők kinevezésére a köztársasági elnökhöz, aki azt nyilatkozta, hogy ésszerű határidőn belül dönteni fog a kinevezésekről. Igen, a köztársasági elnök úr következetes, hiszen korábban is ezt nyilatkozta. Haladok tovább, gyorsan eltelik egy óra, újra híreket mondanak. A köztársasági elnök kinevezte a rádió és a tv vezetőit, és döntött a felmentésekről is. Nocsak, bravó! Köztársasági elnökünk nem vesztegette hiába idejét az észszerű határidő felesleges nyújtásával, sokak bizonytalanságban hagyásával, hanem — mint illik — hamar döntött. No de ilyen gyorsan? Hogyan volt ideje tájékozódni a jelöltek alkalmasságáról, az ilyenkor szokásos alkotmányossági aggályokról? Korábban mintha nem ilyen csúcssebességgel ment volna ez az eljárás. Csak nem az új kormány hatása pörgette fel a köztársasági elnök ilyen kérdésekben eddig igencsak öreguras munkatempóját? Nem tudom, de a csúcssebesség nemcsak a közutakon lehet előnytelen. Én mindenesetre maradok a hagyományos magyar úton, az előírt és az ésszerű tempónál. Dr. Fenyvessy Zoltán Budapest vesen adták oda az idegen kereskedők pénzeiért, bizánci aranyért vagy arab ezüstért. Értéküket e pénznemekben is ki tudták fejezni, miként a volgai bolgárok is pontosan tudták, hogy • egy-egy nyersprémért a mohamedán országok kereskedőitől két és fél dirhemet kérhetnek. E pénzek azonban csak a hazai kereskedők kezén maradtak fizetőeszközök, egyébként a forgalomból kivonva halmozódtak fel a rangos családoknál, akik nemesfém-nyersanyagként gyűjtötték, olykor ruháikra is felvarrva néhányat e csillogó, szép veretű érmekből. Értékes vagyontárgynak számított, hiszen Gar- dízí leírja, hogy a magyaroknál a rangos eladó leányokért a vő (vevő) állatok és különféle ingóságok mellett pénzt is adott menyasszonya szüleinek. Az előkelők vagyont őrző kocsijainak vízhatlanná tett, juhtejjel vagy faggyúval átitatott nemezfedele alatt zsákszámra gyűlt az arany-, ezüstpénz és a belőlük készült ékszerek. (Folytatjuk) Dienes István Gubody Sándor, Nagykőrös képviselője 1798. július 28-án született Gubody Sándor, szülővárosának, Nagykőrösnek polgármestere és hosszú időn keresztül országgyűlési képviselője. A sors hosz- szú élettel áldotta meg, 1885. augusztus 28-án halt meg. Jogi pályára készült, ám egy mogorva és udvariatlan alispán elvette kedvét a jogászkodástól; mérnök lett. Kezdetben Pest vármegye alkalmazta, majd uradalmak föld- és vízrendezését irányította. Mikor elkezdődött a vasútépítés, építési igazgató lett. 1848-ban Kossuth a népfelkelés vezetését bízta rá a kecskeméti járásban, ezért a szabadságharc leverése után 1865-ig visszavonult a közélettől. Városa ekkor polgármesterré választotta, majd függetlenségi programmal bekerült a parlamentbe is. „Rendületlen hazafiság s alkut nem ismerő erély jellemzé politikai meggyőződését. Olvasottabb, míveltebb, gazdagabb szellemű' ember egy se volt a balközépen, mint ő. Beszédei, melyeket a parlamentben tartott, mindig tartalmasak valának s mindig lekötötték a közfigyelmet. Hogy magasabb szerepet nem játszhatott; azt főleg agg korának lehet tulajdonítani”— írta Gubodyről képviselőtársa, az író-politikus Eötvös Károly. Híres volt találó megjegyzéseiről. 1867-ben a koronázáson valaki Deák Ferencet kereste. ,Az orvos nem szokott elmenni betegje temetésére, mi pedig most a független Magyarországot temetjük”— válaszolt Gubody, aki 1875-ig volt képviselő, majd teljesen visszavonult Nagykőrösre, kerti lugasába. Pogány György
