Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-28 / 175. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. JULIUS 28., CSÜTÖRTÖK SZENTENDREI MUVESZTELEP t Látogatóban Kóka Ferenc festőművésznél Kóka Ferenc festőművésszel késő délutánra beszéltük meg a találkozót. — Talán még elég fényt kapunk, s jól láthatja a képekét — mondja a művész kis aggodalommal a hangjában, s a műterembe tessékel. Az ajtóval szemben a festőállványra pillantok, rajta legújabb képe, az Aktok, bár mint mondja, nem most festette. Mostanában ugyanis keveset dolgozik, de hogy az elején kezdje mondandóját, 'sorra elém teszi korábbi munkáit, dekoratív, absztrakciónak nevezett színes világát. A világból markoló — Homokfutássá vált ez a de- korativitás két évtized után — vág a lényegbe —, egyszerre valahogyan csak az volt az érzésem, hogy a képnek markolnia kell valamit a világból, abból, ami körülöttünk történik — magyarázza stílusváltásának okait. — Nem merülhet és ne merüljön ki abban a festészet, hogy két szín és két vonal hogyan viszonyul egymáshoz. Legyűr- hetetlen belső kényszert éreztem arra, hogy váltsak; formailag a harmadik dimenzió igénye támadt fel bennem. Ebbe az irányba kellett mennem ahhoz, hogy ne csak jelképekben tudjak közölni valamit a világgal. Ki kellett tehát alakítani egy új képi konstrukciót is. — Mennyi idő után telítődött az absztrakt stílussal? — kérdezem. — Nem telítődtem vele, hanem kiürültem, kiüresedtem tőle: eljut az ember egy horizonthoz, ahonnét már nincs tovább. Én ezt az utat két évtized alatt tettem meg. Rajzasztalán szétszórva akt- grafikák. Kóka Ferenc alkotói világában előkelő helyet foglal el a női test ábrázolása — amely összefügghet eredendő életigenlésével. Még egy lehetséges atomháború rettenetét is megsebzett női testekkel fejezi ki. Természetesen nekem, mint nézőnek mégis a legjobban az a kötélen egyensúlyozó parányi nőalak tetszik, amely „Az élet apoteózisa a halál felett” címet kapta és győzelmébe vetett hitét fejezi ki. A téma: Pilinszky Pilinszky János költő halála után megjelent egy érdekes könyv „In memóriám Pilinszky” címmel, amelynek borítóján Kóka Ferenc festménye látható. Nem a költő arcképe, amit 1981-ben festett, hanem a Terek II. — Pilinszky János emlékére (1982) című munkája. — Hozzám mindig is ő állt a legközelebb. Többször is találkoztunk, de csak egyszer járt itt nálam, a műteremben. Terveztük, hogy modelt áll nekem, de sajnos nem jött öszsze, közbejött hirtelen halála. — Ez a kép számomra elsősorban nem Pilinszky alakját, hanem fantasztikusan érdekes térhatásával, költészetének lényegét jeleníti meg. Talán ezért kapta a Terek címet is? — kérdezem. — Igen. Inkább az egyetemes emberi lét kérdéseit feszegeti ez a költészet, s erre törekszik a kép is. Amikor kész lett ez a munkám, nem tudtam címet adni neki. Ismét elővettem tehát Kráter című kötetét, s egyetlen éjszaka rájöttem, hogy bármely versének címét kölcsönözhettem volna a képnek, mert valamennyi kifejezte annak lényegét. Mégis a Terek a legjobb. Mikor e képen dolgoztam, már a harmadik dimenzió volt a fontos a számomra, kilépni a dekorativitásból a síkból a térbe. Lassan előkerül egy másik elragadó portré is, mestere, Bemáth Aurél (1980) arcképe. Ez a festmény sem csak a mester alakjáról és lényéről beszél, nagy bravúrral az egykori hűséges tanítvány, a mester stílusában festette azt meg. Kóka Ferenc szuverén módon él, s ebbe az életvitelbe beletartozik az is, hogy szívesen dolgozik másokért. A Szinyei Merse Társaság Elhatározták néhányan — még a rendszerváltás idején —, hogy létrehoznak egy baráti társaságot. Ebből teljesedett ki az új Szinyei Merse Társaság, amelyben ő maga is sokat dolgozik. 1920-ban, a nagy mester halála után negyven nappal alakult meg a mai képzőművészeknek Kóka Ferenc: Terek (részlet) Pilinszky János emlékére, 1982 például szolgáló társulás, amely a szakma színe-javát fogta össze, a magyar képző- művészeti kultúra ápolására és felvirágoztatására. Lehe- tett-e szebb és aktuálisabb célja 1992-ben az új társaságnak? A magasrendű művészi erkölcs, amelynek szellemében a nagy elődök dolgoztak, megragadta a maiakat is, és ideáljuk lett a festői meggyőződés követése és az egymásért érzett felelősség vállalása. Ötven fővel alakultak meg, 1994 májusában volt az első kiállításuk, a Vigadó Galériában, amelyen már a Szinyei-díjat is kiosztották egyik jeles művész kollégának. Létrehozták a Szinyei- ösztöndíjat is, amit minden évben egy fiatal tehetség kap meg. A pesti vigadóbeli kiállításnak nagy sikere és visszhangja volt a tavasszal. Kóka Ferenc rengeteget dolgozott mindezért. Mostantól azonban nagy elhatározással végre festeni is szeretne. Ónody Éva Kótai Tamás festészetéről Emlékképek — emlékjelek L A szentendrei Ferenczy Múzeumban (Fő tér 6.) augusztus közepéig tekinthető meg Kótai Tamás festőművész kiállítása. Látszólagosan ellentmondó Kótai Tamás festészetében a pályakezdő évek álomszerű, vizionári- us, visszafogottan színes, organikus képi világa és az újabb művek geometri- záló ábrázolásmódja. A kettő között rövid átmenet: harsány színek és a tárgyi világ egyes elemeinek merész redukálása. Az átmenet figyelemre méltó: folytatódik a redukció, formában és színben egyaránt, és elvezet egy szigorúbb, letisztultabb síkfestészetig, a képmezőt pedig ismert-is- meretlenebb motívumok ornamensként kezdik betölteni. A motívumok jelek. Kótai jelalkotása egyszerre ösztönös és tudatos. A zárt formákban és a lineárisan szerkesztett motívumokban felsejlik a tárgyi világ egyes elemeinek körvonala, de egyben a különböző kultúrák elvont jelképi formái is megjelennek, így a népművészet és a történelem előtti őskultúrák jelképei, az ókori civilizáció és a primitív népek ábrái, a mágikus jelentésű orna- mensek és díszítőművészetek. Kótai jelei azonban közvetlenül egyik kultúrához sem kapcsolódnak; ugyan őrzik azoknak képi emlékét, mégis fantázia szülte képződmények. így marad meg a pályakezdő évek képalkotásának automatizmusa, csak éppen zárt formák és lineáris határok közé szorítva. Ezért nincs ellentmondás a két korszak között, csak más irányt vett a képi megjelenítés. Kótai ösztönösen alkotja a jeleket, letapogatva a kulturális örökségek képi emlékeit. Az eredmény végtelenül szubjektív festészet, hiába a jelek általánosan megszokott közösségi értelmezése, hisz Kótai jelei csupán emlékképei ezeknek a közösségi jeleknek, formában és jelentésben egyaránt. Az archaikus jelképekből kiinduló kulturális tradícióértelmezés Kótai esetében nem racionális folyamat többé, mint a magyar művészet nyolcvanas éveinek posztge- ometrikus-eklektikus irányzatában, hanem a művészi Kótai Tamás: Jelek alkotás szubjektív mozzanatait még inkább felerősítő modell. Kótai birtokában van azoknak a művészi eszközöknek, amelyek használatával ezek a jelek hatni tudnak, mintegy kiáramolva a képmező keretei közül. Legutóbbi kiállításán — Gaál Józseffel közösen, az Óbudai Társaskör Galériájában — nagyméretű festményeinek mitikus ereje szakrális atmoszférát teremtett a képek köré a teret közösségivé alakítva. Kótai Tamás művészetében mintha felsejlene a művészet egykoron közösségi jellege, és ez annál is érdekesebb, mert szubjektív mozzanatokon keresztül jutott el idáig, mintegy igazolva a jelképi formák egyetemes és transzcendens tartalmainak az emlékezet mélyrétegeiben való megőrzését. Bodonyi Emőke művészettörténész A Nemzetközi Kulturális Alap támogatáselosztása Döntött a Zenei Kollégium A Nemzeti Kulturális Alap Zenei Kollégiuma által elbírált pályázatok eredményéről tartottak tegnap tájékoztatót. Tasnádi Attila titkár bevezetőjében elmondta: a nemzeti és egyetemes kulturális értékek védelmére és terjesztésére létrehozott és idén áprilistól működő NKA feladatát kulturális tevékenységek támogatásával teljesíti. A kulturális élet egészét 15 területre osztották fel, melyeknek résztvevői nyílt pályázati rendszerben folyamodhatnak támogatásért. A pályázatokat elbíráló 15 kol- iégium fele részben a szakmai szervezetek által delegált, fele részben a minisztérium által felkért mintegy 120—130 művészből, illetve szakemberből áll. Döntésükről az Új Magyarországban és a Népszabadságban, illetve a Művelődési Közlöny mellékleteként megjelenő Nemzeti Kulturális Alap című hírlevélben tájékoztatnak. Idén összesen 587 millió forintot osztottak szét, melyből 123 millió forint költségvetési támogatás, 464 millió forint a kulturális intézmények által befizetett járadék volt. A pályázati adatlap kitöltését segítendő előző, 5. számú hírlevelükben részletes tanácsokkal szolgálnak. A rendelkezésükre álló 45 millió forint aránytalanul kevés világhírű zenei életünk támogatására, összehasonlítva például a 142 millió forintos folyóirattámpgatással — mondta Petro János, a Zenei Kollégium elnöke. A beérkezett 324 pályázat közül 120 támogatásáról döntöttek. A kiesettek többsége nem a kiírásban megjelölt vagy a zenei kollégium illetékessége alá eső tevékenységre kért támogatást. Az elbírálásnál előnyt élveztek a már színvonalukat igazolt és más támogatást is élvező tevékenységek. de természetesen pályakezdőket és induló kezdeményezéseket is támogattak, ha azt igen jól informált kollégiumi tagok ebben egyetértettek. A legtöbb támogatást a Filharmóniai Társaság Zenekara a túlélésre, illetve a Magyar Zeneművészeti Társaság koncertszervező tevékenységre kapta (5-5 millió forint). Az utóbbi mértékét kifogásoló újságírói kérdésekre válaszolva Erkel Tibor kollégiumi tag kiemelte: az MZT a kortárs hazai és nemzetközi zene, illetve az elfelejtett magyar zenei értékek szinte egyedüli műsoron tartójaként, illetve koncertszervezőként érdemelte ki a támogatást. (veszelszky) Rekviem egy Kossuth-szoborért Mint arról a múlt pénteken beszámoltunk a técsői Kos? suth-szobor, eleddig ismeretlen körülmények között, eltűnt a talapzatáról... A sajnálatos esemény kapcsán Télemlítettük, hogy a Kárpátalján lévő Técső (Tiacse- vo) városában 1992 januárjában egyszer már ledöntöt- ték Kossuth Lajos bronzalakját! Most ismét a mellszobor hűlt helyét találták az oda zarándoklók. E tény szolgál szomorú aktualitásul, amikor most felelevenítjük a técsői Kossuth-szobor históriáját. A Kárpát-medencében s másutt Európában, illetve az Újvilágban a köztereken felállított Kossuth-szobrok száma jóval meghaladja a százat. Ezek legtöbbjét még a századfordulón s a századelőn emelték — s jószerével valamennyit közadakozásból. Legelsőként még halála évében, 1894-ben állították fel a nagy hazafi bronzalakját az egykori Siómaroson, a mai Balatonszabadiban. A millennium esztendejében további szobrokat emeltek Kossuth emlékezetére. Ezek sorában hatodikként avatták fel a técsői Kos- suth-szobrot. A mintegy három méter magas márvány talapzatot Jozovics Lipót kőfaragómester készítette, Kossuth 1848. felirattal. A bronz mellszobor Gerenday Béla (1863-—1936) alkotása. Az A técsői Kossuth-szobor — Gerenday Béla alkotása, 1896. Élt (állt) 98 évet ünnepélyes szoboravatás 1896. május 10-én volt. Egyébként Gerenday Béla szobrászművész munkája a legelső, a Balatonszabadiban felállított s ma is ott látható Kossuth-szobor is. Ugyancsak Gerenday ke- zenyomát őrzi a Monoron 1901-ben felavatott Kos- suth-mellszobor! Sajnálatosan a Geren- day-féle szobrok közül a Bi- hardiószegen (Diósig), 1896- ban emelt s a Tenkén (Tinea) 1899-ben felállított Kos- suth-szobrokat 1919-ben a románok ledöntötték! És ezzel még közel sem teljes a halállistája a Trianon áldozatául esett s más művészek alkotta Kossuth-szob- roknak... (hozó)
