Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-20 / 168. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. JULIUS 20., SZERDA Expó-híd a Dunakanyarban? Kisorosziban javulnak a körülmények Nagymaros hasznosítaná Amennyiben végül is lesz világkiállítás 1996-ban Budapesten, a tervek szerint, mint ismeretes, egy szétszerelhető szerkezeti elemekből álló, gyalogos- forgalom bonyolítására alkalmas híd (is) épülne a lágymányosi Duna-szaka- szon. A tervezett híd, mely az expó idején szétszerelhető elemekből összerakott boltocskáknak adna helyet, a világkiállítás után az elképzelések szerint, a Duna valamely, a fővárosától távol eső szakaszára „költözne”. Olyan helyre, ahol jelenleg nem kielégítő a folyó két partjának ösz- szeköttetése. Az utóhasznosításra vonatkozóan az illetékesek pályázatot írtak ki nemrégiben, melyre eddig Mohács illet\’e Nagymaros (Visegráddal közösen) reagált. Utóbbiak közösen benyújtott pályázatát, mint azt Zoltai Mihály- tól, Nagymaros község alpolgármesterétől megtudtuk, a környék számos további településének vezetője is aláírta, kézjegyével szorgalmazva, hogy a tervezett híd az expó után a festői szépségű Dunakanyarba kerüljön. (ribáry) A Gázprogram Erden Bevásárlóközpont is épül A mintegy négyéves múlttal rendelkező érdi PAX- MAN Kft. előkelő helyre tornázta fel magát e rövid idő alatt a Pest megyei cégek között. — Egy olyan kft.-t szerettünk volna létrehozni, amelyben nem csalódnak az emberek — kezdte Jáko- vics László ügyvezető igazgató a történetet az elején. — Ki ne emlékezne rá, hogy ’90-ben gombamód szaporodnak a kft.-k, s azt is tudjuk, hogy ezek 90 százaléka rövid idő alatt csődbe ment. A céget vállalkozó barátaimmal alakítottuk, a sok rossz tapasztalat után szerettük volna megnyerni a lakosság bizalmát. A kft. 1 millió forintos törzstőkével indult, s az első munkákhoz jelentős összegű hitelt vett fel. Az akkori igényeket felmérve a csatornázásra és a gáz bevezetésére szakosodtak. Eddig több tucat faluban vállalta el a cég a gázprogram kivitelezését és tervezését, s munkájukkal mindenütt elégedett volt a lakosság. — Most az Érd parkvárosi gáz bevezetésén dolgozunk — mondta Jákovics úr. — Az önkormányzat által meghirdetett pályázatot a program tervezését, majd a kivitelezést is mi nyertük el. A kft. 28 kilométeres gerincvezeték kiépítését vállalta, csaknem ezer lakossági csatlakozóval. Mivel önerős beruházásról van szó, az igénylőknek 75 ezer forintot kell befizetniük készpénzben. Az ösz- szeg magába foglalja a tervezési díjat is. — Mivel három-négy év múlva telítődik a gázprogram, igyekszünk lassan profilt váltani — beszélt a tervekről az igazgató —, ivóvízellátással és útépítéssel szeretnénk foglalkozni. Tervezzünk egy parkvárosi bevásárló- központot is, mely egy színvonalas kávézóból és egy olcsó, de minden igényt kielégítő szupermarketből állna. Az építkezést ősszel szeretnénk elkezdeni. V. Cs. Enyém a vár...! Enyém a vár, tiétek a lekvár! — üvöltötte gyermekkorom egyik játékában az, aki felfutott vagy felkapaszkodott valamely magaslatra. A lentmaradtak rögvest vad ostromba kezdtek, egészen addig, míg közülük valaki le nem rántotta, le nem szorította a vártulajdonost, s helyét elfoglalva most már ő üvöltött: enyém a vár, tiétek a lekvár! S indult az újabb ostrom vérfagyasztó csatakiáltásokkal. Mindezt az idézte fel bennem, hogy el jövet otthonról, szinte ahogy kiléptem a házból, a gödöllői Stromfeld lakótelep egy kis homokozójában bűbájos várat láttam. Építője — vagy építői — már eltávoztak, ott állt magában, szabályos kúp alakúan, várárok vette körbe, azon híd ívelt át — talán keménypapír-lap, nem látszott jól, mert beszórták homokkal —, és a csúcson vékony pálcikán —faágon —fehér zászló lengedezett. Egészen közel mentem: mi a zászló? Egy áruházi pénztárblokk volt a „rúdra" tűzve. A hajdani játék és a most látott vár között semmi kapcsolat nincs. Tanulság nem vonható le sem egyikből, sem másikból. Csak — ennyit a várakról. Egyelőre. (nád) Az ér(d)em másik oldala Válasz a Szebb jövő vagy elnéptelenedés című cikkre Június 1-jén jelent meg a Szebb jövő' vagy elnéptelenedés című, Kisoroszi mindennapjairól szóló cikk. Ebben Greff Tamás, a Dunakanyar Szövetkezet elnöke, két tanítónő és két óvónő nyilatkozott. A cikk Kisorosziban nem kis felháborodást eredményezett, miszerint a benne közölt állítások, információk tények nagyrészt nem felelnek meg a valóságnak. Az írással kapcsolatban idézünk két szerkesztőségbe érkezett levélből. A egyiket Greff László, a volt szövetkezeti vezetőségi tag juttatta el hozzánk: „Szívesen olvasom a PMH-t, és különösen örülök, amikor olyan kis falucska életéről is ír, mint Kisoroszi. Ez a falu előkelő helyet foglal el a Dunakanyar közepén éppúgy, mint a szívemben. Az utóbbi hetekben D. Cs. cikkein keresztül megismerkedhettünk itt egy az ismeretlenség homályából felbukkanó kiváló emberrel, aki az elmúlt években feltűnően sokat tett a faluért, ugyanakkor felhívja a figyelmet valakire, akinek ezzel szemben az emberek össze- ugrasztása a célja. A jóember a Dunakanyar Szövetkezet igazgatója, a gonosz pedig a falu polgármestere. A szövetkezettől a cikkíró szerint félnek, mert akar valamit tenni a jobb megélhetésért. Ennyire nem lenne szabad naivnak tartani az embereket, hogy félnek attól, aki jót akar nekik. Talán valami más lehet az idegenkedés oka. Talán még az is előfordulhat, az a meggyőződésük, hogy a szövetkezet igazgatója nem az ő érdekükben, nem az ő elképzelésük szerint végzi munkáját? Lehet, hogy zokon vették azt, hogy a szövetkezet az elmúlt években ugyan hosszú lejáratú, előnytelen szerződéseket kötött a földjeikre, megkérdezésük nélkül, és az ebből befolyó bérleti díjakat feléli? Lehet, hogy vannak, akik azért bizalmatlanok, mert a falu határaiban az erőszakos művelésnek kitett hatalmas sóderbánya hasznából még sem a falu, sem a résztulajdonosok nem részesedtek? Pedig az itt kitermelt sódermennyiség árából a község infrastruktúraszintje nagyot emelkedhetett volna. Ehhez képest mellékes, hogy itt pihenőparknak híre-hamva sincs...” Újságírói betegség? A másik levelet Újváry Pál, Kisoroszi polgármestere és a képviselő-testület tagjai küldték el szerkesztőségünkbe. Idézet a levélből: „A Pest Megyei Hírlap 1994. június 1-jei számában cikk jelent meg »Szebb jövő vagy elnéptelenedés« címmel, D. Cs. aláírással. Megdöbbenve olvastuk a cikkben az önkormányzat tevékenységére vonatkozó sorokat: »A polgármesteri hivatal megtakarított pénzéből (3-3,5 millió forint) szinte semmi nem jut a lakosságra, a nyugdíjasokra, az infrastruktúrára.«” Úgy érezzük, hogy a cikk tipikus példáját adja korunk nagy újságírói betegségének, melynek legjellemzőbb kórokozója a feledé- kenység, illetve a „hallgat- tassék meg a másik fél is” alapszabály figyelmen kívül hagyása. Nagyon rossz tapasztalataink vannak arról, hogyha nem egy cikkben ütköztetik a véleményeket, az utóbb szóló eleve hátrányt szenved, ugyanis minden később megjelenő reagálás magyarázkodásnak tűnik, s mint ilyen, eleve megalázó. Egy — az előbb idézett — mondat után ugyan kit érdekelnének a tények? „Kit érdekelnek, hogy az 1993. évi zárszámadásunk szerint Kisoroszi községnek 19 619 ezer forintból kellett gazdálkodnia. Aki egy kicsit is ért a gazdálkodáshoz, felmérheti, hogy mit jelent ebből az összegből működtetni, fenntartani azokat az intézményeket, melyek létéhez az állami költségvetés a fele vagy még annál is kevesebb forrást biztosít. Elbagatellizálható-e az éves költségvetésből a szociális jellegű kiadásokra 1 419 ezer forint és az, hogy 1993-ra egy utca kivételével a falu tényleges belterülete vezetékes ivóvízzel lett ellátva. 1993-ban négy utca vízellátása oldódott meg 1 640 ezer forint ráfordítással. A kimaradt utca — tekintettel annak hosszára és beépítettségi fokára — vezetékes vízzel való ellátása több mint kétmillió forint lett volna. Tudjuk, hogy népszerű lenne a község tartalékát felélve itt is megvalósítani a vezetékes ivóvíz kiépítését, azonban a gazdálkodással foglalkozó emberek megértik, hogy ez a pénzügyi ön- gyilkossággal lenne azonos, mert hiszen bennünket is érintenek: az infláció, a mindenütt tapasztalható gazdasági nehézségek, azzal a különbséggel, hogy az önkormányzat büntetlenül nem jelenthet csődöt. Az önkormányzati törvényben előírt alapellátási kötelezettségeket — akár a fejlesztés terhére is — biztosítani kell. Nem tudjuk, mit szólnának községünk lakói, ha egy gazdaságilag nem megalapozott fejlesztés miatt például nem tudnánk kifizetni a közvilágítás egyre emelkedő számláit, vagy bármelyik intézményt be kellene záratni, illetve egy rendkívüli helyzet beálltakor nem lenne hová nyúlnunk — kötelező erővel képzendő tartalék híján.” Mivel a cikk már márciusban megíródott, helyhiány vagy szerkesztési problémák miatt nem került be a lapba. Közben a polgármester urat próbáltuk folyamatosan elérni, eredménytelenül. A valótlanságokat állító, hitelrontó és rágalmazó cikk megjelenése után sor került végre a találkozóra. Újváry Pál a képviselő-testület és Greff László levelét hitelesítette még néhány pontos információval. Hiteles válaszok A vízzel kapcsolatban elmondta, hogy 1985-ben vezették a falu főútvonalán négy utca kivételével a vezetékes vizet, aki akkor igényelte, az megkapta, akik nem, azok ma is a kútból hordják a vizet. 1993-ra, egy utca kivételével, a maradék utcák is kaptak vezetékes vizet. A fennálló egy utcába „csupán” 2 millió forintba kerülne a beruházás, egyrészt pénzügyi akadályba ütközik a megvalósítás, másrészt az utca hossza csak 400 méter és öt lakóház van benne. Jelenleg tárgyalásokat folytatnak a Vízművekkel, és részmegoldást keresnek. Bár kértek kalkulációt útépítő cégektől, az utcák állapotán eddig csak kátyúzással, kavicsozással tudtak javítani, ámbár ez is költséges dolog. A gáz bevezetéséről szintén zajlanak a tárgyalások, de a gáz nem kapcsolható be a 10 kilométerre fekvő Tahiból. A telefonigénylők két éve befizették a pénzt a telefonra, de a koncessziós pályázat kiírása és elbírálása kissé eltolódott, míg végre a Matáv Rt.-vei kötöttek szerződést az önkormányzat koordinálásában a kisorosziak, így a főút mentén és a víkendtelepen is már zajlik a vezetékek lefektetése. Szó esett arról is, hogy a sziget vízkészletének kétharmada Budapestre kerül, így a szennyvíz elvezetése nemcsak a kisorosziak, hanem a budapestiek érdeke is. Van olyan elképzelés, hogy helyi tisztítóberendezést hoznak létre, de ennek megvalósítása szintén anyagi nehézségekbe ütközik. Erre vonatkozóan tárgyalások folytak a fővárossal. Miután megbeszéltük a kiegészítésre, magyarázatra szorult községi problémákat, Greff László és a polgármester megcáfolta a júniusi cikkben Greff Tamás nyilatkozatát, mely szerintük nem felel meg a valóságnak, és ez egyfajta lejáratás volt a falu és vezetősége részéről. Az említett 3-3,5 millió „megspórolt” pénzt biztonsági tartalékként kezelik a hivatalban, hogy váratlan esetekben, az év hátralévő részében ne az üres kasszába nyúljanak. A helyi sóderbánya a szövetkezet tulajdonában van, hamarosan történik a kitermelés a Kavics Kereskedelmi Kft. közreműködésével. Itt pár éve horgásztavat létesítettek mesterséges halállomány-telepítéssel, de a fürdőzők számára is életveszélyes tó mellett pihenőparknak még nyoma sem látható. Ez csak rózsaszín álom. Erről tanúskodnak a képek is. Ezzel kapcsolatosan a lakosság részéről érkezett bejelentés a hivatalba, hogy ideje újból felülvizsgálni a bánya működésének körülményeit. Az évek során felmerült a szövetkezet vezetése részéről egy új sóderbánya nyitásának lehetősége is, de ehhez egyetlen szakhatóság sem járult hozzá. Az erdőterv is csak jövőbeli szándék lehet, hisz senki sem tud arról, hogy erdőtelepítésről lenne szó. Türelmetlen emberek A település lakossági, közösségi életéről is beszélgettünk. Az iskola anyagi gondjairól és mindennapi problémáiról a cikkből értesült a polgármester. Egy tanítónő a napközis tevékenységéért külön juttatásban részesül. A tanítónők a közalkalmazotti törvény szerinti bért kapják, a pótlékok rendezése folyamatban van, jövőre két összevont osztály lesz, valamint szeptemberre a tetőszerkezetet és az esőcsatorna-szerkezetet is rendbe hozzák. Arra a kérdésre, hogy szebb jövő vagy elnéptelenedés vár a falura, a polgármester azt válaszolta, hogy a fiatalok nem mennek el, itt maradnak, és sokan a fővárosból költöznek a téliesített nyaralójukba, házukba, és innen járnak Budapestre dolgozni. A falubeliek úgy tűnik nehezen, de befogadták az „idegeneket”, alkalmazkodnak hozzájuk. A munkalehetőség minimális, a szövetkezet, a boltok és az iparosok biztosítanak munkát az embereknek, nagy részük a környező településekre, városokba jár dolgozni. A közösségi, kulturális élet azonban nem olyan jelentős. Évente 6-8 alkalommal szerveznek különböző bálokat, rendezvényeket, ünnepségeket, melyen nagyrészt az iskolások szerepelnek. A művelődési házban működik egy kis könyvtár és két önképzőkör, néha a diszkó szervezésére is kiadják a termeket. Végül is levonható a következtetés, hogy Kisoroszi nem fog elnéptelenedni, hanem ha lassan is, de követi a szomszéd faluk változásait, s igyekszik a maga módján javítani a körülményeken, csak türelmesnek kell lenniük az embereknek. Nem szabad, hogy a laikus és türelmetlen emberek megzavarják a lassan kibontakozó fejlődést, hiszen Kisoroszinak jövője van. D. Cs.
