Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-19 / 167. szám
_É PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. JÚLIUS 19.. KEDD 13 Javaslatok a címer helyére Kedves Szerkesztőség! (...) Ha jól emlékszem, az úgynevezett fehérterror idején — itt nem a Grósz-féle jóslatra gondolok, mely elmaradt, akárcsak az MDF- es nagytakarítás, ami ugyan ígéret volt (nem maradozik viszont el a mostani „sem kicsi-, sem nagytakarítás”, amelynek elmaradására ígérvényt kaptunk) — a kicenzúrázott cikkek helyét üresen hagyták a lapok. (...) Nem tudom, milyen ötletük van az elvett címer helyének pótlására, de több megoldás is lehetséges volna. A címer helyét ovális fehér ablaknak lehetne hagyni. Az ovális fehér ablakba be lehetne írni: „Ez a címer helye” (...) A címer fehéren is szerepelhetne a lap fejlécében, hiszen onnan kivették, nincs ott. A címert át is lehetne húzni fekete x-szel, mint valami bélyeg- vagy pénzfelül- nyomatot. Kis csillaggal a megjegyzés a „Világ proletárjai, egyesüljetek” helyén szerepelhetne: „A címer visz- szaadásáig nem használható!”. Egy lényeg, láttatni kell a címer elvételét (...). A jog és az erkölcs különböző dolgok, az erkölcs a felsőbbrendű kategória. Ha a jog nem lehet fegyver, úgy más eszközzel nemhogy csatát, de az egész harcot meg lehet nyerni. Felsmann József Budakeszi Egy fenékkel két lovat...? Pechemre bekapcsoltam egyik napon a televíziót és végignéztem a parlament első plenáris ülését. Hát a nóta maradt a régi. Megint olyan meddő viták kerülnek a képviselők elé, amelyek jellegüknél fogva is többféleképpen értelmezhetők. Vannak sokkal égetőbb kérdések is, melyek az első ülésen sorra kerülhettek volna. A még hivatalban nem lévő új koalíció javaslatára napirendre tűzték a polgár- mesteri és a parlamenti képviselői hely egyidejű betöltése összeférhetetlenségének feloldását. Az új koalíció jogilag indokolta, hogy a polgármesteri és a parlamenti képviselői beosztás egyidejű betöltése nem lenne összeférhetetlen. A négy év alatt eléggé megismertem a parlamentben lévő képviselők többségét, így többek között Torgyán József képviselő urat is, akit nem szívelek. Most mégis igazat kell adnom neki. Ugyanis azt kifogásolja, hogy ha megszüntetik az összeférhetetlenséget, akkor a polgármesterek ké- nyük-kedvük szerint akkor sétálnak be a parlamentbe, avagy a polgármesteri hivatalba, amikor kedvük szoty- tyan. Arról nem is beszélve, hogy a jövedelmük erkölcstelenül megnő. Nos, hát ez az, amiért én Torgyán József úrnak és a többi képviselőnek adok igazat abban, hogy helytelen lenne az összeférhetetlenséget feloldó javaslatot elfogadni. Arról már nem is beszélve, hogy véleméHISTÓRIA A honfoglaló magyarok (V.) Az áruló nem számíthatott pártfogóra Kétélű kard viking stílusú koptatója Dombrádról Dienes Ö. István rajza A kíséret tagjai szolgálatukat önként vállalták, és hűségesküt, fogadalmat tettek, hogy urukat nem hagyják el. Adott szavukat azonban nemegyszer megszegték, és más úrhoz pártoltak át. Önkéntességük voltaképp megbocsátható- vá is tette, hogy mások szolgálatába szegődjenek. Legfőbb erényük mégis a hűség volt. Annak a vitéznek, aki végsőkig kitartott ura mellett, még az ellenségnél is magas jutalom volt a bére, és szívesen vették szolgálatát. A hitvány áruló azonban, aki kezet emelt törvényes urára, pártfogóra aligha számíthatott, az vett bosszút rajta, akinél befogadásra jelentkezett. Nem azonos ez a réteg azzal a sereggel, amelyet a nemzetség a fegyverforgatásra alkalmas férfiakból háború idején kiállított. A bajtársak e hadnak csak vezetését látták el, és amellett a nemzetségfőnek, valamint előkelő harcostársainak szűkebb kíséretét, mintegy testőrgárdáját alkották. Békeidőben is megvolt a feladatuk: különböző küldetéseket teljesítettek, követségekbe jártak, a nagy vadászatokon felügyeltek, uraik gazdaságának irányítását, ellenőrzését látták el, sőt — közülük a kisebbek — mindenféle alantasabb, ház körüli munkát is elvégeztek. Sokoldalú szolgálatuk fejében az úr köteles volt oltalmába fogadni, védelmezni hű embereit, számukra szállásról, fényes ruhákról, fegyverekről, tüzes hátaslovakról, élelemről gondoskodni. Elsősorban a pompakedvelő kíséret megfelelő eltartása végett volt szükség a nagyszabású, sok zsákmánnyal és sarccal kecsegtető portyákra. A vitézek együtt éltek eltartóikkal, míg a tekintélyes vezetők előkelőbb harcostársai elkülönülten, saját szállásukon laktak, és maguk is rendelkeztek kísérő bajtársakkal. E szilárd hatalmi szervezettel összekapcsolt, változatos társadalmi helyzetben levő közösség, tehát az új összetételű nemzetség a terület fölött hatalmat gyakorló család nevét viselte, noha eredetére nézve a legkülönfélébb vérségi csoportokból verődött össze. Merőben mesterséges képződmény, csak felületesen tűnhet hagyományos alakulatnak. A honfoglaló magyarok nemzetségi szervezetének ilyen alakulását a történeti és régészeti adatok együttesen igazolják. A magyar régiségben a turulmonda, a legendás állatősöket, illetve állat alakú védőszellemeket megjelenítő címerképek már csak az akkori vezető családok féltve őrzött hagyományának szép jelképei, és nem egy tote- misztikus fokon álló társadalom élő hitét tükrözik. Messze volt már az az idő, amikor közös mesés eredetmondák fűzték össze a számos ágra oszló nemzetségeket. Györffy György kutatásai tették bizonyossá, hogy egy-egy honfoglaló nemzetségnek megyényi földdarab volt a birtokában, mivel az ezredfordulón kiépülő királyi közigazgatási egységekben a kikövetkeztethető ősfoglaló nemzetség birtokai nem lépik túl a megyehatárokat. A nemzetségfő táborhelyét egy- egy helyben talált és általuk megerősített földvárban, helyenként római építményekben verték fel, vagy maguk emeltek a ve- zéri szállás köré védősáncot. Nemrégiben Zemplén vára közelében bukkant fel a nemzetségfői család egyik nagy gonddal temetett, előkelő férfitagjának magányos sírja, feltűnően gazdag leletanyaggal. A várat birtokló családhoz tartozását tanúsítja aranyborítású szablyája, finom művű áldozócsészéje, valamint viseletének az a különlegessége, hogy az előkelők szokása szerint üstökét öt fürtbe rendezte, s fejét szinte körülvették a hajfonataiba fűzött, különféle bűvös jelképeket hordozó korongok. A módszeresen átkutatott területeken a rangos sírok csoportosulása szinte kirajzolja az egykori központokat. Egy-egy tájegység különböző rangú közösségeket rejtő temetőinek egymással való kapcsolata, a nemzetségi arisztokrácia rangos kiscsaládi és a falu- közösségek kiterjedt szegényes temetői s a közéjük ékelődő nagycsaládi temetők fegyverrel megrakott férfisírjaikkal, a társadalom szilárd rendjét rajzolják elénk. A bőnek mondott nemzetségfő és az őt körülvevő nemzetségi előkelők hatalmát az uralmuk alatt tartott földet benépesítő szolgálónépek, ínék fölött a kísérő katonák, a harcos jobbágyok rétege biztosította. A más törzsekből szervezett katonai kíséret létét egyebek közt törzsnévi eredetű helyneveink is kétségtelenné teszik. A magyar törzsek (Nyék, Megyer, Kürt-Gyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi) nevei olyan falvak neveiben maradtak fenn, amelyeknek lakói az Árpád-korban javarészt a miles rétegbe tartoztak. E falunevek olyan korból erednek, amikor a törzsből való származást még számon tartották, vagyis X. századiak, amire bizonyság az is, hogy a XI. század legelejéről származó adománylevelekben szerepelnek. A törzsnevek helynévvé válása azt is elárulja, hogy a név eredeti viselői e helyeken állandó jelleggel telepedtek meg, tehát uraiknak nem időlegesen csatlakozó bajtársai, hanem a keleti katonai szervezet legfejlettebb rendje szerint már hűbéri tulajdonnal rendelkező katonai vezetői lehettek. Az a tény, hogy a nemzetségfő kísérő katonáit nyem szerint egy hátsó részszel nem lehet egyszerre két lovat megülni. Gondolom, abban a városban vagy községben, ahol a polgármestert megválasztották, nem vennék szívesen, ha a polgár- mesterük rendszeresen ingázna mondjuk Nyíregyháza és Budapest között. Jó lenne, ha a mindenkori kormány és a mindenkori ellenzék egyszer és mindenkorra megállapodna abban, hogy az országosan fontos tisztségeket betöltőket (mint például a televízió elnöke, a rádió elnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke) ne tehesse a mindenkori kormány ké- nye-kedve szerint lapátra, amikor azt ő jónak tartja. Igaz, hogy ezeknek a beosztásoknak a vezetőitől is el kell várni azt, hogy ha valamely pártnak voltak tagjai, akkor azt a magasabb pozíciókban mint helyzeti előnyt ne érvényesíthessék, hanem tárgyilagosan és tényszerően lássák el munkájukat. Tisztelt mostani és mindenkori kormány! Nagyon sok magyar állampolgár nevében kérem önöktől, hogy jobban figyeljenek oda munkájukra. Ne akaijon egyikük sem nagyobbnak vagy okosabbnak látszani úgy, hogy a másik ember vállára áll. Mellőzzék az úgynevezett alibi vitákat, s találják meg végre az emberibb hangot egymással. Nem kell nekünk minden rosszat eltanulni egyes külfüldi parlamentektől. Vannak nekünk több évszázados, jól bevált hagyományaink és törvénykezési szokásaink. Blazsek János Ecser más törzsek kalandvágyó fiataljaiból toborozták, s nem egyszerűen valamelyik szomszédos nemzetségből, arra figyelmeztet, hogy nem volt elég elválasztó erő, ha valaki más nemzetséghez tartozott, a nemzetségeket is összekapcsolhatta valamilyen összetartozás tudata. E nagyobb egység, a törzs keretébe — a besenyő törzsek nemzetségi megoszlásából, valamint a magyarok nemzetségi szállásföldjeiből alakult korai megyék számából következtetve — öt-öt nemzetség tartozott. A törzsi szervezet szilárdságára, nagy kiterjedésű uralmi területre vall, hogy Bíbor- banszületett Konstantin császár a magyaroknak csak törzseit említi, míg a besenyők törzseinek nemzetségekre oszlásáról is megemlékezik. István király maga is az egyeduralom megszerzéséért törzsrésznyi területek uraival: a somogyországi Koppány- nyal, az erdélyi Fehérváron udvart tartó Gyulával és a Tisza-Maros vidéket birtokló marosvári Ajtony- nyal volt kénytelen hadakozni. Bizonyos, hogy az alávetettjeik fölött oly nagy hatalommal bíró nemzetségfők az (írnak nevezett törzsfőnek vazallusai voltak. Ahogy forrásainkban a Hétmagyar kifejezés a hét törzsből szervezett magyarságot, a hét úr, hét vezér e törzsek fejeit jelölte. (Folytatjuk) Dienes István Kossuth Tinnyén Kossuth mint újságíró tisztes jövedelemre tett szert. A Pesti Hírlap szerkesztéséért felvett honoráriumából 1842 tavaszán a Budához közeli Tiny- nye faluban vásárolt birtokot 12 000 forintért. Ekkor már családja volt, két fia is megszületett. Kossuth Tinnyére tért vissza kipihenni a fáradalmakat, gyakran fogadta birtokán a kerti fila- góriában vendégeit Az 1840-es években már alig folytatott ügyvédi gyakorlatot néhány ügyet vállalt csak. Egy alkalommal, 1843-ban azonban saját birtoka miatt kellett pereskednie. Pest vármegyéhez fordult keresetlevéllel az Újfa- lusy örökösök ellen. Birtokát — mint a levélben írta — egészen „békességesen használtam, s tavalyi termését háborítalanul betakarítottam”. Történt azonban — folytatta kérelmét — „hogy tavaly ősszel Horváth Sándor úr, mint tinnyei közbirtokos nagyságos Újfalusy örökösök egyikének férje, másikának pedig gyámnoka, ugyancsak ottani gazdájok Pausch Antal és jobbágya Krekó János által nevezett erdőrészemnek ezen nyugati darabját erőszakkal elmesgyéhette, s ekkint jogszerű tulajdonomban erőhatalommal megháborított” Kossuth azt kérte a vármegyétől, hogy „méltóz- tassék ebbeli sérelmemnek, polgári rövid úti visz- szahelyezés által leendő orvoslása végett” az alispánt, vagy annak akadályoztatása esetén őt helyettesítő személyt küldeni Tinnyére. A pontos keltezés nélküli beadvány további sorsáról nem tudunk, alighanem a vármegye kivizsgálta az ügyet — bár nyilván idő kellett hozzá, hiszen Kossuth sérelme egyáltalán nem volt ritka abban a korban. Pogány György
