Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-19 / 167. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. JULIUS 19.. KEDD Tobzódó szlovák nacionalisták Antihorthysta ellenállás? A pozsonyi Új Szó tegnapi jegyzete 'azokat a „törvényalkotási viszketegségben szenvedő soviniszta történészeket és politikusokat” bírálja, akik a szlovák parlamentben a múlt héten ismét eredménytelenül próbálták elfogadtatni, hogy a szlovák törvényhozás alkosson törvényt az „antihorthysta ellenállásról”. Ismeretes, hogy egyes szlovák nemzeti erők régebben szorgalmazzák: szülessen törvény azok védelmében, akik 1933 és 1945 között a Magyarországhoz visszacsatolt területeken élő szlovákként ellenálltak „Horthy Miklós megszálló csapatainak”. Annak kapcsán, hogy a szlovák törvényhozás ezt az indítványt ismét elvetette, a lap jegyzetírója megállapítja: „egy pillanatig sem szabad elhinni, hogy a kezdeményezés a történelmi tények tisztázását szolgálja”. Szerinte a törvény kezdeményezői „nagyon is tisztában vannak azzal, hogy az 1938 őszén bekövetkezett visszacsatolásnak igazi nagy vesztese a szlovákiai magyarság volt, és ha a háborús viszonyok között egyáltalán szó lehetett ellenállásról, akkor abban a magyaroknak legalább akkora részük volt, mint a kisebbségi helyzetbe került szlovákoknak. Ez az ellenállás zömében fogcsikorga- tásban merült ki” — írja. ,A szlovák nacionalista történészek eddig csak azért nem »zenésítették meg« számos kötetben ezt az ellenállást, mert ők fegyveres fellépésről szerettek volna históriákat fabrikálni. Ilyen históriákat pedig csak alig-alig termett az akkori Eszak-Magyarországon az 1938—45-ös időszak.” A franciáknak nincsenek identitásproblémáik. Ok olyan természetesen franciák, mint a szarvasbogár szarvasbogár. Ezért nem is hangsúlyozzák. Mindamellett kulturális politikájuk sok gondot fordít arra, hogy a nemzeti tudat fennmaradjon. Az autópályák mentén nagy, festett táblák jelzik a műemlékek közelségét; beutazni Franciaországot felér egy címszavakba foglalt vázlatos történelemórával. S ez a történelmi tudat visszamegy egészen a gallo-román időkre, Julius Caesarra és még régebbre. (Itt ez nem romantika: a városnevek jelentős része gall- kelta vagy latin.) Forradalom itt nemzeti kiteljesedéssel egyenlő jelentésű; mindamellett Franciaország királyainak tablója mindenütt kapható, s a tablón XVI. Lajos is látható. Egyébként is, a francia arisztokrácia igen életrevaló; akik elkerülték a guillotine-t, igen alkalmazkodóképes utódokat hagytak hátra. A Brissac-család például Anjou-ban tartja hercegi címét, de jövedelmét részben bortermelésből és -forgalmazásból, részben idegenforgalomból szerzi, amennyiben kastélyát megnyitotta a turisták előtt. Ősük már Julius Caesarral működött együtt, a középkorban a Brissac-ok olyan jelentőségűek voltak, hogy II. Henrik még trónörökös korában úgy nyilatkozott, miszerint „ha nem lennék dauphin, Brissac szeretnék lenni”. Szolgálták a Bourbonokat, megúszták a forradalmat, jóban voltak Bonapartéval, azután újra a Bourbonokkal, a második világháborúban maguktól a németektől szereztek papírt arról, hogy kastélyuk múzeum, s így elkerülték a német tisztek beszállásolását. (A család jelenlegi feje Széchenyi lányt vett feleségül, és gyermeküket László névre keresztelték. Nem olvassák a Magyar Hírlapot, és így nem tudják, hogy magyarnak lenni halálos bűn.) A francia „parasztok” (inkább földművelő polgárok) viszont sakkban tartják a mindenkori kormányt, s bourgogne-i, bretagne-i, tourraine-i, provence-i identitástudatuk legalább olyan erős, mint fran- ciaságuk. A párizsiak nehezen nyelték le, hogy Quatorze Juillett ünnepi felvonulásán — a most éppen hogy csírázó európai identitás nevében — német katonák is felvonultak a Champs Elysée-n. Az angoloknak már megbocsátottak, hogy elégettették a „Pucelle”-t, Jeanne d’Arc-ot, akinek Franciaország a szó szoros értelmében nemzeti létét köszönheti. S azt, hogy minden viszontagság után, túljutva a liberalizmus pusztító erkölcsi-szellemi AIDS-én, miután még maradt annyi erejük, hogy megszüljenek egy De Gaulle-t, a franciák otthon vannak Franciaországban. * Nem úgy, mint a magyarok. A magyarok annyira nincsenek már otthon saját hazájukban, hogy már saját bőrükben sem érzik jól magukat. Ez mindjárt szemébe ötlik az embernek, amikor amonnan, az Óperenciáról hazatér. Nyu- gat-Dunántúlon német, Budapesten angol (amerikai angol) feliratok fogadják. Hogyan jut el egy ezeréves nemzet odáig, hogy egyedeiben, a tudat mélységes fenekén ez a kétségbeesett ösztön munkálkodjék: ha élni akarsz, tagadd le, hogy magyar vagy? A magyar önazonosság-tudatot most már csak egy kisebbség hordozza „Central and East-Europe” ama nemzetközi jogi szempontból elhatárolt területén, amelyet MaGázai zavargások után Felelősek kerestetnek Zárva tartották tegnap az izraeli hatóságok a Gázai-övezetet, ahonnan egyetlen palesztin sem mehetett izraeli munkahelyére egy nappal a körzet autonómiájának bevezetése óta legsúlyosabb összecsapások után. A két palesztin halálát követelő zavargás nyomán a 800 ezer lakosú terület nagy részét sztrájk bénította meg. A háromnapos munkabeszüntetésre a palesztin szervezetek egész sora adta ki a felhívást — közöttük a Jasszer Arafat PFSZ-elnök vezette Fatah — tiltakozásul az izraeli hatóságok erőszakos fellépése ellen. Izraelben viszont a palesztin rendőrséget tartják felelősnek a történtekért, a vendég- munkások vasárnap hajnali sok órás hiábavaló várakozásáért, s ennek következményeiért. Ehud Barak tábornok, izraeli vezérkari főnök tegnap a kormánynak adott tájékoztatójában a palesztin rendőrök által „fölöslegesen és olykor szándékosan az izraeli katonák irányában” leadott lövéseket is kárhoztatta. Szerinte az indulatokat — több ezer palesztin támadt az Erez határállomást őrző izraeli katonákra — a Hamász iszlám fundamentalista mozgalom szította. Katonai vizsgálatra hivatkozott, amely szerint a tömeg által hajigáit gyújtópalackokat hamászisták készítették jó előre a zavargáshoz. Az izraeli kormány többmillió sékeles (1 dollár csaknem 3 sékel) kártérítést követel a palesztin autonómia hatóságától a vasárnap hosszú órákig zajlott pusztításért. Az Egged közlekedési vállalat 152 autóbuszát gyújtotta fel az elszabadult tömeg, és elpusztított egy benzinkutat is. A kormányülésen felvetődött kérdésekről az izraeli katonaság képviselői tegnap Ereznél tárgyaltak a palesztinokkal felállított vegyes bizottság keretében is. Újabb tanácskozások összehívásában állapodtak meg, hogy megállapodjanak, miként vehetik elejét hasonló incidenseknek a jövőben. Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság (PH, az autonómia „kormánya”) vezetője ugyancsak tanácskozott munkatársaival. A palesztin vezető előző nap nagyon súlyosnak és tűrhetetlennek minősítette az izraeli katonák magatartását. Joszi Szárid izraeli környezetvédelmi miniszter a jeru- zsálemi rádiónak nyilatkozva azt hangsúlyozta, hogy az incidens súlyossága ellenére sem kérdőjelezi meg a palesztinokkal kötött megállapodásokat. A nagyvilág hírei Jé Tegnap délelőtt egy párizsi kórházban megope- rálták Francois Mitterrand francia köztársasági elnököt. Az operációt a hivatalos, bár meglehetősen szűkszavú orvosi közlemény szerint egy veseműködési zavar indokolta, amelyet a május 25-e óta tartó rendszeres vizsgálatok során diagnosztizáltak. Jé Több mint 50 nappal ezelőtt tért vissza Oroszországba Alekszandr Szolzse- nyicin, a világhírű Nobel- díjas orosz író. Ez idő alatt az író keresztülutazott egész Szibérián, megállt a nagyvárosokban, hogy személyesen mérje fel az országban végbement változásokat, s azok következményeit. VÉLEMÉNY Hegyeshalmon innen, Hegyeshalmon túl gyarország néven ismernek. Legyünk erősek: aligha lesz visszafordítható az a folyamat, amely ez év májusában elindult. Ha a biológiából és a genetikából merészelünk hasonlatot venni, azt mondhatjuk, hogy immár kialakult egy új mutáció, amely bár folytatása a történelmi magyarságnak, mégsem azonos vele. Mivel azonban társadalomról és nem molekuláról van szó, az analógia korántsem tökéletes: a társadalomnak mindig vannak változatokat képviselő részei, s így kisebbségben megmarad a történelmi magyar kontinuitást képviselő nemzetrész is. Ez azonban Magyarországon a török kivonulása óta mindig is kisebbségben volt. A Kárpát-medence közepe — a Duna, útvonalak és folyamatok kereszteződése és irányítása szempontjából — túlságosan kulcsfontosságú terület. A népvándorlás bizonytalanságainak elülte óta aki Budán úr, az az egész Duna- medencében úr. Amíg a középkori magyar királyság képviselt annyi erőt, hogy ezt a pontot hatalmában tartsa, a magyarság többé-kevésbé zavartalan fejlődése biztosítva volt; ám a töröknek végül is sikerült Budára befészkelnie magát, s azóta ide mindig más és más hatalom költözik. Ebből következőleg a magyar társadalom már 1541 után három részre oszlott: az egyik hatalom elkötelezettjeire, a másik hatalom elkötelezettjeire és azokra, akik makacsul kitartottak az öntörvényű, minden tekintetben autonóm magyarság mellett. Nyilvánvaló, hogy ez a harmadik csoport sohasem tudott sehonnan támogatást szerezni, és sohasem volt szövetségese. Azt sem lehet mondani, hogy ez az autonóm magyar társadalomrész szükségszerűen és mindig az „extra Hungarian non est vita” álláspontot képviselte volna. A két világháború között a népiekről ezt nem lehet elmondani: Illyés Gyula, Németh László, Bibó István autonóm magyar, korszerűsödő polgári Magyarországot tűzött ki célul. Erre azonban nem volt idő és erő sem volt hozzá. Németh László keserűen panaszkodik, hogy a „magyar radikalizmustól” a tömegeket elszippantotta a nyilaskeresztes mozgalom, ami elég logikus, hiszen az utóbbit a náci német hatalom támogatta (ha óvatosan és eléggé passzívan is), míg Németh Lászlóéknak sehol sem volt pártfogójuk. A szélsőjobboldal (a valóságos, nem a nem létező mai manipulációs mese) korszerűsödésén a németségnek való alárendelődést értette, a szélsőbaloldal a (szovjet) orosz birodalomba való betagolódást. Nem kétséges, hogy a magyarságban, a maga héttörzsi szervezetén belül, mindig volt valami hajlandóság a „segédnép” szerepre: lásd a kazár korszakot. Később is leszerződtek a törzsek hol Bizáncnak, hol a burg- undoknak, hol más nyugati hatalmaknak katonai feladatok végrehajtására (Petőfi János vitézé ben is ilyen szerződéses expedícióra mennek a huszárok), s ezt a létformát a legutóbbi időkig őrizték a kubikusok — nem katonai, hanem földmunkafeladatok elvégzésére. Ezek a szerződéses vállalkozások azonban sohasem érintették a magyar csoportok identitását. Többek között azért nem, mert a vezetés mindig magyar volt. A magyar nemzeti lét egészében azonban más folyamatok zajlottak le: a Habsburg-királyok sohasem váltak magyarrá, illetve, ha a családon belül jelentős személyiség túllépett bizonyos határt a magyarsághoz való asszimilálódásban — lásd István nádort vagy Rudolf trónörököst —, ellehetetlenítette magát éppen abban a hatalmi szervezetben, amelyhez tartozott. A Rákóczi-felkelés leverése után a Neoacquistica Co- missio meghatározó módon megváltoztatta a magyar arisztokrácia összetételét, elsősorban német eredetű újgazdagok javára. A két háború között Szabó Dezső, majd a Kisebbségben Németh László mutatta ki legerőteljesebben a vezetés idegen voltának jelentőségét a nemzeti orientálódási képesség megzavarodásában és elgyengülésében. A vezetésnek ez az idegensége nem biológiai-genetikai kérdés, hanem kulturális és szellemi: a magyar társadalom vezető rétegei törekvéseikben voltak egyre kevésbé magyarok. A modern rendszerelmélet szerint is a szociális rendszerekben a legfontosabb alrendszer a vezetés, hiszen ez tűzi ki a célokat. Magyarországon a vezető csoportok célkitűző tevékenysége általában eltért a magyar szellemi műhely szükségleteitől és a magyarságnak mint kulturális „populációnak” érdekeitől. Ez nyilvánvalóan összefügg a Duna- medence közepének ellenőrzésére törekvő ilyen vagy amolyan hatalmak többé-kevésbé erőszakos behatolásával. A mai szóhasználattal ezt a szerkezeti képletet elfedik: a kisebbségbe szorult autonóm magyarság szellemi-politikai aktivitását „konzervatívnak” nevezik, finoman jelezve ezzel, hogy ez a társadalmi-kulturális képlet végleg a múlté. Már csak arról van szó, mennyi idő szükséges teljes elhalásához. Ezt siettetni akarják elzsibbasztásával: mivel tőke eleve nem áll rendelkezésére, az információadás és a kommunikációs lehetőségek teljes elzárásával elevenen koporsóba zárják. Új kormányának hivatalba lépése máris olyan irányzatot sejtet, amely nem a magyarság demográfiai aktivitásának újramegindítására, hanem ellenkezőleg, szaporodási energiáinak további csökkentésére irányul. Kérdés, érdekes-e Európának a magyarság halála. Ennek ugyanis beláthatatlan következményei vannak ezen a ciklonokra és anticiklonokra túlságosan hajlamos köztes területen, melyet hol Közép-Európának, hol Kelet-Európá- nak hívnak. Európa abban a hiszemben van, hogy a magyar kormány valóban magyar kormány. Komolyan veszi az olyan „csizmadia és kéjgáz” nívójú kifejezéseket, mint „szociálliberális”. Amióta (egy-két hete) világossá vált, hogy az immár vezéreszme híján levő MSZP a határozott — s legalább annyira rasszista, mint amennyire monopoltőkés (mi is jön ki ebből, ha összeadjuk?) — Kemény Mag szolgalegényévé alázta magát, ez a kormány éppen úgy Magyarországi Helytartótanács, mint az előzők voltak 1990-ig. Azt, hogy 1990-től 1994-ig mi volt, még meg kell vizsgálni, mert közel sem egyértelmű, viszont annál gyanú- sabb. Mert megcsalt szeretők szoktak úgy kútba ugrani, mint a magyar nép tette volt 1994 májusában. írta pedig ezt tiszta szívből, őszintén, Frankhonból Hegyeshalmon túlra jövet, egykori hazája hűlő helyén, tíznapi sajtóhátralékát mind búsabban elolvasván egy kisebbségi. K f (Sándor András)