Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-14 / 163. szám
i PEST MEGYE1 HÍRLAP KÉPRIPORT 1994. JÚLIUS 14.. CSÜTÖRTÖK 13 Búcsú Csúcs Lászlótól Olvasóink kérésére e helyen kivételesen képösszeállítást adunk közre arról az ünnepségről, amelynek keretében a Magyar Rádió épülete előtt sokan búcsúztatták Csúcs Lászlót, a távozó alelnököt. HISTÓRIA A honfoglaló magyarok (I.) Lázadókból lett a nyolcadik törzs Női lószerszám szarvasalakos díszítésű szíjvége a Pest megyei Törteiről A magyar nép, amely immár több mint egy évezred .óta a Duna—Tisza tájon, a Kárpátok által körülzárt medencében él, azoknak a finnugor nyelvű népeknek a családjából szakadt ki, amelyek egykor az Urál hegységtől a Baltikumig húzódó területet népesítették be. Legközelebbi nyelvrokonaival, -a mai obi-ugorokkal közös őshazája az Urál nyugati oldalán, a Volga—Káma folyók vidékén feküdt; idáig követhetjük a magyar őstörténet visszafelé egyre halványuló, ösSze- kuszálódó, sőt meg-meg- szakadó nyomait. A magyar hagyomány Magna Hungáriája, azaz az ,,ősi”, régi Magyarország, a Káma vidékétől délebbre, az egykori Volga-parti Baskírja területén feküdt. A IX—XIII. századi idegen kútfők is Baskíriát jelölik meg a magyarok egykori lakóhelyeként. A mongolok előretörése előtti években (XIII. század) a keleten maradt pogány testvéreik felkutatására küldött magyar domonkos rendi szerzetesek itt lelték fel a századokkal azelőtt elszakadt törzstöredékek maradékait, akikkel magyarul szót tudtak érteni. Az ősmagyarok itt-tar- tózkodásuk során a Feketetenger feletti sztyeppéken élő iráni eredetű szkíták, szarmaták, alánok szomszédai lettek, majd azok a török törzsek is közelségükbe kerültek, amelyek az Urál hegyláncaitól délre nyíló átjárón Ázsiából ismétlődő hullámokban előelőtörtek, sőt a Volga vidékén megtelepedtek. E népekkel szövődő kapcsolatok révén a magyarság kultúrájának fejlődése meggyorsult, , s török népelemek is beolvadtak a finnugor törzsekbe. A török népekkel való szoros kapcsolatuk bizonysága a jövevényszavakon kívül, hogy a magyarság máig használt idegen nyelvi népneve (Hungarus, Hongrois, Ungar, Vengri) a bolgár-török nyelven „tíz törzs” jelentésű onugurok nevéből alakult ki. Az onogurbolgárok hatalmát a belső-ázsiai származású türkök döntötték meg, és a nyugati türkök hívták létre a Kaukázus előterében a Kazár Ka- ganátust, amely hatalmát messzi földre kiterjesztette, s legalább a VII. közepétől a magyarság is e birodalom keretébe tartozott. A bizánci források ezért említik a magyarokat törkökként még évszázadokkal később is, amikor már régen kiváltak a türk birodalomból. Nem tudjuk bizonyosan, hogy a magyarság Kazáriához való tartozása idején elhagyta-e Magna Hungária területét, az látszik azonban valószínűbbnek, hogy hosszabb időn át még Magna Hungária területén maradt, de adózott és katonai szolgálattal tartozott a kazár vezetőknek. A magyar törzsek egységes néppé ötvöződése mindenképp megtörtént Magna Hungária területén, hiszen a honfoglaló törzsek neve, amelyet Bíborbanszületett Konstantin (Konsztanti- nosz Porphürogennétosz) császár feljegyzésein kívül a Kárpát-medence helynevei is ránk örökítettek, szinte hiánytalanul kimutatható a baskír földi törzs- és nemzetségnevekben is. Az írott adatok és a régészeti tények együttes vallomásából tudjuk, hogy a VII— IX. században a Kazár Ka- ganátusban valóságos gazdasági forradalom zajlott le, amely a feudalizmus korai, igen fejlett változatát alakította ki. A kaganátus keretében élő magyarság együtt haladt a fejlődés útján a birodalom többi népével. A IX. század elején a zsidó hitre való térítéssel szemben Kazáriában fellobbanó ellenállásnak, s az azt követő belháborúnak a magyarság tevékeny résztvevője lehetett. Ennek az eredménye, hogy 830 táján önállósultak, *s hozzájuk csatlakozott űrlázadás leverése után a kazárok három pártütő törzse is. E javarészt khorezmi, alán és bolgár-török eredetű népelemekből álló törzsmaradékokból szervezték meg a magyarok nyolcadik, kabar („lázadó”) nevű törzsüket. Ezután nemhogy saját haderejüket nem kellett idegen célok szolgálatába állí- taniok, hanem a befogadottak révén maguk tettek szert katonai segédnépekre. A Magna Hungáriában maradt töredékeken és a Kaukázuson túli perzsa határvidékre szakadt csoportjukon (szavárd magyarok) kívül a magyar törzsszövetség zöme — a mohamedán geográfusok tudósítása szerint — a dunai bolgároktól a kazárok határvidékéig, azaz az Al-Dunától a Donig nyúló, folyók szabdalta síkságon foglalt szálláshelyet, amelyet a források Etelköznek, („folyóköz”) neveznek. Már a 830-as évektől tudunk az Al-Duna vidékén felbukkanó csapataikról, s ez időben és ellenük való védekezésül épül, lakóterületük másik végpontjával szemközt, egy védő- rendszer részeként, -a Don bal partján a kazár erőd, Sarkéi vára. Függetlenségük jele, hogy a mohamedán forrásokban feltűnik önálló népnevük, a magyar. A kazárok, bizánciak, dunai bolgárok és a keleti szlávok, illetve rusz-va- régek közé ékelődve, önálló politikát folytatva vettek részt Kelet-Európa népeinek küzdelmeiben. A kor egyik fő kereskedelmi útvonalának, a varég-bizánci útnak, tehát a Dnyeper alsó szakaszának ellenőrzését ők vették át, s a keleti szláv törzsektől a kazároknak járó adót maguk hajtották be. A IX. század a szláv kapcsolatok hosszú korszakának kezdete, amelyet a magyar nyelvbe a XVI. századig beáramló szláv jövevényszavak nagy csoportja tanúsít. 862-től portyázó csapataik a Kárpátokon túli területre is elvetődtek, és a frank—morva viszályban hol az egyik, hol a másik félnek nyújtottak segítséget. A magyarok lélekszáma ekkoriban a fejedelemmel kivonuló 20 000 lovas, valamint a katonáskodó és termelő- munkát végző elemek aránya (1:5) alapján 100 000 családra, azaz mintegy félmillió főre tehető. A 894—896. évi bolgár—-bizánci háborúskodásban a császár a magyarokat nyerte meg szövetségeséül, és a Balkánon sorra aratták győzelmeiket. A háború végeztével a bosszúálló bolgárok felbujtották a magyaroktól keletre tanyázó s velük régóta ellenségeskedő besenyőket, és két irányból támadtak az etelközi szállásokra, kivárva az alkalmat, amikor a magyarok serege másutt tartózkodott, valószínűleg éppen a Kárpátmedencében kalandozott. (Folytatjuk) Dienes István A perbáli vár A perbáli várról nem sokat tud a történettudomány. Csupán oklevelekben fordul elő neve néhány alkalommal, és megmaradt pár habarcsos kődarab a várból. Első okleveles említése 1274-ból ismert, egy határjárás során sorolták fel „Eynárd” várát. Feltehetően a tatárjárás után építtette a francia eredetű Sámboki család tagja, Miklós fia Aynárd a Nagykovácsiból Perbál felé vezető erdei út fölött, mintegy 380 méter magasságban. 1348-ban még a család birtokában volt a vár, erre utal egy egyezség abból az évből. Néhány évtizeddel később azonban már rom volt. Hogy mi okozta pusztulását, nem tudjuk. Az Aynárd-leszármazottak éltek, birtokuk is volt a környéken, a perbáli vár mégis elhagyottan, romosán állt. Egy 1401-es birtokösszeírás szerint az út, ahol a y,Mézeshegy felé fordul, amit később Aynárdvárának neveznek, amelyen Aynard vára, egy elhagyott vár áll” A találgatások közül az látszik legvalószínűbbnek, amely szerint az Anjouk idejében befolyásos arisztokrata családok Zsig- mond király alatt háttérbe szorultak, új vezetőréteget emelt magasba hosszú uralkodása alatt Zsig- mond. Lehetséges, hogy a család szembefordult az uralkodóval, és ezért vára lerombolását kellett elszenvednie. A perbáli vár sorsáról 1401 után hallgatnak a források és régészeti nyomok sem segítenek története jobb megismerésében. Pogány György
