Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-11 / 160. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. JÚLIUS II., HÉTFŐ Könyvespolc A megtörténhető jövő Tudunk a hét görög bölcs­ről. A legbölcsebb mégis a nyolcadik volt, a tragi­kus sorsú Szókratész. Ő mondotta, hogy „Minden hellén közül én tudom, hogy nem tudok semmit”. Lászlóffy Csaba, a tudós költő is valahogy ezt tük­rözi A megtörtént jövő című verseskötetével. Kö­tetében (a sok sajtóhiba el­lenére) a jövőt történi ti meg. Múltat jövősítvén. Amikor Biasztól megkér­dezték, miért nem menti vagyonát az ostromlók elől, ezt választolta: „Min­denemet magammal hor­dom.” Vagyis a fejében. Nos, valahogy így hordja a Kolozsváron élő költő is génjeiben nemcsak az örökölt, hanem a szerzett költői tulajdonságokat is, sajátosan tudatos politikai egyetemességünket művé­szi fohásszal jelenítvén meg. Minden igazi költő hal­hatatlan. Lászlóffy, „a vesztes egyetlen lehetősé- ge”-ként így fogalmazza meg az életnek a halállal szembeni egzisztencialitá- sát: „Arra ébredsz, hogy örökké élsz”. Majd így jö­vősít, szólítja talpra a ma­gyart: „Bánk. nagyuram jó lelke, Petur és Tiborc, ne aludj!” Ezek szerint a köl­tővel együtt reméljük, hogy tátott szájú történel­münkben mégsem váltak (mégsem válnak) masszá­vá a kövek, mint Démoszt- henész nyelve alatt a vers­ben. Kiáltsuk hát világgá újra a magyar történelmi közhelyt, hogy a vesztesé- ge(kc)t elviselni — győze­lem. És higgyük ezt, mi­ként az 1992-ben elhunyt költő-filozófus, Székely János, akinek a Ferskó vi- rágvasárnap című versét dedikálja Lászlóffy Csa­ba. Milyen igaza van, ami­kor azt mondja Székely János, hogy az győz iga­zán, aki veszt — filozó­fiai értelemben, mert pél­dául Sartre szerint a vég (helyesebben: a befeje­zés) az igazi kezdet. Lász­lóffy Csaba igazában pe­dig „Hölderlin: a minden- ség ajkán egy vérrög.” A költő versének ajakán vi­szont a jövőnkért, gyerme­keinkért kiáltó szó megal­vadt tartalma izzik így — a biológiai egyke, a szoci­ális egy se, és a politikai sehogy se gyanánt, mert „az össznemzeti lavina alatt”, ebben a „Sehova- világban”, világunkban kérdez hazánkra a költő ekképpen: „S a gyermeke­ink? (Ég veled s velem!)/ Számold meg őket — nincs más védelem.” Fo­gyatkozásunkkal „miként ha benned / a világ egyen­súlya szűnne meg”, egy­személyes, talpalatnyi földrengést gerjesztő so­rok sorscsapásai ezek. Jö­vőre döbb^n(t)ésünk ég­zengésében, ahol a költő könnyezve keresi „zsoldo­sokká tett játszótársait”. És vele együtt mi is. Raj­ta! De vigyázat!, mert „Puszta lépteinket lesi az utca” — múlt és jelen át­értékelésekor a megtör­tént jövőben. És mégis, csak azért is szóljunk, él­jünk egyre reménykedőb- ben, akárcsak Lászlóffy Csaba, aki bízva bízik bennünk. Bízva bízzunk tehát az irreverzibilis idő­ben, akárcsak Ciceró, akárcsak Bánk bán; hogy a visszafordíthatatlan re­ményben is ugyanúgy, mint a filozófiában — a befejezés az igaz kezdet?! Nos, vajon mit válaszolna erre a filozófus? A kötet, ez „A megtör­tént jövő” rá a válasz. Az egyetlen esély. ( Hétto­rony Könyvkiadó, 1993.) Demeter József A filmfesztivál díjai A Karlovy Varyban meg­rendezett 29. nemzetközi filmfesztivál záróesemé­nyeként szombat este osz­tották ki ünnepélyes kül­sőségek között a díjakat. A fődíjat az elsőfilmes spanyol Mariano Barroso által rendezett Szeretett fi­vérem című alkotás nyer­te el. A legjobb rendezésért járó díjat az ugyancsak el­sőfilmes Timur Bekmatbe- tov és Gennagyij Kajurov kapta, a Pesavari keringő című orosz filmért. A zsű­ri megosztott különdíjá- ban részesült a Jan Svank­majer által rendezett Fa­ust című cseh—francia ko- oprodukciós film, vala­mint a lengyel Gregorz Krolikiewicz filmje, a Pie- koscinski eset. A legjobb női alakítás díját Natasha Richardson kapta, az Özvegyek hegy­csúcsa (Widows Peak) cí­mű, John Irvin rendezte ír—amerikai alkotásban nyújtott produkciójáért. A legjobb férfi alakítás díja Max von Sydow-nak ju­tott, a Paolo Barzman ren­dezte Az idő pénz című francia filmben mutatott teljesítményéért. Befejeződött a VI. nemzetközi családóvó nyári egyetem Cselekvő felelősséggel másokért — Tele van a szívem! — mondta búcsúszavában Pócs Margit, a Tolna megyei Tolna polgármesteri hivatalának humánpolitikusa, a Gödöllőn megrendezett VI. nemzet­közi családóvó nyári egyetem egyik résztvevője az egye­tem szombati zárása alkalmával. Mindannyiuk, akik ér­keztek sokféléi, Szombathelytől Kazincbarcikáig, Nagya­tádtól Gyimesközéplokig, családgondozók, védőnők, szo­ciális munkások, pedagógusok nevében köszönte meg azt az egy hetet, amit a Gödöllői Agrártudományi Egyete­men töltöttek, előadásokat hallgatva, csoportos tréninge­ken, esti találkozásokon együtt gondolkodva, elsősorban Kecskés Józsefnek, a nyári egyetem soros elnökének, Ge­lencsér Katalinnak, kezdettől szervezőjének, az előadók közül még jelenlevő Donáth László lelkésznek. Népművészek készítette Noé bárkáját adva át kö­szöneté mellé emlékül, kér­te, tegyenek meg mindent továbbra is azért, hogy „a bárka” menteni tudja az ér­tékeket, „és mi soha ne érezzük úgy, hogy magunk­ra vagyunk hagyva”. Az ennél a mondatnál előtörő könnyek jelezték, hogy bizony a humán szak­emberek, a humán értékek megtartásáért, megőrzésé­ért küzdők gyakran érez­hetnek magukrahagyatott- ságot. Mint Kecskés Jó­zsef mondta, ugyancsak bú­csúzóul: köszönet azok­nak, akik ezt a családot, a nyári egyetem családját lét­rehozták, igazi közösséget teremtve legalább erre az évente visszatérő hétre. Idén, a család évében A család: életápolás, erőfor­rás és felelősség címet kap­ta az egyhetes program. A megnyitó napján, múlt va­sárnap C. Molnár Emma, a pszichológiai tudományok kandidátusa A család meg­tartóerői című előadása hangzott el. A másnap dél­előtt témája Az ifjúság és a család volt, előadói Feuer Mária tanár, pszichológus és Fohn Márta orvos, pszi­chológus. Ez alkalommal volt szerencsém a hallga­tók sorában ülni, s különö­sen emlékezetes maradt a számomra, mikor Fohn Márta arról beszélt: tulaj­donképpen a legtöbb, ami elérhető, hogy valaki „elég jó szülő”, „elég jó anya” le­gyen. A „tökéletes szülő” fogalmat hallva az ember­nek rossz érzése támad. Aki tökéletességre vágyik, aki tökéletesnek hiszi ma­gát, nem tudja elviselni a másik ember másságát. A zárónap előadásai a Védelmek és ártalmak a családban összefoglaló cí­met viselték. Az elsőnek szóló Komlósi Piroska csa­ládpszichológus kezdettől előadója a nyári egyetem­nek, mint Gelencsér Kata­lin visszaemlékezett, ő maga jelentkezett, hallván a rendezvény tervéről. Örök gond megtudni, mi is a hasznos, és mi a ká­ros a család életében, álla­pította meg előadása ele­jén. Többnyire csak ha baj van, kezdünk visszakövet­keztetni, mi okozhatta. Pár­huzamosan kell külső és belső hatásokra figyelni. A család léte állandó változá­sok folyamata, krízisek so­rozata, amit túl kell élni. Mi az, amit adhat a csa­lád? Az ember az identitá­sát, az egyéniségét a csa­ládban szerzi meg, majd ott is gazdagítja. A család közvetíti a világból az in­formációkat, a világkép, az életfilozófia a szülő ha­tására alakul ki a gyerek­ben. A család megoldási mintákat nyújt, visszajel­zést a viselt dolgainkról. Referencia és kontrollcso­portot jelent. A családban adhatjuk ki magunkból a feszültségeket, ez az érzel­mi erőforrás és az érzelmi megtartóerő. Mindezekhez képest az ártó tényezők elhanyagol­hatók, másodlagosak. Le­vonhattuk a következte­tést, igazolva láthattuk a régi megállapítást: a rossz minta is jobb, mint a sem­milyen minta, a rossz csa­lád is kívánatosabb, mint a család hiánya. Donáth Éászló evangéli­kus lelkész elmondta: nem tudhatta meg, milyen a fér­fi apaként. Kisgyerekkorá­ban férfit csak őrként lá­tott a szögesdrót mögött. Özvegyek és árvák jelentet­ték számára a családot, s hogy mégsem sérült lélek­kel élte ezt át, azért volt. mert a másik ember iránti felelősségre nevelték. Hi­szi, hogy a keresztény sze­retet csakis mint cselekvő felelősség nyilvánulhat meg. Jézus soha nem volt rezignált, az önsajnálatot, a cselekvésre való képte­lenséget megvetette. Nem azért jött, hogy a világról gondolkodjon, hanem hogy cselekedeteivel meg­váltsa. A cselekvő felelős­ség lemondást jelent a sa­ját jogról, a saját boldog­ságról, az önzéstől való megszabadulás igazi sza­badságában valósulhat meg. Semmit nem ér a ke­reszténység, ha nem képes az emberrel elhitetni, hogy semmi sem lehetetlen. Semmi, ha a szívét, szemét felemeli. A 127. zsoltárt idézte: „Ha az Úr nem épí­ti a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiá­ba vigyáz az őriző...” Nádudvari Anna Kiállítás az /. világháborúról Emberek az embertelenségben Idén múlt 80 esztendeje, hogy ama szarajevói pisz­tolylövéssel elkezdődött a XX. század első nagy világ­égése, az I. világháború. Ezt a háborút mára békévé oldotta az emlékezés, új nemzedékek nőttek fel, s az emberek már csak hallomás­ból tudnak arról, ami déda­páinkkal, nagyapáinkkal, apáinkkal a XX. század ele­jén történt. Az elmúlt 80 évben visz- szaemlékezések, ezredtörté- netek és egyéb monográfi­Valahol Hercegovinában (fénykép) ák, tanulmányok sokasága jelent meg a „nagy háború­ról”. Emlékkiállítást, tárla­tot ritkán szenteltek neki, s ezek, ha voltak is, inkább a hadtörténeti eseményeket mutatták be. A fentiekre te­kintettel — 1994. június 28-án — az Országos Szé­chényi Könyvtárban meg­nyílt, „Ember az emberte­lenségben” című rendhagyó kiállítás az eddigiektől elté­rő módon az I. világháborút a katona, a szenvedő ember és a hátország szemszögé­ből kívánja bemutatni. A ki­állítás apropóját az évfordu­lón kívül az adta, hogy a múlt évben fejeződött be az Országos Széchényi Könyv­tár I. világháborús fotógyűj­teményének restaurálása. A restaurálási munka során de­rült fény arra, hogy ezek a fényképek olyan informáci­ókat közvetítenek az I. vi­lágháború szenvedő hősei­ről, amelyeket semmilyen leírás nem pótolhat. Ezért gondolta a könyvtár, hogy ezeket a fotókat egy nagy­szabású kiállítás keretében mutatja be a nagyközönség­nek. A fotókon kívül a Had­történeti Múzeum és más kölcsönző intézetek tárgyi anyagai is láthatók — töb­bek közöt egyenruhák, fegy­verek, kitüntetések, rendje­lek, mindennapi használati Tábori képes levelezőlap 1915-ből tárgyak, egyházi gyűjtemé­nyekből tábori. lelkészi egyenruha, vándoroltár, a könyvtár gyűjteményéből eredeti I. világháborús pla­kátok és aprónyomtatvá­nyok, könyvek, melyek az I. világháborúról szólnak, il­letve kéziratok, melyeket a világháború idejét élt nagy költőink, íróink hagytak ránk, valamint képzőművé­szeti alkotások. A kiállítást november 30-ig tekinthetik meg a láto­gatók az Országos Széché­nyi Könyvtárban (Budavár Palota, ,,F’ épület). (b—i)

Next

/
Oldalképek
Tartalom