Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-11 / 160. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. JÚLIUS 11., HÉTFŐ Közelebb a koalíció A szlovákiai Együttélés politi­kai mozgalom a „Magunkért mindent, mások ellen sem­mit” jelszóval indítja választá­si kampányát, kész a hármas magyar koalíció megkötésére, de a Magyar Polgári Párttal szemben továbbra is személyi feltételeket szab. A Duray Miklós vezette mozgalom Országos Tanácsá­nak vasárnapra virradóra befe­jeződött ülésén jóváhagyták a mozgalom képviselőjelöltjei­nek listáját. Pozsonyban Flóri­án László, a nyugat-szlováki­ai kerületben Duray Miklós, a közép-szlovákiaiban Komlósy Zsolt, a kelet-szlovákiai kerü­letben pedig Pásztor István lesz az Együttélés listavezető­je. Emellett jóváhagyták a Ma­gyar Kereszténydemokrata Mozgalommal megkötött ket­tős koalíciós és együttműködé­si szerződést, ami ezáltal az Együttélés részéről kötelező érvényűvé vált. Elfogadták a hármas magyar koalíció meg­teremtésének legfontosabb alapdokumentumait, illetve a hármas koalíció megkötésé­nek — az Együttélés részéről szükségesnek ítélt — feltétel- rendszerét. — Személy sze­rint, mint a mozgalom elnöke megbízást kaptam arra, hogy ennek megfelelően újam alá a hármas koalícióról szóló szer­ződést — mondta Duray. Hoz­zátette, hogy az aláírás dátu­ma nem tőle, hanem a másik két partnertől függ. Az Együttélés a Magyar Polgári Párttal szemben olyan feltételeket szab, hogy annak jelölőlistáján „ne szerepelje­nek a révkomáromi nagygyű­lés szelleme ellen nyilatkozó politikusok”. Az ezzel kapcso­latos kérdésre, hogy vajon sze­mélyes véleménye szerint lét- rejön-e a szlovákiai hármas magyar koalíció, Duray Mik­lós azt válaszolta: „Az Együtt­élés részéről ez lehetséges”. A három szlovákiai magyar politikai erő koalíciós tárgyalá­sainak következő fordulójára hétfőn kerül sor Pozsonyban. Meghalt Kim Ír Szén Üvegkoporsóban a nagy vezér (Folytatás az 1. oldalról) Kim ír Szén bebalzsamo­zott holttestét légmentesen le­zárt üvegkoporsóban helyezik végső nyugalomra egy, a Mao Ce-tung kínai vezető nyughe­lyéhez hasonló mauzóleumban. Még februárban 300 000 dollár értékű márványt impor­táltak Eszak-Koreába, hogy Mao Ce-tung mauzóleumának mintájára végső nyughelyét építsenek a „nagy vezér” szá­mára — jelentette a KBS hiva­talos rádió és televízió. A Kim ír Szén holttestét őrző üvegko­porsó 10 méter hosszú lesz — állítja a Yonhap-hírügynökség. Októberben nyolctagú észak-koreai küldöttség járt ti­tokban Pekingben, ahol a Mao Ce-tung koporsója elkészítésé­ben annak idején közreműkö­dött kínai szakemberekkel ta­nácskoztak. A phenjani rádió jelentése szerint Kim ír Szén holttestét Phenjanban az elnöki palotá­ban ravatalozták fel. Kim Jung Szám dél-koreai elnök részvétét fejezte ki az észak-koreai vezető halála mi­att. A dél-koreai vezető kijelen­tette: megrázta a hír, hiszen „őszinte megbeszélésekre” ké­szült a KNDK legfőbb vezető­jével. A kínai vezetők — élükön Teng Hsziao-Pinggel, a Kínai Kommunista Párt legtekinté­lyesebb politikusával — sajnál­kozásuknak és mély fájdalmuk­nak adtak hangot Kim ír Szén halála miatt. Teng Hsziao-ping harcostársának és barátjának nevezte az elhunytat. E gy választás a nép ellenálló erejének bizonyítéka is többek között. Kuruc nép vagyunk. Betyárpártiak. So­sem szenvedhetjük a hatalmon levőket. Ezt jó, ha a most hatalomra jutottak is az eszükbe vésik. Nyakas, úgy is mondhatnám, kissé eretnek lelkületű nemzet vogymuk. Nekünk mindenről magánvéleményünk van. Akik egyet­értenek e véleménnyel, azok véleménynek hívják, akik nem, eretnekségnek. De ez a magánvélemény csak olyan gondolatrendszerből származhat, amely tele van életerő­vel. A tagadás az önkifejezés egy formája. Elég titokban magadra pillantanod, mint olyasvalakire, aki utálja ezt vagy azt, hogy rájöjj, mi az amit titokban szeretsz. A '90-es választások győztesei közül sokan megfeledkeztek mindezekről. Az emberek időnként elmennek egy-egy politikai gyű­lésre, meghallgatják az érveket és az ellenérveket, aztán arra a pártra szavaznak, amelyre a gyomruk igent korog. Ez a választás nagymértékben a nosztalgia jegyében zaj­lott, egy olyan kor után, amely — hál'Istennek — vissza nem térhet soha. Az emberek hagyják magukat becsapni, de valójában megvetik azokat, akik körüludvarolják őket. Aztán meg: azok, akik elhiszik, hogy minden erény csak­is az ő pártjukban található, nem veszik figyelembe, hogy a felaprózottság elpusztítja az államot. Nem a szocialista, liberális stb. választ kell keresni, hanem a helyes választ. Az szolgálja jól a pártját, aki az ország érdekeit szolgálja. Valójában inkább a büszkeség és nem a különvélemény, a másfajta meggyőződés állít szembe embereket. Azt hi­szik, elfoglalták a legjobb helyet a legjobb pártban, és visz- szautasítanak minden más, általuk kisebb értékűnek tar­tott állítást. Az ember minél többet olvas és vizsgálódik a politika témájában, annál jobban felismeri, hogy az egyik RMDSZ-ülés Kolozsvárott / Érvényesül az asszimilációs folyamat Az RMDSZ Szövetségi Kép­viselők Tanácsa tegnapi ülé­sén Markó Béla szövetségi el­nök a kolozsvári események, a magyar nyelvi oktatást kor­látozó tanügyi törvény képvi­selőházi megszavazása és más jelenségek összegezése nyomán leszögezte: nem el­szigetelt válságokról, esemé­nyekről van szó, hanem arról, hogy továbbra is érvényesül egy több évre visszanyúló, il­letve tulajdonképpen évtize­dek óta megszakítatlan asszi­milációs folyamat. Ennek csak része az a törekvés, hogy a sok kultúrájú Erdélyt átalakítsák és a magyar kultú­ra emlékeinek eltüntetésével idegenné tegyék a ott élő ma­gyarság számára, amely tehát önazonosságát védi, amikor ezt igyekszik megakadályoz­ni. Felhívta az RMDSZ elnö­ke a figyelmet arra is, hogy e Tegnap délután Nápolyban be­fejeződött a hét legfejlettebb ipari államot tömörítő G-7 cso­port 20. csúcstalálkozója. A nápolyi találkozó alapvető vál­tozást hozott a Hetek történeté­ben: Borisz Jelcin orosz állam­fő teljes jogú tagként vett részt a tanácskozás zárónapján tar­tott politikai vitában, s ezzel lé­nyegileg nyolctagúvá bővült a világ legzártabb „elitklubja”. Oroszország teljes bevoná­sa egyelőre nem szerepel a G-7 csoport legközelebbi, a ka­nadai Halifaxban jövőre sorra kerülő találkozóján. Az orosz szakértők ugyanakkor már most is részt vettek a gazdasá­gi vita előkészítésében, s a He­tek Nápolyban úgy döntöttek, hogy a világgazdaság egyes küzdelemben elért részsike­rek sem olyan jellegűek, hogy szélesítenék a magyar­ság lehetőségeit. Jobbára csak arra vonatkoznak, hogy megakadályozzák a helyzet romlását: a kolozsvári főtér­rel kapcsolatos válság, illetve a tanügyi törvény vitája erre szolgáltat példát. Ezért van szükség az eddi­gi politikai stratégia felülvizs­gálására, amiről az SZKT szeptemberi tanácskozása elé dokumentumot terjesztenek. Ez kiterjed majd az RMDSZ módszereire, a román politi­kai élet szereplőihez való vi­szonyára, beleértve a szövet­ség számára továbbra is fon­tos demokratikus konvenció­beli partnerekhez való vi­szonyt. Ami á nemzetközi kapcso­latokat illeti, az RMDSZ nem ideológiai pártként, hanem politikai érdekképviseletként kérdéseiben, mint például a nemzetek feletti szervezett bű­nözés, a pénzmosás és az ato­merőművek biztonsága, szoro­san együttfnűködnek Moszk­vával. A nápolyi találkozón két do­kumentumot fogadtak el: a He­tek gazdasági nyilatkozatát és az Oroszország részvételével kidolgozott politikai nyilatko­zatot. A gazdasági nyilatkozat hi­vatalosan is bejelentette, hogy a világ fejlettebb felében meg­kezdődött a gazdasági fellen­dülés, mely harminc éve most először nem jár együtt az inflá­ció meglódulásával. A Hetek a legfontosabb és legsürge­tőbb feladatnak a munkanélkü­liség csökkentését tartják. jeleníti meg magát, például a magyar kormánnyal és a pár­tokkal fenntartott érintkezés­ben. Csak így kerülhető el a zavar, amikor például Ma­gyarországon kormányváltás történik — hangsúlyozta Mar­kó Béla. Tőkés László felszólalásá­ban a jelenlegi kolozsvári helyzetet az 1990 márciusá­ban lezajlott marosvásárhelyi eseményekkel állította szá­mos vonatkozásban párhu­zamba. Tőkés kifejtette: mi is akar­tuk az alapszerződést, de meg­békélési szándékunkat (ro­mán részről) a gyengeség jelé­nek tekintették. A „bizalom­gerjesztés” véleménye szerint teljes erővel folyik. Kifejtet­te: nekünk nem az ilyen nyi­latkozatokkal, hanem az en­nek orvé alatt folyó, az RMDSZ ellen irányuló törek­vésekkel van bajunk. A gazdasági vitában az előzetesen egyeztetett témá­kon kívül nem került a hiva­talos napirendre egyetlen új felvetés sem: így nem fog­lalkoztak a dollár mélyrepü­lésével, valamint visszako­zásra kényszerítették az amerikai elnököt, aki azt szerette volna, hogy a GATT-tárgyalások befejezé­sét követően azonnal térje­nek vissza a még fennma­radt kereskedelmi akadá­lyok kérdésére. A politikai nyilatkozat megerősítette a boszniai har­coló feleknek meghirdetett ultimátumot. A nápolyi találkozó so­rán több kétoldalú tárgyalá­sokra került sor. A nagyvilág hírei * Li Peng kínai minisz­terelnök tegnap romá­niai tartózkodásának második napján elláto­gatott az ország egyik leghíresebb borvidéké­re, a dobrudzsai Mur- fatlarra, ahol a helyi borászati vállalatnál és a bormúzeumban tett látogatást, valamint borkóstolón vett részt, k A kubai kormány ha­vannai látogatásra hívta meg Ayala Lazát, az ENSZ emberi jogi ügyek­kel foglalkozó. különmeg- bízottját — jelentették be tegnap Havannában. Szombaton a Gáza- övezetben őrizetbe vet­tek három palesztin rendőrt. Az ügy előz­ménye, hogy június 26-án palesztin rend­őrök indoklás nélkül le­tartóztatták a 28 esz­tendős palesztin Farid Hachem Djarbut, aki az elmúlt szerdán a börtönben meghalt. ^ Jas szer Arafat, a Pa­lesztinái Felszabadítási Szervezet elnöke szomba­ton kétnapos látogatás­ra Szaúd-Arábiába érke­zett és a vörös-tengeri Dzsidda kikötővárosban megbeszéléseket folyta­tott Fahd királlyal. Jk Négy fegyveres, való­színűleg muzulmán szélsőségesek szombat éjszaka agyonlőttek egy rendőrtisztet Dél- Egyiptomban. A rend­őrség vasárnapi közlé­se szerint a támadók automata fegyverből nyitottak tüzet Antar Abu al-Ila őrnagyra an­nak háza közelében, Manfalút tartomány­ban. Hetek helyett nyolcak Befejeződött a nápolyi csúcs VÉLEMÉNY Temesi Ferenc Az ellenzékiségről, még szelíden párt éppoly rossz, mint a másik. Vagy rosszabb. Maguk a pártok is erejük nagy részét arra használják fel, hogy bebi­zonyítsák a másikról: képtelen a vezetésre. Végül mind­egyiküknek igaza lesz. Mindig az a párt tűnik jobbnak, amelyik épp nincsen hatalmon. Én az ellenzéki pozíciót a legalkotóbb, legteremtőbb. leghasznosabb, leggyümölcsözőbb állapotnak tartom egy író számára. Aki,az árral szemben úszik, legalább érzi az ár erejét. Ellenfelünk a segítőtársunk: a véle való birkó­zásban őrizhetjük meg egészségünket. Igazából csak azo­kat becsüljük, akik ellenállnak nekünk. A bölcs ember tá­madóira figyel. Nagyobb érdeke, hogy megtalálja a saját gyönge pontjait, mint nekik. Különvéleményből születik a legtisztább harmónia. A szabadság nem az, hogy jo­gunk van a kis dolgokban való különbözésre. A szabad­ság próbája az a jog, hogy a fennálló rend lényegi kérdé­seiben különbözhessünk. Azon nincs mit keseregni, hogy az egyik korszak oltár- terítője a következő lábtörlője. Ami az előző korszakban eretnekségnek számított, az az újban maga lehet az ortho- doxia. Ez mindig is így volt. A választások megnyerésé­nél fontosabb egy népet kormányozni. Ez az igazi teszt egy politikai párt számára, amely végül is, mint minden párt, a saját hazugságaiba fog belebukni. Nem is lehet másképp, egy „művészetnek” titulált ármányban, amely- lyel megakadályozzuk, hogy az emberek részt vegyenek olyan dolgokban, amelyek elsősorban őket érintik. Amíg a politikát ideálok és nagyság nélküli emberek irányítják, mindig ez történik. Most majd az új csapat tömi tele a zse­bét; mi akkor se, most se fogjuk. Na persze ezek nem az ifjúszocialisták lesznek, akik a választások után úgymond készültek Horn Gyula alól kirántani a pártot. Most csönd­ben vannak. Ekkora győzelem után nem is lehet más­képp. Ők azok, akik ifjonti idealizmusukban még azt mondják: ha baloldalon dobog a szíved, ne hordd ott az értékpapírjaidat is. M elyik ország őrizheti meg szabadságjogait, ha időről időre nem hozzák tudomására, hogy népe megőrizte az ellenállás szellemét. így lesz ez négy év múlva is, de az is lehet, még előbb. Mert mi lesz akkor, ha nem a Ró­zsadomb jön be a városba, hanem Csepel. Taxisblokádot csak gépkocsival rendelkezők próbálhatnak véghezvinni. Újra be fog bizonyosodni,, hogy a háborúban csak egy­szer, a politikában többször lehet meghalni. És még vala­mi: a többség megszerzése a legjobb visszavágás. Én nem félek az ellenzéki szereptől. Csak legyen hol kifejteni a nézeteimet. Legyen ellenzéki sajtó, rádió- és té­véműsor. Nekem három nyakcsigolyám tört ki autóbale­setben és nem egy, miként a soros miniszterelnöknek. Mégsem kaptam Dózsa-koronát húsz évvel ezelőtt. Úgy látszik, ilyesmi akkor még nem volt. A koronáról lemon­dok. Az ellenzékiség jogáról soha.

Next

/
Oldalképek
Tartalom