Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-09 / 159. szám
JS PEST MEGYEI HÍRLAP HITÉLET 1994. JÚLIUS 9., SZOMBAT 9 Hitvallók a Márton Aron Egyszerű székely földművesek gyermekeként született 1896-ban Csíkszentdomonko- son. Itt nevelkedett egészen addig, amíg el nem kezdte a középiskolai tanulmányait a csíksomlyói katolikus gimnáziumban. A gyulafehérvári kisszemináriumban érettségizett, ahonnan azonnal bevonult katonának. Az olasz frontról hazatérve 1919-ben jelentkezett a teológiára. Öt esztendő múlva szentelték pappá. Néhány évnyi káplánkodás után a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumba került hitta- námak. Önképzőkört szervezett, diákjait folyamatos önművelésre és önvizsgálatra buzdította. Pedagógiai képességei révén Erdély-szerte ismertté vált, s így néhány év múlva a kolozsvári egyetem katolikus lelkészévé nevezték ki. Ez a munka azért is különösen kedves volt számára, mert tudta, hogy a keresztény társadalom megalapozását az ifjúság nevelésével kell kezdeni. Karácsony Sándorral egy időben fedezte föl: a magyar nép hagyományos és mély gyökerű művelődési értékek birtokosa. Feladatának tartotta ezek kibontakozásának az elősegítését. A két világháború között Erdélyben, Kolozsvárott volt a legtöbb magyar közművelődési és kulturális intézmény. Megvoltak tehát a feltételei egy olyan lap kiadásának, amely az erdélyi falvak értelmiségének útmutatást tudott nyújtani a magyarság megmaradását célzó munkájukban, elsősorban az iskolán kívüli népművelésben. Márton Áron hamarosan ki is adta a lapot Erdélyi Iskola címmel. Szerkesztőkul a legkiválóbb kolozsvári értelmiségieket kérte föl. Példaképe a közműveltség terjesztésében Széchenyi István volt. A népművelést végzők között számos előadást is tartott. Márton Áron lelkülete, tehetsége arra indította a pápát, hogy a betegsége miatt lemondott Mailáth Gusztáv Károly gyulafehérvári püspök utódjául őt nevezze ki. 1939-ben iktatták be új tisztségébe. Fáradhatatlanul dolgozott népe megmentésének érdekében. Nem véletlen, hogy püspöki jelmondata is erre utal: Non recuso laboréin! (Nem vonakodom a munkától!) Küldetését azonban nem vezérségként, hanem szolgálatként élte meg. Emberségének, bátorságának, s nem utolsósorban politikai tisztánlátásának bizonyítéka, hogy alig néhány héttel a kitörése után megbélyegezte a világháborút! De nem csupán a háború borzalmait, hanem a faji megkülönböztetés minden formáját elítélte beszédeiben. Ugyancsak mély bölcsességre vall, hogy Eszak-Erdély visszakerülése után sem hagyta el a Romániában maradt püspöki székhelyét, inkább útlevéllel látogatta egyházközségeinek nagyobbik részét. Esetleges elköltözésével valószínűleg végleg föl kellett volna adnia az évezredes püspöki székhelyét. Á közéletből mindvégig tevékenyen kivette a részét. Az észak-erdélyi egyházi vezetők az ő támogatásával vettek részt a tervezett magyar kiugrás előkészítésében. Amíg lehetett, tanácsaival, de pénzzel is.segítette a háború utáni romániai magyarság közéletének a megszervezését. A negyvenes évek végétől azonban egymás után érték a súlyos méltánytalanságok. Azzal a koholt indokkal tartóztatták le, hogy a háború vége felé szabadlábra helyezett kommunisták által akarták elérni, hogy Eszak-Erdély Magyarországé maradhasson. A valódi ok azonban az egyháztól az állam számára kedvező megegyezés kikényszerítése volt. A püspök még letartóztatása előtt titokban kinevezte az őt helyettesítő ordináriust. Meghagyta neki, hogy hivatalba lépésekor ő is nevezze ki az utódját, s mindegyik ordi- nárius evvel kezdje meg tevékenységét. így sikerült elérnie, hogy az állam ne tudjon számára kedvező döntéseket hozó vezetőt elfogadtatni a hívekkel. Ezen intézkedésének köszönhető, hogy fogva tartásával az állam nem tudott célt érni. 1955-ben nyerte vissza szabadságát, amely azonban csupán egyetlen esztendeig tartott: 1956-tól újabb tizenegy éves házőrizetbe helyezték. Szabadulása után még több mint egy évtizedig, az 1980-ban bekövetkezett haláláig vezette egyházát és népét. Irt László: Márton Áron a lelkiismeret apostoli ébresztője című munkája alapján készítette: Hardi Péter Református istentisztelet a rádióban A debreceni Nagytemplomból közvetít a Kossuth rádió holnap 10 órakor református istentiszteletet. Az igét Fekete Károly teológiaprofesszor hirdeti. Debrecen jelképe, a Nagytemplom nyugalmat árasztó zömök tömbjével s két — 61 méter magas — tornyával a főutca tengelyében áll. A tűzvészben elpusztult középkori templom alapjainak felhasználásával épült 1805—1821 között. Tervezője Péchy Mihály (1755—1819) építész. mérnökkari tábornok, kinek fő műve a debreceni református Nagytemplom, s megvalósult másik alkotása a debreceni református kollégium. A vidéki építészek közt Péchy Mihály a legjelentősebb egyéniség. A Nagytemplomba belépve kitárulkoznak előttünk az óriási méretek. A főhajó 55 méter s 15 méter széles, míg a déli kereszthajó 38 méteres s 14 méter széles, az ülőhelyek száma közel háromezer. bozó Mindig sötétedés után jöttek... Református mártírok Beregszászon Ünnepélyes istentisztelet keretében három emléktáblát avattak fel a beregszászi református templom előterében. Az igaztalant) 1 elhurcoltak, halálra kínzottak az eklézsia tagjai voltak. Érdemeiket Forgon Pál püspök úr méltatta. A mártírok: Kovács Sándor egyházgondnok, meghalt 1945-ben a boriszovi lágerben. Szu- tor Jenő református lelkész a terror áldozata lett. Váradi Barna kántor szintén 1945-ben a boriszovi lágerban fejezte be életét. Másnap az irodában ültünk le Forgon Pál püspökkel és az eklézsia számtalan tagjával, akik ismerték a mártírokat, vagy sokat hallottak róluk. A zsúfolásig telt helyiségben kezdte a püspök úr a visszaemlékezést: — Három-három és fél ezer embert vittek el Beregszászból. Reformátusokat, katolikusokat. Körülbelül húsz százalékuk tért haza. Először Szolyvára vitték őket. Az 55 kilométeres utat gyalog kellett megtenniük. Szolyván már sokan meghaltak közülük, ez a város Kárpátalja nagy temetője. Azóta emlékművet is emelt a magyarság az ott elhunytak fölé... Szolyváról a menet Szamborba indult tovább, ez 120 kilométer, újból gyalog. Aztán beva- gonírozták őket, és a fehéroroszországi Boriszov- ba kerültek az életben maradottak. Ide 9-10 napig tartott az út. A népek nagy barátja, Sztálin elvtárs mondta, hogy a magyarkérdés megoldása csak vagonügy. Erre gondolt. — Mit tudunk a mártírokról? — Kovács Sándor egyházgondnok öt gyereket hagyott itt. Két és tizenkét év közöttieket. Ráadásul apósát, Bállá Sándort is elvittékj őt kulákként ítélték el. így nem is maradt férfi a családban. Kovács Sándor 15 évig egyházgondnok volt, felesége a nőegylet elnöke. Minden karácsonykor ők gondoskodtak a szegény sorsú gyerekeknek cipőről, ruháról, ajándékról. — Ismerte a püspök úr Szutor Jenő lelkészt? — A segédlelkésze voltam, 1937—39 között dolgoztunk együtt. Ha valaki nem foglalkozott politikával, akkor az ő volt. Szutor Jenőt 1950 decemberében. vitték el. Előtte lefogták régi káplánját, Zsurki Józsefet. Mikor meghallottam Szutor elhurcolásának hírét, mondtam is, utána én következem. S valóban, én voltam a 17. bebörtönzött református lelkész Kárpátalján. Engem 1951. december 13-án, este hétkor tartóztattak le. Éppen megettük vacsorára a sült krumplit és az aludttejet. Mindig sötétedés után jöttek, mert előtte Nagypaládon, mikor vitték a papot, a nép beleragadt az autóba, s nem engedték el. Egy kapitány jött Husztról két legénnyel. Mindent felforgattak, még az ágyat is. Az irodában egy bőröndöt megraktak könyvvel. Én is két kisgyereket hagytam otthon. Mikor elhurcoltak, a kisfiam utánam kiabált, hogy édesapám, tessék hazajönni. En visszaszóltam, hogy majd három év múlva jövök. Négy és fél lett belőle. Pedig 25 évre ítélték el. S utána újabb öt évig nem hagyhattam volna el Szibériát. Ugyanis Omszk- ban töltöttem el a börtönidőmet. Közben egy téglagyárban dolgoztam, kitanultam minden csínját- bínját a téglagyártásnak. — Kis híja volt, hogy a püspök úrra is csak egy emléktábla emlékeztet. — Bizony, csak az Úristen különös kegyelme vezetett haza. Most próbáljuk számba venni a mártírjainkat, hisz idáig erre gondolni se lehetett. Sok ezren estek áldozatul a sztálini önkénynek, csak itt, a mi eklézsiánkon. Átányi László Útra valónak ajánlom A magyar sorskérdések, ha valamikor is, úgy mostanában egyre inkább foglalkoztatják az embert — olvasom egyik levelezőtársam írásából. Vajon szembenéztek már önmagukkal úgy teljes valóságban, akik igenis felelősek azért, hogy idejutottunk —folytatja levélíróm, majd sorakoztatja az érveket, nem kímélve a személyeket sem, akiknek felhalmozott vétkeikből tartunk ott, ahol tartunk. Soraiban nincs felelőtlen vádaskodás, de ami leginkább megragadott, azt így fogalmazta: politikai mulasztásukat a történelem, mely szigorúbb ítélőbíró, mint én vagyok, nem fogja elnézni. Aztán arra is figyelmeztet, hiába minden utólagos erőlködés, szellemi, lelki felvilágosodás nélkül, amely végképpen elmaradt az elmúlt négy esztendőben, a nép sötétségben jár, ahogyan a Bibliában is megírták a próféták. Ebből a gondolatból szépen felidézi Németh László Négy próféta című drámáját, amely éppen azokban az időkben jelent meg a Kortárs című folyóiratban, amikor ott voltam szerkesztő. Végül arra hívja fel a figyelmemet, hogy ha nem ismerném, keressem elő könyveim közül Karácsony Sándor egy kis füzetét: Utazás a Biblia mélységei felé, s abban is arra a fejezetre hívja fel a figyelmemet, amely a magyar sors kétségei között vetteti a kezünkbe a Szentírást. Engedelmes, válaszadó ember vagyok, előkerestem hát az ajánlott olvasmányt, amit azért szorgalmazott, hogy visszaolvassak, mert véleménye szerint amolyan huszárosán bizony nem oldható meg semmi, ami a saját dolgainkat illeti, lóról leszállva, több alázattal kell megkeresni a kibontakozás kulcsát, egyébként az általa emlegetett könyvecskét, ami különben a Magyarok Istene című nagy kötet utolsó fejezete. A fejezet pontos címe, amelyre levélíróm hivatkozott: A Biblia a magyar sors kétségei között címen található. A másfél oldalnyi fejezet és a benne foglaltak ugyancsak fejbe verik az embert. Mindjárt az első nekem, de azt hiszen többünknek súlyos mondat így szól: „ Vesztett csatákról nem kell véres verejtékkel kiderítenünk utólag, hogy valójában győzelmek voltak. ” Sajnos, van bennünk ilyen hajlandóság, hogy áldott és áldatlan esetekben elkezdünk magyarázkodni. (Mostanában is elég gyakran tettük!) Márpedig a magyarázkodás valami félrevivő tévút, és minden elkövetett hibát csak úgy lehet helyrehozni, ha először szembenézünk önmagunkkal, mert amit mi vétettünk, annak felelősségét magunk kell hordozzuk. Természetesen tisztességgel folytattam tovább a tanulmányozást és egy bizonyos második mondatot szükségesnek ítélek pontosan idézni: „ Valahányszor a magyarság tudakozta és elfogadta Isten szent akaratát, mindig sikerült, amit cselekedett: megfordítva, kizárólag csak olyankor érték csapások és szerencsétlenségek, ha ellenszegült az Úr terveinek, s nyakas-dacosan a saját feje után indult. ” Karácsony Sándor a tudós-filozófus és pedagógus mélységesen hívő ember volt. Nemcsak könyveiből, tőle hallhattam, amikor arról szólt, hogy a XX. század embere hiába törekszik, hogy a magyar tudományt segítségül előrángatva próbáljon meg kitérni a lelki megújulások elől, egyszer majd észreveszi: nem sikerül. Pedig mindent megkísérel, mégsem megy. „Magyarságunk tartalma — kiesvén a kegyelemből, ösz- szekeveredett hazugságokkal, álságokkal, hamisításokkal, utánzásokkal, kívülről magukra aggatott cifraságokkal, rútságokkal, káromkodásokkal, elő sem számlálható értéktelenségekkel. ” v. Mindezeket egyszer s mindenkorra le kellene vetkezni. Ez pedig nem történik bűnbánat nélkül. Ha addig eljutottunk, ajándékképpen megkapjuk az elhivatottságot, amely előfeltételezi az őszinteséget és engedelmességet. A végeredmény, és ismét a szerzőt idézem: „Tökéletlen társaságból tökéletes nép, erőtlen hordából erős sereg, ingatag és szeszélyes tömegből szilárd és állhatatos közösség válik belőlünk... Számszerűen nem lehet megmondani há- nyunkból, mindenesetre: elegünkből. ” Gyakran voltam hálás kedves levélírómnak. Sokszor kaptam tőlük témát, másszor biztatást, vigasztalást, most, ebből a levélből valami őszinte eligazítás következett számomra. Utaztam az író segítségével a Biblia mélységei felé és azt is azonnal éreztem, hogy minden keserűségre, minden vélt és valóságos emberi összeomlás ellen megtalálhatja az ember naprakészen a vigasztalódást. Az is pontosan és világosan kitetszett az olvasottakból, hogy nem az egymás tovább keserítése a dolgunk, hanem a másik ember erősítése. Azzal fejeződik be a tanulmány (inkább azt írom útravaló), „ha meghallottad az örömüzenetet Krisztustól, ne tartsd meg magadnak, hanem hirdesd te is. Ingyen kaptad, add tovább szenvedő embertestvéreidnek te is ingyen. ” Amikor ezeket a gondolatokat papírra vetette Karácsony Sándor, szohiorúan reménytelen volt a magyar nemzet sorsa. Ő a szomorúság és reményvesztettség ellenében ajánlotta mindnyájunk számára a kiutat, a lelki ébredést. Teljes meggyőződéssel írom, a lelki ébredés képes az egész országot kimozdítani az ernyedt, fásult állapotból. Hétköznapi, névtelen munkások szükségesek, hogy továbbadják, ami őket magukat kimozdította a bénultságból. Ezt kíséreltem meg magam is, levélíróm jóvoltából, aki arra ébresztett: nem keseregni, cselekedni kell! Ebben az esetben a szólás is lehet tett. Fábián Gyula
