Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-09 / 159. szám
■f ír. | PE ST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1994. JÚLIUS 9., SZOMBAT 3 Parlamenti előzetes Kezdődik a négyéves munka A jelek szerint az új összetételű parlament, illetve annak elnöksége nem kíván változtatni elődjének a sajtóval kialakított együttműködésén. Tegnap G. Nagy- né Maczó Agnes, az Országgyűlés alelnöke ismertette a médiák képviselőivel a Tisztelt Ház jövő csütörtöki és pénteki ülésének részletes menetrendjét. A honatyák első pontként a kormány programját fogják tárgyalni, ami meglehetősen nagy feladatot ró rájuk, hiszen(a tervezet felér egy vaskos könyv terjedelmével. A téma fontosságát az is jelzi, hogy Horn Gyula miniszterelnök-jelölt minden bizonnyal egyórás beszédet mond a kabinet elkövetkező négy évre vonatkozó dokumentumáról. Az elképzelés szerint pénteken délelőtt két és fél, csütörtökön délután pedig három és fél óra alatt fejthetik ki nézetüket a parlamenti frakciók szónokai. Az esetleges félreértések elkerülése végett a házbizottság pontosan meghatározta, milyen sorrendben szólalhatnak fel a pártok képviselői, s azt is, hogy egy-egy csoport tagjai hány felszólalási percet vehetnek igénybe. Annak ellenére, hogy az Országgyűlés őszig elvileg szünetelteti tevékenységét, a csütörtökre összehívott parlamenti üléssel megkezdődik a négyéves nagyüzem. Annál is inkább, mert esély van egy újabb rendkívüli ülés megtartására, hiszen a tervezett magyar—brit katonai együttműködés keretében még az első őszi ülésszak előtt hazánkba érkezik a szigetország egy kijelölt egysége, amely a honvédséggel együtt tárt közös hadgyakorlatot. Az alkotmány előírja, hogy idegen katonák csak az Országgyűlés jóváhagyásával léphetnek Magyarország területére. Ennél fogva a honatyáknak újból találkozniuk kell ebben az ügyben. (both) A kultuszminiszter jobbkeze ' Jánosi mégis vállalja? Lehetséges, hogy Jánosi György mégis elvállalja a művelődési tárca politikai államtitkári tisztségének betöltését. Az MSZP alelnöke tegnap a Napkelte adásában úgy nyilatkozott, ha ez lesz a kompromisszum ára, akkor újragondolja a dolgot, de azért az egyeztetés végét meg kell várni. Jánosi ugyanakkor emlékeztetett korábbi kijelentésére, miszerint nem lenne szerencsés, ha a művelődési tárcát két olyan fiatalember irányítaná, akiknek nincsenek államigazgatási tapasztalatai. Lapértesülések szerint a szabaddemokraták nem támogatták az MSZP által jelölt Bihari Mihályt és Kocsis Andrást sem a művelődési minisztérium politikai államtitkárának. Mint ismeretes, a miniszter a szabaddemokrata Fodor Gábor lesz, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy nagyon szívesen dolgozna együtt Jánosi Györggyel. Ma: Fidesz-kongresszus Harc a pozícióért Ma csaknem 400 küldött részvételével összeül a Fidesz kongresszusa. Kövér László szerint ez lesz az első igazán politizáló kongresszusa a pártnak, ahol mindenki rá lesz kényszerítve arra, hogy megfogalmazza saját politikai véleményét. A Fidesz alelnöke, frakcióvezetője az MTl-nek adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a tanácskozás tétje kettős. Az első az, hogy a párt le tudja-e zárni azt a kibeszélési, emésztési folyamatot, amely a választások után, a kudarc okainak feltárása során kezdődött meg és bontakozott ki. E kérdéskörhöz tartozik az is, hogy a párt tud-e elég erőt gyűjteni ahhoz, hogy a következő négy évet megközelítőleg hasonló sikerrel politizálja végig, mint ahogy az előző ciklus első két évét. — A kongresszus másik tétje pedig az: sikerül-e olyan elnökséget választania a tanácskozásnak, amely képes megteremteni ennek a feltételeit. Itt részben szervezeti feltételekről van szó, részben pedig olyan feltételekről, amelyek közepette a következő fél évben, a jövő tavaszi kongresszusig sikerül megfogalmazni egy új politikai stratégia alapjait — hangsúlyozta Kövér László. Wachster Tamás elnöki jelölését érintve úgy fogalmazott, hogy neki ez kisebb meglepetést okozott, mint másoknak a szervezeten belül és pláne azon kívül. — Én azt gondolom, hogy ezen különösebben nincs mit csodálkozni, hiszen egy demokratikus politikai szervezetben a pozíciókért folyó rivalizálás természetes számomra — tette hozzá a frakcióvezető. Békési László a gazdaságpolitikáról Liberális gozhenger helyett folyamatos szigorítás A további egyensúlyromlás megfékezéséhez összehangolt monetáris és fiskális intézkedéseket kell majd tennie az új kormánynak — jelentette ki Békési László pénzügyminiszterjelölt tegnap Debrecenben, ahol a XXXII. közgazdász-vándorgyűlés záró plenáris ülésén a koalíció tervezett gazdaságpolitikai filozófiájáról és legfontosabb feladatairól tartott előadást. Békési László fontosnak tartotta hangsúlyozni: nem indul el a sokak által emlegetett „Liberális gőzhenger”, a szigorú intézkedéseket nem egyszerre teszik meg, hanem folyamatosan végzik majd a korrekciókat. Haladéktalanul hozzákezdenek az egyensúlyromlás enyhítéséhez, hogy az 1995-ös évet kellően megalapozhassák. A, tervezett intézkedések közül kiemelte a megtakarítások ösztönzését, az államháztartás deficitjének csökkentését, valamint a bérkiáramlás megállapodáson alapuló mérséklését. Hozzátette: a három közgazdasági eszközt együtt, de differenciáltan, egymással kombinálva és természetesen összehangolva alkalmazzák majd. A módszerek között említette a betétkamatok — egy bizonyos határig történő — emelését, illetve a kamatadó további csökkenéCsurka Istvánt a tegnapi rendezvény előtt arról kérdeztük, hogy a Magyar Út Körök Mozgalom miért tartja méltatlannak a két vezető eltávolítását. A politikus elmondta, hogy azért, mert a rádió, illetve a televízió vezetői semmilyen okot nem szolgáltathattak felmentésükre. Mindketten rendkívül nehéz körülmények között, hősies helytállással dolgoztak. Csúcs László próbálta meg végrehajtani az egyetlen A Magyar Művészeti Akadémia levélben fordult a Nemzetközi Műemlékvédelmi Alap (ICOMOS) Magyar Nemzeti Bizottságához, hogy járjon közbe a kolozsvári Mátyás-szobor védelmében a nemzetközi testület elnökénél és titkárságánál. Erről a művészeti akadémia tegnap tájékoztatta a távirati irodát. Információjuk szerint a levélben felhívták a figyelmet arra a nemzetközi híreksét. A költségvetésnél pedig a gyorsan növekvő kiadások megállítását, és jelentős mérséklését tartotta a legfontosabbnak. Úgy vélte: elkerülhetetlen a fogyasztási típusú adók növelése is. Az árfolyampolitikáról megjegyezte: drasztikus változtatás nem következhet be, elképzelhetetlen egy kétszámjegyű leértékelés. Külön szólt a bérkiáramlás visszafogásának lehetőségeiről, megerősítve, hogy adminisztratív eszközöket nem csempésznek vissza, hanem törekednek az egyezségre az érintettekkel. Kifejezte reményét az iránt, hogy egyfajta önmérsékletet is tanúsítanak majd a munkaadók és a munkavállalók. A debreceni közgazdász-vándorgyűlésen Békési László hangsúlyozta: a koalíció olyan gazdaságpolitikai programot akar megvalósítani, amelynek végső célja a stabilizálás, a modernizálás — a gazdasági növekedés tartós elérése. A pénzügyminiszter-jelölt megjegyezte: az új kormány mozgástere az ismert nehézségek miatt ugyan szűk, de ezzel együtt is meg kell akadályoznia a további „sodródást az árral”, s Békési szerint képesek lesznek kézben tartani a folyamatokat. Az előadó sarkalatos pontnak tartotta az államrendszerváltoztató intézkedést az elmúlt négy esztendőben. A két vezetővel történő méltatlanságot tetézi az, hogy az általuk leváltottakat most az egekbe emelik, s visz- szahelyezik őket oda, ahonnan el lettek távolítva. Az elkövetkező időktől Csurka István semmi jót nem vár, véleménye szerint az ország fölött sötét felhők tornyosulnak. Egyelőre a jégverést szétoszlató viharágyúk is hiányoznak. Remében mind gyakrabban szereplő tényre, hogy a kolozsvári Mátyás király szobrot ki akarják venni abból a történelmi, városépítészeti együttesből, amely a Szent Mihály-templommal igen régóta szerves egészet alkot. Fadrusz János klasszikus magyar szobrászművész alkotása, a Mátyás király szobor, túlzás nélkül egyike a világ legszebb lovas szobrainak. Ráadásul, akit ábrázol, igazi reneszánsz uralkoháztartási újraelosztás mértékének és arányainak megváltoztatását. Kifejtette: a gazdaság modernizálásának, versenyképességének feltételeit megteremtő infrastrukturális befektetéseket ösztönözni kell. Szükség van a gazdasági beruházások növelésére, a tőkepiac támogatására, az ex- port-piacszervezés következetes segítésére is. Az utóbbinál megemlítette: nem szabad megengedi a keleti piacok elhanyagolását, de illúziót sem szabad fűzni hozzá. Ugyancsak szólt a hazai piac ésszerű védelmének fontosságáról. Békési László előadása során helyzetértékelésre is vállalkozott. A rendelkezésére álló, de véglegesnek még nem tekinthető adatok alapján elmondta: az első félévben tapasztalható növekedés a gazdaságban, emelkedett az ipari termelés, több volt az export — igaz az import is —, s a beruházások révén javult az építőipar teljesítménye. Szintén jók a kilátások — a termésbecslések alapján — a mezőgazdaságban. Negatívumként említette a további erőteljes egyensúly- romlást, a külkereskedelmi áruforgalom, a fizetési mérleg és a költségvetés jelentős hiányát. így összességében — minősítése szerint — nem lehet pozitívan értékelni az első hat hónapot. li azonban, hogy a magyar társadalom jobb érzésű fele felismeri: az egyetlen lehetősége, s kötelessége az összefogás, az együttérzés kinyilvánítása a bajbajutotottak iránt. Ezt a célt szolgálja a Magyar Út Körök Mozgalom nagygyűlése is. Vagyis annak a megmutatása, hogy vannak még az országban olyanok, akik készek a kö- szönetüket kifejezni a két leváltott vezetőnek. dó volt, udvarában számos nagy európai művész, író és tudós is dolgozott, tartalmazza a Magyar Művészeti Akadémia levele, amelyben arra kéri az ICOMOS-t mint pártatlan, a világ kulturális örökségén őrködő nemzetközi szervezetet, azonnali intézkedéssel hasson oda, hogy az említett, mind esztétikailag, mind történelmileg igen értékes, európai jelentőségű együttes érintetlen maradjon. Egy korszak lezárult Történt egy kísérlet arra vonatkozóan, hogy valóban magyarrá iehet-e tenni a rádiót és a televíziót. Nem lehetett Nem, mert a kísérletet megelőző évtizedek — s erre az időszakra esett hazánkban a televíziózás kialakulása és elterjedése — mély sebeket ütöttek rajtunk. Tudomásul kell venni, hogy az Aezél György nevével fémjelzett kidtúrkorszakban a magyar tájékoztatásban olyan személyek, személyiségek jutottak prímszerephez, akik nem abban érdekeltek, hogy a rádió és a televízió az ország mindennapjairól hiteles képet mutasson. Ezek az erők sokkal kiterjedtebb kapcsolatokkal rendelkeznek, mint azok, akik abban voltak érdekeltek, hogy a két intézmény nemzeti legyen. Tudomásul keli vennünk, hogy mindkét helyen rengeteg pénzt lebet keresni, mozgatni, átcsoportosítani, mindkét hely alkalmas lobbyzásra, természetesen a közvélemény állandó manipulálása révén, s ezek egy olyan kör kezébe kerültek, amely minderről nem hajlandó lemondani. Ezért van az, hogy a rádiósok elbocsátása miatt nemzetközi szervezetek mondtak elmarasztaló véleményt, s ezért van az, hogy azok, akiket mi jobb érzésűek- nek, a magyar ügyek iránt elkötelezetteknek tartottunk a rádióban és a televízióban, azok nem tudták áttörni azt a falat, amely körülvette őket. S miután az elmúlt hatalom 1990-ben semmiféle erőszakot nem alkalmazott a rádiónál és a televíziónál, a diktatúrából könnyedén átszökelitek a demokráciába azok, akiket az Aczél- féle kultúrkorszak ültetett oda. Tudomásul kell vennünk: ma nincs erő, sem szocialista, sem magyar demokrata, sem kereszténydemokrata, sem fiatal demokrata, amelyik abba a szervezetbe jótékonyan be tudna avatkozni. Ha a magyar szocialisták megfelelő, azaz igaz és pártatlan televízióban vagy rádióban gondolkoznak, akkor meg kell teremteniük saját hullámhosszaikat, mert ellenkező esetben a jelenlegi stáb úgy manipulálja cselekedeteiket, kijelentéseiket, ahogyan az azoknak az érdekeknek megfelel, amely érdekeket nem az előbb felsoroltak fogalmaztak, fogalmaznak meg. A magyar televíziózás és rádiózás egy kísérleti korszaka lezárult. Ezeknél az intézményeknél megkezdődött a teljes visszarendeződés, ám mgjus 8-a óta alig aludtunk néhányat, így eszközeikből még keveset vetettek be. A későbbiekben még különös és furcsa jelenségek szem- és fültanúi lehetünk, s minden bizonnyal leszünk is. Még csak néhányan kényszerültek távozásra. (Vödrös) Csurka István semmi jót nem vár Búcsú az alelnököktol (h.) A Magyar Művészeti Akadémia levele Nemzetközi segítséget!