Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-01 / 126. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP VÉLEMÉNY 1994. JÚNIUS /., SZERDA 9 Kijózanodva, a realitások alapján A választások második fordulója után meg kell állapítani: a magyar nép nem pillanatnyi elmezavarában választott úgy, ahogyan választott, hanem nagyon tudatosan és nagyon makacsul. S még azt is meg lehet állapítani: a kép nem olyan sötét, mint három hete látszott, illetve a kép sötétebb, mint három hete látszott. Csak másképpen sötét. Éppen csak arra van szükség, hogy szakadjunk már el némileg (no nem teljesen) attól az egyetlen nézőponttól, hogy „nemzeti” vagy „nem nemzeti”, legyünk kevésbé romantikusak. Továbbá ne tulajdonítsunk abszolút jelentőséget a pártok szerepének, mert milliók életérzése sokkal nagyobb erő, mint bármelyik párt ügyeskedése a Fórumon. (Julius Caesar, például, nagyon jól tudta, hogy politikai sikereinek alapvető titka: hála nagybátyjának, Mariusnak, serdülő korától felfogta, mit akar a római nép. Cicero nagy író volt, nagyon okos volt, de ugyanezt sohasem fogta fel.) Valamint ne cövekel- jünk le „változatlan” fogalmi keretekben, hanem adjunk szerepet ítéleteinkben a relativitásnak, vagyis viszonyítsunk. Az MSZP abszolút többsége, az SZDSZ kisebb, az MDF nagy összezsugorodása, a nem főfrontban levők perifériára utasítása valamilyen kategorikus egyértelműséget mutat. A nép nemcsak nemet mondott valamire, hanem igent is mondott valami másra. Azt már megállapítottuk volt, hogy döntését nem valamilyen nemzeti célrendszer (nem egy oka van, miért), hanem létforma, éspedig elsősorban biztonsági szükségletkielégítés motiválta. Ennek során, ha a hagyományos fogalmi keretekben maradunk, radikálisan elfordult a konzervatív erőktől és drasztikusan balra, tehát „újító” irányba állt. Csakhogy botorság a hagyományos fogalmi keretek között maradnunk. Mert az országlakosság éppen ellenkezőleg: radikálisan konzervatívnak mutatkozott, és szembeszállt a változtatással, mert annak sem kockázatait, sem költségeit nem volt hajlandó viselni. Mivel nemzeti tudata gyenge, ez a döntésben nem is játszott szerepet. Föl kell tehát tenni néhány kérdést. 1. Mi az a gazdasági-társadalmi alaphelyzet, amelyben ezek az események lejátszódtak? 2. Melyik az egykori MSZMP valódi utódpártja? 3. Az adott helyzetben melyik erő a konzervatív? 4. Vállalkozási szabadságra törekvés az uralkodó vagy kockázat nélkül való biztonság a társadalmi cél? 5. 1990-ben a kiinduló helyzet szocializmus volt-e vagy feudalizmus? Más szóval: a csorbítatlan magántulajdonosi jog-e a többség szubjektiven érzékelt érdeke? (Mellékesen: nem volt-e téves az 1993-as Szárszói Konferencia kiindulópontja?) Langyos és jéghideg medence Magyarországon az 1980- as években minden látszat ellenére igen retrográd gazdasági struktúra alakult ki. Veszélyessége éppen abban volt, hogy egy fejlődésgátló helyzetet viszonylag kellemessé és kívánatossá tett. Ez a helyzet a „nagykalap” kifejezéssel kódolható (a biztonságos egyenlő elosztás biztonsági szelepe, amely lehetővé teszi az „ügyeskedést”, más szóval az állandó vagy időnként való élősködést), a (.nagykapu-kiskapu” struktúrával együtt. Az elmosódó tulajdonviszonyokról van szó, mint igen kényelmes (de minden fejlődést leblokkoló) állapotról. (Emlékezzünk vissza a jobbágyparasztok kétségbeesett ellenállására a „legelőelkülönzé- sek”-kel szemben a reformkorban.) 1990-ben az MDF (ennél kisebb mértékű) győzelmét az hozta, hogy a „nyugodt erő” megnyilatkozásaiból a lakosság a szembenállást érezte ki a megszokott állapot radikális megváltoztatásával szemben, s ehhez még egy „nyugatias életszínvonal”-meg- ugrás illúziója járult. A csalódás teljes volt; a „nagykalap” biztonságát egzisztenciális bizonytalanság váltotta fel, ehhez járultak a nyílt adóterhek, a munkanélküliség állandó fenyegetése, egy vékony réteg gyors gazdagodásának elkeserítő látványa, az a tapasztalat, hogy Európa taszítóan és barátságtalanul viselkedik. Az emberek uralkodó életérzése az lett, hogy a sekély vizű langyos medencéből (ahol legalább lábujjhegyen megtámaszkodhatott a fenéken) bedobták a feneketlen jéghideg vízbe (ahol kapálóznia kell, ha meg akar tanulni úszni és nem akar elgémberedni). Nos, a langyos medencére szavazott (miközben nem vett tudomást arról, hogy ezt már régen feltöltöt- ték és nem létezik többé). Az SZDSZ a kinyújtott kar Az MDF a legelkeseredet- tebb harcot a kampány utolsó szakaszában az MSZP ellen, mint a nemzetellenes MSZMP utódpártja ellen vívta (és elkeseredésében nem mindig a legrokonszenvesebb eszközökkel). Arra azonban senki sem gondolt, hogy az MSZP, bár egy adott pillanat politikai-taktikai szükséglete folytán így határozta meg magát, lényegileg nem lehet az MSZMP utódpártja. Ez ugyanis nem valóságos párt, hanem egy pártnak álcázott helytartószervezet volt, egy külső hatalom Magyarországra kinyújtott karja. Az MSZP eleve kénytelen volt átalakulni demokratikus párttá (más kérdés, hogy az MSZMP-vel szembefordult, de mégis onnan jött tagjaiban milyen reflexek munkálnak), mert semmi másra nem támaszkodhatott, mint a magyar választók szavazataira. Mint ilyen, vesztett ’90-ben, s mint ilyen, győzött ’94-ben. Ezzel szemben az egykori MSZMP valóságos utódpártja az SZDSZ, amely egy nemzetközi gazdaságipolitikai és hatalmi centrum kinyújtott karja Magyarországon: idegen hatalmi csoportosulás akaratát kell rá- kényszerítenie a magyarságra. Ezért van. Ezt a „gaulei- teri” pőreségét ugyanúgy ideológiával leplezi, mint tette volt a „kommunista” állampárt. Az ideológia ezúttal „liberális”. Cselekvési motivációi a Rákosi-féle kommunista pártra emlékeztetnek, csak ennek russzofil fanatizmusát az SZDSZ- ben hisztérikus magyargyűlölet és zsidó nacionalizmus helyettesíti. Konzervatív MSZP, forradalmi MDF Ha az utódpártiság megítélésében az MDF téved, az MSZP megítélése az MDF- et és a nemzeti erőket illetőleg egy merev tájékozottsági kerethez való ragaszkodáson alapul. Hagyományosan ugyanis lehet ezeket a pártokat „konzervatívoknak” nevezni, amennyiben a keresztény értékrendet — például — konzervatívnak tekintjük és a nemzeti hagyományőrzés konzervativizmusnak minősül. Ám az adott, konkrét magyarországi helyzetben — a valóságos viszonyokat tekintetbe véve — az MDF „forradalmi” szerepet játszik, ameny- nyiben gyökeresen meg akar változtatni egy olyan helyzetet, amely egy egész nemzedék számára (legalább harminc évjárat) „hagyományos” és megszokott, amelybe ez a nemzedék beleszületett és amely meghatározza tájékozottsági keretét. Ez a nemzedék, ez a harminc évjárat az MSZP-t tekinti konzervatívnak, amennyiben szilárdan feltételezi róla, hogy a „nagykalapgazdaság” képviselője. A magyar nép megismételte az 1945-ös szavazást; csakhogy az akkori nemzedék számára a hagyományos értékeket és életformát, a „konzervativizmust” a Kisgazdapárt képviselte, és a kommunista, valamint a szociáldemokrata párt jelentette a változtatást, amelytől ódzkodott. Sőt, ez más megvilágításba helyezi a „nemzeti” minősítést is. Egy nemzedék számára az a „magyar” (az a saját), amibe beleszületett és ami személyiségébe bevetült. Páratlan magyar szerencsétlenség, hogy harminc évjárat számára az a magyar, ami nem magyar. Ilyen nincs még egy a világon (talán az orosz, ha nem is ennyire élesen). Eszerint az 1994-es választási eredmény Magyar- országon eltökélt konzervativizmust tükröz, valamint menekülést az „újítástól”. Az orvos a beteg állapotából induljon ki Ebből következik, hogy az MDF alapvetően tévesen ítélte meg a magyar lakosság ösztönös törekvéseit. Ezek a törekvések nem a vállalkozási szabadságra, hanem a biztonságra irányultak. (Emlékezzünk a sekély vizű meleg és mély hideg medencével -való ösz- szehasonlításra.) A magyar lákosságban a nyolcvanas években kezdett ugyanis csírázni az óvatos közeledés a vállalkozói életforma felé, de csak a „nagykalapból” való részesedés biztonságával együtt. A hirtelen változás megrázkódtatást okozott, s a lakosságot visszahúzódásra késztette. Az MDF tragédiája, hogy az utolsó percig nem vette észre: a lakosság nem követi. Az egzisztenciális kérdésekre adandó válaszok messze megelőzték fontosságban az erkölcsi és közösségi értékeket. Annak sincs fölfedezésértéke, hogy ez a társadalom érdek- és nem értékközpontú. Minden társadalom érdekközpontú; a kérdés az, milyen értékeket mennyire lehet összhangba hozni az érdekekkel. Az MDF gyakorlatlan, „szűz” politikusai önmagukból indultak ki és saját értékrendjüket a lakosságra vetítették. Gulyáskommunizmus — kései feudalizmus Az MDF vezérkarában egy kereszteshadjárat motivációja dolgozott a kommunizmus ellen. Ám azt, ami Magyarországon a ’ 80-as években uralkodott, már nehezen lehetett kommunizmusnak nevezni, sem a szónak filozófiai, sem húszas-harmincas évekbéli értelmében. Ezért emlegették Európában — szellemeskedve — „gulyáskommunizmus” és „frizsiderszocializmus” néven. Az ország állapota közgazda- sági és szociológiai fogalmak szerint kései feudalizmus volt. Az a kései feudalizmus, amelyet a XVIII. században Mária Terézia úrbéri törvényei jellemeztek, s amelyen túl, társadalmi ellenállás következtében II. József sem tudott menni. Ennek a kései feudalizmusnak volt jellemzője a magántulajdon határainak elmosódottsága és emellett a társadalmi építmény barokk stílusa. A csorbítatlan és szigorú magántulajdonos rend nem volt a többség érdeke, legalábbis, ahogyan ez a többség érdekeit az adott pillanatban érzékelte. Ebben a tekintetben önkritikusan meg kell állapítani, hogy Szárszó is célt tévesztett, amennyiben nem ezt a valóságos helyzetet elemezte és nem ebből keresett kiutat, hanem ellenkezőleg, a ’80-as évek feudalizmusából való mennél radikálisabb kitöréssel foglalkozott. A tanulság az, hogy „elvontan” nem lehet politikai terveket készíteni. Az MDF a hibás helyzetmegítélésből származó hibás politikát (nem abszolút értékben hibásat, hanem az adott valóságnak nem megfelelőt) ideológiáilag mereven és túlságosan demonstratív módon összekötötte a keresztény és nemzeti értékekkel, s így a népesség többségétől bizonyos mértékig ezeket is elidegenítette. A lakosság, természetesen, nem volt fogékony arra az alpári és fasisztoid hangra, amellyel az SZDSZ és a kifejezetten magyarellenes (Aczél- utód) sajtó támadta a magyarságot, hogy szavazatait arra az MSZP-re adja, amely azon túl, hogy a — relatíve —„konzervatív” illúziókat képviselte, példásan tartózkodónak látszott ebben az erőltetett és ízléstelen zsidó—keresztény kultúrharcban. Mármost mi a veszély? Mennyiben „sötétebb” a helyzet, mint az első forduló után? Hiszen az SZDSZ pozíciói visszaszorultak és ez igen nagy megkönnyebbülés. Csakhogy másfelől az MSZP- nek igen nagy lesz a kísértése, hogy — meg akarván felelni az elvárásoknak — valóban lépéseket tesz visszafelé, a „nagykalap” irányában, lassítja az átalakulási folyamatokat. Ez pedig nagyon veszélyes. Ez annak a lehetőségét rejti magában, hogy el- odázódik az ország felvétele az Európai Unióba, s bekövetkezik a valóságos nemzeti szerencsétlenség,' hogy a perifériára szorulunk. Lesz-e elég akarat, tudás és korszerű szakértelem az MSZP-establish- mentben annak a nehéz útnak vállalásához, mely a lakosság csalódását is el- vállaltatja, viszont a világ- gazdasági centrum szélén való megtapadáshoz vezet? Ami pedig a nemzeti értékeket illeti, azokat egy eggyéforró nemzeti ellenzéknek mennél hamarabb többszörös erővel kell képviselnie. Különbén valóban elvész a magyar a magyarban, s eljöhet az idő, amikor valóban csak helynevek fognak emlékeztetni arra, hogy itt valaha magyarok laktak. Sándor András — Öreganyám, csak tíz percre próbáljon meg békává változtatni. Belaknék egy kis szúnyoglárvával Kisnyugdíjas
