Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-30 / 151. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. JUNIUS 30.. CSÜTÖRTÖK FBI-igazgató Pozsonyban Az amerikai Szövetségi Nyo­mozó Iroda (FBI) egyfajta „biztonsági övezet” kiépítését kezdeményezi az orosz maffia ellen Kelet-Európábán, s az első „védőbástya” valószínű­leg Szlovákia lesz — jelentet­te az ITAR-TASZSZ hírügy­nökség Pozsonyból, beszámol­va Louis Freeh, az FBI igazga­tójának keddi szlovákiai láto­gatásáról. Freeht az amerikai kormányzat hat magas rangú tisztségviselője is elkísérte. A mindössze félnapos tár­gyaláson a felek megvitatták a szervezett bűnözés, ezen belül is elsősorban a kábítószer-ke­reskedelem elleni küzdelem le­hetőségeit. Hangsúlyozták, hogy a növekvő bűnözés visz- szaszorítására nélkülözhetet­len a különböző országok rendőri szerveinek összefogá­sa. A szlovákok támogatták azt az amerikai kezdeménye­zést, hogy nyíljanak FBI-kép- viseletek a volt kommunista országokban. A pozsonyi látogatás után az FBI küldöttsége Prágába utazott tovább. Koreai csúcs előtt Elhallgatott a rádió Beszüntette adását az a propa­gandarádió, amely rendszere­sen sugárzott Dél-Koreát becs­mérlő és Eszak-Koreát népsze­rűsítő szövegeket a koreai fegyvermentes övezetben. A szöuli védelmi minisztérium közlése szerint azzal egyide­jűleg szüntették be az adást, hogy a két Korea képviselői kedden megállapodtak az első számú vezetők csúcsértekezle­tének időpontjában és helyszí­nében. Kim Jung Szám állam­fő, aki gyakorta volt a pan- mindzsoni hangosbeszélő cél­táblája, július 25-én látogat el a KNDK fővárosába. A köztársasági elnök úr bölcs, emelkedett és magvas szavakat mondott a történelmi koalíciós megállapodásról, s eközben, ex cathedra principali, azt a kinyilat­koztatást tette, miszerint a koalíci­ót a közvélemény nyomására kel­lett létrehozni. Az elnök úrnak hivatalból min­den bizonnyal igaza van. Nem hivatalból azonban le­gyen szabad — a sajtószabadság (legalábbis naivul elképzelt) védőszárnyai alatt — más né­zetet is megkockáztatni, akkor is, ha talán nem illik egy frissen kitüntetett és személyesen Bili Clinton megtisztel­te államfővel vitatkozni. Mégis vesszük magunknak a bá­torságot, hogy a Másság Tisztelete dogmát kopott közírói toliunkra is érvényesnek tekintsük, nem vévén tudomást e törvény végrehajtási utasításáról, miszerint mindent tisztel­ni kell, ami a magyarhoz képest más, ezzel szemben sem­mit sem kell tisztelni, ami máshoz képest magyar. Mi ugyanis úgy láttuk, hogy a közvélemény 1994. má­jus 29-én meglehetős egyértelműséggel megnyilvánult. Ez a megnyilvánulás cseppet sem okozott örömet nekünk, de ez most nem fontos: a valóság akkor is valóság, ha nem örülünk neki. A közvélemény ugyanis ekkor vála­szolt a május 8-a után széltében-hosszában hangot kapott félreértésre. A félreértés úgy szólt, miszerint ő (a közvéle­mény) a „szociálliberális” koalíció mellett tette volna le a garast. Ama május végi vasárnapon a közvélemény tisz­tázta a félreértést. Abban nem volt kétség, hogy az MDF- et látni sem akaijä; no de abban sem, hogy az SZDSZ-t ugyancsak látni sem akajja, legalábbis kormányközeiben. Elég áttekinteni, hogy hány deleninizálódott szocialistát választottak meg a választók, és hány úgynevezett liberá­list. A mi gyarló következtetőképességünk számára május 29-e éppen azt jelentette, hogy a közvéleménynek esze ágában sincs semmiféle koalíció, a közvélemény abszolút többségben az MSZP-t kívánja a kormányon látni — ez pedig nyomásnak több mint elegendő. Más kérdés, hogy most azt tapasztalja: nem Pécsi Ildi­kó viselkedik kizárólagos szóvivőként és a politika egyete­mi tanáraként szegény nyakcsigolya-merevített Horn Gyu­lával (ez utóbbi most nem irónia; őszintén kívánunk neki hamaros gyógyulást), hanem Pető Iván. Holott az illető ke­rület a művésznőt választotta meg, és nem Pető Ivánt. Másfelől viszont Mr. George Soros nem Pécsi Ildikót, hanem Pető Ivánt választotta (már régen), és ez az igazi többség. A modem demokráciában ugyanis a többség nem az emberek többsége; a többség a dollárok többsége­ként értelmezendő, márpedig világos, hogy Mr. Soros szi­varzsebében több dollár van, mint a kerület összes deviza- számláján együttvéve. így már érthető „a közvélemény nyomása”: akinek pén­ze van, az a közvélemény. Már a régiek is tudták, hogy pénz beszél, közíró ugat (ott hadd ugasson, míg meg nem unják és szájkosarat nem raknak rá). Német—olasz tárgyalások Falak nélküli Európa Az Európai Unió soros elnö­ki tisztét július elsejétől át­vevő Németország célja, hogy az EU tagállamai júli­us közepéig megtalálják a távozó bizottsági elnök, Jacques Delors utódját — jelentette ki Rómában Kla­us Kinkel német külügymi­niszter az olasz vezetőkkel folytatott tárgyalásai után. Kinkel római villámláto­gatása során Antonio Marti­no olasz külügyminiszterrel tárgyalt, és megbeszélést folytatott Silvio Berlusconi miniszterelnökkel is. Az EU múlt hét végén, Korfun tartott csúcstalálko­zóján Nagy-Britannia meg­akadályozta, hogy az EU Bi­zottságának megüresedő el­nöki posztjára Bonn és Pá­rizs közös jelöltjét, a belga Jean-Luc Dehaene-1 válasz­szák meg. Az olasz—német külügyminisztériumi talál­kozón szóba kerültek új ne­vek is, ám ezekről egyik fél sem kívánt a sajtónak nyilat­kozni. „Biztos vagyok abban, hogy találunk mindenkit ki­elégítő megoldást” — han­goztatta a találkozó után Antonio Martino. Tegnap a német és az olasz külügymi­niszter egyaránt Londonban tárgyalt. tónkéi római villámláto­gatása arra is szolgált, hogy az olasz vezetést tájékoztas­sa a július elsejétől kezdő­dő német EU-elnökség cél­jairól. Ezzel kapcsolatban a szerdai olasz sajtó azt hang­súlyozta: Bonn szeretné mi­nél gyorsabban megnyugta­tó módon lezárni az új el­nök személyének nyitott kérdését, hogy azonnal a legfontosabbnak tartott fel­adatokhoz kezdhessen. Ezek között a munkanélküli­ség elleni harc, a kül- és a védelmi politika jobb össze­hangolása, a bűnözés elleni küzdelem és a maastrichti szerződések 1996-ban sorra kerülő felülvizsgálatának megfelelő előkészítése sze­repel. Ám Bonn számára a köz­ponti kérdés az Európai Unió keleti irányban törté­nő kiszélesítése, még akkor is, ha ez csak hosszabb tá­von lesz megvalósítható — írta a La Repubblica című lap. Bonn nem csinál titkot abból, hogy a „falak nélküli Európában” nem kíván to­vábbra is Nyugat-Európa ha­tára maradni, hanem be akarja vonni a közösségbe az új demokráciákat — Len­gyelországot, a Cseh Köztár­saságot, Magyarországot, Szlovákiát és a balti államo­kat —, melyek Ausztriával és a skandináv államokkal együtt a német áruk jövőbe­ni piacát képezik — hangsú­lyozta a La Repubblica. A nagyvilág hírei Jé Burhanuddin Rabba­ni afgán elnök szerdától tűzszünetre szólította fel a szembenálló afgán erő­ket. Kijelentette, hogy kész átadni a hatalmat a nemzetgyűlés által kivá­lasztott személynek. ♦ Jólfelfegyverzett, köny- nyen mozgatható csapa­tokkal megerősített je­lentős katonai körzet ki­építését tervezi az orosz védelmi minisztérium az észak-kaukázusi térség­ben. Ezt Pavel Gracsov védelmi miniszter közöl­te észak-kaukázusi kőrút­jának megkezdése előtt. Jé Heves tüzérségi és rakétatámadást intéz­tek tegnap Aden dél-je­meni nagyváros ellen az északi erők. A táma­dásban több polgári személy meghalt. VÉLEMÉNY A közvélemény nyomása Az elnök úr természetesen jobban tisztában van a köz­vélemény modem mibenlétével, mint a közönséges válasz­tópolgár, és összehasonlíthatatlanul jobban informált. Vég­következtetés: a „szociálliberális” koalíció a közvélemény nyomására jött létre. Aki nem hiszi, még utána sem kell járnia, viszont megpukkadhat. * Azt viszont el kell ismemi, hogy ami a nem Soros, ha­nem bennszülött közvéleményt illeti ebben a szellemi Ru­andában, látása, a súlyos információskorbut következté­ben, meglehetősen homályos. Nem hallgathatjuk el, hogy az MSZMP-t ez a közvéle­mény meglehetősen tévesen ítélte meg. Nem vette figye­lembe, hogy a kádári időkben az MSZMP határozottsága mögött ott tornyosult a Kreml, a szuperhatalom. Itthon pe­dig védelmező zászlóaljakat, ezredeket, hadosztályokat, harckocsikat, lövegeket és repülőgépeket rejtettek lakta­nyák és hangárok. Az MSZP kezdeménye, a reformkom­munisták csoportja, a jóérzésű párttagokból verődött ösz- sze, az pedig tudni való, hogy aki a Sztálin alapította élcsa­patban (mert ugye tudjuk, hogy a kaukázusi megsemmisí­tette Lenin pártját, és egy másikat épített föl), nem „külö­nös ember”, hanem jóérzésű, az vagy egyszerűen nem po­litikus, vagy rosszabb esetben a „különös emberek” áldo­zata. Az ókori rómaiak Hóm Gyula balesetét rossz ómennek tartották volna. A rossz ómeneket azonban az ember ön­nön tudattalanjában szokta hordozni. Amióta Hóm Gyula meg-megjelemk a képernyőn Pető Iván árnyékában, nem lehet nem átértékelni azt a Hom-képet, amelyet a választá­sig hordozott magában (különböző módokon viszonyulva hozzá) a közvélemény. Nos: ha Antalira görcsös felülről lepillantás volt a jellemző, Horn Gyulára bizonyos lámpa­lázas zavar és túlkómpenzálásból fakadó gátlásosság. Sze­mét lesüti, arcára kiül, kissé fojtott, mormogó szavából árad: minden pillanatban be akarja bizonyítani, hogy de­mokrata. Petővel párban mindig alulmarad. Aki ezeket az adásokat figyeli, óhatatlanul úgy látja, hogy Pető Iván a vezér, ő diktál, ő magyaráz, ő befolyásol, ő szabja meg az események menetét. Szervi eredetű magyarellenszenvét intelligensen leplezi, de gyakorlott szem elől nem tudja el­rejteni. Mint amiképpen érezni megvetését Horn Gyula iránt. A politikusoknak sem csak tudatuk van, hanem tu­dattalanjuk is, a képernyő pedig nagyon árulkodó. Nos, aminek Hóm Gyula csak szimbóluma: erősen két­séges, hogy az MSZP képes-e a hatalom megragadására, fenntartására és gyakorlására. Mégpedig olyan körülmé­nyek között, amikor egyfelől nincs meg az az „eszmei bá­zisa”, amelyet mint a határozott célkitűzéshez való szüksé­gességet idegzett be a kommunista gubóban, másfelől nem kap külső hatalomtól utasításokat. Aggodalmunk te­hát nem abból ered, mintha az MSZP hajlamos volna visz- szahozni a szovjet rendszert szovjet nélkül, hanem abból, hogy voltaképpen védtelen, mint a házatlan csiga; hogy nehezen találja bele magát a kapitalizmust szolgáló szocia­lista — esetleg eljátszhatatlan — szerepébe; hogy a sze­rencsétlenül járt MDF után egy második légió lesz, mely beleesik a csapdába (ahová a választók bizalma lökte be), hogy megsemmisüljön. Mert ez a koalíció egy ötéves cik­luson belül a második paktum ugyanazzal a különös part­nerrel (s ki e sorokat úja, amikor 1990-ben kilépett az MDF-ből, ezekkel a szavakkal búcsúzott: aki szerződést köt az ördöggel, elviszi). Napról napra világosabb: az MSZP-hez képest az SZDSZ sokkal erősebb, magabiztosabb és dinamikusabb. Az SZDSZ hatalomra készül. Teljesen mindegy, tagsága megfogyatkozik-e vagy sem. Az SZDSZ egyenlő a „ke­mény mag”-gal (milyen találékonyak vagyunk eufemiz­musokban!), a tagság csak alibi. Arra való, hogy az SZDSZ-t, mint pártot igazolja, holott ezek a betűk egy jun­tát kódolnak, mely külső hatalomtól kapja az irányítást. Ennek a juntának első vezértriumvíije Áczél volt; Pető Ivánnak és Hack Péternek könnyebb, nekik már nem kell tekintettel lenniök egy másik hatalomra, valamiféle moszkvai parancsnokságra. Helyzetük nyílt és egyértelmű. Mindezeken túl a „mag-juntának” a csapata sokkal job­ban ki van képezve a korszerű management ismereteire, mint az MSZP kissé elavult „szakértő” gárdája. (Más do­log New York-i központhoz kötve lenni, mint moszkvai­hoz.) Mondhatni: minőségi fölény van az SZDSZ oldalán. A kormányban kikövetelt három tárca a távlati célt szol­gálja: a magyarság eltakarítását az útból a területigénylő hatalmi csoportok számára. Nem kellettek a gazdasági tár­cák: a természetes és mesterséges akadálypályán bukja­nak el a szocialista miniszterek, miként a mafla nemzetiek elbuktak. S mikor majd eljön az ideje, ama három tárca tu­lajdonosa is kivonul, a szocialistától elválik a liberális — az agóniában a junta már nem lesz társ. Egyedül marad a porondon, mint hatalomgyakorlásra képes csapat. Diadal­mas lesz, mint új Salome, aki ezúttal nem a keresztelő, ha­nem az elvérzett magyarság fejét kínálja tálcán a megbízó Heródesnek. Jé 1945-ben is koalíciós kormány alakult. A Kisgazdapárt­nak abszolút többsége volt, mégis mindenki tudta: a maga tizenhét százalékával Rákosi Mátyás mondja meg, mi tör­ténik. (Ugye_ így volt, elnök úr? Emlékezzék vissza a fia­tal Göncz Árpádra.) Kívülről jött a kényszer akkor is, akárcsak ma. Nem pontosan ugyanaz a kényszer. Mutatis mutandis. Akkor „a béke legfőbb őré”-nek hívták. Most „filant- róp”-nak. /\ / (Sándor András)

Next

/
Oldalképek
Tartalom