Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-03 / 128. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. JUNIUS 3.. PENTEK Istenben hívén, erősek vagyunk, A szocialisták toleranciát hirdetnek — Miként gondolod, a lap főszerkesztőjeként, a PMH megtarthatja-e a jövőben azt a szemléletet, amelyet eddig képviselt? — kérdeztem Vödrös Attilát. — Nagyon bízom benne, hogy a Pest Megyei Hírlap nemzeti és keresztény elkötelezettségű lap maradhat. Nagyon bízom abban is, hogy ez a szellemiség sokkal keresettebb lesz, hiszen a választásokon győztes pártok nem ilyenek. Hiszem, hogy az eddig ellenzéki lapok a következőben lojális, türelmes hangvételű újságok lesznek, s ez vonatkozik a rádióra és a televízióra is. Ez annál is inkább igaz, mert a választások óta nehéz úgy bekapcsolni a televíziót vagy a rádiót, hogy abból ne Horn Gyula szavai áradjanak. Bízom benne, hogy a Pest Megyei Hírlap keresettebb lesz a piacon, ami nem biztos, hogy gyors példány- szám-növekedéssel fog együtt járni, hiszen eddig is sok-sok gátló tényezőt tapasztaltunk ezen a téren. Az ellenzékiségünk persze nem dacból származik, azaz igenis a múlt ellenzéki lapjaihoz képest mi konstruktívak szeretnénk lenni, márcsak azért is, mert mi nagyon erősen kötődünk ehhez az országhoz, azaz a szocialista kormány bármilyen hibát követ el, mi hazánkat ócsárlandó se Németországban, se Amerikában nem fogunk ehhez partnereket.keresni. Nem érdekünk, hogy Magyarországot rossz színben tüntessük fel a világ előtt. Nagyon bízom benne, hogy a szocialisták igazat mondanak akkor, amikor a mássággal szembeni toleranciájukról beszélnek. Nagy szükségük lesz rá, mert az a sajtószerkezet, amelyik 1990 előtt működött Magyarországon, nem állítható vissza. Ha igen, akkor az borzalmas lesz, s akkor a Pest Megyei Hírlapnál dolgozók többsége pályát kényszerül módosítani. S ha ez bekövetkezik, akkor igaza lesz Nemeskürti Istvánnak, aki A Hétben most vasárnap úgy nyilatkozott, hogy sajnos elképzelhetőnek tartja, bizonyos szemléletek számára a következőkben nem lesz nyomófelület. A Pest Megyei Hírlap a magyar szellemi élet jeleseinek eddig is biztosított megjelenést, hiszen nálunk publikált Benedek István, Sándor András, Fekete Gyula, Jeleníts István, Nagy Gáspár, Döbrentei Koméi, Fábián Gyula, Kosa Csaba, hogy csak néhányukat említsem, de erős a gyanúm, ez a kör bővülni fog mindaddig, amíg nem számolnak le velünk. Ha viszont leszámolnak, akkor nagyon kemény intézkedésekre számítok, olyan keményekre, amelyek az elmúlt négy év semminemű intézkedéséhez nem foghatók. Vészterhes idők Teszem, amit eddig Hogy mit fogok csinálni a választás eredményeképpen kialakult új politikai helyzetben? A kérdést talán meg kellene toldani azzal, hogy: ha hagynak... így azonban már rajtam kívül álló dolgokról kellene elmélkednem, maradjunk tehát mégiscsak az eredeti kérdésnél — vallja Har~ di Péter, a lap vezető szerkesztője. Válaszom egyszerű: azt, amit eddig. Vagyis szolgálok. Tudom, nagy szó ez, ám én mégis úgy érzem. amit teszek, az szolgálat. (Elvégre a latin minister szó jelentése is szolga...) Szolgálom az újságolvasót, aki a Pest Megyei Hírlapot kezébe véve megtisztel azzal, hogy elolvassa gondolataimat, véleményemet, élményeimet. Mindezeket azonban nem öncélúan vetem papírra, hanem a magyar nemzet megmaradása érdekében. Az alakuló új kormány tevékenységét is aszerint értékelem, hogy milyen mértékben szolgálja a nemzet megmaradásának az ügyét, vagyis hogy milyen mértékben enyhíti a szociális feszültséget, járul hozzá a gazdaság fejlődéséhez, erősíti a fiatalokban a nemzettudatot, enyhíti a határon túl élő magyarok gondjait, segíti az egyházak tevékenységét és még sorolhatnám. Nem kívánok tehát eleve ellenzéki vagy eleve kormánypárti lenni, a tettek alapján kívánok ítélni. Ahogy a Bibliában is olvasható: Gyümölcseiről ismeritek meg a fát. Harag és elfogultság nélkül várom tehát az eredményeket, még ha nem tudom is feledni: a magyarországi baloldal eddigi termésébe bizony belevásott a fogunk... Üj éjszakák előtt állunk? Erdélyi költő, ki szabadság- vággyal érkezett Magyaror- y m m szágra, lapunk Á irodalmi és kul« sM. turális rovatvezetője, Bágyoni Szabó István. — Milyen éjszakád volt vasárnap a romániai éjszakák után? ■ Én inkább a „nappalaimmal” kezdeném, hiszen amikor a családom Erdélyből áttelepült ’89 nyarán, a magyar társadalom a történelem egy új törésvonaláig érkezett. Úgy is mondhatjuk, hogy e törésvonalig vitte Európát. Hogy a képletes beszédnél maradjunk, az én „nappalaim” ekkor kezdődtek. Egy sötét kommunista diktatúra után. Kisebbségből érkezve természetes volt, hogy azt a szellemiséget kerestem, amit ki próbáltak belőlünk taposni: magyarnak s kereszténynek lenni Európában. Úgy érzem most: új éjszakák előtt állunk... állhatunk. Kezdem ismét kisebbségként feldolgozni a nagy problémát. Vasárnap éjszakája e fölé a kérdések fölé hajolva talált engem. De ha a kisebbségi sorsban volt erőnk a tartáshoz, miért ne lehetnénk erősek itthon? Ezért nem vagyok reményvesztett. — Az irodalmi-kulturális rovat vezetőjeként milyen hitet tudsz adni ezek után az embereknek? — Ezek után az egyenes beszéd mellé, amely a nemzeti szellemű újságírást kell hogy jellemezze, valószínű társul majd az irodalmi munkásságomban használt és megtapasztalt képes beszéd. A bibliai sorok mögé írás-utalás. Esetemben így lesz egy a kulturális és az irodalmi rovat, amely — hitem szerint — az olvasók lelkűidéhez szól erkölcsi alapállásuk megerősítéséért. Mert erre van szükség. Nem szeretek, nem szoktam — nem is tudok — magamról írni. Nem tudom, mit hoz nekünk — nekem — a jövő. Amit tudok: nincs olyan pozíció, olyan jövedelem, amiért másként írnék, mint amit a meggyőződésem diktál — vélekedik Bánó Attila, e lap főszerkesztő-helyettese. — Másrészt kevés szebb és nehezebb feladat lehet a világon, mint napilapot készíteni. Remek érzés naponta látni az előző nap munkájának eredményét, még olyan áron is, hogy gyorsabban élünk és használódunk el, mint a más foglalkozásúak döntő többsége. Nem tőlünk függ, hogy lesz-e nemzeti-keresztény szellemű újságírás az elkövetkező hónapokban, években. Attól függ, hogy fennmaradnak-e azok a lapok, ahol eddig alkalmunk volt publikálni. Mindenesetre nem könnyű a helyzete és nem biztató a jövője annak az újságírói körnek, amely nem pénzért, vagy valamiféle karrierista meggondolástól kötelezte el magát ebbe az irányba, hanem mindenekelőtt meggyőződésből, a magyarság iránti szolidaritásból. Az ilyen újságíróknak vészterhes időkben sokkal nehezebb megmaradniuk a pályán, hiszen nehezebben hajlíthatok, s ezáltal köny- nyebben fél reál líthatók, mint azok, akik nem belső indíttatásból teszik a dolgukat. Ettől függetlenül tény, hogy aki nap mint nap papírra veti, s az olvasók elé tárja a politikától sem mentes gondolatait, véleményét, az komoly felelősséget vesz magára, hiszen valamilyen mértékben befolyásolja a sorsdöntő folyamatokat. De egyvalamit nehezen befolyásolhat: a sa: ját sorsát érintő döntéseket. Holnapra felvirrad? — És te, Dere- gán Gábor szerkesztőt úr, mit szólsz a földrengéshez ? — Próbálom a híradások számorgiájából kihámozni az alapvető adatokat. Eszerint a mintegy 8 millió szavazópolgárból a második fordulóban több mint 4 millió 300 ezer szavazott. Durván egy- millióan adták le a voksukat az SZDSZ-re, 7 millióan tehát úgy döntöttek, hogy nem kell ez a párt. Engedtessék meg, hogy ez utóbbiak közé soroljam magam is. De nézzük tovább. A 7 millió polgárból mintegy 2 millióan gondolták úgy, hogy érdemi fenntartásuk nincs az MSZP-vel szemben, 5 millióan viszont nem szavaztak rájuk. Engedtessék meg, hogy ez utóbbiak közé tartozzam magam is. Ez lenne a demokrácia. No, majd kiderül, hogy megengedtetik-e! — Ami a bizalmat illeti, az van, miért is ne lenne! Mindenesetre, a demokrácia játékszabályai szerint nem a 2 millió polgár, hanem a „nép” választotta meg a parlament, a kormány, az ország vezető erejévé a szocialistákat, én tehát, a „nép” már adtam valamit. Mondhatnám, akarva-akaratlanul én lettem a hitelező, s az ellenértéket majd —- a többiekkel együtt — megkapom. Szocialista módra. Azaz, mint annyiszor elhangzott: az új kormány jobban csinálja majd a dolgát, mint a most leköszönő, erre a szegény népre tehát végre — felvirrad. Ily módon olvasóinkkal egyetemben roppant kíváncsian várom a (holnapot. Majd meglátjuk. Maradunk a magunk helyén — A választásoknak vége, a kedélyek rendre lecsillapodnak, az élet megy tovább. Nézeted szerint a miénk hogyan és merre? — kérdezem Paizs Tibort, a lap főmunkatársát. — Én úgy gondolom, az emberek, akár a madarak, szívük szerint mindig délre tartanának. Mi is. Csakhogy mi sem madarak nem vagyunk, s naprafogónak sem születtünk. Úgyhogy megállunk, maradunk a magunk helyén, akár a fák. Jelenleg, merthogy a nap most más égtájon tűnt fel, a törzs északi oldala vagyunk. Az az oldal, amely az elté- vedteket segíti a tájékozódásban. Mindenki tudja, hogy ahol árnyékoltak a kedélyek, s moha fedi a törzset, arra az északi irány.- Az újságírást egy olyan nagy tüdőnek tartom, amelynek segítségével a közvélemény lélegzik. Minthogy a közvélemény nem minden dologban egységes, nem egy véleménynek épp az általunk képviselt „tüdőre” van szüksége az életben maradáshoz. Vitális érték tehát, amit egy ostoba hatalom rosszul felfogott önérdekből, akár meg is semmisíthet. Igyekszem hozzátenni, a most alakulóról ilyen ostobaságot nem is feltételezek. Hiszen ennek a hatalomnak tudnia kell, előző életéből emlékezhet rá, hogy — a környezethez való alkalmazkodás örök törvénye szerint — ha a közvéleményt megfosztják a tüdejétől, akkor kopoltyút fejleszt ki. Minthogy létének, amihez pedig ragaszkodik, szüksége van a lélegzetvételre. Úgyhogy, én remélem, mint előbb már említettem, hogy miként a fák — maradunk. Igyekszem hozzátenni, hogy a remény ez esetben csöppet sem veszélytelen vállalkozás. Nem vagyok bértollnok Hogy mi a véleményem a választások után kialakult helyzetről, cikkeimben remélhetően ki fogom fejteni — mondja Székely Adám szerkesztő. Arra a szellemiségre, arra a nemzeti és keresztény eszmeiségre azonban, amit lapunk két éve következetesen képvisel, a választások eredményétől függetlenül is feltétlen szükség van, azok ismeretében pedig jobban, mint valaha. Ildomos lenne, ha a kialakult hármas tagozódás (baloldali—liberális—konzervatív) a hazai sajtó struktúrájában is tükröződne. Köztudott, hogy az elmúlt négy évben erős kisebbségben és hátrányosabb helyzetben voltak azok, akik igyekeztek méltányolni a kormány erőfeszítéseit az átalakulás során. De emiatt harmadrangúnak, bértollnok- nak, talpnyalónak neveztettek. Ez az évek óta tartó állóháború tarthatatlan, remélem, hogy ezen a téren változás várható. Sokkal inkább izgat a Pest Megyei Hírlap belső helyzete. Azt ország-világ előtt sokszor és sokan hangoztatták, hogy szélsőségesek vagyunk. Érv vagy bizonyíték persze nem volt sehol. Az azonban számomra sokkal aggasztóbb, hogy az országban ez az egyetlen napilap, melynek szerkesztőségében egyetlen egy számítógép sincsen. (Pontosabban néhány hete egy van, de az magántulajdon.) Kőkorszaki körülmények között dolgozunk, s a hónapok óta húzódó privatizáció sem hozott eddig kézzelfogható eredményt. Lapunk eszmeiségében tehát töretlenül bízom, csak azt várom egyre türelmetlenebbül, hogy ehhez a technikai háttér is biztosítva legyen. Kétségtelen helyzet, a választók többségi a múltra szavazott. A Pest Megyei Hír lap munkatársai gondoltak egy meré szét: hitet tenni az elkövetkező évekre i nemzeti-keresztény szellemiség mellett. Ezt a véleménycsokrot nyújtjuk át olvasóinknak, remélve: ezentúl is hűséges támogatóink lesznek.
