Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-25 / 147. szám

1 PEST MEGYEI HÍRLAP IRODALOM 1994. JÚNIUS 25., SZOMBAT J Száztíz éve született Gyóni Géza A senki küldöttje visszaköszön „...Senki küldöttje — Lihegek-lógok ég s föld között, Lemenni gyáva, feljutni gyönge: Várom a fojtó, irgalmas ködöt. Csak már befödne!” (Gyóni Géza) Garzó Sándor felvétele Gyóni Gézáról Gyón községben született — 1884. június 25-én — Achim Géza, költői nevén Gyóni Géza. A szarvasi, a békési gimnázium tanulója­ként jelentek meg első zsen­géi, Csokonai, Petőfi, Vaj­da, Revitzky és Kiss József stílusának jegyeit magán vi­selő versecskéi. Apja, Achim Mihály, gyóni evangélikus lelkész azonban fiából nem poétát, hanem papot kívánt nevel­ni, Pozsonyba küldte a teo­lógiára. Itt azonban apja akarata ellenére még köze­lebb került az irodalmi élet­hez. A Nyugat-magyaror­szági Híradó munkatársa­ként ismerkedik meg a lap­szerkesztéssel. Teológiai ta­nulmányait — a lapnál eltöl­tött idő miatt — elhanyagol­ta, két tárgyból nem kollok­vált. A kudarc ellenére Achim Géza mégis örömet érzett, hiszen összegyűjtött verseinek anyaga már ak­kor a nyomdában volt. 1904. január 24-én, pár nappal a Versek című kötet megjelenése után az apa és a fiú közti vita, és Gyóni ak­kori szerelmi csalódása mi­att öngyilkosságot követ el. A golyó, mely a szív fölötti bordát sértette meg, nem okozott életveszélyes sérü­lést. Felgyógyulása után haza­tért Gyónra, és mint jegyző- gyakornok dolgozott. A hír­lapírás, a poétaélet utáni vá­gya itt is követte. A korabe­li vidéki lapok egyikét, az Alsódabas és Vidékét szer­keszti. Az 50—60 számból álló lap mára az elveszett új­ságok listájára került. 1908-ban önállósítja magát, Dabas és Vidéke címmel la­pot indít. A negyvennyol­cas szellemben nevelkedő ifjú a Dabashoz tartozó tele­pülések szépirodalmi és tár­sadalmi közleményeinek publikálására vállalkozott. ...És közben folytatja az itt honos tékozló, úri élet­módot. Apja örömmel látja, hogy fia „kisded játékai” el­lenére is beilleszkedett a da- basi-gyóni úri társaságba, és az „egzisztencia” megte­remtése jó úton halad. Jegy- zőgyakomok, mindenki ked­vét keresi. Ekkor ismerke­Gyóni Géza szülőháza dik meg egy dabasi földbir­tokos sógornőjével, Frank Erzsikével, aki talán az egyik legelbűvölőbb múzsá­ja lett a szerkesztő Gyóni Gézának. „Haladni a korral, ez ter­mészetes következménye a népesség szaporodásának — írja egyik írásában —. Mi is többen-többen le­szünk. A jótékonyság nim­busza alatt és anélkül na­gyokat mulatunk, fennen hordjuk fejünket — hisz da- basiak vagyunk. Van múl­tunk, melynek dicsőségein rágódva tengődünk, mint koldus a morzsán, van jo­gát, a társadalmi kérdéseket elemzi. Helyt ad a „bicskás erkölcs”, a gyermekvéde­lem és „a munka nyomorú­ságában osztozkodó női baj- társ” korabeli problémái­nak. Bízik abban, hogy be­köszönt „az egyenlőség..., melyben a léhaság nem zak­lathatja a megélhetést kere­ső nőt, és a buta férfigőg nem sajnálhatja le a nemes női munkásöntudatot...”. A Dabas és Vidéke „még­sem tudja legyőzni a meg- kérgesedett közönyt...” és négy hónap után, „anyagi tá­mogatás híján meg­szűnt...”. És Gyóni Géza, a Dal a Grániczról (Magyar katonák éneklik) (Részlet) Mi \ -árí_/ ^ . ) -=■— _ w (, I Ü LJ tiUí^^é A*>,A ’Só iMOteyrtn­P 7/T *V±r.-'G-j .‘4jtpfttfsHy -f, -Í-AJ4 Vigye a levelem búgó galamb szárnya Az én édesemnek szép Magyarországba. Mondja el fennszóval: Semmi bajom nincsen. Mondja el halkabban: Megszakad a szivem... Mondja el fennszóval: Erdei harmaton Gyönyörűmnek álmát fegyverben virrasztóm. Mondja el halkabban: Járok piros vérben, Esti harangszókor imádkozzon értem. vőnk, kecsegtető, legalább úgy hisszük, és biztos re­mény gondolatával, össze­tett kézzel várjuk a röpke napok múlását... De sajnos itt speciális jelent élünk. Tán merész ezt ilyen mere­ven állítani, de akik a min­dennapi életet figyelemmel kíséijük, látjuk. Itt a társa­dalmi rend beteg, mert ahe­lyett, hogy összetartással egyöntetűen indulna meg valamely közérdekű mozga­lom, sajnos arra számítani sem lehet. A fő a kaszt és annak érdeke.” A dabasi-gyóni urak, akik a felszínes, szinte tar­talmatlan vidéki életet él­ték, megmosolyogták ugyan, de az esti házi mulat­ságokon szívesen látták, mert — mint Gyúrói Nagy Lajos írta: „...tudták, hogy­ha éjfél előtt nem is, éjfél után a jó dabasi bortól, no meg kedvese beszédes sze­meitől feltüzelve, lesz sza­valat, lesz új versmondás, lesz pohárköszöntő; szóval lesz kedv, lesz tánc, lesz minden, ami a régi jó daba­si időket, dabasi bálokat jut­tatta az öregek eszébe.” A „senki küldöttje” az éj­szakai mulatozások után lapjában a dualizmus válsá­senki küldöttje elindult kál- váriás útján. Budapest, Sop­ron, Szabadka, aztán az első világháború: Przemysl, ahol megszületik az a ver­se, melyet a világirodalom háborúellenes verseinek egyik gyöngyeként emleget­nek — a Csak egy éjszaká­ra... A verset német, angol, finn, olasz, Szlovén és szlo­vák nyelvre is lefordították. 1934-ben a Brit Irodalmi Társaság, mint a legjobb há­borúellenes költeményt, első díjjal jutalmazta. A vers elindult a siker út­ján, Gyóni Géza azonban er­ről már mit sem tudott. Ha­difogoly volt már. Kraszno- jarszkban a „krisztusi”, 33. születésnapján, 1917. júni­us 25-én hunyt el. Utolsó versében, melyet a kórház falára írt halála előtt tíz nap­pal, üzenetet hagyott szá­munkra: „A halál igazságot oszt, Gonosz, ki mást szavakkal ámít. Térjetek meg És szeressetek. Elnyel mindeneket a hőség És csak Istené a dicsőség.” (1917. június 15.) Fábián Miklós (Dabas) Gyóni Géza Csak egy éjszakára... Csak egy éjszakára küldjétek el őket: A pártoskodókat, a vitézkedőkét. Csak egy éjszakára: Akik fent hirdetik, hogy — mi nem felejtünk, Mikor a halálgép muzsikál felettünk; Mikor láthatatlan magja kél a ködnek, S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek. Csak egy éjszakára küldjétek el őket; Gerendatöréskor szálka-keresőket. Csak egy éjszakára: Mikor siketítőn bőgni kezd a gránát S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák; Robbanó golyónak mikor fénye támad S véres vize kicsap a vén Visztulának. Csak egy éjszakára küldjétek el őket: Az uzsoragarast fogukhoz verőket. Csak egy éjszakára: Mikor gránát-vulkán izzó közepén Úgy forog a férfi, mint a falevél; S mire földre omlik, ó iszonyú omlás, — Szép piros vitézből csak fekete csontváz. Csak egy éjszakára küldjétek el őket: A hitetleneket s az üzérkedőket. Csak egy éjszakára: Mikor a pokolnak égő torka tárul, S vér csurog a földön, vér csurog a fáról Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben S haló honvéd sóhajt: fiam... feleségem... Csak egy éjszakára küldjétek el őket: Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket. Csak egy éjszakára: Vakító csillagnak mikor támad fénye, Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe, Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget, Hogy sírva sikoltsák: Istenem, ne többet. Küldjétek el őket csak egy éjszakára. Hogy emlékezzenek az anyjuk kínjára. Csak egy éjszakára: Hogy bújnának össze megrémülve, fázva; Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázva; Hogy tépné az ingét, hogy vemé a mellét, Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még! Krisztusom mi kell még! Véreim, mit adjak Arjáért vérnek, csak én megmaradjak! Hogy esküdne mind-mind; S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert Hogy hívná a Krisztust, hogy hívná az Istent: Magyar vérem ellen soha-soha többet!-------Csak egy éjszakára küldjétek el őket. ( Przemysl, november.) Gyóni Géza. Jakobovits Artúr tusrajza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom