Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-24 / 146. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP IFJÚSÁG 1994. JUNIUS 24., PENTEK A bizalom légkörében Váci fiatalok egy katolikus iskolában A rendszerváltozás során számos egyházi általános iskola alakult illetve indult újra hazánkban. Az újraindulok közül az egyik „legöregebb” a váci Karolina Katolikus Általános Iskola, amely közel fél évszázad után az 1991/92-es tanévben kapta vissza egyházi intézmény státusát. Kezdetben számos rosszindulatú pletyka nehezítette az iskola életét, ám mára elcsitulni látszanak az ellenséges indulatok: elhalkult azok véleménye, akik a Karolina működésének elején fennen hangoztattak olyan nyilvánvaló hazugságokat, hogy ott minden nap imára kötelezik a nebulókat, s korbácsfegyelem uralkodik a falak között. Az elmúlt tanév során írt vallomásaik alapján lássuk hogyan vélekednek iskolájukról az első évfolyamos gyerekek... Szeretek ebbe az iskolába járni, mégpedig azért, mert a város legszebb helyén van. Szeretném, ha példát mutatnánk a többi iskoláMiklós, 2. b. Nekem tetszik, hogy pap az igazgató. Szeretem, hogy mindig jót akarnak nekem. Az én kedvenc tantárgyam a matematika, az olvasás és az angol. Adrián, 3. a. Én azt szeretem az iskolában, hogy Istenről van szó, mert nekem ez nagyon fontos. És az is, hogy hiszek benne. Samira, 3. a. A mi iskolánkban az tetszik, hogy aki itt van, az mind keresztény. Jó, mert mindenki szereti egymást. Jók a tanárok és a gyerekéi. Ilyen a mi iskolánk. Orsi, 3. a. Azért szeretem az iskolámat, mert mindenkiben meg lehet bízni. Laci, 3. b. Szeretek ide járni, mert ez az iskola olyan, mint egy otthon. Ilona, 3. b. Szeretem az iskolát, mert itt megtanuljuk, hogyan lehet könnyen jónak lenni. Rita, 3. b. Én azért szeretek ebbe az iskolába járni, mert hiszek Isten szeretetében. Péter, 3. b. Szeretek ide járni, mert itt a keresztény hitre tanítaOrsolya, 3. b. Én azért szeretek ebbe az iskolába járni, mert itt mindenki szereti a másikat, és Isten tanítása szerint élhetünk. w, . „ , Kati, 3. b. Harmadikban kerültem ebbe az iskolába, és nagy örömömre hamar befogadtak az osztálytársaim. Nagyon örülök, hogy az osztályban együtt tartjuk a születésnapokat és a névnapokat. Ebben az iskolában tiszta lélekkel, jó cselekedetekkel készülünk az ünnepekre. Lilla, 4. b. Boldog vagyok ebben az iskplában és az osztályban, mert rámragad tanítóm öröme, aki játszik velünk, örül nekünk, vigyáz ránk és megért minket. Cili, 4. b. Hosszas és súlyos betegségem alatt éreztem igazán, mennyire szeretnek az osztálytársaim és a tanár nénim. Ha anyu és az osztály nem bátorít, akkor nehezebben viseltem vol- ■ na. Betegágyam mellé csempészték a vidámságot és a reményt. Dávid, 4. b. * És most következzék néhány „gyöngyszem” a felsősök tanév során született fogalmazásaiból... Naplórészletek 1380. augusztus 4.: A minap György álnokságával Miklóst elkergette. Nagyon aggódom miatta. Ügy érzem, György nem nyugszik, míg öccsét meg nem találja. Most is őt üldözi. Nem tudok mit tenni ebben a helyzetben, csak imádkozni. Azt hiszem, ez is sokat segíthet! 1380. augusztus 10.: Ma reggel már nem bírtam tovább. Bencét föltarisznyáz- tam és Miklós után küldtem. Bízom az Istenben, hogy hírt hoz felőle. Bár visszahozná Miklóst! 1380. augusztus 11.: Még mindig semmi hír felőle. Ó, Istenem! Miért szakítod el tőlem? 1380. augusztus 13.: Kora hajnalban megérkezett Bence. Fáradt volt nagyon, ezért megvártam, míg szusszan egyet. Végre elmesélt mindent töviről hegyire: Miklós a nádasban bujdosik, és leghőbb vágya, hogy vitéz legyen. Erről lebeszélni lehetetlen. Ismerve Miklós konoksá- gát, tudom, hogy csak imádkozni tudok érte. így kissé megnyugodva tértem nyugovóra. Köszönöm, Istenem, hogy meghallgattad az anyai szívet! Kocsmárszki Zsófia, 6. b. Bence múltja — Most tehát, kisunokám — mivel annyira kíváncsi voltál gyermekkoromra —, elmesélek neked egy érdekes történetet. — Kisiskolás koromban nyurga, közepes nagyságú kisfiú voltam, bozontos, fekete hajjal, csillogó kék szemekkel, amikben mindig a huncutság fénye ragyogott. Kedvenc viseletéin zöld sapkám és barna nadrágom volt. Egy szép őszi napon Döbreczky tiszteletes úr háza mellett mentünk el. A kertben gyönyörű almafák álltak, és rajtuk mosolygó gyümölcsök lógtak. Barátaimmal nem bírtuk ki, hogy be ne menjünk, és ne szedjünk a gyümölcsökből. Ám a püspökatya és a tiszteletes úr épp a kertben sétált és így meglátott minket. Döbreczky atyának — mint mindig — most is volt egy jó ötlete. A püspök úrhoz fordult, és azt mondta neki, hogy a munkatársai vagyunk és segítünk neki leszedni az almát. Mi gyorsan kapkodtuk a piros, érett gyümölcsöket. A püspök atya így megnyugodva távozott eí. Döbreczky atya ezután nagy csodálkozásunkra azt mondta, hogy ezután is segíthetünk neki, mindig szívesen lát minket, és még meg is jutalmazott egy- egy nagy almával. S a lelkünkre kötötte, hogy otthon is mondjuk el a történetet. így tanított meg minket Döbreczky atya a becsületességre és arra, hogy legyünk mindig jó szívűek és megbocsátóak. Szabó Júlia, 6. b. Karolinás volt... Februárban, mikor anyukám születésnapja volt, a testvéremmel 120 forinttal bandukoltunk a közeli virágboltba. Az üzletben friss virágillat terjengett. Kinéztem egy szép virágot, ami nagyon megtetszett, de még egy húszas kellett, hogy meg tudjam venni. Az ajtón egy öreg néni lépett be, amikor éppen indulni akartunk. Még hallotta, miről tanakodtunk öcsémmel. Felajánlotta, hogy ha kell, ő szívesen megtoldja a pénzünket egy húszassal: — Gyerekek, fogadjátok el ezt a kis pénzt, vegyétek meg a virágot! Megköszöntük neki, de nem akartuk elfogadni. Megkérdezte, melyik iskolába járunk. — A Karolinába — feleltük. — Én is karolinás voltam, igaz, sok-sok évvel ezelőtt... Az elárusító közbe szólt: — Gyerekek, odaadom 120 forintért a virágot! Szívből örültünk, nagyon megköszöntük. Kifelé menet, kezünkben a virággal, arra gondoltunk, hogy talán az elárusító néni is karolinás volt? (bogár) Síron túli vendég A családban három generáció élt egy fedél alatt. Az özvegy nagymama, az édesapái az édesanya és két gyermek osztozott a négyszobás lakáson. A gyerekek közötti korkülönbség nagy volt: az idősebb már huszonéves, a fiatalabbik még nem nőtte ki a járókát. A szülők reggeltől estig robotoltak, nem értek rá arra, hogy a gyermekeiket ellássák. A nagymama nevelte őket kicsi koruktól fogva. Az idősebb fiú gyakran járt el késő este hazulról, és kétes alakokkal mulatott egész éjszaka. Mivel a szülők nem törődtek azzal, hogy a fiuk mit csinál, a nagymama veszekedett vele, kérlelte, hogy jobb belátásra bírja a tőlük egyre jobban eltávolodó iijút. A fiú azonban továbbra is eljárt, és a nagymamáját elég sokszor szidalmazta. Egy nap, amikor elég parázs volt közöttük a vita, az idős, 80 éves nagymama a szívéhez kapott és összeesett. A fiú megrémült, orvost hívott. Mikor az orvos megérkezett, már csak a halál beálltát tudta megállapítani. Szívroham. Évek óta szívbeteg volt a nagymama, de a családban senki sem vette észre! A temetésen az egész család ott volt. Az egybegyűltek előtt a szülők sajnálkozva mondták, hogy legfőbb támaszuk a nagymama volt. Csak a fiú nem szólt semmit. Csendben állt. Nem járt el többé otthonról sehova. Foglalkozott a testvérével. Egyszer híre jött, hogy a banda, amelynek tagja volt, betört egy üzletbe. Az összes tagját elcsípték. Éjszaka álmatlanul forgolódott ágyában. A temetés óta lelkiismeret- furdalása volt. Most jött rá, mennyire szerette a nagymamáját. Szeretett volna bocsánatot kérni tőle, de már nem lehetett... Ekkor úgy érezte, mintha valaki megsimogatta volna. Kinyitotta szemét, és a nagymamáját látta maga előtt. Szeméből a megbocsátás fénye áradt. A fiú kiáltott egyet, a szülők pedig besiettek a kiáltásra. Ä fiú ott ült az ágyon, és mosolyogva nézett rájuk. — Ä nagymama megbocsátott! — mondta. Pál Amanda, 8. b. Ma boldog leszek Nagyapámmal nagyon szeretjük egymást. Sokat vagyunk együtt. Hétvégenként a Dunára szoktunk menni horgászni. Horgászás közben a gyermekkoráról mesél. — Tudod, fiam, a boldogság a legfontosabb az életben. Ez mindennél fontosabb! Régen, amikor még annyi idős voltam, mint te, apukám reggelente mindig azt mondta: — Ma úgyis boldogan leszek. Megkérdeztem tőle, hogy miért mondja ezt. Azt válaszolta: — Azért, mert így lesz boldog minden napom. — És képzeld el, én is kipróbáltam! — mondja nagyapám. — Es... — Nagyon jó volt! De abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta, meg- rezdült a zsinór, és nagyapám megfogta a botot. Aznap már nem beszéltünk erről. Nagyapám azóta már meghalt, de még mindig a fülemben cseng a hangja: „Ma úgyis boldogan ébredek!” Kajtor István, 8. b. Nehéz a kamaszkor Kiskoromban mindig nagyfiú szerettem volna lenni. Irigyeltem a bátyámat és barátait. Azt gondoltam, hogy nekik sokkal jobb, mint nekem. Szabadabb, könnyebb az életük. Bizony most már látom, hogy engem is utolért a kamaszkor, milyen nehéz „nagyfiúnak” lenni. Otthon próbálnak nevelni, faragni, jóra inteni, míg a velem egykorú „haverok” pont az ellenkezőjét várják el tőlem. A kamaszkor „divatja” sokszor nekem sincs ínyemre, de mégis el-elragad és sodor magával. A nyegle, mo- dortalan, tiszteletlen viselkedés teszi „vagánnyá” az embert, vélik sokan a kamaszok közül. Sokszor érzem, hogy ez egyáltalán nem így van, de ha nem akarok közröhej tárgya lenni, kénytelen vagyok rossz kamasz lenni. Nehéz küzdelmet kell vívnom önmagámmal, a felnőttekkel, társaimmal és az egész környezettel szemben. Az egész élet küzdelem, mondják az öregek. Kezdem elhinni, hogy igazuk van. Somogyi Szabolcs 8. b. Tévézni jó!?? Nálunk mindenki mindig a tévét bámulja. Mindegy mi van benne, csak menjen az állandó szöveg. Reggel ő a vekker, legalábbis ő helyettesíti, amíg ki nem megy a divatból. Ha apu bekapcsolja suli előtt, mi a tesómmal leülünk elé, és addig nézzük, míg meg nem állapítottuk, hogy az irodalomóra már elkezdődött, sőt 3 perc múlva vége van. De ebből az igazolatlan órából a kisebbik testvérem nem eszik, mert őt könyörtelenül, hidegvérrel betuszkolják a „szuperjárgány” Trabantunkba, és elszállítják az iskola kapuja elé. Neki ott az új, korszerűbb, divatosabb számítógép, no meg a video. Ő minden egyes mesét, amit néz, felvesz az ő saját különbejáratú, titkos kóddal ellátott videokazettáira, és napjában többször is megnézi. Nálunk az élet nem lenne élet TV NÉLKÜL. És nálatok?!? Ligeti Andrea, 8. b. Senki sem bújhat ki a boréból Zoltán nagyon szerette és csodálta Lacit. Olyan akart lenni, mint ő. Laci jó kiállású, okos, jó tanuló. És ő tudja ezt. Zoli alacsonyabb, vékonyka és kissé butácska. Történt, hogy Éva beleszeretett Laciba, de az lerázta magáról, mert nem „ért föl hozzá”. Éva sokat sírt, de Zoli megvigasztalta. Zoli sem apollói külsővel, sem égétrengető ésszel nem rendelkezett, de a lányt meghatotta kedvessége, szerénysége és udvariassága. E tulajdonságok „széppé festették” Zolit Éva szemében, aki megszerette őt. Zoli már nem is akart Laci lenni. Balogh Áron, 8. b.
