Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-02 / 127. szám

14 PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1994. JUNIUS 2., CSÜTÖRTÖK Nemzetközi találkozó Szigetújfalun A Újkori szelíd motorosok Ritkán látható találkozóra kerül sor péntektől vasárna­pig a szigetújfalui Duna-parton. A rendezvény hivatalos megnevezése szerint, nemzetközi motorostalálkozóra gyűlnek össze az országút kétkerekű cirkálói az Easy Wolf MC szervezésében. De az összejövetel programpont­jainak ismeretében, inkább „összeröffenésként”, vagy há­romnapos „buliként” illik aposztrofálni az eseményt. Történt, hogy 1991-ben há­rom szigetszentmiklósi jó ba­rát, Karakas Balázs, Szigeti Róbert és Herczemik Péter klubot alapított Easy Wolf néven, s a hobbitársuláshoz később a barátok is csatla­koztak, így most tizenegyen járnak össze rendszeresen és viselhetik a klub emblémá­ját, úgynevezett colorját bőr­mellényükön. A legújabb kori szelíd motorosokhoz azonban nem csatlakozhat bárki, 9 hónapos kemény fel­vételi időszak próbáinak tel­jesítése után lehet hivatalo­san is klubtag a jelentkező. S hogy mivel foglalkozik az Easy Wolf MC? Gyakorlati­lag mindennel, amit a moto­rozás szó kimerít. De kifeje­zetten sallangmentesen, már- kabűvölet nélkül, sznobok ki­zárva jeligével. Az Easy Wolf MC eddig már három nemzetközi talál­kozót rendezett, a péntektől vasárnapig tartó lesz a negye­dik, melyre mindenfajta meg­kötés nélkül, valamennyi ér­deklődő motorost várnak. Az eseményt egyébként meg­hirdették külföldön is. így Németországból, Ausztriá­Palánkok a Vörös téren Túlzás nélkül állítható, hogy a kosárlabdavilág még soha nem látott olyan eseméuyt, amilyenre a tervek szerint június 17-én az orosz fővárosban kerül sor. A Vörös téren méri össze tudását az amerikai profi ko­sárlabda bajnokság (NBA) válogatottja és a szöuli olimpián aranyérmet nyert exszovjet gárda. Az eseményt történelminek nevezi az orosz hírügy­nökség, s mint írják, az összecsapás létrejötte kifejezi a politikai életben végbement változásokat. A találko­zó — amelyet úgy is neveznek, hogy „Kosárlabda-csil­lagok a Kreml csillagai alatt” — példázza, hogy a ko­rábbi bojkottok ellenére is fennáll a két ország közötti baráti viszony. — Mi nem ellenfelekkel játszunk majd, hanem ba­rátokkal — mondta a szöuli aranyérmes csapat edző­je, Alekszandr Gomelszkij, aki egyben a kitalálója is az eseménynek. Nem kétséges, hogy a Vörös téren sorra kerülő ese­mény a sportág híveinek, de még az „egy szerű” nézők­nek is nagy élvezetet nyújt majd. Újból láthatják a hí­res térre kilátogatok Arvydas Sabonis. Alekszandr Volkov, Rimas Kurtinaitis, Valdemaras Homicius, Szergej Tarakanov, Igor Miglinieks, illetve Bemard King, Shaquille O’Neal, Alex English játékát. bál és Olaszországból is ér­kezhetnek a kétkerekű szá­guldás megszállotjai. A prog­ram péntek délben kezdődik, akkortájt gyülekeznek a résztvevők a szigetújfalui Duna-parton. A kötetlen is­merkedés mellett amatőr rock-együttesek is bemutat­koznak, játszhatnak, amíg ki nem fütyülik őket. De neve­sebb együttesek is ígérték ér­kezésüket, többek között a Pál utcai fiúk és az S Mo­dell. Szombaton 9 órakor kezdődik az alkatrészbörze, a nap folyamán ügyességi versenyekre, „pigracing” via­dalra, valamint malacsütésre kerül sor. A hétvége fény­pontja, a 18 és 20 óra közöt­ti motoros felvonulás lesz, amelyet rendőri felvezetés­sel a környékbeli falvakon át tartanak. Este ismét koncer­tek lesznek, a Takács Tamás dirty blues band és a Harley Davidson Band részvételé­vel. Vasárnap túrázást iktat­tak programba a szervezők, akik a háromnapos motoros- találkozóra különösen várják az Alligátor MC, a Devils MC és a Ghost's MFC híveit. (németh) Országos cselgáncsverseny Budaörsiek a dobogón A Megyeri úti országos csel- gáncs-rangsorversenyen a gyermek B korosztály sze­replői sorában Pest megyei­ek is voltak. Fiúk. 41 kg: 1. Kristóf (Budaörs) ..., 3. Kar­csú (Cegléd). 45 kg: 3. Haj­dú (Cegléd). 58 kg: 2. Pintér (Budaörs). +58 kg: 3. Gyül- vészi (Budaörs). Lányok. 32 kg: 1. Szabó (Cegléd), ... 3. Szegletes (Budaörs). 45 kg: 1. Szarka (Budaörs). Gyermek C korosztály. Fiúk. 26 kg: 2. Gyurkó (Cegléd). 30 kg: 2. Tolner (Budaörs). 34 kg: 3. Kecske­méti és Szegedi (ceglédiek). 36 kg: 1. Milcz (Budaörs), 38 kg: 1. Bodnár (Budaörs), 2. Kóczián (Cegléd). +49 kg: 1. Pintér (Budaörs). Az Alapítvány Kupa ser­dülő országos ranglista verse­nyen a fiúknál a ceglédiek Keszthely és Gál révén hét második helyet szereztek, Varga bronzérmes lett. A lá­nyoknál a budaörsi Fehér Zsófia, az 53 kg-os súlycso­portban aranyérmet szerzett, Szegletes (35 kg) bronzér­met szerzett. Miért mondott fel a Vasas Temesvárinak? Biztos úton a nyugdíj felé Rivális öregfiúk Négy területen zajlik me­gyénkben az öregfiúk labda­rúgóbajnokság. Népes me­zőny vetélkedik a Buda- szentendrei körzeti szövet­ség viadalán, sorukban a Dömsöd és a Szigetcsép együttese. E két rivális együttes két esztendeje vesz részt a bajnokságban. A döm- södi gárda eddig két veresé­get szenvedett: a Diósdtól, il­letve a Szigetcséptől kapott ki. Az már más lapra tarto­zik, hogy a szigetcsépi kisik­lását öngólnak köszönheti a dobogóra pályázó csapat. Érdekesség, hogy Dömsö- dön többen is vannak, abból az egykori NB III-as gárdá­ból, melyet Szurgent Lajos edző irányított. így a 40 esz­tendős Csapiár, Hegedűs, Tóbisz, valamint a csapatka­pitány Jaksa. A jelenlegi NB III-as csapatot ketten képvi­selik az old boyoknál: a 37 éves Lázár kapus és Árki. A dömsödi mérkőzéseket álta­lában százan tekintik meg hétfői napokon. Az öregfiúk­nak jócskán kell utazniuk. A legtávolabb Piliscsaba van tőlük, de Leányfalu sem kö­zeli település. Gépkocsikon kelnek útra a játékosok, so­rukban a gólrekorder Csap­iár és Jakab. A rivális szigetcsépi együt­tes tagja Mertz János, aki ko­rábban a Szigetszentmiklós NB III-as gárdájánál edzős- ködött. A sportember a Cse­pel labdarúgó utánpótlásá­nak vezetőedzője és érthető­en a környék fiataljainak mozgósításával is törődik. A most rendezett Sziget-kupá­ról elmondta, hogy az 1979. augusztus 1-e után született fiatalok erőpróbáját Kiskun- lacháza nyerte. Kívülük töb­bek között a Szigetújfalu, Tököl és Halásztelek focistái szerepeltek. Szeretnék ezt a viadalt rendszeressé tenni. S hogy a résztvevők plusz élményhez is jussanak, a tor­na legjobbjaiból összeállított csapat azonban a Csepel— Debrecen NB I-es mérkőzés előjátékaként 15 órakor a csepeli stadionban lép pályá­ra. Ellenfele a hazai serdülő gárda lesz. ^ r ulajdonképpen már ré­gen „lógott” a levegő­ben, mégis a meglepetés ere­jével hatott az a hírügynök­ségi jelentés, mely kedden tudtul adta ország-világgal a szakítás tényét. Mármint azt, hogy a Vasas SC tenisz­szakosztálya soron kívül szerződést bontott ■éljátéko­sával, Temesvári Andreával. Az ok egyszerre nevetsé­ges és felháborító. „Andi” ugyanis az elmúlt hét csütör­tökjén elfelejtett időben meg­érkezni Balatonboglárra, olyannyira, hogy csak a pá­rosoknál lehetett beállítani. A piros-kék szakosztályveze­tés ezt a gombócot nem emésztette meg, hanem szer­ződést bontott Andreával, s egyidejűleg edzőjének, Kal­már Jánosnak is megszüntet­te a munkaviszonyát. Ahogy az hazánkban len­ni szokott, a Pasaréti útiak sem teregették ki a részlete­ket. Elképzelhető azonban, hogy nem ez volt az első üt­közés az egykori kitűnőség és a Vasas szakvezetése kö­zött. Tulajdonképpen nem is old meg semmit, ha mindent megtudnánk, legfeljebb az emberek kíváncsiságát kielé­gítették volna. A lényeg azonban még véletlenül sem az, hogy Balatonboglárra miért érkezett többórás ké­séssel a szőke, kihúnyóban lévő csillag? A lényeget ugyanis a sportági történe­lemkönyvben tizen-vala- hány évvel visszalapozva kell keresni — Balatonbog- lár csak egy látványos követ­kezmény. edig a tény egyáltalán nem törvényszerű, már­mint az, hogy a 28 éves Te­mesvári Andreáról már évek óta csak múlt időben ír­nak a tárgyilagos tollforga- tók. A csinos, atletikusan ki­tűnően képzett nyúlánk And­rea 1980 szeptemberében, az országos egyéni tenisz- bajnokságon hívta fel elő­ször magára a figyelmet. Igaz ugyan, a bennfentesek már évek óta tudtak arról, hogy egy kiugróan tehetsé­ges teniszpalánta bontogat­ja szárnyait, a salakon azon­ban ott villogott először, fél­reérthetetlenül magára irá­nyítva a figyelmet. A margit­szigeti premiert követően Te­mesvári villámgyorsan ka­paszkodott feljebb és feljebb a rangsorban. Olyannyira, hogy 1983-ban már a világ legelső vonalához tartozott. Bármily furcsa, a lányát mindenáron felfelé hajszoló edző papa, Temesvári Ottó már eben az évben végzete­sen rossz lépésre szánta el magát! Pontosan emlék­szem, 1983 novemberében az akkor 17 éves Andrea az Egyesült Államokban boka- szalag-szakadást szenve­dett, amit meg kellett volna operálni. Temesvári Ottó azonban úgy döntött: operá­ció nincs, majd az egyik New York-i csodadoktor két hét alatt „összepofozza’’ Andrea bokáját. Ennyi idő múlva ugyanis lányának To­kióban volt jelenése, mégpe­dig egy 50 ezer dolláros be­mutatón. Márpedig a dollá­roknak már akkoriban is nagy volt a vonzerejük, egyesekre talán túlontúl is nagy. Tanúk vannak rá, hogy a műtét elhalasztásának híré­re kijelentettem: „Temesvá­ri rokkantnyugdíjba megy”. Sajnos, az évek során az elő­re látható balsejtelem teljes mértékben beigazolódott, hi­szen Temesvári Andrea egyik sérülésből a másikba „ment át”, miközben a vi­lágranglistán kiharcolt, igen előkelő, s még na­gyobb perspektívát ígérő 7. helyezéséről egyre lejjebb csúszott. Akkor, amikor má­sok a legszebb teniszévéiket élték-élik, Andrea állandó­an megsérült, kihagyott, majd újrakezde. Az eredmények persze mind kevésbé jöttek, helyet­tük jobbára csak a panasz­kodásokkal fűszerezett, terje­delmes fogadkozásokról ol­vashattak az utóbbi években a fehér sport rajongói. Itt nem indult, onnan „ kibeszél­te” magát, nem állt a ma­gyar válogatott rendelkezé­sére a Federation Kupában, és így tovább. Szomorú vége ez egy lecsengő karri­ernek, még akkor is, ha a jólértesültek állítják: Temes­vári Andrea a teniszből és a reklámból annyit keresett, hogy sokáig nem szabad fil­léres gondjának lennie, gén, igen, a pénz valóban megnyugtat, miként azt tartja egy osztrák mondás. Ám ha azt nézzük, tehetsége mily kis töredékét kamatoz­tatta csak Temesvári, akkor az anyagi biztonság, vagy éppen jólét mindjárt egé­szen más optikát kap. Külö­nösen akkor, ha a rablógaz- dálkodásszerűen kicsavart és méltatlanul a végéhez kö­zeledő sportpályafutás mö­gött minden kétséget kizáró­an elsősorban az edző-mene­dzser és még ki tudja, mi­lyen címekkel rendelkező­büszkélkedő apa, Temesvári Ottó gyengeségei, elkövetett hibái húzódnak meg. Jocha Károly Megyei akrobatikabajnokság Ceglédi aranyak Rijeka, Trieszt, Berlin A körösi utánpótlás kosaras sikerei Cegléden rendezték a Pest megyei sportakrobatika-baj- nokságot, felnőtt, ifjúsági, valamint serdülő korcsoport­ban. A Pest Megyei Torna­szövetség szervezte viadalon a társas számokat mutatták be a résztvevők. A legtöbb aranyérmet a házigazda Ceg­lédi Sportakrobatikai Club versenyzői szerezték. A kö­vetkező eredmények szület­tek: Felnőtt I. osztály. Férfi négyes: 1. Ottlecz, Zalai Szikra, Petrezselyem (Ceglé­di SAC, Kinizsi DSK). Női páros: 1. Laki, Váradi M. (Ceglédi SAC). Női hármas: 1. Somodi I., Somodi A., Li- pák (Kinizsi DSK, Abonyi TAK). Ifjúsági I. osztály. Férfi négyes: 1. Ottlecz, Zalai, Szikra, Petrezselyem (Ceglé­di SAC, Kinizsi DSK). Női páros: 1. Réczi, Egervári (Ceglédi SAC), 2. Pénzes, Varga Sz. (Ceglédi SAC). Női hármas: 1. Hornyák, De la Casse, Váradi A. (Ceglédi SAC), 2. Somodi I., Somodi A., Lipák (Kinizsi DSK, Abonyi TAK), 3. Dobos, Pénzes, Varga Sz. (Ceglédi SAC), 4. Hartyáni, Kolozsi, Esze (Ceglédi SAC). Serdülő I. osztály. Női páros: 1. Egervári, Réczi (Ceglédi SAC), 2. Dobos, Pénzes (Ceglédi SAC), 3. Szalinka, Szilágyi (Abonyi TAK). Női hármas: 1. Hor­nyák, Váradi A., De la Cas­se (Ceglédi SAC). 2. Pénzes, Dobos, Varga Sz. (Ceglédi SAC), 3. Hartyáni, Esze, Ko­lozsi (Ceglédi SAC). A megye déli részén lévő városunk utánpótlás fiú kosárlabdásainak elismeré­séről számolhatunk be. Deák Csaba (Nagykőrösi Kosárlabda KK) előbb a magyar kadett válogatott­keret horvátországi, rije- kai egyhetes edzőtáborozá­sán nemzetközi mérkőzé­seken játszott, majd a pak­si korosztályos Európa- bajnoki selejtezőn kapott szereplési lehetőséget a horvátok ellen. Edzője Mo- csai László. Az olaszországi Trieszt mellett. Gradó nevű üdülő- központban nemzetközi if­júsági fiú válogatott tor­nát rendeztek. A magyar csapatban csak Patay Zsolt, Mészáros Gábor és Kurucz Károly (Nagykő­rös Toldi DSK) voltak hár­man egy klubból, és 26, 8, valamint 4 pontot is ter­meltek a helyi élelmiszer- ipari középiskola, üzem­fenntartó gépész-sportos- kosárlabdás . osztályának tanulói. Mesterük Velkey István. A nagykőrösi fiú kosa­ras utánpótlás napjaink­ban a német fővárosban vesz részt a négynapos „Hermsdorf '94 Berlin” elnevezésű nemzetközi tor­nán. Sulyok Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom